ESŐ!
A hőség, és a locsolás hiánya ellenére is csodaszépek az egykori szomszédunk, Kamilla és a férje által ültetett virágágyások a telepre bevezető út fái alatt. Díszfüvek, apró virágok, ismeretlen, magasba nyúló szálas zöldek hirdetik a kezük munkáját. Liliom és kardvirág is akad, főleg az út legelső, hosszabban elnyúló ágyásában: nagy, rózsaszín virágok sötétrózsaszínnel csíkozva. Nagyanyám kis virágoskertjében is mindig volt kardvirág, amit szigorúan csak a temetőbe vitt, első férje sírjára. Mindig oda. Rémlik, hogy valamelyik barátnője ritka látogatásakor, amikor rum aromával ízesített, színezett kontyalávaló is került a kávé és a süti mellé, talán a herendi vázába is belerakhatott egy szál kardvirágot, de jobbára a temetőbe kerültek (vajon mit szólt ehhez nagyapám, a második férj? Érdekelte a dolog?) Nagyanyám eltört karját is egy kardvirágnak köszönhette: előredőlt, s teljes súlyával a talajba próbált nyomni egy elöregedett karót, ami a kardvirágot volt hivatva feltámaszta...