"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

"Az úgy volt, hogy anyukám lenyomta a torkomon a libamájas tósztkenyeret, ha tetszett, ha nem, és a hozatott friss osztriga ellen sem lehetett tiltakozni az ebédlőasztalnál..." Yeah, right. Természetesen nem így történt. 30 éves koromig azt ettem, ami volt, nem érdekelt a kaja származása, finom legyen, sok legyen, az volt a lényeg. S kifizethető :-) Gimnazista koromban (khm, 25 éve) a legdrágább kaja, amit el tudtam képzelni, a tatárbífsztek volt, és egy pohárka Martini elképzelhetetlen luxusszámba ment. Akkor még nem hallottam ilyenekről, hogy biokaja, ellenben gyermekkoromban rajongtam a nagynénémnél, falusi kert végében, a földből kihúzott friss újhagymáért - ami ennél "bio"-bb, az csal. Helyben megettem, rokonom nagy mulatságára. Nem tudtam azt, hogy jobb, mert hogy "bio", hogy "falusi" - finom volt, csak el kellett érte ballagni a szomszéd kertjébe, kész. Engem még tanítottak az általános iskolában főzni, pár egyszerűbb receptet, de tanított...

Tegnap V. itthonról dolgozott, mert ugyan be tudott volna menni, de nem látta okát, hogy különösebben küzdjön az elemekkel, és edzze a kipörgésgátlót, amikor pár kollégája kivételével mindenki otthon maradt. Trish makacsul elcsúszkált a városka másik végén lévő DART-megállóig, és onnan busz vitte be a Gyárba. Kijjebb nem jöttek a buszok. A havat lejárták az autók, szépen tükörsimára fagyott minden, leszórva nem lett, vagy csak félszívvel - másról sem szóltak a hírek. A kormány tagjai egymásra mutogattak, a hadsereg várta, hogy mikor "kéri meg őket valaki" segítségre - ment a töketlenkedés, gőzerővel. Sóból, homokból is egyre kevesebb a készlet, szóbakerült, hogy majd a tengerpartokról hoznak homokot - de valahogy minden nyilatkozatból áradt a tanácstalanság, szerintem egymástól várják az első határozott utasítást - ami egyre csak késik. De a válsághelyzetet már kihirdették. Azt hiszem, ilyen esetben (is) legjobb, ha a szomszédjára hagyatkozik az ember, mert a nagyfejűektől eg...

Esik a hó! Már egy órája nagy pelyhekben havazik! Sajnos, a www.met.ie radarképe alapján nem fog sokáig tartani, de én nagyon örülök neki, hogy végre jut ide is egy kis hó Angliából, ahol lassan megáll az élet. Tegnap este már esett valamennyit, de hajnalban az eső elmosta, felpuhította azt a szép réteget, ami a terasz kövén megült. 12 felé kezdett el esni, amikor kis bevásárlókocsival a kezemben elballagtam a boltba, hogy sütős cuccokat vegyek, tojást, vajat... Visszafelé már egycentis hórétegben húztam a kocsit, annyira jó volt! Kaland ez egy olyan kanapé krumplinak, mint én. Ugyan ma akartunk nagybaniba menni, de az utak csúszóssága miatt inkább kimaradt ez a program. Így csak módjával vettem lisztet, cukrot. Piacra fogok csinálni mézes puszedlit, talán a csokival fedett változattal is megpróbálkozom, és kipróbálom a "merry berry tart"-ot is. A maradék gyümölcstortát truffle készítéséhez fogom felhasználni, hátha nemcsak karácsonykor kapós. Ha sikerül, majd jelentek. De m...

Apropó, erről elfeledkeztem, pedig már kétszer is leadta az itteni tévé. A fenti címmel készült műsor azokról a dolgokról szól, amelyek a recesszió idején erőre kaptak, vagy amelyekből jóval többet adnak el, mint a "jóléti" évek idején. A műsor eléggé könnyed, ne várjunk egy komoly összefoglalót. Ellenben az utolsó percekben kiderül, hogy a konzervlevesek eladása hogyan megugrott az elmúlt másfél évben, s e kapcsán meginterjúvolták két piaci kollégámat, Olive-ot és Sally-t. A velük készült felvételek a 43. perctől kezdődnek. A link csak január 20-ig él! http://www.rte.ie/player/#v=1063369

Miután tegnap a "dráma" hatása elült a gyomromban, és a vasalás nagyját is sikerült befejeznem, vásárolni mentem. Útba esett a bank, végre nyitva volt, el lehetett intézni néhány befizetést. Ráérősen mentem, orrig sálba tekerve. Annyira megadtam a módját a kimozdulásnak, hogy hosszan válogattam, melyik (elhanyagolt) sálamat vigyem magammal a kiruccanásra. Kész felüdülés volt a friss levegőn, az alacsonyan vakító napsütésben mászkálni az emberek között. De a sál, a kesztyű elkelt, hideg volt nagyon. A rádió szerint 1963 óta nem volt ilyen hideg, ilyen tartósan fagyos a tél. Csapadék semmi, legalábbis itt a tenger mellett, csak fagy. A telep melletti iskola sportpályáján fiúk fociztak, lenge sportöltözetben - ilyesmire is csak az ír srácok képesek, hogy vesebaj és lefagyott lábujjak nélkül rohangáljanak a -1 fokban. Fő úticélom az Anvil nevű bolt volt, ahol masszív leárazás fogadott - karácsonyi holmik főleg, műanyag koszorúk, díszek, gyertyák tömege, de edény, konyhai ezmegaz...

Dráma! Amikor megcsörrent a telefon, pár pillanatig néztem a számot, s nyeltem: felvegyem-e? Ex-főnököm csicsergő hangja, heppinyújír, mi is a címem, amire a csekket küldheti? Kúl, gondoltam, nyugisan megemésztette távozásomat, s küldi a pénzt. Aztán kérdi, csütörtökön szállítok, ugye? S hátraszól a többieknek, hogy mondják, akkor mire is volna szükség... A gyomrom megrebben, megkapaszkodom. Kérdem, a mailemet megkapta-e? Ó, nem, első munkanap, még nem nézett mailt. (Jesszus, akkor a visszaküldött kulcsot sem látta még.) Miért? Mondom a kis szövegemet, hogy januártól sajnos nem szállítok többet, remeg a szám széle, **ssza meg, hogy nem tudok higgadt maradni, érzem a hangomon a remegést. Nagyon felháborodik, kiabál, hogy na, de miért? Elmondom az indokom, de szerintem nem is figyel, nagyon fel van háborodva: ezt nem tehetem meg. Nem adtam neki elég figyelmeztetést, hogy akkor többet nem... This is a most unprofessional conduct - mondja, s mondatfoszlányok jutnak csak el hozzám, úgy hada...