Tegnap, a piactól hazafelé jövet eltévedtem. Arra emlékeztem, hogy az Enniskerry felé vezető főúttal párhuzamosan van egy szép, keskeny kis utcácska, ami előbb-utóbb kivisz arra a szélesebb útra, ami a főútról balra kanyarodva, lakóházakat és golfpályát, majd szántóföldeket elhagyva egy dombon át Bray-be visz. Az volt a tervem,hogy lassú autózás során e kis mellékút mellett megcsodálom az ott lévő szép házakat (dream on), s megnézem, van-e bodzabokor valahol, javítani az egyre halványuló esélyét annak, hogy az idén még bodzaszörpöt készítek. E szűk úton jártunk már egyszer V.-vel, amikor a főút egy alkalommal víz alá került, erre felé kerültünk, de akkor térképpel... Most a jobban kijárt aszfaltot követtem, mint egy kissé megzavarodott postagalamb, a tájékozódási pontokat hol rosszul, hol jól követve, mindig balra tartva, mondván, Bray arra van.
Csak éppen nem annyira balra...
Egy idő után feltűnt, hogy folyamatosan felfelé kapaszkodom, szigorúan kettesben, jobbra-balra a bodzátlan sövény mögött rejtett villák és farmépületek, ápolt földek, számos autó a a behajtókon... Halkan gurultam a csendes, madárcsicsergős facsoportok, ápolt kertes házak között. Amikor a dombtetőn tőlem jobbra hirtelen megszűnt a sövény, lélegzetelállító látvány tárult elém: tenger, golfpálya, a Sugarloaf hegyek fehéren virító gránitcsúcsai, a mezők zöldje, mindez ragyogó napsütésben! Hogy nem volt nálam fényképezőgép... Lassan autóztam tovább, most már sejtve, hová jutottam, most már jobbra kellene menni, lefelé erről a hegyről? Méretes dombról? Hamarosan megjelent egy tábla, majd még egy, tudomásomra hozva, hogy egy védett erdőrészben járok - hm, ide érdemes lenne visszajönni, sétálni egy kicsit, nem lehet rosszabb, mint a dúslevelű fák ágai alatti autózás... Végre megjelent egy kereszteződés, ekkor már előttem a Killiney-öböl, távolban Howth és a Dublini-öböl, teli szájjal röhögni kezdtem, mert rájöttem, hogy én szépen körbeutóztam a dombot, s ha nem figyelek, végül a piacnál, illetve az oda vezető úton kötök ki hazamenetel helyett... A telefonon megkerestem magamat a térképen, s tovább bosszankodva bénaságomon, kezdtem leereszkedni a dombról. Postagalamb, me arse. Még a napot sem figyeltem.
Újabb szépen ápolt kertű házak, egyre szélesedő út kísért, ismerős névvel, lassan leesett, hol járok. Sokszor elolvastam errefelé jártamban az út végét jelző kereszteződésbe kirakott ingatlanügynöki táblákat, tudtam, errefelé vannak a Rathmicheal nevű környék "palotái". Továbbra is lassan csurogtam lefelé, be-benézve a biztonsági kamerás, nyomógombós kapuk mögé... Itt aligha van eladó 2-3 hálószobás cottage, falatnyi kerttel, de azért nézelődni jól esett.
Aztán leértem a már ismerős "hátsó" útra, a Ferndale nevű környékre. S amint hazaértem, mgnéztem a térképen, merre is jártam pontosan, azzal az erős fogadalommal, hogy egyszer ide visszaautózunk V.-vel, és sétálunk egyet a domb tetején. Ösvény akad elég szép számmal, pontosan ilyen terep kell nekem az ebéd lesétálásához. Itt autóztam, a Murphy's Lane mentén, majd le, délnek, a Ferndale Road-on Bray felé.
A Google Street View-n érdekes képet fedeztem fel az egyik ösvény elejéről: három turista álldogál, illetve néz utána a fotós autónak, s előttük egy, a gyalogösvényt lezáró kapu jókora kövének nekicsapódott, összetört autó, alighanem egy joyride áldozata. Most, amikor arra jártam, persze, már nem volt a helyszínen.
***
Néhány nappal ezelőtt kezelésbe vettem állatkát a tíznapos etetés után, s az utolsó etetéskor hosszas törpölés és lázas lapozgatás után eldöntöttem, hogy olyan solid levain-t (viszonylag kemény, vízben szegény, sómentes kovászt) csinálok belőle, amilyet Bertinet mutatott nekünk a sütőiskolában. Nem áll szándékomban naponta-kétnaponta sütni a kovásszal, ezért úgy kevertem ki (1 rész víz, 1 rész kovász, 2 rész kenyérliszliszt) arányban, hogy meglehetősen kemény kovászt kapjak. Ez 4 napig is elüldögél a hűtőszekrény felső polcán a dobozában anélkül, hogy etetni kellene.
Tegnap este pedig nekiálltam az első kenyérnek a tankönyvből: a kenyér neve bourdelaise. Nem kispályáznak: az egész procedúra egy teljes napot vesz igénybe. Szigorú időbeosztással... Így esett, hogy ma reggel fél nyolckor a konyhában voltam, hogy kikeverjem a tésztát, hozzáadva a tegnap este kikevert kovászos trutyit. Vagy használjak szakmai kifejezéseket angolul? Kérem: a levain-ból (állatka) 7 grammot kellett hozzáadni a folyékony levain-hoz, amit liszt és víz keverékével készítettem el. Ez aztán 14 órát töltött egy edényben, csendesen erjedve, a hideg sütőben. Ma reggel hozzáadtam a kenyértészta többi alkotórészéhez: van benne kenyérliszt, durvára őrölt rozsliszt és teljes kiőrlésű liszt is. Ezeket kikevertem, pardon, Őrnagy úr kikeverte úgy tíz perc alatt. Utána rászórtam a sót, s Őrnagy úr szép rugalmas tésztát csinált belőle. (Új motorjával ez nem gond.) Utána, tisztelettel adózva Bertinet okításának, megcsapkodtam a tésztát, hogy szép fényes, sima legyen, és beleraktam egy olajozott edénybe. Fóliával lefedve egy órát pihent sütőben. (Ott biztos nem éri huzat.) Majd az előírások - és a Bertinet-től ismert fogások szerint - , hajtogattam, ovális fomára, s most megint kelt 2 órát. Közben olvastam a gőz jelentőségéről a sütési folyamat során, illetve a formázás felett borongtam egy kicsit. Ugyanis a rendkívül alapos könyvben nem kaptam magyarázatot egy franciás hangású szóra. Azt írta ugyanis, hogy amikor a tészta formázásra kész, kivesszük az edényből és gyengéden... mire is lapogatjuk? "Gently form the dough to degas..." Mijaza "degas"?? Ott álldogáltam reggeli egyszálpólóban a könyv előtt, körülöttem kenyérsütés kellékeivel, s azon gondolkodtam, bekapcsoljam-e a telefonon a wifit, hogy megnézzem a francia szótárban a degas jelentését, amikor mögém lépett az uram, s együtt nézte velem a könyvet. "Nem tudok rájönni, milyen forma az a degas.." - panaszkodtam. "Ovális?" "Hát... de-gas." - Mondta az uram magyarázatul, nem értve, mit nem értek ezen. "Degas - dö-gaz. DÖ-GÁZ... kinyomogatod belőle s buborékokat!"
Jaaa...! Degas = Deflate = nyomkodjuk ki gyengéden a levegőt a tésztából! TO degas, nem INTO degas... Az angol nyelv rejtélyei.. S a figyelmetlenségem...
Csendesen pirult a fejem, de most már mindent tudok. A formázás menete már ismerős volt, emlékeztem rá a sütőiskolából. A kenyér elvileg most fog kisülni, s ha sikerül, este kenyeret eszünk.
Kelnek
***
A három órás kelés idejét Trish-sel töltöttük, ebédelve, panini, borozás, csevegés, főleg én csevegtem, elmesélve eltévelyedésem történetét... A parton folyt az élet, még egy különösen mélyrózsaszín színben tündöklő fürdőzőt is megnézhettünk magunknak, amint úszott egyet, majd kigázolva a vízből, frissítő tornagyakorlatokat végzett, falatnyi fürdőnadrágban. Upsz. Aztán itthon felforrósítottam a sütőt a kellő hőfokra, és egy óráig melegedett a benne lévő gránitlappal. A felforrósodás utolsó perceiben a kenyeret megmetszettem a tetején (a könyvben sokféle minta van, csak tudni kell választani), aztán - ahogy tanultam - gőzzel telenyomtam a sütőt, majd lisztezett sütőlapra (peel) fordítottam a kenyeret, aztán belódítottam a gránitlapra (nincs péklapátom, egy fémlapot használok erre a célra.). S éppen úgy jártam, mint a kezdő halászsas Skye-szigetén. (A sasos központban mesélte a faszi a történetet, azóta is emlegetjük: a halászsas papa első fiókáit nevelgette sas anyuval a fészekben, s még nem ment neki elég jól a kaja röptében való odadobása a fiókáknak: a kicsik döbbenten nézték, ahogy a kaja széles ívben túlszállt a fészken. Mindezt megörökítette a kamera, a megfigyelők dőltek a röhögéstől.) Én kevésbé kacarásztam, amikor a kenyér túlcsúszott a kövön, és félig lelógva megakadt a gránitlapot tartó sütőrácsban. Riadtan kiáltozva kommentáltam V.-nek a problémát - a kanapén feküdt a nappaliban, és úgy drukkolt -, próbáltam a forró kőről visszakanalazni a tésztát úgy, hogy a formáját is megtartsa, és teljes egészében a kövön kössön ki. Sikerült égési sebek elszenvedése nélkül ezt elérnem. A második kenyér kőre "dobása" már jól sikerült. Spricc-spricc vízzel megint, felszálló gőzfelhőben ülő veknik, részemről kissé hisztérikus röhögés a konyhából - legközelebb kenyérsütés előtt csak egy pohár jóféle vörösbort engedek meg magamnak, így a laza csuklómozdulatból nem lesz széles lendítés :-)
Most sülnek ki a kenyerek, a lakást enyhén savanykás illat tölti be, és drukkolok... A baloldali, túlcsúszott, gyorsan a helyére visszahúzott kenyér elég formátlan, s érdekes módon látszik rajta az a cukorka forma, amit az összes eddigi, kövön sütött kenyerem felmutatott, míg a másik, profin helyére lódított kenyér formája olyan, ahogy a könyvben meg van írva... Az ízükről majd legközelebb!
Amúgy pedig boldog Apák Napját minden apának!
