Annabel nyulai

A gyermek, a hímzés későbbi tulajdonosa már lassan fél éves, de én még csak az első betűvel vagyok kész...

Kedves Emese és Laci!

vijj-vijj-vijj-vijj-VIJJ-VIJJ-VIJJ-VIJJ-VIJJ-VIJJ-VIJJ-VIJJ-VIJJJJJJJJJ-vijjjjjjjjjjjj....

Ez így megy több, mint két napja. Tegnapelőtt, este tíztől folyamatosan szól... A kettővel odébb lévő földszinti lakásban (belül) elindult a riasztó (még jó, hogy a kinti nem szól), V. csak töredékekben alszik második napja, és irigyli a jó-rossz fülpárosításomat. Én már az első éjjel is boldogan aludtam a jó fülemen, a rosszat fordítva a VIJJJJJ felé, - annak aztán szólhat. Csak akkor ébredtem fel, amikor megfordultam. De akkor azonnal.

Tegnap este már megközelítettük a lakást, próbáltunk bekukucskálni, hogy mi lehet, de nem lettünk okosabbak. A kinti riasztóra felírt cégnév alapján felhívtuk a "zilletékest", hogy ugyan már, tudna-e valamit tenni. Mondta, megnézi, van-e "keyholder", akit ugrasztani lehetne, hogy jöjjön, és kapcsolja le a riasztót.

Reménykedve vártunk, de a víjjogás maradt.

(Közben még egy vörös arcú, erősen traveller kinézetű ember is becsengetett tegnap késő este, hogy egy "Polish fella"-t keres, Martin a neve, mondtam, bocs, nem ismerek senkit ilyen névvel. Ha már így beindult a társalgás, rákérdezett, nem akarok-e venni tőle egy IPhone-t. "Kösz, nem!" - remegő kézzel rántottam be az ajtót, nem nekem való az ilyen izgalom, még az is eszembe jutott, hogy felhívom a Gardát, de aztán mégsem. (Mert kis beszariként az jutott eszembe, mi van, ha bosszút áll.)

Máskor nem szoktam "csak úgy" ajtót nyitni, főleg nem este, de most azt reméltem, a riasztó ügyében jött valaki...

Amúgy fura az akusztika, kint a hátsó kertben nem hallok semmit, csak a madárcsicsert, a számgépszobában szintén édes a csend, a konyhától a nappaliig azonban határozott víjj tölti be a légteret. Valamint a háztömb előtt is hallani.

V. ma reggel írt körmailt a népeknek, nem ismeri-e valaki a tulajt, HELP! Tegnap este kezébe nyomtam a viasz-füldugókat, nyomkodja formára, aztán használja egészséggel, de valamilyen rejtélyes okból csak az egyik fülébe rakott, s szenvedett - már 7-kor felkelt, míg én kísérletképpen raktam egy füldugót a jó fülembe, s remekül aludtam. Nem értem, miért nem használt kettőt, elvégre két füle van...

***

Tegnap végre megesett a Nagy Elbeszélgetés V. - hamarosan távozó - főnökével, amitől már több hete stresszelt. A lehetséges szintlépése, további munkája függött ettől. Az uram néha nagyon irónikusan és sarkosan tud fogalmazni, s a többiek nem feltétlenül vevők a humorára, ezért eddig nem nagyon sikerült megértetnie a főnökével, mit is gondol, érez, hogyan látja saját előrelépését... Nem beszélve arról, hogy a kellő információkat sem kapta meg felülről, így nem tudott felkészülni rendesen.

Amióta megvolt az átszervezés, folyton bosszús arccal, rosszkedvűen jön haza, a"Namivoltma?" kérdésemre csak legyintett, vagy ha részletesen elmesélte, hogy mi volt, mi nem sikerült, mit szúrtak el, hol folyik a tehetetlenkedés... A végén mindig azt szűrhetem le, hogy káosz van, és fejetlenség. Hihetetlen, hogy a cégnél micsoda amatőr húzásokkal élnek, hogy mennyire számít a hiúság, az "akarom, hogy ÍGY legyen!"- féle megnyilvánulások fejesek részéről... Még sosem volt ilyen hosszú időszak, hogy nap mint nap ennyire letörve jöjjön haza. Ez a tél tényleg rosszkedvünk tele.

S még tart! Minden reggel fagy, a madarak vize egyetlen kemény jégtömb reggelente. A virágok körül kemény a föld. Aztán napközbenre kisüt a nap, de elkel még a sapka-sál. A madarak ellenben igen hangosak, a varjak építik a fészkeiket - tegnap, ablaktisztítás közben pedig a fácán jellegzetes kakatolását hallottam a telep bokrosabbik végéből!

Este aztán alig megy le a nap, már megint vékony fehér réteg vonja be az autók tetejét. V. hallotta nyilatkozni a levelibékát a tévében, s az azt állította, hogy ez a tél az igazi ír tél: azok a korán virágzós, nárciszbólogatós február végek-március elejek, amiket az elmúlt évtizedben élvezhettünk, na, azok voltak a kivétel. Ami most van, az kellene hogy a megszokott legyen. Séta közbe láttunk egy darab nárciszt egy napos fal előtt, V. szerint akkor ültethették ki, megtévesztésül... S hiába volt már egy-egy olyan este, amikor nem kapcsoltam be a fenekem alatt a melegítős lepedőt, azért továbbra is hideg van.

***

Ezt Bobby, az ashfordi piac managere nyomta a kezembe, hogy ugye, kirakom a kocsi hátulsó ablakába...?

Ki, majd, ha megyek le, vasárnap reggel... szívrohamot is kapna a kilternani piac, ha ezt látnák a kocsi hátsó ablakában :-)

Első fellépésem az ashfordi piacon nem volt olyan sikeres, mint reméltem. A bevétel éppen csak betakarta az asztal bérletét. Eladtam 3 kenyeret, 12 csomag aprósütit és 9 gingerbread figurát... Az ígért 300-400 vevő nem volt sehol, elég ritkás volt a forgalom. De többen is mondták, csendes volt a piac. Az időt leginkább újságolvasással, kávészürcsöléssel töltöttük ki. Vagy topogással, mert időről-időre lekapcsolták a fűtést, és abban a pillanatban, hogy nem jött ránk a meleg levegő a plafonon lévő befújónyílásokból, érezhetően hidegebb lett. (Mental note: harisnya, még egy pulcsi a kötény alá.)

Velem szemben ékszeres-bizsus stand volt, amelyik elég szépen profitált, eladott jó pár láncot, krémet, kitűzőket. Mellettem cupcake-es stand (a tulajnő nem volt valami barátkozós), valamint egy nagyméretű fényképeket áruló stand állt. Árultak még forró levest, palacsintát, szódakenyeret... Konyhai ezmegazokat, salátát, kötényeket... Bútorokat, régiségeket, cserepes virágokat... A zöldséges kint volt az épület előtt, mindjárt az olajbogyós árus mellett.

Az egyik standnál gyermek esőkabátokat, csúszásmentes papucsokat árult egy hangos, vastag hajfonatú, karcsú nő, aki elsőként jött oda hozzám bemutatkozni. Előtte csak annyit láttam, hogy nyitott szájjal rágózik, s lendületesen megy fel-alá, de biztos voltam benne, hogy nem ír. Kiderült, hogy svéd, Anna a neve. Igen csevegős volt. A végén már ötleteket adott, hogy miket kellene árulnom, de azok mindegyike svéd sütemény volt! Ígérte, hogy elhozza a svéd szakácskönyvét, és megosztja velem az Emőke által is sűrűn emlegetett csokoládétorta receptjét (nagy mulatság volt számára, amikor megpróbáltam kiejteni a svéd nevet: kladdkaka.)

V. végig hűségesen ott ült velem, árult, amíg wc-re mentem, hazaugrott az elfelejtett tálcákért... elment kávéért, újságért... (Mental note: hozni kávét termoszban, a fogadóbeli pocsék.) Szóval tartott, vagy olvasott a sarokban. Sőt, azt is kiderítette, hogy második vásárlóm, aki gingerbread man-t vett, magyar volt! Amikor körbesétálta a termet, a hátunk mögött lévő standnál talált rá a férfira, aki pár perccel korábban vásárolt nálam, s a férfi magyarul beszélt. Haha!

Néhány dolgot megtanultam, lehet, hogy ez másnak magától értetődő, nekem nem volt az. Azonnal elkapni az illető tekintetét, amint elmegy a pult előtt. Aztán mosoly, s odapillantás a termékekre, hátha ők is odanéznek. A zacskóba csomagolt sütik ugyanis az erős lámpafény miatt becsillanhatnak, nem feltétlenül látják meg elsőre, mi van a pulton.

Kellene egy izgalmas háttér, mert a farostlemez falak nem túl érdekesek mögöttünk-mellettünk. A sütik alá sötét terítő kell és sötét tálca, a fehér tálcákon elvesznek. A pucéron lógó körtére kell egy csinos lámpaernyő.

Beszélni, beszélni, beszélni. Elmondani a választékot, miben mi van... Az íreknek nagyon megy a csevegés, nincs mese, nekem is csevegni kell, semmiségekről, de csak így sikerül megtartani őket a pult előtt. Azonnal megszólítani őket, mihelyt a pillantásuk a csomagokra téved.

Az első gingerbread man-t 11:14-kor adtam el. Jaj, de büszke voltam. Aztán hosszú szünet - pedig a falu másik végében rögbimeccs volt, a mellettünk lévő fogadóba is jöttek ebédelni az emberek... Remélhetőleg, a helyzet csak javulni fog, ahogy majd egyre melegebb lesz. V.-vel úgy döntöttünk, hogy adunk két-három hónap esélyt a piacnak, de ha továbbra is csendes marad, akkor már nem fogok lejárni. Igaz, hogy viszonylag közel van, de V. szerint nem az én vásárlóköröm, ellenben arra jó, hogy terjedjen a hírem. Aki megcsodálta, az nagyon megcsodálta a sütiket, tetszettek nekik a részletgazdag állatok, sőt, egy néni a névjegyeim közül is vett, mondván, a kávézó, ahol dolgozik, sok partit is ad, s a főnökét talán érdekelnék az állatos sütik... Nyomtam a szöveget, hogy nézze csak meg a weboldalam, mindenféle alkalomra készülnek a sütik... Hátha...

A lényeg, hogy nem indult olyan felütéssel, mint reméltem, de remélem, megszoknak hamar, s lesznek visszajáró vevők.