A madárének megváltozása mellett alighanem a közeledő őszt jelzi az is, hogy a telep bejáratánál lévő fákon egyre több a sárga levél, és a hátsó kertünk páfrányfája tavalyi levei olyan gyorsan barnultak kemény, karcolósan durva karmokká, mintha belülről ölné valami. De ez csak a szokásos évi folyamat: az idei levelek üdezöldek, a legélénkebb zöld folt hátul. Alatta pedig már kicsi foltokban nyílnak a ciklámenek, azok cserepesek is, amiket a piac eladásakor kaptam Willie-től, aki ott már nem tudta eladni őket. (Ez a Willie, nem a postás Willie, hanem egy másik, hatalmas kertttel rendelkező tagunk, akivel sokat beszélgettem családom német örökségéről, mivel az ő felesége is német származású.)
Ugye, tavaly elég hangosan sírtam amiatt, hogy a szomszéd gyerekének labdája telibe találta, s derékbe törte azt a fuksziát, amit a postás Wilie-től kaptam, ami évek óta aprócska növényként fásodott egy nagyobb edényben. Új hajtások jelentek meg a tövén s már fél méter magasak, sőt, idén tőle szoktalan lendülettel tíz gyönyörű (szerintem étvégygerjesztő) virágot hozott, csodás színekkel. Ha lesz hozzá bátorságom, s már nem virágzik, az egészet át fogom ültetni valami mutatósabb cserépedénybe, s úgy helyezem el, hogy még véletlenül se találja el labda. Lehet kapni fém virágtámaszt, egy olyat fogok köréje rakni. A fenyő ágai most valamennyire megvédik. Amúgy lekopogom, mostanában egyáltalán nem fociznak a fal ellen rugdosva a labdát, a kamaszok és a kisebbek is a kosárlabda állvány körül gyülekeznek, annak döngését lehet csak hallani. Talán akkor ez a kellemetlen időszak is véget ér egyszer és mindenkorra. Koppkopp.
Helyette az építkezés folyik, vagyis egyelőre még csak a terepelőkészítés. Egyik reggel, mint mindig a séta végeztével, mentem megnézni a cseresznyefát, s megöntözni az egyik távol lévő kertészkedő lakó zukkinijait, s megcsodálni Orla és Fran méhkasait, ahol szokás szerint nagy volt a mozgás, dönögés. De a figyelmemet az kötötte le, hogy az alacsony fémkerítés túlsó oldalán markológép dolgozik, s pakolja a régi apácazárda körüli parkoló köveit. Közelebb mentem bámészkodni, s a markoló vezetője odakiáltotta nekem a kérdését, hogy a fóliasátorban virágot vagy zöldséget nevelünk-e. Zöldséget, feleltem, s büszkén mutattam, hogy méhek is vannak, nemrég lett a méz kipergetve. Nevetett, mutatta, van-e egy kis üveg a számára esetleg? Magyaráztam, nem az enyém a termés, hogy megosszam vele. (Orla és Fran saját cimkét terveztetett a méznek, több mint 25 kis üvegnyi lett lepergetve a két kaptárból! Én is kaptam egy üveggel, csodásan illatos volt, s azóta is örömmel nézem a kertben a virágaimon feltűnő méheket.
Nos, ez a markolós döngeti, pakolja továbbra is a köveket, a régi teniszpálya körüli susnyást, a romos régi öltöző épületét tüntette el, s vele együtt azt a szép monkey puzzle fát is, ami már egyszer túlélte, hogy megégett, amikor tinédzserek felgyujtották a régi öltözőt. Nem volt finomkodás, láncfűrésszel, szakmázás, ilyesmi, a markoló törte-zúzza a fák ágait, törzseit, a földben hagyva a gyökereket, gyakorlatilag csak derékban eltörték a a pálya szélét övező fákat, s nagyjából ment a pucolgatás. Egy toronydaru elemei már megjelentek, hosszan elfektetve fehérlenek a telek bevezető útja mentén, eléjük új rácsos kapu került, tele figyelmeztető feliratokkal, s úgy tűnik, őr is van.
A favágók csak később jelentek meg, amikor már a szorosan a kerítés mellett álló vagy az azon átlógó ágú fákkal kellett elbánni. Aznap egész nap zúgott a fűrész, és hörrent-horkantott a darálógép, ahogy őrölte az őrölhető méretű ágakat. A nagyobb törzsek szanaszét hevernek az egykori teniszpálya szélén. A nagy cédrusfa, ami védett fa, s aminek néhány nagyobb ágát vihar törte le, s a mi oldalunkon most is megtörve, levágatlanul lógnak ezek az ágak, hajnalkával befutva (mert a management company évek óta sokallja a fasebész bérét), most félig megcsonkítva áll a kerítés telepi oldalán. Az építkezésre átlógó ágait úgy másfél méternyire a törzsétől levágták.
A régi zárda épületének tövében a gaz és a megmozgatott föld alól érdekes oldalkapu tűnt elő, vajon hova vezethet? A teniszpálya és a bekerített kert ugyanis alacsonyabban vannak, mint maga a zárda épülete, úgyhogy az első, amit építettek a megmozgatandó földből, az egy lejáró volt a munkagépeknek. A zárda épülete védett, abban lakásokat akarnak kialakítani. Pár éve, kalandvágyóbb és az épület megmaradásáért aggódó lakótársaim beszöktek az épületbe, találtak is egy csodás színes üvegablakot, de nem tudták kiszedni. Aztán kiderült, hogy az épület védett, így az ablak valószínűleg megmarad a helyén, "feature" lesz belőle, talán.
A fejhallgató egész napos viselése nekem már nem szokatlan, de a délutáni sziesztához a füldugó igen. Mit lehet tenni, megszokjuk. Mindig tartottam tőle, hogy a magasra nőtt fánk ágait majd a felettünk lakó Zajosék egyszer kifogásolni fogják, mondván, a késő délutáni napfényt eltakarja az erkélyük elől... Most kiderült, hálásak érte, idővel fogja majd a port, és némi takarást biztosít a későbbi lakótömb elől. Meg kellene néznem a terveket megint, mennyire közel is lesz a tömb hozzánk? Elvileg csak pár méter...
De lakni kell valahol a szünet nélkül érkezőknek, a városi FB oldal folyamatosan tele van lakást keresőkkel. Külföldi nővérek, akik a közeli kórházakban dolgoznak. Ukrán menekültek, akiknek a gyerekei már beszoktak az iskolákba, de a korábbi lakóhelyükeről menniük kell. Diákok, akik megkezdik az új félévet... A régi Dell-gyár helyén is megkezdődtek a munkák, az is már mióta elhanyagolva áll, talán régebb óta, hogy ideköltöztünk. Ott pl. kikötötték az építési engedély során, hogy a lakásokat csak tulajdonosok lakhatják, nem lehetnek bérlakások, külföldi befektetők lakásai. Terjed, sűrűsödik a város, mint mindenhol máshol, s egyre csak jönnek a cikkek, hogy még, még több lakás kell.
Szóval zajos napok elé nézünk. Fájó szívvel várom, mikor állnak neki a bekerített kert fáinak, s csak azt remélem, a mi kis dzsungelünk menedéket adhat a madaraknak, már amennyire ettől a két nyeszlett fától és a kerítésfal tetetjén még meglévő borostyántól telik. Az etetőket biztosan nem hagyom üresen.
