"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Jönnek a képek Fernelnek és az érdeklődőknek:  Fent az első kísérlet eredménye látható. Amint írtam, az egyik cukorkaformájú lett, elemelkedett a gránitról. Az egyik formára igen szépen sikerült, ő látható a képen, DE sajnos, mindketten megégtek. (Nem is értem, miért ragaszkodtam olyan szolgaian a könyv által előírt hőmérséklethez, ellenőrizhettem volna őket gyakrabban...) A második-harmadik képen a mai sütés végterméke: jól elszúrtam, szégyellem is magam, teljesen amatőr módon nem vágtam be elég mélyen a kenyér tetejét, szépen ki is durrant és eltorzította az egész formáját. Ellenben most csak a 45 perces sütési idő első tíz percében fokon sütöttem 240 fokon, utána 220 fokon, és ilyen szép, egészséges barna lett. Annyira jól nézett ki, még melegen felvágtam, s el is fogyott a jobb oldalon láétható kis darab. A képen nem vehető ki, de még füstölt.... S az íze! Harapásra, rágásra ingerlő héj, a belseje is elég rágós, de nem kemény, egyszerűen csak... csodás! Fer...

A kenyér végül jól megsült, mondhatni, megégett, hiába csökkentettem a hőmérsékletet az utolsó tíz percre. A belseje szép lyukacsos lett, de nincs olyan jellegzetesen savanyú íze, mint a nagy mennyiségű kovászt tartalmazó kenyereknek - ilyenre vágyik az uram. Magyaráztam neki, hogy arra még várnia kell, mert a könyv receptjeit követem, sorrendben, idővel egyszer majd egy ilyen kenyérhez is eljutok. A megégett héj lefarigcsálása után az uram jót vacsorázott belőle. Az új változat, amit majd nem fogok olyan magas hőmérsékleten olyan sokáig sütni, már kel az edényében.

Tegnap, a piactól hazafelé jövet eltévedtem. Arra emlékeztem, hogy az Enniskerry felé vezető főúttal párhuzamosan van egy szép, keskeny kis utcácska, ami előbb-utóbb kivisz arra a szélesebb útra, ami a főútról balra kanyarodva, lakóházakat és golfpályát, majd szántóföldeket elhagyva egy dombon át Bray-be visz. Az volt a tervem,hogy lassú autózás során e kis mellékút mellett megcsodálom az ott lévő szép házakat (dream on), s megnézem, van-e bodzabokor valahol, javítani az egyre halványuló esélyét annak, hogy az idén még bodzaszörpöt készítek. E szűk úton jártunk már egyszer V.-vel, amikor a főút egy alkalommal víz alá került, erre felé kerültünk, de akkor térképpel... Most a jobban kijárt aszfaltot követtem, mint egy kissé megzavarodott postagalamb, a tájékozódási pontokat hol rosszul, hol jól követve, mindig balra tartva, mondván, Bray arra van. Csak éppen nem annyira balra... Egy idő után feltűnt, hogy folyamatosan felfelé kapaszkodom, szigorúan kettesben,...