Fesztiváli pillanatok I.

Ez a hét olyan kimerítő volt, fizikailag is, érzelmileg is, hogy úgy döntöttem, hosszú hónapok után ma először reggel nem kelek fel 5-kor kenyeret gyúrni. Tegnap este 7-kor elvittük Adhaimhín házához a sütiket, heti munkám gyümölcsét. (Apropó, most egy életre megtanultam, hogy kell helyesen leírni Adhaimhín nevét, hová is kerül a hosszú í.) Mavis (p.k.) is éppen akkor érkezett, számos doboznyi tejkaramellával, csinos celofánba csomagolta őket. Mint kiderült, nemcsak mi öten sütöttünk, jóval többen küldtek sütiket-tortákat a fesztiválra... sokan megragadták az alkalmat, hogy egy kis extra bevételre tegyenek szert, s még csak nem is kell órákig a pult mögött állniuk :-)

Az alvásból nem lett semmi, mert fél ötkor felébredtem egy alapos hasfájásra, s hatig a nappaliban tekeregtem egy forró vizes palack és két pokróc alatt, reménykedve a csodában. Ennyi erővel akár süthettem is volna. Hatkor sikerült végre elbóbiskolnom, s hétkor pedig ébresztett a telefon. Csodás.

Ennek köszönhetően minden kérdést csak másodszorra értettem meg a kávékuckóban, leöntöttem magam tejjel, számos kanalat és sütit elpottyantottam... csak 11 felé tértem magamhoz, amire leért a kávé :-) Betty megkért, hogy a hétfői területi meeting-re süssek desszertet, úgyhogy se ma, sem holnap - a fesztivál után - nem fogok unatkozni.

A piac ma remekül ment, csak pár szelet banánkenyér és 5 gyömbéres süti maradt, minden más gazdára talált. Még a chocolate biscuit cake szeletek is elfogytak. Apropó, ebből már odahaza a hűtőből "elpárolgott" pár darab, az uram járt rá, aki azóta megkedvelte, sőt, javasolta, hogy rakjak bele mazsolát is :-))

Az uram bement dolgozni, majd 12 előtt eljött értem a piacra, és önfeláldozóan segített mosogatni, és feltakarítani. Olyan büszke vagyok rá, senki más férje nem jön fel segíteni, csak ő!

Piac után aztán mentünk Dun Laoghaire-be, megnézni a fesztivált. A Cool Earth helyszíne bent van a City Hall épületében, de elég ócskán van kitáblázva, véletlenül, az épület üvegajtaja mögé beállított nagy kék poszterről vettem csak észre, hogy a megfelelő épület előtt vagyunk. Bent meleg volt, fülledt, ragadós levegő. A piac pultja fő helyen volt, aki bement a belső terembe, egyből szembetalálta magát a sütikkel. Sheila, Adhaimhín és Sheila nővére, Mary árult ma. Mire odaértünk, már elfogyott a gingerbread men-ek fele, és a színes aprósütijeim negyede. Megbeszéltük, mikorra kell holnap odaérni, kell-e valamit vinni... Közben V. körbejárta a termet, s megállapította, hogy a sarokban ír zenét játszó zenekarnak nem lenne szüksége erősítésre, mert nagyon elnyomja a vevők és eladók között folyó beszélgetést, és a színpad elé rakott székek miatt az emberek nem járnak körbe, megakadnak az ott ülőkben, s nem nézik meg a többi kiűllítókat, akik a terem másik oldalán helyezkednek el...

Ez után megnéztük a kinti sátrakat, ahol mindenféle finomságokat kínáltak, libanonitól, az olaszon át németig sokféle nemzet kajáit meg lehetett kóstolni. Megint sikerült ennem finom német perecet, V. pedig szert tett egy szép darab darab olasz sajtra, én pedig szilvalekvárt vettem tőlük. Rengetegen voltak, főleg családosok, többször majdnem orra buktam az elém tolt babakocsikban. A kézművesek sátrait is megnéztük, a szlovákoknál és a litvánoknál álltunk meg bámészkodni egy kicsit. Bájos kis festményt láttam a litván sátor falán: pufók angyalka két, még pufókabb madarat etet. Giccs is akadt, de jóval-jóval kevesebb, mint pl. a Tinahely show helyszínén. S egy nagy újdonságot is kipróbáltunk: végre elkészültek a Dart árkának lefedésével, most sétálóutca van felette, fehér betonból - végigbaktattunk rajta. Nem túl szép a kopár betonjárda, de majd idővel szürkére tapossák, köpködik rágóval a sétálók :-)

Még volt egy kis időnk, így betértünk a könyvesboltba, megvenni egy könyvet a globális kajapazarlásról, s ott mindjárt kaptam egy brosúrát a közelgő könyvfesztiválról. Trish már mondta, hogy egyik-másik felolvasásra elmenne, mit szólok hozzá... Hm, egy kis kultúra rám férne, főleg olyanoktól, mint Sebastian Faulks, akinek első világháborúról szóló könyve nagy élményem volt (Birdsong), ajánlom is boldog-boldogtalannak, ha hozzáfér. Nemrég olvastam, hogy legújabb könyvéhez - mely a mai Angliát mutatja be - milyen alapos kutatómunkát végzett, pl. elolvasta a Koránt. S a véleménye aligha fog tetszeni a muzulmánoknak... Vajon majd őt is úgy fogják üldözni, mint annak idején Salman Rushdie-t??

Ebédelni hová menjünk? Egyszerűen beléptünk az első útbaeső kávézóba, ami a Sunshine Café névre hallgatott. Micsoda remek hely! A Dun Laoghaire-t hosszában végigszelő főutcán van, a kórháztól kicsit északabbra. Külső fala sárga, a kinti asztalok fölött világoszöld ponyva, bent galéria, festmények mindenféle stílusban, halk zene... Ami leginkább tetszett, hogy az utánunk betérő család gyerekeit kifestőkönyvvel és zsírkrétával látta el a hozzájuk lépő tulaj, így a gyerekek le voltak foglalva, míg elkészültek a rendelt szendvicsek. Szép tortákat kínáltak szeletenként, de aprósüti nem volt, mondtam is V.-nek, hogy ide visszajöhetnék a gingerbread men-jeimmel, vagy karácsony előtt a hópelyhekkel, hóemberekkel... hátha érdekelné őket. V. javasolta, hogy menjünk le két-három hetente, hogy megismerjék az arcunkat, s aztán már rá lehet kérdezni, hogy érdekelné-e őket a sütijeim :-)

Idehaza aztán azonnal aludni mentem, hogy legyen erőm sütni kora este. A brownie már kész, a sütitészta kikeverve holnapra, a citromtart-ok tésztahéja hűl a hűtőben... Még egy nap, s véget ér ez a fárasztóra, de élménydúsra sikeredett hét. Remélem, elfogynak a sütijeim holnap az utolsó szemig...

Évfordulós vállonveregetés

Este, mielőtt hazajött, telefonált az uram, hogy mégis csak volt ám vállonveregetés a Gyárban. (Előléptetésről néma csend, talán majd később, drukk-drukk.) Sőt, volt tömeg elé kivonulás és meleg, baráti kézfogás is. Valami nagyember jött el a Gyár amerikai központjából, s ha már itt volt, átadta az évfordulósnak az elmúlt tíz év munkájának elismeréséért járó üvegszobrot, s a köszönő kártyákat. Amiben néhány elismerő sor volt, a Gyár, az uram által csak "kopasz bohócnak" titulált nagyfőnöke előre rányomott aláírásával. Én is kaptam egy névre szóló kártyát, amelyben a Gyár arról értesít, hogy

"We recognize the support you have provided (endless supply of biscuits and cakes) and sacrifices you have made (lonely nights in front of the telly) during your partner's employment with the Gyár. We'd like to take this opportunity to extend our sincerest thanks."

Hahaha, vicceltem, a zárójeles részeket én biggyesztettem oda, de azoktól eltekintve majdnem így szólt a szöveg, amit az uram közvetlen főnöke is aláírt. A szövegről nekem folyamatosan az a kis dalocska jut az eszembe, ami pár éve keringett a neten, s amelyben egy IT-özvegy énekelt arról, hogy "Bill Gates took my baby away, he works endlessly...." Ami inkább igaz az amerikai központra, mint az írre, de azért át tudtam érezni a hölgy bánatát. Szerencsére a kimerítően hosszú napok itt ritkábbak, mint az USA-ban, de ha munka van, egy vészesen közelítő határidő, akkor bizony nincs mese.

Ahogy az uram mondani szokta, az a szerencséje, hogy a munkája a hobbija is egyben. S így elviselhetőbbek a munkahelyi bosszúságok.

Hajrá, medvém, legyen még sok-sok boldog (nyugis, eredményes) éved a Gyárban!

Fesztiválhegyek

Mostanság szépen be vagyok osztva. Post-it-ok sora felragaszt-va a teendők közé, mikor mit kell megsütni. Tegnap gyömbértől volt illatos a lakás, ma vaníliaszagú lesz. Aprósütizek. Hat adag tészta dermed a hűtőben. A keddet a kávézó egy extra megrendelésével és 74 gingerbread men-nel töltöttem. Délelőtt jó alaposan bevásároltam a nagybaniban, s büszke voltam, mert nem csábultam el, s csak a szükséges dolgokat vettem meg, valamint egy jókora mosható lábtörlőt az előszobába, hogy végre ne egy felmosórongy szolgáljon ott piszokfogóként.

Betty és Adhaímhin szépen elintéztek-megterveztek mindent a fesztiválra, így szombaton, piac után hamar megbeszéltük, ki mit süt, mikor adja le Adhaímhin házánál, hogyan dobozoljuk, apróságokat ki fog biztosítani, pl. tollakat, papírzacskókat... Csodák-csodája, Patricia egészen emberi és udvarias volt múlt szombaton, ahhoz képest, hogy egy héttel korábban majd levette a fejemet a vásárlók előtt, mert nem volt kéztörlő a WC-ben. Most maga szólt oda, hogy nyugodtan menjek csevegni a látogatóimmal, majd ő szerez valakit a kávékuckó pultja mögé.

Ugyanis látogatóim voltak, Bea és Károly, velük most találkoztam személyesen először, néhány email után. Bea piacozást forgat a fejében, és hogy legyen elképzelése a dolgok menetéről, lejöttek megnézni, hogyan is működünk. Amikor Patricia látta, hogy élénken csevegek valami ismeretlen nyelven két másik, ismeretlen nyelven csevegővel, felajánlotta, hogy igyak meg egy kávét velük, üljek csak le, a kávékuckóra ne legyen gondom... Kellemesen meg voltam lepve, s kihasználtam az alkalmat. S ez a nap igen "magyarosra" sikeredett, mert kicsivel később beugrottak Ágiék, akik már korábban is lejöttek a piacra, s akiktől a Lambert Fruit Farm ötletét is kaptam. Így ötösben beszélgettünk. Délután pedig az ülésmagasítókért jött el egy magyar pár, akiknek a neten át ajánlottam fel a két ülésmagasítót, amiket még Botond gyermekeinek látogatására vettünk - csak azóta kinőtték őket. Most megint van feltöltendő üres rész a polcon :-)

Vagy egy órát sikerült beszélgetnünk (sokféle téma szóba került!), aztán Ágiék elmentek a Kilruddery House-at megnézni, Beáék pedig - remélhetőleg kellemes benyomásokat szerezve a piacról - hazafelé indultak. Nekem maradt még a takarítás, ezúttal a wc-k, mosdókagylók tisztogatása is rám maradt, vittem a tisztítószereimet, gondosan megtöltöttem a szappanadagolókat is, kiraktam extra wc-papír tekercseket is, nekem többet ne pampogjon senki, hogy nincs rend. S közben folyamatosan az volt az érzésem, hogy egyre több feladat hárul rám észrevétlenül, mióta ezt a kávékuckózást elvállaltam.

***

Már két hete megérkezett a színházi fesztivál brosúrája. Nagyon jó az, hogy nem kell minden évben igényelni, küldik automatikusan, mióta először rendeltem nálunk jegyet. Két előadásra limitáltam a kultúrát, inkább Bilbao-ban a hasamra költök majd az idén :-) Mint tavaly, most is Trish lesz a színházba járó partner, s bár bejelölt vagy 7-8 előadást, azokra mind nem tudok elmenni. Főleg azért nem, mert nyaralunk! Alig várom.

Mostanában újra elkezdtünk moziba járni Trish-sel az itteni művészmoziba, múlt héten megnéztük a Last Chance Harvey c. filmet, amit egyes-egyedül a két főszereplő személye miatt érdemes megnézni, amúgy tele van közhelyes helyzetekkel. Egy igazi jajdebájos történet, idős(ödő) magányos emberek találnak egymásra. A héten látott Wendy and Lucy már sokkal jobban tetszett, egy amerikai kisvárosban kényszerűségből ottragadt nőről és a kutyájáról szól. Aszonta rá a kritikus, hogy "költői", nekem az jutott eszembe, hogy olyan csendes, szomorkás film volt, ahol egy telefonbeszélgetésből sejteni lehetett egy egész életet.

Mint kiderült, néhány lelkes helyi azon dolgozik, hogy Bray régóta bezárt moziját újra megnyissák, s akkor ne csak a Mermaid Center-ben legyenek előadások. Trish csatlakozott hozzájuk, majd kifaggatom, milyen munkákat kell végeznie az ügy érdekében. Még júliusban tartottak egy találkozót a városban, amire minden lakost meghívtak, hogy jöjjön, adja elő, milyen ötletei vannak, hogy Bray jobban virágozzék, hogyan lehetne a vásárlókat ide- és visszacsábítani, növelni a város vonzerejét.

***

Bár tegnap volt V. hivatalosan is tíz éve a Gyár alkalmazottja, s vártam, hátha kap vállonveregetést, de nem történt semmi. Pedig minden nap várom, van-e hír az előléptetéséről. A főnöke a kifordult/eltört bokája miatt otthon, talán ezért késik a bejelentés. Mert valahogy ki kell hogy derüljön, előléptetik-e az idén, vagy sem...