Pekándiós szelet

Óóó, azért nincs ám annál jobb érzés, mint amikor az ember kézhez veszi a csekket, amiért keményen megdolgozott. No jó, van, de azért ma annyira jó volt átadnom az augusztusi piaci csekket az uramnak. A fesztiváli pénzt is megkaptuk, hurrá, lesz miből kifizetni az új kipufogót :-)

Este mindjárt tobzódtam a Tortissimo weboldalán, új kiszúrókat rendelve. (Ha bárki jó minőségű kiszúrókat keres, tudom őket ajánlani. Kártyás fizetés lehetséges!) Stephanie-nak mutattam az új Peggy Porschen-könyvet, s teljesen beleszeretett a pudli alakú sütikbe. Tudnék-e csinálni? Neki? Bármit. Így muszáj volt pudlis kiszúrót rendelnem, s mellé ördögös és angyalkát... és vizilovat.. és télapót... és tyúkocskát... és...

Stephanie-nak nagyon tetszett a torta. Mint kiderült, azért színeződött csak el a cukormáz a csokicsíkok mentén, mert rácsuktam a doboz fedőt, s kicsit melege lett. Reggelig nyitott dobozban pihent a torta, s fehér volt a cukormáz, megszáradt az éjjel. Kiváncsi vagyok, hogy fog nekik ízleni, mert az ilyen gyümölcstortát illett volna whiskey-vel "etetni", de az unokák miatt nem mertem... pedig az adja meg igazán az ünnepi gyümölcstorta finom ízét!

Megkérdezték a piacon, akarok-e megint levest csinálni. Régóta nem csináltam, holott pár éve mindig szállítottam 5-6 pekedli vizitorma-, téli zöldség-, és paradicsomlevest. Utóbbit főleg akkor, amikor vidéken lakó ismerőseink, Feriék rengeteg minőségi paradicsomlevet testáltak ránk, mert az őket alkalmazó olasz tulaj telepakolta a kamrát, s meg kellett volna enni-inni a sűrű leveket, mielőtt lejárt volna a szavatosságuk...

Aztán kifogytam a paradicsomlevekből, a pekedlik beszerzése is nehézkes is volt akkor még - ráadásul egy másik tag a biokertje terményeiből elkezdett leveseket csinálni, így felhagytam vele. Mert ami zöldséget én vettem a boltban, az nem volt bio. De most - mint kiderült - Leslie benyújtott egy igen hosszú listát, hogy miket szeretne szállítani, s a kontrollerek azt mondták, ácsi, a régi tagoké az elsőbbség, mert szerepelt pár olyan dolog azon a listán, amit mi már korábban csináltunk. Ezért kérdeztek meg, hogy akarok-e megint levest csinálni, vagy átpasszolom a lehetőséget? A leves jó ötlet, jól eltalált fűszerezéssel nyerők lehetünk, így örömmel bólogattam, hogy hogyne, télire szívesen készítek levest. S most már pekedlit sem nehéz venni, saját kártyám van a nagybanihoz. Így szabadság után elkezdem a levesek árusítását.

***

Íme, az ígért recept, első olyan sütim, amit a Joy of Cooking (1973) c. könyvből készítettem, meglehetősen zavaros módszerrel élve. Amelyik mértékegységnek az átszámítása könnyű volt (egy másik amerikai sütős könyv segítségével, azt átszámoltam ounce-ra (egy ounce kb. 2.5 deka), mert van ilyen beosztás a mérlegemen. A lisztet nem számítottam át, hanem elővettem a cup-os mérőedényemet, s addig rázogattam, ütögettem a pulthoz, míg sikerült kimérnem a szükséges mennyiséget. De ha valaki biztosra akar menni, annak az alábbi átszámítós oldalt ajánlom. Az eredeti amerikai mértékegységekkel írom a receptet, s aztán odaírom (a könnyebbség kedvéért) az említett oldal segítségével átszámított értékeket. Én inkább az ounce-okkal "bajlódtam", mint hogy leüljek a gép elé :-)

A tésztához kell:

1/2 cup (115 g) vaj

1/4 cup (57 g) kristálycukor

1 tojás

1 és 1/4 cup (155 g) sima liszt

1/8 kk só

1/2 kk vanília esszencia

A tetejére kerülő réteg:

2 és 1/4 cup (250 g) pekándió - durvára darálva

1 cup (200 g) kristálycukor

1 és 1/2 kk őrölt fahéj

4 tojásfehérje

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Egy 9 x 13 inches () sütőtepsit kivajazunk-lisztezünk. A vajat a cukorral habosra keverjük, majd belekeverjük a tojást is. Hozzáadjuk a lisztet, a vanília esszenciát és a sót, és simára keverjük. A tésztát lisztes tenyérrel egyenletesen ellapogatjuk a sütőtepsi alján. Az előmelegített sütőben 15 percig sütjük.

Míg sül, egy fazékban kis láng fölött összekeverjük a cukrot a tojásfehérjével, majd beleszórjuk a pekándiót és a fahéjat. Lassú tűz felett kevergessük, míg a cukor feloldódik, majd kicsit nagyobb lángon addig melegítjük-kavargatjuk a keveréket, míg kezd elválni az edény falától, s akkor azonnal levesszük a tűzről, hogy ne száradjon ki, szép kenhető, folyós maradjon.

A forró tésztát kivesszük a sütőből, s ráöntjük a szintén forró keveréket. Kanál hátával szépen simítsuk el egyenletesen a tészta tetején, majd rakjuk vissza a sütőbe további 15 percre. A tepsi ben hagyjuk kihülni, s utána tetszés szerinti szeletekre lehet vágni. Én 4x8 kockára vágtam. Meglehetősen dús süti, de teával igen finom.

Van egy turbósított változata is, amit a könyv Angel cake-nek nevez, vagyis angyal sütinek, s egy kedves kis sztorit is mellékel hozzá. Azért Angel cake lett a változat neve (amúgy nut bar, vagyis diós/magos szelet), mert az egyik elkészítője gyerekei szerint ez a süti annyira finom, hogy Szt. Péter a mennyek kapujában biztos ilyennel várja a gyerekeket (khm). A tésztája ugyanaz, mint a pekándiós szeleté, ugyanúgy kell megsütni, csak a tetején a réteg más:

2 kissé felvert tojás

1 és 1/2 cup (330 g) barna cukor
1/2 cup (115 g) kókuszreszelék
1 cup (115 g) durvára darált pekándió
2 evőkanál sima liszt
1/2 kk sütőpor
1/2 kk só
1 kk vanília esszencia

A fentieket keverjük össze, és a 15 percig sült forró tészta tetejére simítsuk rá, majd tegyük vissza a sütőbe, további 25 percre. Amikor kész, keverjünk össze

1 és 1/2 cup (180 g) porcukrot

annyi frissen facsart citromlével

hogy könnyen kenhető keveréket kapjunk, és ezzel kenjük le a kihűlt süteményt. (Személy szerint ezt már túlzásnak tartom, de ha valaki igen édesszájú, akkor rajta!)

Csekk - OK, torta - kész, szalmaözvegység - ajaj...

Volt főnököm úgy elszégyellhette magát (tegyük fel), amiért nem fizetett ki időben, hogy zavarában az egy hónapja aláírt, de még kitöltetlen csekkre az augusztusra járó összeget írta be a júliusi helyett. Ami sok-sok euróval több, mint a júliusi. Hihihi. Örülünk.

Lydiát hívtam, hogy felhívjam a figyelmét a tévedésre, s azért őt, mert abban biztos lehettem, hogy ex-főnököm idén is, mint máskor, éppen útban van az Electric Picnic nevű vidéki hejehuja helyszínére. Nem tévedtem. Lydia - miután írt neki egy feljegyzést a problémáról - elmesélte, hogy ez az utolsó munkanapja! Leesett állal hallgattam terveit: lazítás, utazás Vietnam-ba októberben... Megköszöntem a munkáját, hogy mindig zargathattam a nyűgeimmel, és mindig készséges volt, segíteni próbált... aztán barátian elbúcsúztunk. Mondta, Karácsony környékén lehet, hogy megkeres néhány süti erejéig. Jövő héten pedig egy Peter nevű embernek kell majd bemutatkoznom, ő lesz a manager mostantól.

***

Ez itt Theodore tortája. Theodore 90 éves, és Stephanie férje, azé az idős hölgyé a piacról, aki engem annyira szeret, nem utolsósorban azért, mert magyar vagyok. (Volt neki lánykorában egy magyar barátnője.) A torta gyümölcstorta, az emészthetőbb, amerikai változat, szárított mazsolával, cseresznyével, dióval, és koktélcseresznyével dúsítva. Marcipán- és cukormáz réteg fedi. A tortán a dísz tubusból kinyomható csokoládéra hajazó mázzal készült, ezüst cukorgömbökkel. A csokoládé majdnem remek minőségű, egyetlen hibája, hogy a minta körül kissé gyöngyszínűre vált a cukormáz az elmúlt két órában - talán a csokiban lévő zsír miatt. Várom, reggelre milyen lesz, mert ha nagyon elszíneződik, akkor újra kell díszítenem a tortát. Theo születésnapja szerdán lesz, tehát még van időm, de Stephanie holnap akarja átvenni a tortát a piacon. A mintát - khm - Peggy Porschen könyvéből "kölcsönöztem". A felirat kissé elcsúszott, ezért biggyesztettem oda egy cikornyát.

***

Ma bejelentették egy waterfordi gyógyszergyárban, hogy jövőre kb. 400 embernek mutatnak ajtót, s a gyártást áthelyezik Magyarországra. Mivel harmadannyiba kerül ugyanannak a gyógyszernek a gyártása odahaza. Vagyis az írek szeme sír, a magyaroké nevet, vagy hogyan...

***

V. legnagyobb bánatára a vártnál több autót kell fotózniuk Frankfurtban, így a 4 nap helyett 10-et lesz távol... S hiába lesz benne hétvége, nem pihenhet, mert majdnem egy tucatnyi autót kell lefényképezniük. 10 nap - amennyire emlékszem, még csak egyszer volt tőlem távol ennyi időre. Szalma leszek, de nagyon...

***

Következő bejegyzésünk recept lesz, egy finom, pekándiós, dús süti, egyszerű, hamar kész, és remekül felhasználhatók hozzá a megmaradt tojásfehérjék. Stay tuned!

S hadd legyen egy kerti kép is...

amin madár eszik az etetőn, de nem nagyon látszik szegény...

S most hívott a kávézó, hogy a csekk kitöltve vár, juhé!! Merő félreértésből csúszott ennyire (hm), jaj, de sajnálják... s ha már beszélünk, tudnék-e pár esküvői sütit készíteni, egy esküvős kiállításra - holnap reggelre?

Hát persze, hogy tudok...

Két kép a fesztiválról

Nehéz szülés volt, de sikerült. Egymagam kiókumláltam, hogyan tudok a számgépen lévő (nekem nagyon új) programokkal képeket letölteni a telefonról, hogyan tudom azokat szerkeszteni, feltenni őket ide. Íme, két publikus fotó a Cool Earth belső terméről, és a standunkról. A többin V. is prominensen jelen van (de szépen mondtam!), ezért azokat megtartom magamnak.

Adhaimhín csomagol - Mary és Sheila egy ismerőssel cseveg

A pulton scone-ok, lekvárok, szeletelt sütik és torták sorakoznak

A változás szele

Tegnap este megint telefonált Patricia, hogy Sally (p.k.) konyhája még mindig felújítás alatt, s tudnék-e csinálni chocolate biscuits cake-et és citromtart-okat? Jajhátperszehogy, mindkettő kapós, jól jön az extra bevétel. Elmesélte, hogy Sally is, és Olive (p.k.) is kapott levelet a helyi HSE-től (Health Service Executive), hogy mennének hozzájuk konyhát ellenőrizni. Gondolom, azért, mert mindketten készítenek húsos kajákat a piacra. Boldogan újságoltam Patriciának, hogy én még nem kaptam levelet, mire "megnyugtatott", hogy azért ne bízzam el magamat, még megtörténhet.

Erre ma reggel nyitom a postaládát, az első, ami a szemembe ötlik, egy Health Service Executive, Wicklow feliratú levél... lett is egyből izgatott gyomorszorulásom, hogy hú, hozzám is jönnek vizitre! Míg ki nem bontottam (értsd, izgatottan szétcincáltam) a borítékot, végigfutott az agyamon, hogy minden megfelelően van-e tárolva... De aztán hamar kiderült, hogy csak a Drug Scheme-hez való kártyámhoz hiányzott egy adat. Ennek igénylésére a múltkor beszélt rá a gyógyszerésznő, amikor sikerült a vártnál nagyobb értékű gyógyszert kiváltanom. Hiába magyaráztam, hogy ez csak egyszeri alkalom, kifizetem, nem gond, de csak rábeszélt, s így féláron vehettem meg a gyógyszereket.

***

V. a hétfői főnöki elbeszélgetésről nem éppen jó hírekkel jött haza. Szeptember végére várják megint a nagyembert Ámerikából, aki azért jön, hogy további átszervezéseket jelentsen be a Gyárban. Ellhangzottak a már-már megszokottnak nevezhető szavak: karcsúsítás, takarékoskodás, átszervezés, módosítás és társai. Kérdeztem, hogyan állnak hozzá a többiek a hírhez, úgy tűnik, mindenki fejét homokba dugva várakozik a fenekébe csapó mennykőre. V. főnöke annyit mondott csak, hogy ha a nyaralásunk alatt derülnének ki dolgok, akkor telefonál, akár Bilbao-ba is.

Well... megint lehet izgulni. A hír mellett gyakorlatilag eltörpülnek életünk olyan kellemetlenségei, mint hogy a júliusi pénzem még mindig nincs kifizetve (email, telefonhívás ignorálva), s váratlanul beesett egy számla a riasztót kezelő társaságtól. Azt hiszem, kellene csinálnom egy hónapokra lebontott listát, hogy mikorra várhatók nagyobb kiadások, hogy ne érjen bennünket meglepetés, s lehessen előre tervezni a pénzügyeket.

S a lottón sem nyertünk :-(

De ne sírjak: ott van Bilbao, lehet izgatottan várni a Bogival való találkozásra. Több tortamegrendelést is kaptam az elkövetkező hetekre. Elültettem a tavaszi virágokat. Ott a közelgő színházi fesztivál, és az új Ian Rankin-könyv, amit féláron ajánlott fel az Amazon.. s van egy nemrég felfedezett olasz bor, mely a Szeremley Huba-féle, magyar boltban kapható szürkebarátot magasan übereli. Új kedvencünk van - illata a régen megkedvelt chilei boréra emlékeztet, finom, könnyű sauvignon blanc.

S este - mert az uramat is rákapattam -, majd együtt nézzük a Wire soron következő részét. Rántott hús lesz, V. kívánságára, hozzá finom barackbefőtt, és nekem csilis stir-fry sok zölddel. Miért kellene aggódni, bosszankodni? Egyszer mindenre sor kerül, mert olyan nem volt még, hogy ne kaptam volna meg a pénzem. Csak az odáig vezető út göröngyös kicsit.

(Hogy meg tudom magam vigasztalni, nem igaz?)

Fesztiváli pillanatok II.

Ma reggel megint koránkelés, mert tegnap este használhatatlan voltam, inkább ma sütöttem ki a citromtart-okat és a sütiket. A piacra így is odaértem időben, sikeresen elkerülve a ma megint iskolába induló 800 000 tanulót :-) Mostantól erre is oda kell figyelni, nem mindegy, mikor indul el autóval hazulról az ember, mert ma megkezdődött a tanítás.

Amikor láttam, hogy a piacra egymás után befut 7-8 másik kolléga, mondtam Betty-nek, hazamegyek, sok a dolog. A fenét, álmos voltam. Elég volt a sűrű hétvégéből, nem akartam végigülni a meeting-et is. Segítettem teríteni, edényeket előkészíteni, tejszínt felverni, s amikor szállingózni kezdtek a területi küldöttek, szépen hazajöttem a szemergő esőben. Egyébként azóta is esik, már kétszer is feltörölgettem az ablak előtt, ahol rendszeresen kis tócsa gyűlik össze riasztóan rövid idő alatt, ha délről vág az eső.

***

Tegnap 11-re mentünk vissza a Cool Earth helyszínére. Ami tegnapelőtt rossz volt (fülledt levegő, zárt ablakok, hangos zene, székek), az mára nem változott, sőt. A vevők is panaszkodtak a rossz, nyomott levegőre, a kitáblázatlanságra, s arra, hogy csak időnként csak egymás arcába hajolva lehetett beszélni a teremben. Ugyanakkor a késő délután fellépő ír zenekar hatorozottan feldobta az emberek kedvét, még a pult mögött ácsorgók is kezdtek ide-oda topogni a zene ütemére.

Adhaimhín, Sheila és Mary már ott voltak, szegény V. először csalódott is volt, hogy akkor itt már nem lesz rá szükség. De volt. A három asztalnyi sütihez úgy álltunk fel, hogy Mary az egyik felén szedte a pénzt, V. a másikon, mi pedig hárman gumikesztyűs kézzel zacskóztuk, amire a vevő rábökött. Néhányan (sokan) nem értették, miért nem a sütis ember veszi el a pénzt, miért másvalaki nyúl érte... Az első félórában V. számomra először érthetetlen módon leblokkolt, ha összegeket kiabáltunk feléje. Idővel kiderült, nem megy neki angolul az összeadás, így magyarul is elismételtem az árat, s ketten összehoztuk a végösszeget. Kipróbáltam, én sem tudok fejben angolul gyorsan összeadni, főleg, ha még szorozni is kell - a kávékuckóban is rendre le kell írnom a több tételes rendelések árait, mert angolul beszélni és magyarul gondolkodni egyszerre még nem tudok, és V. sem :-)

Az idő meglepően gyorsan múlt, valaki mindig jött, venni, vagy kérdezősködni, nem unatkoztunk. S mindig tudtuk, mikor kezd odakint esni: akkor ugyanis rohamszerűen többen lettek az asztalok előtt. Fel sem kellett néznünk a több méter magas terem tetején lévő ablakokra, ha váratlanul sor lett a pultok előtt, akkor biztosan rázendített odakint az eső.

Személy szerint nekem sikert jelentett a fesztivál: a gingerbread men-ek és a kirajzolt sütik már az első nap elfogytak, még jó, hogy utóbbiból félreraktam nyolc zacskónyit vasárnapra. A gyömbéres sütiből kettő, és a chocolate crackle-ből 7 maradt (kettőt odaadtam két fiatal magyar lánynak, akikkel a wc előtt futottam össze). A gingerbread men-ekből 3 "disabled" lett, elvesztették fejüket, vagy lábaikat, a romokat egy lelkes kislánynak adtam oda, aki előtte csalódottan vette tudomásul, hogy mára nem maradt ép gingerbread men. A nagyija rászólt, hogy "give the lady a hug", mire a kislány odajött, én jó mélyre lehajoltam (pedig az én fejemtől sincs igazán messze a föld), s megöleltük egymást. Zavarbaejtő volt, mert olyan őszintén adta azt az ölelést, nem volt benne semmilyen felnőttes tartózkodás.

Amikor már a sokadik vevő jegyezte meg, hogy "Nahát, nem is tudtuk, hogy itt kaját is lehet venni!", akkor morgolódni kezdtünk, s Adhaimhín kitalálta, hogy rakjuk ki a piaci táblát az épület elé. V. ajánlotta, hogy elugrik műanyag rögzítőcsíkokért a legközelebbi Woodies-ba. Jó sokára telefonált, már jóval három után, hogy a forgalom igen lassú Dun Laoghaire-ben, s hogy sokára fog visszaérni. Megbeszéltük, hogy míg elaraszol az épület előtt, átveszem tőle a csíkokat. Alig raktam le a telefont, jött egy pelyhesállú szervező fiúcska, hogy sajnos, nem rakhatjuk ki a táblát, mert előírás tiltja a táblakihelyezést. Wha'? De hát fesztivál van, csak erre a napra, a látogatók panaszkodnak, nem lehet kirakni? Nem lehet. Sajnálja, de nem.

Sheila mondta, meg ne mondjuk V.-nek, hogy hiába ült majd' két órát a kocsiban, a csigalassúságú sorban, mert dühös lesz. Így amikor a csíkokat átvettem V.-től a kocsisorban, s ő elment haza zuhanyozni, mondtam neki, ráér zárásra visszajönni. S reméltem, nem fog majd neki feltűnni, hogy nincs tábla...

Az én gondos uram 4 palack hűtött vizet is vett nekünk, amit mindenki hálásan ivott az egyre nehezebb levegőjű teremben. S amikor egy mama ott aggodalmaskodott az asztal előtt, hogy jaj, szédül a kisfia, nagyon jól jött a papírpohárba kitöltött hideg víz - a fiú hálásan szürcsölt, a mamája pedig vett néhány süteményt :-)

Ismerős arcok is jöttek. Breffni az Odaios Food-tól, ővele még a kávézóban ismerkedtem össze. Egy rokona a piacozás után érdeklődött, így mesélhettem neki a farmers' market-ek és a country market-ek közti különbségekről. Nagyon örült, amikor meséltem neki, hogy a bizniszem alakulóban. Eljött kétszer is Daphne, megnézni minket, ő az, aki azonnal megjegyezte a táblák hiányát, a nehéz levegőt, s szokott lendületes stílusában - szinte pattogva - kijelentette, hogy ő aztán majd a City Council tudomására hozza, hogy jobban is mehetne a szervezést, irgum-burgum.

Megállt a pult előtt egy nő, valahonnan ismerős volt az arca, egymásra néztünk, elnyílt a szemünk, s egymás nyakába borultunk: Maureen Hegarty volt az, egykori piaci kolléga, aki egyévi tagság után Londonba költözött. Vagány, lelkes kis nő, egy vénséges vén motorral járt a piacra, s kertészkedéssel foglalkozott. Sajnos, a férfi, akiért Londonba ment, elhagyta, így 3 év óta megint itt él, Dun Laoghaire-ben, idegenvezetőként buszos túrákat vezet országszerte. Fel is hánytorgattam neki, hogy e három év alatt miért nem látogatott el a piacra, ígérte, hogy majd jön... de hétvégéken általában úton van. Emlékszem, müzliket, csíráztatott magvakat árult a piacon, illetve aprócska kis selyemszütyőket varrt.

Kétszer is tettem egy kört az épületben, megbámulva a kiállítókat. Találkoztam a hölgyel, akinek a kutyás sütiket csináltam: ezúttal egy zöld kiadványt hirdetett, amelyben bioboltok, zöld szolgáltatások, termékek hirdetik magukat. Vettem egy ígéretes teát, és portugál szardíniakonzerveket, mert olvastam Chili és Vaníliánál, hogy mennyire finom, s ki szerettem volna próbálni. Találtam egy céget, mely biozöldséget szállít házhoz, elfogadható áron. Akár online rendelés is lehetséges! A férfi azt mondta, magam is összeállíthatom, hogy mi legyen a dobozban, de ahhoz van minimális rendelési összeg. Amikor meséltem a többieknek, hogy végre, ilyet is találtam, Sheila legyintett, hogy ő már rendelt tőlük, s egy kicsit unalmas volt mindig ugyanazokat a zöldségeket találni a dobozban... Talán most más a helyzet, majd megkérdezem.

Kicsit 6 előtt visszaért az uram, illatosan, lefürödve, első szavával a tábla hiányát rótta fel. Elmeséltem neki a tiltást, forgatta a szemét, micsoda esztelen kikötés. Hatkor sietősen pakolni kezdtek az emberek, meglepően gyorsan fogytak körülöttünk a standok, söprés, felmosás zajlott körülüttünk. Mi is dobozoltunk, de előtte még elszámoltunk, elsőre úgy tűnt, 1600-1700 euró értékben adtunk el süteményt. Betty és lánya túl sokat sütöttek, úgy negyven darab, vekni alakú különféle tortájuk maradt meg, s jó pár tepsis süti - ők katasztrófaként értékelték a fesztivált. Sheila is három tepsi sütit vitt haza... Ennek ellenére ő azt mondta, jövőre is jönne, ha meghívnak minket. Ez szerintem amolyan próba-szerencse alkalom volt, valahogy ki kellett tapasztalni, mi fogy, és abból mennyi. Azt hiszem, hozzájuk képest nagyon jól jártam, hiszen már tudom, hogy melyik sütiből mennyi kell: gingerbread men-ből, chocolate biscuit cake-ből és kirajzolt sütiből kétszer annyi, gyömbéres sütiből, chocolate crackle-ből elég az egyszeri adag.

Pakolás közben körbeudvaroltam a közeli Sheridan Cheesemonger standjánál felszolgáló hölgyet, névjegykártyát nyomtam a kezébe, s kértem, írja meg, honnan szerzik be azt a vékony celofánt, amibe a sajtokat pakolják... Ugyanis ex-főnököm ígérete ellenére képtelen nekem ilyet rendelni Sheridan-éktől, és nem is akarnék rászorulni ezen a téren (sem). Remélem, a hölgy nem feledkezik el rólam, s megírja a forrást.

Egy Cool Earth-ös pólót viselő, fehérre festett hajó fiatalember lépett oda hozzánk, érdeklődve, hogyan tetszett nekünk a rendezvény. Elmeséltük neki :-) Megkérdeztem, kinek írhatnánk köszönettel (és javaslatokkal, panasszal) teli emailt, mire kiderült, hogy akár neki is... upsz. Szabadkozva hozta tudtunkra, hogy tulajdonképpen szívességből kapta meg a Cool Earth (immáron harmadik éve) a helyszínt a City Council-tól, s nem nagyon akarnak panaszkodni, ha nem muszáj... A lányokkal utána megbeszéltük, hogy egyfelől örülünk, hogy az üzenet "átment", másfelől aggódunk egy kicsit, nehogy megbántva érezzék magukat, végül is, ingyen kaptuk az asztalokat, hálásnak kellene lennünk... Ma mondtam is Betty-nek, egy ajándékkosarat, vagy legalább egy köszönő kártyát küldjünk már nekik, hogy azért a hálánk érződjék... Majd a következő meeting-en ez is szóba kerül, gondolom.

Amíg V.-re vártam, hogy hozza a kocsit az épület elé, s bepakolhassuk Sheila dobozait (a férje nem volt otthon, a lánya pedig nem akart érte jönni...), észrevettem, hogy az aprócska, vékony táblára, ami a Cool Earth helyszíne felé mutatott (egy útjelző tábla oszlopára feltűzve, úgy kétméteres magasságban) valaki filctollal felírta, hogy "Café, food stalls, kids' corner" s még pár szót... Ennyit értünk el a jobb kitáblázás érdekében megejtett nyafogásunkkal :-)

Nagyon hulla voltam, pedig kora este volt még. V. elvitt vacsorázni, és a finom pasta felett folyamatosan hálálkodtam, amiért ennyire sokat segített. A többiek többször is megjegyezték, hogy micsoda remek ember V., mennyit segít, bezzeg mások férjét sosem látni a piacon, mondjuk mosogatás közben. Az ő türelme-segítsége nélkül aligha piacolnék...

Pohár vizet. Ágyat. Párnát...

... takarót. Talpmasszázst. Most.

Mindenről írok majd, ha felébredtem, és túléltem a holnapi regional meeting-et. Addig is, annyit csak, hogy eladtam mindent, 12 db süti híján, s az uram egy szent volt, annyit segített. S ez nem az én, hanem a többiek véleménye. Többször is elmondták, micsoda remek férjem van.

S valóban!

Jóccakát...