Odakint világvégét váró hangulat ül az országon. Először is, ugye, itt a Keleti Rém (Beast from the East), amelyik hideget és havat hoz(ott). Most minusz 4 van. Aztán közeleg Emma, a vihar, amelyik délről jön, és nagy szelet hoz, és esőt, ami majd a Keleti Rémnek köszönhetően hó lesz, először itt a keleti és déli partok felett, aztán az ország más részein is.
Ha az lesz.
Napok óta megy a riogatás, amit mindenki vérmérsékletének megfelelően vagy pánikvásárlással vagy epés szkepticizmussal fogadott. Jajjajjaj, pár centi hó? No és? De tegnap eltűnt minden kenyér és tej a boltokból, a tejesember az egész heti tejet itt hagyta ma az ajtó előtt. Mert hátha nem tud jönni pénteken. Hó az van, itt a környéken 5-6 centi, könnyű, félresöpörhető hó volt egészen délutánig, amire lejárták az emberek, így kemény réteg lett belőle a járdákon, ami most majd lefagy. Alig valaki takarított a háza előtt, holott kérték a magas hatóságok, takarítson mindenki, most, amíg lehet. A telepről láttam kihajtani pár embert, de mi inkább gyalog mentünk ebédért, vásárolni. Kint már sózzák, szórják az utakat, a nagyobbak járhatók, a kisebb telepeknél azonban ott a fagyos réteg az aszfalton. Vagyis aki akar, az sem tud majd kijönni.
A madarak kerek golyókká fújták fel magukat, s egyre csak járnak, járnak az etetőkre. Már többször újítottam a vizüket, egyre csak befagyott. Kaptam nekik még kaját a boltban, kaptak sok finomságot. Az első sokkomban reggel a hóba kapart tiszta foltra szórtam ki némi maradékot, nem akartam nagyon kimenni a hóba, aztán V. mondta egyszer, nézzek már oda, mert nem madár, hanem patkány falatozik a földön. Lehet, hogy tényleg kemény idő várható, mert háromszor vertem el a szó szoros értelmében a patkányt az etetőhelyről, egy perc múlva visszajött. Erre sem volt még példa. Kancsó vizeket hajigáltam rá, és végül egy kislapátot. Utóbbi alighanem hatott, mert utána nem láttam. A legközelebbi adag kaját pedig már magasra tettem, ahol - elvileg - nem éri el. Nyilván nem állhatok állandóan lesben, de sötétedésig már csak a madarak tobzódtak az etetőn.
Dublinban áll a bál. Rengeteg repjárat nem indul(t). Vörös viharjelzés van érvényben. Nincs este 7-től busz, vonat, iskola sem volt ma, sok üzlet zárva, szombatig. Állítólag ma éjjel egytől lesz rosszabb, jön még hó, aztán pénteken du. 4-től vihar. Ne menjen senki sehová, tanacsolják. Nekem pedig két rendelésem lenne, de a kávézó hallgat, hogy mi lesz. Gondolom, kivárnak. Mert elképzelhető - elvégre időjárásról van szó -, hogy Emma vihar másfelé húz el, mint várják, s nem lesz szél, és eső sem. De nagyon huhognak, s igazuk van, inkább huhogjanak, mint vállvonogatva figyelmen kívül hagyják a dolgot.
Én itt bent időnként még beleugatok a papírzsebkendőmbe, amiből mindig volt a kezem ügyében pár darab az elmúlt 12 napban. Chesty cough, bronchitis, hörghurut, ki hogyan nevezi, lényeg, gusztustalan egy betegség. Rég voltam ilyen beteg. A köhögés, a köpködés, az undor kimerítő. Néha megfájdult a fejem a köhögéstől. Volt egy ritka pocsék éjszaka, amikor nem aludtam, s a kanapén vártam a hajnalt, próbáltam elnyomni a zajaimat, s csak sokára tudtam elbóbiskolni húsz-harminc percekre, folyton fel-felébredve, a kanapéról lelógatott fejjel (mert akkor fura mód, nem köhögtem, vagy nem annyit). Köptető és sok folyadék segített valamit, de még most sem vagyok 100 %. Két piacot és egy piaci meetinget kihagytam, feküdtem, fogyott a papírzsepi, V. ápolt, hozta a kaját... Ma pedig már hiába kellett volna dolgozni (rendelések), lassú voltam, és vontatott, mint egy csiga. Dolgok kiestek a kezemből, szokatlannak tűnt minden, mintha hályog alatt lenne minden.
Úgy tűnik, szombaton sem lesz piac. Még nem biztos, az elnök kivár, hátha mégsem lesz annyira súlyos a helyzet. Így csak alapdolgokat sütök, olyat, ami gond nélkül lefagyasztható, ha mégsem kellene menni. S sütiket dekorálok, mert azok is elállnak. Jövő héten itteni Anyák Napja...
Egy nagy tortamegrendelésem lett volna, amit ma egy héttel eltolt a megrendelő, mert a felállítható sátor, amit a partira rendeltek, nem fog megérkezni, a cég nem vállalta a kiszállítást. Szombaton lett volna a buli, jövő péntekre tették. Hurrá! Egy aggodalommal kevesebb.
Most tehát várunk.
S közben pár korty borral és egy-egy bonbonnal ünneplünk, félretéve a böjtöt, megpróbálva ünnepivé tenni ezt a hideg, szeles, egyszerű szerdát. Ma vagyunk 20 éve házasok. Ha belegondolok, el sem hiszem. Fura kimondani, mint a koromat. Tényleg, már húsz éve? Istenem, már húsz. 20. Most már néha befejezzük a másik mondatát, vagy ugyanaz a dolog bukik ki a szánkon. Húsz év alatt nagyon kevés időt töltöttünk egymástól távol, ha lehet, együtt megyünk. Behozzuk a külön töltött éveket.
