Nosztalgia

Máskor ilyenkor úton szoktunk lenni Magyarországra, vagy már ott is voltunk. Jönnek fel a képek a Facebook-on az egy évvel ezelőtti, vagy két-, három-, több évvel ezelőtti utakról. Szavam nem lehet, nagyon sok szép helyen jártunk. A múltkor az autós csoportban feljött a kérdés, hogy melyik volt életünk legjobb autós túrája, s nem tudtam választani. Mire eldöntöttem az egyikről, hogy az volt a legjobb, előjöttek az emlékek a másikról, ami szintén nagyon jó volt... Döntse el az ember, melyik a kedvenc gyereke... Inkább kedvenc pillanataim vannak, vagy emlékfoszlányok. Ilyenkor tudok elveszni a régi fotók sűrűjűben, lehet nosztalgiázni felettük. Íme, pár a kedvesek közül:

Giro-n, öcsémmel. "Ott a Mami háza!" mutatom Sopron erdői felett. S igazából nem vagyok ennyire kövér, ezt szükségesnek tartom megjegyezni, hanem volt rajtam számos réteg, valamint a szél is felfújta a rajtunk lévő holmikat.

A híres sakura anpan a Kimuraya pékség kávézójában. Lassan ennek megsütésére is sor kerül. V. kedvéért párból ki fogom hagyni az édes babpépet.

Budapest, Szabadság-tér

A szentendrei lángosozó falikútja. Nagyanyámnak volt ilyen régen, az eladott házban, az előszobában.

Kiscelli Múzeum, benne V.-vel. Nagyon hangulatos volt ez a hatalmas belső.

Vihar jön Sopron felől. Hohe Wand, Ausztria

Lago di Braies - hideg volt nagyon. Amennyire lehetett, sétáltunk a szélén, de a viharok miatt több ösvény le volt zárva, a kidőlt fák miatt

Ez után megpróbáltunk továbbmenni egy vidéki úton (SP44), megnézni azt a völgyet, ahol ismerősünk apja "majdnem" vett birtokot, de a felesége kifogásolta, hogy az már "világvége". Nemcsak az, hanem hó miatt le volt zárva a hágó, sosem jutottunk el a völgybe, s vissza kellett fordulnunk az út tetejéről (igen látványos út egyébként), s a már "mint a tenyeremet" 100-as úton menni Lienz felé. Ahol a boltban sikerült vennünk abból a finom ausztrál borból, amiből ígértünk mindenkinek, de elfelejtettük itt megvenni...

***

Ilyenkor, amikor V. már nem confcall-ozik, s nincsenek munkával kapcsolatos oldalak megnyitva a laptopján, határozottan vasárnap érzetem van. Pedig még csak szombat van. Hamar elmegy a hét, sütős és nem sütős napokra osztva. Az egyik kliensem megkérdezte, mit gondolok, a mostaniak közül megmaradnak-e majd kliensnek későbbre is, amikor visszatér a normális élet (visszatér?). Nem tudom, csak remélem. S majd ha ez megtörténik, át kell alakítanom a rutint, hogy jusson kenyér a piacra is. 

De nem akarok előreszaladni, egyelőre benne vagyunk a vírus okozta felfordulás sűrűjében. Ma mesélte egy szomszédom, hogy elvesztették két barátjukat. Egyikük sem volt idős. De egy rokonuk már gyógyulgat, kint van az intenzívről, ahol kómában tartották, hogy könnyebben kezelhető legyen. Két hét múlva hazaengedik. Csak álltam az előkertben, az előírt 2 méterre tőle, szíven ütött a dolog. Eddig csak távoli ismerős ismerősének a mamája haláláról hallottam, vagyis egészen távoliakról, s azért ijesztő, amikor a közvetlen ismerettségi körben történik ilyesmi. A szomszédom szerint ideje volt egy ilyen arculcsapásnak, hogy átértékeljük az életünket, életvitelünket. Vajon fog ez hatni, bármit is, vagy mindenki nagy megkönnyebbülten visszaveti magát a régi megszokott kis életébe, amint ennek vége?

***

A várt kenyérlisztszállítmányom kalandosan érkezett meg. Először is, egészen későn, este fél 6 felé jött a kocsi. A fickó kipenderített egy dobozt az ajtó elé, s már ment is. Ácsi, én háromszor 16 kilót rendeltem, hol vannak. Nem tudja, talán majd hétfőn? Átfutott az agyamon, hogy az a liszt angol malom terméke, onnan jön Írországba, s most mindenhol vadul dolgoznak a malmok, alig győzik a sok rendelést, lehet, nem jutott elég nekem, s tényleg majd jön hétfőn. Ember el, én pedig iziben küldtem az emailt a cégnek, hogyhátakkor. Standard emailválasz jött, iroda már zárva, majd hétfőn kapok választ.

Estefelé kaptam egy sms-t, egy hölgytől, hogy ő itt lakik Bray-ben, lisztet rendelt, s a várt egy doboz helyett most négy áll a háza előtt, s a szállítóember állította, hogy a hölgy ennyit rendelt. De két dobozon az én nevem, címem és telefonszámom van... Felhívtam, hogy én vagyok én, s nahát, vajon miért került hozzá a liszt? Micsoda keveredés! Nevetve mesélte, hogy a férje megvádolta, többet talált rendelni a kellenétél - de ő védekezve mutatta a férjének, hogy akkor miért lenne az én elérhetőségem a dobozokon?

Iziben leautóztam a maradék két zsák lisztemért, s beszélgettünk kicsit. Mint kiderült, egy harmadik ember lisztje is nála árválkodott, mégpedig valakié, a mi telepünkről. (Nahát, más is süt jófajta kenyeret, nemcsak én!) Felajánlottam, hogy elviszem az illetőnek a zsákot, ismerem a házsort, szállítok oda kenyeret. A férje érdeklődve kérdezte, mit sütök? Kovászost. Ó, biztos jófajta német kovászost - mondta, nevem alapján németnek gondolt. - Inkább amolyan ír kovászos az - mondtam teljesen feleslegesen, de a feleségét csak a kovászos szó ragadta meg, mondván, szívesen megnézné, milyet sütök, így ígértem neki egyet hétfőre, elnézésképpen a szállítóember bénázásáért. Az ismeretlen péktárs lisztjét nem hoztam el, a hölgy maga akarta neki átadni. S mondta, lelkesen rendelt 25 kiló kenyérlisztet, de nincs rá szüksége, ha gondolom, s kell, megvehetem tőle. Ezt majd még hétfőn megbeszéljük. A cégnek ment a levél, ignorálják az emailem, csak a szállítóember figyelmetlensége volt a gond.

Az már csak extra érdekesség, hogy ma a telepi kör-emailre éppen az ismeretlen péktárs feleségétől jött egy levél, más témában, aki a levele végére odaírta a házszámukat, így tudtam, kiről van szó. Muszáj volt rákérdeznem a liszt sorsára, s igen, a férje is ugyanúgy járt, mint én. Egy dobozt kapott csak meg, a másik odakerült a hölgyhöz, két utcával lejjebb...

***

A málnás baszk sajttorta remekül sikerült. Ahogy V. fogalmazott, kell a málna, hogy "vágja" a torta édességét. Már majdnem elfogyott a fele...

Nap süt, kék az ég...

Tegnap nem túl okosan a déli órákat választottam, hogy elmenjek a nagybaniba. Forgalom alig... A kedvenc kertészetem előtt jókora tábla: a boltjuk zárva, de szállítanak. Még a Johnny Fox's is átállt szállításra, lehet rendelni a híres fogásaikból. Hazafelé jövet V. joghurtját nem szereztem be, mert a bolt előtt hosszan sorakoztak az emberek. Elég volt a nagybani izgalma: majdnem mindent kaptam, de amikor az üres, időnként elég kezelhetetlen, magas kézikocsit toltam volna vissza a gyűjtőhelyére, nekem tolatott egy nő. Előttem húzott el a mamavagonjával, majd pár lépéssel odébb megállt, még oda is néztem, hogy nna, pont mellém áll be, mire elkezdett tolatni felém. Megjegyzem, egyik tolatólámpája sem működött. Rémültem léptem a kézikocsi oltalmába s próbáltam húzni magam felé, a kocsitól elfelé, s a maszkon át kiüvölteni, hogy vigyázzon, álljon meg! Meg is állt, amikor már félig megdőlt a kézikocsi, s a fémváza közé befurakodott a kocsi lökhárítója.... Én elléptem alóla, de tartottam, ne boruljon fel egészen. Visszatoltam a kézikocsit a helyére, s indultam vissza, harcra készen, hogy mégis, nem lát, vagy hogyan?! Mint kiderült, hiába néztem be roppant szúrós tekintettel az ablakán, a nő _nem vette észre_ hogy nekem tolatott, beállt szépen mellém, s telefonálni kezdett. Vagy a zavarát leplezte vele, nem tudom...A kézikocsinak nem lett baja, a lökhárítónak sem, csak én ijedtem meg, s örültem, hogy ez volt az egyetlen "izgalom" aznapra.

Vagyis voltak más, de pozitív kicsengésű dolgok. Vészesen fogyóban van a rozsliszt-készletem, márpedig a kenyérhez lennie kell. A RealBread-es Whatsapp csoportból kaptam segítséget. Igaz, hogy meglehetősen drága a Durrow Mills lisztje, mert valami extra módon készül - a rozsszemben minden benne van, ami hasznos a szervezetnek, és még könnyen is emészthető -, de legalább van. S bár a nagyközönség számára zárva az online boltjuk, a péktársaknak azért intézik a szállítást. Örvendeztem, s jövő héten itt is lesz a két zsák, amivel aztán jó sokáig süthetek. Hurrá. Talán itt az idő, hogy a gyártott kenyerek listájába a köménymagos rozskenyeret is felvegyem. S a nagybaniban papírzacskót is kaptam, mert a piacról elhozottak fogynak... Most már nem kell béna, félig felvágott oldalú nylonokba pakolnom a kenyereket, emiatt már volt lelkifurdalásom.

Voltam madárkajáért is, kivételesen nagy zacskóval vettem, ne kelljen sűrűn mennem. Mint sok boltban, itt is csak egy-egy embert engednek be, s az ajtónál kézfertőtlenítő és papírtörlő fogadott. Lassan megszokom a padlóra festett x-eket, a maszkot azt még azért nem... De a táskám állandó lakója egy pár kesztyű, egy kis palack fertőtlenítő, sőt törlőkendő is van... szép új világ?

***

V. továbbra is féltékenykedik a maskákra, s mindig elmagyarázza, hogy azok csak enni járnak ide, s fésülgetésre, mert hálátlan, haszonleső dögök. Ehhez képest ma reggel Pocak éppen csak evett egy falatot, s a hátralévő idejét azzal töltötte, hogy ott tekergett a lábamnál, és fúrta belém a fejét, s még headbutt-ot is adott volna, ha le tudok hajolni elég mélyre. Így csak be kellett érjem azzal, hogy bámult bele a szemembe, s olyan kedves gurgulázó torokhangokat hallatott. A tegnap kirakott asztal melegét már felfedezte, s ma reggel ott várt az ajtónyitásra. Tegnap este az asztalon macskajógázott, amin remekül szórakoztam.

Hétvégére remek időt ígérnek, ezt jelzi a sok figyelmeztetés, hogy továbbra is tartsuk be az otthonmaradást, ne csoportosuljunk... A szembeszomszéd egy bonyolult bbq-s egységet állít most össze a ház előtt a gyepen, számíthatunk családi partira. A házsor előtt egymástól kellő távolságra kezükben borospohárral beszélgettek az emberek... Én csak az asztalt mertem kitenni, s eszembe jutott a kötögetős kiülős időszak, s ettől megint rámjött a köthetnék, pedig még az állatokat sem fejeztem be. Így, hogy lenyugtassam magam, fonalat gombolyítottam inkább, hátha attól elmúlik a köthetnék vad izgalma. Még farkat kell kötnöm a rókának, s a nyúl is csak félig tömötten várja a sorsát. Egészen aranyhal szintű a figyelmem mostanság, egyedül a könyvek kötne le, a tévé is csak nehezen. Ezt a blogot is több menetben írtam meg, belekapok ebbe, aztán abba...  

Tegnap sütöttem egy gyors citromos süteményt, a szép citromszeletekkel díszített formában, mert a citromjaim kezdtek puhulni. Jól belappadt a közepe, alighanem az volt a gond, hogy félidőben eszembe jutott, a forma kicsit megdől az alján lévő minta miatt, s megmozdítottam, hogy feltámasszam egy fakanállal. Még most is követek el kezdőre jellemző hibákat... Ehető és finom volt, mára el is fogyott, így holnap belevágok a baszk sajttorta kisebb, de málnával dúsított változatába. Még az utolsó piaci alkalmakra vettem fagyasztott, ún. gurulós málnát, el kell használni, mert csak foglalja a helyet a mélyhűtőben...

Kis színesek

Feed, knead, bake, repeat. Valahogy jobban hangzik, mint az "Etesd, gyúrd, süsd, kezdd elölről", de a nyelv tömörsége mindig is hasznos volt, ha az ember poénos(nak vélt) címeket, vagy jelmondatokat akar írni. De mostanság tényleg ez a napi program, kovász etetése, másnap tészta gyúrása, harmadnap a kenyér kisütése, s még aznap este a kovász etetése... s így tovább. Mindenkinek kell a rutin.

Nemrég felhívott Stephanie, kedves idős barátném, aki bőven elmúlt 90, s még mindig süt a piacra. Ő most a lányával és a kiskutyájával "cocoon"-ol, vagyis önkéntes karanténban van, mint védettségre szoruló. Elmesélte, hogy ne felejtsen, hetente egyszer-kétszer süt valamit, a lánya pedig minden nap süt valami sütit, valami újat, s a szomszéddal cserélgetnek. Alig várja, hogy a piac újra induljon, s fel sem merül benne, hogy végleg bezár a piac, ahogy azt mások borúsan jósolgatták. Úgy legyen!

Apropó, sütés: a sörös kenyér pocsék lett. Nem volt sok élet a sörös-lisztes keverékben, aminek élesztőként kellett volna viselkednie, de azért megpróbáltam megsütni. Jó jelnek vettem azt a pár buborékot, ami a kovászkezdemény tetején pattant el. De csak tömör, lapos korong lett előle, V. szerint jó íze volt, de kenyérként nem lehetett megenni. Maradunk a rendes kovásznál. 

A kenyereim az utóbbi időben elég lazák lettek, miután lisztet váltottam. A klassz új liszt valahogy szétterülő kenyereket produkált. Így rákérdeztem egy kovászos ismerősnél, mit szúrok el, s ő egyből a lisztre mutatott. Az utóbbi időben a malmok igyekeznek a megsokszorozódott rendeléseknek gyorsan eleget tenni, s az új őrlésű lisztet kaphattam, ami még "nedves", legalábbis nedvesebb a szokottnál. Néztem is a dátumot a zsákon, s valóban. Februári volt. Visszavettem a vízből, s máris pöpecebbek lettek a kenyerek. A vágyott fülek már nem mennek ritkaságszámba.

Hogy a sok tojásnak a végére járjunk, csináltam baszk sajttortát, amihez 7 tojás kell. Finom lett, raktam bele remek vaníliakivonatot, s ugyan kicsit odakapott a szélén, de meg az is ehető lett. Azt hiszem, ismételnem kell majd, mert V. sokat emlegeti...

Persze, nem csak ebből áll a nap, van még újság, olvasnivaló, este film, kaptam könyvajánlatokat, le is töltöttem őket, s a kert még türelmesen vár. A félszívvel elvégzett gazolás eredményét még le kell cipelni a "green" szélén lévő vágadékhalomra, ahonnan majd a kertész vagy elviszi, vagy összeaprítja helyben, komposztnak, a gépével. Eszembe jutott még, hogy a kertben növő rengeteg ibolyából csinálhatnék ibolyaszirupot, de sajnos, ezek az illattalan, fakóbb virágú fajtájú ibolyák, nem azok a szép sötét színűek. A klemátiszoknak kellene még 2-3 napsütéses nap, hogy kinyíljanak a virágok, s rózsaszín szegéllyé változzanak a falaink. Csodás lesz: felkapaszkodott a kisház tetejére, lassan átbukik a falon, végig kellene terelni a fal tetején, ahol napot is kap, s futhat, ameddig lát. Igaz, hogy legalább annyira agresszív, mint a borostyán, de szebb lenne a fal tetején.

Szóval terv, az van...

Pl. annyira kivenném már a kisasztalt/széket a zsákokból, ahol telelnek, hogy a délutáni napra kiülhessek. Nemcsak a D-vitamin miatt, hanem mert kellemes ott ülni, annyi madárcsicser, méhzümmögés közben. De meleg, az csak nincs. Ma is max. 10 fok, amit várhatunk, nem lehet kint ruhát szárítani sem, este muszáj őket berakni a szárítóba egy félórányira. 

Tegnap egy szeszlepárlótól rendeltem kézfertőtlenítőt, most annak a gyártására álltak át. Végigbújtam a nagybanik weboldalait, de sehol nincs már fertőtlenítő, sőt, a legtöbb tisztítószer is hiánycikk. Nincs mese, maradt a lepárló, hehe, s hogy teljes legyen a csomag, rendeltem egyet a ginjükből is, ami olyan finom, még Seattle-be is vittünk, ginkedvelő barátainknak. Majd jó lesz gin-tonikozni, fertőtlenített kézzel kiülni a kertbe!

De a nagybaniba menést nem úszom meg. Fogytán a cukor és a WC papír... 

***

Ma megjött a harmadik ismertető füzet  a kormánytól, ezúttal a múltkori másolata érkezett meg ír nyelven. Mert, ugye, az ír hivatalos nyelv, nemcsak az angol. Valahogy jó, hogy van mit fellapozni, ha ne adj' Isten, megbetegednénk. Tudni, kit-mit kell hívni. Most olvastam egy fiatal párról, akit hetekre kiütött a vírus, még a láz és a köhögés elmúltával is gyengék és fejfájósak voltak, s mástól is hallottam már, hogy az orvosok mondták neki, még hosszú hetekig eltart, míg teljes egészében felgyógyul. 

Azt hiszem, bármi lesz is, ezt a maszkos, távolságtartós, kézfertőtlenítős-kézmosásos rutint továbbra is be fogom tartani. S annak is örülök, hogy V. itthon marad, s nem fog bejárni. A fene tudja, mi lesz ebből, most már olyat is olvastam, hogy a betegségen egyszer már átesett emberek újrafertőződhetnek. Ugyanakkor itt még mindig megy a vita, hogy kell-e maszk, ki hordjon, ki ne hordjon, de egyre több emberen látni... A kesztyűről való vitákat még megértem, egyszerűbb a kézmosás, na de a maszk?! S csak most rendelték el hivatalosan, hogy a kórházakban a személyzet minden tagja hordjon maszkot, függetlenül hogy vírusos beteg-et kezel-e vagy sem. Agyam eldobom. 

Tegnap estig 16 040 beteg volt, 9000 felgyógyult már (ezt csak most hozták nyilvánosságra), 730 bizonyítottan vírus miatt elhunyt van. Észak-Írországban 2728 beteg van, 207 halálesettel. Hogy ne unatkozzanak a lapok, két - botrányairól már eddig is ismert, mondhatni hírhedt - újságíró, önjelölt világmentő és agyhalott a Felsőbíróságon megtámadták a kormány által hozott szigorú intézkedéseket, mert szerintük a betegség mint olyan, "nem létezik", a lockdown és a megszorítások ellentétesek az alkotmánnyal, s az embereket szabadságukban jogtalanul korlátozzák. 

S hogy ne legyen a dolog egyszerű, ilyenekkel a Bíróságnak foglalkoznia kell. A pártolóik pedig zászlólengetve, távolságtartás nélkül (naná, hiszen a betegség, mint tudjuk, nem létezik), vagy százan, megérkeztek a Bíróság épületéhez, s nyomultak be az előcsarnokba, veszélyeztetve azokat, akiknek ott ténylegesen dolguk volt, s nem figyelemfeltésből mentek oda. El is kellett napolni pár peres ügyet. Az egyik újságírót azt hiszem kiválóan jellemzi, hogy szerinte a vírus egy világméretű összeesküvés eredménye. Valamint nemrég videót készített saját magáról, amit halál húsboltokba látogat, s számon kéri az eladókon a sertéshúsból készült termékek hiányát. Mondván, hogy ez Írország, s itt hurkának és szalonnának márpedig "lönnie köll".

Felmerül a kérdés: Normális? Arról nem szól a fáma, hogy lengyel boltba is bemerészkedett-e, s ott mit keresett, de az biztos, gyűlöl mindenkit, akinek nem ír minden felmenője. Van ilyen is.

Lockdown-os hétköznapok

Múltkor szállítás közben (értsd, lebaktattam az első házsorig a telepen) kedves jelenetnek voltam tanúja. Az egyik apartmanblokk egyik napsütötte teraszán idős, maszkos fehér hajú néni nézett kifelé, lent pedig, a ház előtti parkolóból egy asszony és két kicsike lányka nézett felfelé, s a mama halk bíztatása mellett elénekelték a Happy Birthday to you-t. A nagyi (dédi?) feje mellett a korlátra kötve nagy léggömb lebegett, az a születésnapi sokszínű léggömb, a 80-as számot véltem átni rajta. Másnap szintén arra mentem, most közelebbi házhoz, s akkor megláttam a hatalmas sötétrózsaszín liliomcsokrot is a picike erkélyre szabott asztalkán.

Aztán az egyik szomszéd rendelt süteményt, öt-öt szeletet egy-egy dobozba. Az anyja születésnapjára kérte. Mindegyik testvérének és a mamának is vitt egy-egy dobozzal, aztán adott időben Zoom-on át felköszöntötték a mamát. A mamáért szépen feldíszítettem, csokimázból virágokat vágtam ki a tortaszeletekre, s cukormázból feliratot. 

Mostanság így megy ez. Kamaszok ülnek a járda két oldalán, egymással szemben, s úgy folyik a társalgás. A madárszart mostam a kocsiról, amikor a szomszéd odaszólt, hogy 5 eurót ad a Dettol fertőtlenítős palackért... Liszt továbbra is hiánycikk, legalábbis a Tesco-ban. Maszkosan sétáltunk az olasz kávézóba finomságokért, mindenki széles ívben kikerült bennünket, V. szerint, ha más haszna nincs, már ezért megérte izzadni alatta. Néha összetalálkozom telepiekkel, jó messziről mondjuk egymásnak a mondandót, s a fickó, aki már régóta tartozott nekem öt euróval a kenyérért, két ujjal nyújtotta felém a  bankót, amikor összefutottunk. Én az egyik már használt kesztyűmet kettéhajtva vettem el, s itthon úgy ejtettem a többi közé, hadd álljon... Mostanában úgysem fizetünk készpénzzel, már a lottóért sem. Sajnos, továbbra sincs latex kesztyű a gyógyszertárban, amit elhoztam a piacról, az nagy, vékony, vacak, de amíg nincs más, megteszi. V. mesélte, a Boots-ban le vannak takarva a piperecikkek, szemfestékek, rúzsok, minden, amit próbálgatni lehetett korábban.

Tegnapelőtt újabb pár érdeklődött a kenyereim után, amikor éppen a fickóval pénzeztem. Arra sétáltukban megálltak, s kiderült, hogy már korábban kérdezték az egyik vevőmet a kenyérről, aztán csak nem jelentkeztek... Most ők is bekerültek a Whatsapp-csoportba. Hétfőre már kértek is egy veknit. Hétfőre amúgy fehérkenyér-kísérletet tervezek, csinálok egy egyszerű élesztőset és egy Bertinet-félét vajjal, többszörös pihentetéssel készülő élesztőset, s meglátjuk, melyik ízlik jobban a rendelőnek, mert kettőt kért, lesz alkalma hasonlítgatni.

S álldogált egy palack sör is a hűtőben, most Bertinet sörös kenyerét is ki szeretném próbálni, amelyik nem használ sem kovászt, sem élesztőt. 3 óráig állt a sörrel kevert liszt (amolyan előtészta), most pedig már kikeverve kel (remélhetőleg) az esti kenyér. Drukk-drukk.

***

Apám mostanában ráér régi dolgokat szortírozni (s remélem, a papírjait is szortírozza, nincs olyan messze a június, amikor ki kell pakolnia az udvaron lévő bérelt raktárból). Küldött pár fényképet, a Marcaliban töltött évekből van mindegyik, talán éppen egy napon készülhettek, mert ugyanaz a felső van rajtam. Golyófejem jól érvényesül vékonyka gyereknyakamon.

A borz az erdészé volt, volt neki egy vizslája is, amelyik néha feljöhetett hozzánk Marcali "lakótelepének" emeletére (azt hiszem, 2 tömb volt csak, 3-3 emelettel), s ott vendégeskedhetett. (Apu, mint a Vízgazdálkodási Társulat alkalmazottja és egy fogorvos képviselte az értelmiséget a tömbben.) Ha apu felhozta a kutyát, néha átugratta vele a kiságy hátsó rácsából készült torlaszt, ami öcsémet volt hivatva a gyerekszobában tartani. Csak egy rács volt a két szoba között. A kutya jókat korcsolyázott a padlón, anyám pedig aggódott a lakk épségéért. 

Valamilyen állat mindig volt nálunk, vagy fészekből kiesett madárka, veréb, befőttesüvegben (gyerek-ijesztegetésnek sem utolsó) pióca lakott, s emlékszem egy mocsári teknősre, aki tojást rakott a kiskádban kialakított lakásában, sajnos, a lámpafénynél nem keltek ki a homokba bújtatott tojások, de kísérletnek nem volt utolsó. Dönci simán tudott néhány lépést tenni úgy, úgy, hogy öcsémet ott egyensúlyozták a hátán. Sününk is volt, a könyvespolc alatt lakott, sajnos, éppen elérte tüskés háta a polc alját, s éjjelenként reszelős hang kíséretében járkált ott, hamar visszakerült a szabadba. (Illetve már nem emlékszem, hogy ez ott volt-e, vagy még szüleim első kölcsönlakásában történt a dolog, Pestszentimrén, egy köpésnyire - szó szerint - Gyál határától, ahol Apu testvére házában éltek szüleim - mert ott biztosan volt egy sün, amelyik megbetegedett, s a pesti állatorvos nem tudott rajta segíteni, s egy piros emeletes buszmodellt kaptam, miután a sün eltűnt az életemből. Hiába, egybefolynak már a dolgok.)

A hatalmas fikuszon egy levelibéka lakott, szokott brekegni, anyám állítása szerint mindig jelezte a Balaton felől érkező vihart. A fikusz egyébként elfoglalta a nappali egyik sarkát, s idővel akkorára nőtt, hogy költözéskor nem tudtuk kivinni a lakásból, ha jól emlékszem, ott maradt. 

Ismerős érdeklődött, ekkor kezdődött-e kenyerek iránti rajongásom. Biztos vagyok benne, hogy nem, haha. S abban is biztos vagyok, hogy a kenyér héját sose vágattam le a szüleimmel. 

A képről levágtam a szomszéd kislányt, aki kétszer akkora volt mint én, s folyton együtt lógtunk. Iskolába is együtt jártunk. Az erkélyünkön készült a fotó. Egy alkalommal felfedezett a Facebook-on, de nem vettük fel a "Helló, hogy vagy?"-on túl a kapcsolatot. 

Nem lehetett valami sok ruhám, ha mindhárom képen ugyanaz a blúz van rajtam...