Múlt hétvégére esőt mondtak, s valóban, nedvesnek indult a piac, de amilyen mázlink volt, hamar elállt az eső, s még egy asztalt is ki tudtunk tenni a gyepre. Sokan akartak beülni kávézni, nem érdekelte őket a social distancing, megtöltöttek három asztalt, egyedül csak az én kiszolgáló pultom melletti sarok volt üres, vagyis inkább azt használjuk a fölös székek, asztalok, babaszék tárolóhelyéül. Idősek, fiatalok, gyerekek ültek együtt, szerencsére a benti maszkviselés ellen nem tiltakozott senki továbbra sem. Apropó, Ms. Bottlebank azóta sem ült be kávézni, de voltak további igényei a piaccal szemben, amit türelmesen meghallgatott a controller, majd ki is engedte a fejéből. Ms. Bottlebank-nek csak óhajai vannak, legyen fél quiche, legyen ez, az, fél csomag spenót, mert egy neki sok, de aztán utána nem veszi az adott terméket. Fura alak.
Nem mondom, hogy könnyű Betty cipőjében járni, rengeteget süt, így a péntekem még sűrűbb és hosszabb, mint eddig volt, de most már erőt veszek az aj-ráérünk-arra-még attitűdömön, s előre készülök, nem marad utoljára a címkék megírása vagy a zacskók felcimkézése sem. A drágábban árult sütemények, a gyümölcstorta, a citrom szirupos torta mindig elfogy, maradjon is így. A tegnapi napot a gyümölcstortába való szárított gyümölccsel, citrom-és narancshéj összekeverésével kezdtem, alaposan megöntöztem őket whiskey-vel - fura volt a kora reggeli konyhában terjengő, karácsonyt idéző whiskey illat.
Vasárnap reggel is esőre ébredtünk, olyan éppen csak annyira súlyos cseppekkel eső esőre, hogy leérjen a földre. Gyöngyözve díszítette a fenyőágak tűit, nagyon szép látvány volt a felfűzött gyöngysor, amíg egy oda ülő madár rebbenése le nem verte a törékeny díszeket. Már-már úgy tűnt, tervezett hétvégi sétánk elmarad, s marad helyette a munka (amiből most van bőven), de aztán délre kisütött a nap, s mehettünk sétálni a Cabinteely Park-ba. Egyszer már elmerészkedtünk oda, de mivel sötét volt, s nincsenek lámpák, máskorra halasztottuk a bejárását. Kellemes hely, majd 3 km-nyi körsétára ad lehetőséget, van játszótér, zárt kutyafuttató, kávézó, rendes, tiszta WC és ingyenes parkoló - csak férjünk be. Karácsony idején fényfüzérekkel és hatalmas, fényekkel kivilágított - azt hiszem, műanyag állatokkal szórakoztatták a közönséget, de addig húztuk, amíg lemaradtunk erről, de január végéig meg lehetett nézni, talán idén is lesz.
Megpróbálunk minden vasárnap valami nagyobb sétát tenni, legalábbis a mi sztenderdünk szerint nagyobbat. Felmásztunk a Bray Head-re, elsétáltunk a Greystones-ba vezető sziklaösvényen ameddig csak lehetett, mert egy része még mindig zárva földomlás miatt. Egyszer majd itt a gránitos hegyvonulat tetején is szeretnék végigsétálni, szép körsétát alakítottak ki, turistajelzésekkel, onnan csodás lehet a kilátás a tenger felé és a hegyek felé. Vasárnap is nagyon szép volt a délutáni nap sütötte víz, felette egy szivárvánnyal, aminek a tengerbe ért a vége, a csodás zöld vízbe, háttérben felhőkkel... Kész felüdülés a léleknek ez a látvány. Ilyenkor jó a tenger mellett lakni. Egyik legszebb, legmaradandóbb élményem, amikor a sziget nyugati végében egy sziklás rész tetején üldögéltünk V.-vel, a napsütötte tengert bámulva, a napfény szemfájdítóan erős csillogását néztük, felbukkanó delfint véltünk látni, s csak ültünk s néztük a vizet, megunhatatlan változatosságát, a hullámokkal, a fények változását a felszínén. Remek volt.
***
Nagyon-nagyon előre járunk a kelta tavaszban, már virágoznak a nárciszok, a bőrlevél, a hunyorok, a szártalan kankalinok, a korai cseresznyék, s esténként csodás trillák hallatszanak a kert és a még érintetlen zárt kert felől: a szarkák fészket építenek, nem várták meg a Bálint-napot, hogy párt válasszanak, haha. Apropó, Bálint-nap. Jó alaposan megdolgoztatott, ment a rendelés az Üzemnek, akadt pár privát megrendelő is, no és a piac is számított sütikre. Nem is volt időm blogolni, de amúgy sem történt semmi érdekes. Mellettünk továbbra is épül az új telep bejárója, falat emelnek a telepünk és az új telep közé, ami talán majd blokkolja az oda ki-be hajtó forgalom zaját: már reggel 7-kor hallani a munkagépeket. Az új telepre természetesen fúj mindenki, főleg az a két blokk, ami szomszédos lesz az új lakótömbökkel. El sem tudom képzelni a magasságukat, de az biztos, hogy a hátsó kertünkbe bebámulhat majd bárki. Eddig csak Zajosék néztek le ránk. Egy kedves szomszédunk és kenyeres kliensem most árulja a földszinti lakását (azt, amiből új szomszédunk, Simona költözött ide mellénk), s a lakás hátsó traktusa (mely hátul nyitottabb, mint a miénk) balszerencséjére a most építendő falra néz, s egy potenciális vevő már aggodalmaskodott is a zaj hallatán, de csak meg fogja érteni, hogy ez nem tart örökké. Bár, ha az építkezésre is ott fognak bejárni a teherautók, akkor valóban nem lesz kellemes.
S vajon mikor kezdenek hozzá a terep előkészítéséhez, a tömbök alapozásához, a régi iskolaépület bontásához? Mikor kezdik eltüntetni a zárt kert fáit? Kivágják majd az összeset vajon, a fal mentieket is? Már megfogadtam, hogy be fogok lógni a még nyitott kapun, s megpróbálok egy-egy ágacskát szerezni a bejárathoz közeli két szép cseresznyefáról, hátha szerencsém lesz, s meggyökerezik. Van, akinek sikerült, de ki tudja.
***
Január közepe óta nem szállítottam semmit az Üzemnek, amikor utoljára ott voltam, láttam, mennyire nem fogynak a mézes emberkék. Nem erőltetem, gondoltam, ha szükség lesz rájuk, majd szólnak. Nem szóltak, néma csend, elkönyveltem magamban, hogy akkor az Üzemnek már csak alkalmanként fogok szállítani, ünnepekkor, amikor éppen lesz egy nagyobb rendelés. Éppen akkor kellett megkezdenem Betty termékeinek pótlását, még jól is jött, hogy nem oda kell dolgoznom. Aztán egyszer csak jött az érdeklődő email, hogy itt ez a rendelés, 310 süti, egy új könyv borítójáról való valamilyen motívummal, mit tudok vele kezdeni?
Húha, nagyot ugrott a gyomrom, s sietve ültem a gép elé, hogy az alig ismert szerkesztőprogrammal tervezzek valamilyen elfogadható sütit a könyvbemutatóra: valahogy kivágtam a képecskét a borító fotójáról, s rásikerítettem az új nyomtató segítségével egy kerek sütire. Más formát nem merek még magabiztosan vállalni. Beleizzadtam, párszor V. hathatós segítségére is szükség volt, de csak sikerült néhány régi, megmaradt süteményre rányomtatnom a képecskét. Dave, az Üzem új tulajdonosa lelkendezett, s mondta, biztos rá fognak harapni. Abban is megegyeztünk, hogy a szállítást, alkudozást stb. intézi ők, s cserébe annyit rak a sütikre pluszban, amennyit jónak lát. Nekem sem kedvem, sem idegzetem nincs az extra alkudozást, szállítást, számlázást intézni egy PR céggel, volt már elég rossz tapasztalatom.
Most sem volt könnyű. Egy hetet ültek a döntésem, s fél órával azelőtt, hogy lejárt az általam szabott s idegesen figyelt határidő, végre jött az email, hogy rendben, kell nekik a süti. De ne legyen ízesített. Ugyanis kedvenc kombinációmat, a vaníliás/citromos változatot ajánlottam. Nem kértek a citromból, de vaníliához ragaszkodtam. Azért nem volt egyszerű utána sem, mert minekutána megegyeztünk, hogy mennyi süti kell, mikorra, még azt is kérték, legyen csomagolva. Édes szíveim... A lehető legolcsóbb módszert ajánlottam nekik, komposztálható celofánzacskókat, most semmi flanc puha celofánnal és szatén szalaggal, mint más esetekben, mert az megmásfélszerezte volna a költségeiket. De hogy a fene egye meg, nem kérdeztek rá korábban. Ezek után majd fejben tartom, hogyha jönne hasonló rendelés, hogy a csomagolási lehetőségeket árakkal is megküldjem nekik a süti árai mellé, majd gondolok én rá, ha őnekik nem jut eszükbe ebben a Covidos időben.
Szóval happiness. S nagy munka. A nyomtató eddig derekasan helyt állt, csupán 5 süti nyomtatása nem sikerült, jobbára az is az én hibámból, a cukormáz réteg nem volt egyenletes, vagy a süti nem volt teljesen lapos, vagy elcsúsztak, amikor a gép behúzta őket a nyomtatófej alá. Első komoly megrendelésem! Rámentek esték és szabadnapok, de legalább hasznát veszem új játékomnak.
A tapasztalatok: nagyon fontos, hogy a cukormázas terítőréteg egyenletes legyen. Ahogy néztem, az amerikai dekorátorok letöbbje igen folyékony mázba mártja hassal a sütit, lerázzák a felesleget, s a szélét lehúzzák késsel. Ahogy a képeiket néztek a Facebook csoportban (ahol a gyártó is jelen van, s azonnal igyekszik válaszolni a géppel kapcsolatos kérdésekre, problémákra), ez nem eredményez valami szép sütit, a sütik széle eléggé elhanyagolt. Úgyhogy megmaradtam a lassabb, de szerintem szebb sütiket eredményező módszeremnél: először kihúzom a kerek süti szélét, majd késsel rákenem a szépen szétfolyó mázat, s kiszárítom. Lehetőleg minél hosszabban, majd egy estét pihen a süti. Vagy, ha szorít az idő, néhány órát. Igyekszem nem megérinteni a sütik felszínét, véletlenül sem akarom kezem nyomát hagyni a fényes felszínükön, ne legyen zsíros, mert akkor nem tapad olyan jól a festék a nyomtatóból. Nyomtatás után mennek a dehidratálóba, vagy a langyos sütőbe száradni a sütik.
Az egyszerű grafika nyomtatása már gyorsan ment, 80-90 süti kész volt 30-38 perc alatt. Persze, pakolgatni is kell őket, levenni a készeket, felrakni az üres sütiket az adagolóra, amire tucatnyi süti fér.
Figyelni kell, mennyire erős színekkel nyomtatunk, tegnap, mivel egy adag süti száradása után halványabbnak találtam a mintát, leheletnyivel több festéket engedtem rá, s hiába ítéltem száraznak a sütiket félóra száradás után, az újabb adag, vagy ötven darab kezdett hozzáragadni belülről a celofán zacskókhoz. Óvatosan ki kellett szednem vagy ötvenet a zacskóikból, szerencsére nem kenődtek el, csak figyelmesebb szemlélő vehetné észre, hogy kissé szálkásabb a nyomtatás, mint máskor. Úgyhogy legjobb hagyni száradás után még a sütiket egy éjszakát a szobai levegőn száradni. A többiek kukoricalisztes beszórást is javasoltak, ha nagyon hamar kellene csomaglni, egyszer majd azt is kipróbálom, gondolom, csak rá kell szórni a sütire a kukoricalisztet, óvatosan lerázni róla, s az felszívja az esetleges problémás foltokról a festéket.
Ezzel töltöttem el az elmúlt egy hetet, sok kilónyi cukormázakkal, sok tepsinyi sütivel. Örültem neki, hogy végre sikerült használnom a gépet, s remélhetőleg, hasonlóan könnyen kezelhető megrendelések jönnek majd ezek után is. S a slusszpoén? Továbbra is kellenek a mézes emberkék, csak - ahogy a cukrász mondta - a manager nem tartja rajta a szemét a rendelésen (eddig valóban Ray-jel beszéltem meg, miből mennyi kell), írjak rá, ha kell, szállítsak le kétheti adagot előre, hiszen eláll, s nem kell fontolgatnom, hogy pár mézes emberért megéri-e beautózni reggel Dublinba. Deal!
***
Az elkövetkező hétre két szélvihart jeleztek, az első inkább az északi, nyugati részeket fogja majd megviselni, de a második országos esőt hoz, esetleges hó is lesz, gondolom, a magasabban fekvő területeken. Dudley és Eunice a nevük, mert továbbra is folyik a viharok nevesítése. Nagyon remélem, hogy az elkövetkező időkben csakis és kizárólag ilyen viharok miatt kell aggódnunk, s nem az ukrajnai háború miatt. Most már esténként, hat felé még világos az eddig sötét ég, bámulhatok felfelé, hogy elmormoljam privát imáimat egészségért, nyugalomért, reménykedve, hogy megoldják ezt a veszélyes diplomáciai adok-kapokot, s nem lesz háború. Pretty please.
