A történet folytatódik...

Tegnap délután kiebrudaltam Bertie-t az otthonából.

Meglepődtem, hogy még ott lelem, mert elég látványosan és zajosan jöttem-mentem a teraszon, de ő továbbra is ott lapult, az egyik műanyag virágláda visszahajló pereme alatt. Amikor megugrasztottam, nem futott messzire - kicsit megsürgettem a seprűvel, hogy menjen még odébb. Félmétereket volt hajlandó csak futni. Ennyire otthonos lenne a láda mögött? De végül csak eltűnt.

Kiraktam a mérget az előírásos kis műanyag edénybe, betömtem a falon lévő lyukat - véleményem szerint elég alaposan. S ha már a teraszon voltam, két virágládába elültettem 50 krókuszt, mert a sötét kamrában kezdtek kihajtani a gumók.

Ma reggelre a gumókat szépen kitúrta valaki a helyükből, néhányat megrágott, a mérget felette az utolsó szemig, és a virágföldes zacskót is megbabrálta. A komposztba pedig újabb két lyuk fúródott. A falon lévő lyuk érintetlen - akkor hol jön be nagydarab szőrös látogatóm?

Ami Bertie-t illeti, ő ma délre visszaköltözött a virágláda mögé. Sőt, amikor megint megugrasztottam, negyedórával később már visszatért, s magabiztosan szaglászta körül a cserepeket. Nem tudom, szokták-e az egerek kienni a virággumókat a földből (lehetett az madár is, vagy a patkány), de most kissé morcosan néztem ténykedését az ablakból. Ha harc, legyen harc. Hamarosan kirakom a további méregadagokat. Sorry, Bertie.

***
Kaptunk ám levelet a könyvelőtől. Láss csodát, nagyhirtelen életjelt adott. Ő nem is érti, hát nem kaptuk meg a mailjét, amit adóügyben küldött? Ó, talán probléma lehetett a hotmail-lel. Yeah, right. Mindent kiszámolt - csak azt nem, amire V. megkérte. Nem azért izgultunk, hogy jaj, mennyi pénzünkkel lóg az adóhivatal, hanem azért, hogy mennyi adót kell fizetni az eladott részvények után, amiből Böhöm lett. Dühömben, hogy most a könyvelő úgy facsarja ezt a nyomorult ügyet, mintha ártatlan félreértésekről lenne szó, bőgtem egyet, mire az uram megnyugtatott, nem kell aggódni, majd ő intézi a levelezést, az anyagiakat. Ő amúgy is sokkal higgadtabb, diplomatikusabb, mint én, nem hergeli fel magát, nincsenek rémálmai ilyesmik miatt, s kulturáltan tud fogalmazni, ha kell. Én nem.

Nagyon nem kedvelem az ilyen helyzeteket. De tényleg nem vagyok normális, gyomorégést kapni egy ember miatt, aki nyilvánvalóan (a többi kliensétől kapott levelek alapján is) képtelen üzleti kötelezettségeinek eleget tenni. Remélem, minél előbb le tudja az uram rendezni ezt a csúnya históriát, s aztán szépen elfeledkezünk róla.

Megpróbálok ennél kellemesebb dolgokra koncentrálni. Ezen a kellemetlenségen kívül csupa jó dolog történik. Megvan a fogászati kezelésem időpontja. A magyar boltba megérkezett a Szamos-féle szaloncukor és a beigli. Süthetek, kicsi állatokat hajkurászhatok és ültethetem tavaszra a virágokat. Süt a nap, a tengernek szép türkízszíne van, s befutottak az első mézeskalácsház-megrendelések.

Receptajánló Erikának, disznóölés után

Jamie Oliver-től nem voltam különösebben oda, nem tudom, Te mit gondolsz róla, én mindig azt gondoltam, túl nagy a hírverés körülötte. Aztán elkezdtem nézni Jamie at home c. műsorát, s mindjárt úgy gondoltam, érdemes lesz odafigyelni. Néha még V. is végignézett velem egy-egy részt, megjegyezve: "Ezt ki kellene próbálnod." Vagy: "Na, ezt megenném."

Az egyik receptje annyira megtetszett, hogy még a műsor weboldaláról letöltöttem. A sorozatot kísérő könyv nincs meg, de több receptet kimásoltam belőle, míg a kávézóban dolgoztam, mert volt főnököm megkapta tavaly karácsonyra. Az alábbi recept igazi tömegkaja, úgy értem, népes vendégsereget jól lehet belőle lakatni. Elvileg 4-6 főre elég az adag.

Főleg a kísérőszöveg miatt figyeltem fel rá, mert azt mondta, ezt a gulyás ihlette, ez is amolyan magyaros "goulash", sok paprikával, ahogy kell. Hm. Mivel már volt hozzá edényem is, semmi sem tartott vissza, hogy az ételt elkészítsem. Azóta is rendszeresen csinálom, nagyon finom! Az eredeti receptből én ezt-azt kihagyok, de azért feltüntetem, ő mit rak bele.

Csípős csilis-paprikás sertésgulyás (a gulyás erős idézőjelben értendő)

Hozzávalók:

2 kilós sertéslapocka, kicsontozva, bőre nélkül, de a zsírosa maradjon a húson
tengeri só és frissen őrölt bors
olíva olaj
2 lilahagyma, vékonyra szelve
2 friss piros csilipaprika, kimagozva, finomra felaprítva
2 igen csak púpos evőkanál füstölt édes őrölt paprika, plusz egy kicsi, a tálaláshoz (én a csípős magyart, és füstölt spanyolt szoktam használni, fele-fele arányban)
2 kkanál őrölt kömény
kis csokor friss majoranna, vagy oregano (szárítottat teszek bele, kiskanálnyit, ha nincs friss)
5 különböző színű kaliforniai paprika
(ha van, de már régen nem kapok itt a boltban) egy kis üveg (280 g) grillezett paprika, felkockázva, bőre nélkül
400 g-os konzerv paradicsom
(4 evőkanál borecet - nem rakok bele)
400 g basmati rizs vagy nagyszemű fehér rizs
150 ml tejföl
1 citrom héja (szintén nem használom fel)
friss francia petrezselyem, apróra vágva (ez is kimarad)

Elkészítés:

1. A sütőt melegítsük elő 180 fokra. Vegyünk a jókora mély, fedővel rendelkező tűzálló cserép- vagy fémedényt, amibe később minden belefér, és a lángon is használható. Öntsünk bele egy jó adag olívaolajat, s forrósítsuk fel. Míg melegszik, a lapocka zsírosát kockázva vagdaljuk be mélyen, a húsig, majd alaposan sózzuk és borsozzuk meg. Rakjuk a lapockát zsírosával lefelé a forró olajba, s közepes lángon 15 percig olvasszuk ki belőle a zsírt.

2. Vegyük ki a lapockát az edényből. Az olajba rakjuk bele a lilahagymát, a csilit, a paprikát, a köménymagot, és a majorannát (vagy oregano-t), adjunk hozzá egy nagy csipet sót és borsot. Kis lángon 10 percig főzzük a hagymát, majd adjuk hozzá a vékonyra szelt paprikákat, és a konzervparadicsomot. (Ha már oda akarna kapni, egy kis olíva olajat még szoktam alá önteni.) Alaposan keverjük meg, majd rakjuk a tetejükre a lapockát (ha túl nagy lenne a hús, vágjuk nyugodtan félbe). Öntsük fel annyi vízzel, hogy a húst éppen ellepje, rakjuk rá az edényre a fedelet, forraljuk fel, s amikor már forr, rakjuk a sütőbe, majd 3 órára felejtsük el.

Ez nem fog sikerülni. Hamarosan olyan finom paprikás illat fog terjengeni, hogy az ember kénytelen folyton odalopózni a sütőhöz, s megnézni, mi folyik a fedő alatt. 3 óra múlva elvileg a hús kész. Próbáljuk meg széthúzni a húst két villa segítségével, ha ez nem sikerülne, adjunk neki még negyedórát. A húsnak omlósnak, szálasan szétesőnek kell lennie.

Jamie Oliver még borecetet is rak bele, hogy egy kissé savanykássá tegye, de én azt nem kedvelem. Tálaláshoz főtt rizst tesz mély tálak aljába, s arra meri ki a paprikás, sűrű finom szaftot a hússal egyetemben. A tejfölt összekeveri a citromhéjjal (én nem, beérjük sima tejföllel), s egy jó kanálnyit rak a hús tetejére. Végül megszórja patrezselyemmel, amit szintén kihagyok - az uram nem rajong a dekoratív zöldekért sem.

Most, hogy itt ülök már-már túlcsorduló nyállal a számban, megyek, s eszem ebből a kajából. Míg ezt begépeltem, fogyaszthatóra hűlt a hús a tányéromon!

Én is sütök, én is főzök

Ez ugyan távolról sem egy gasztroblog, bár akadnak itt-ott receptek, de mostanság az áltam olvasott blogokon feltűntek olyan, hosszas fogalmazáshoz kedvet csináló írások, mint "Kedvenc szakácskönyveim", valamint a "Mióta főzök és miért" kérdésköre... Jöjjenek az én gondolataim. Ha unalmas, lehet az utolsó bekezdésekhez ugrani, ahol az állatállományunk megszaporodásáról számolok be.

31 éves koromban kezdtem el főzni tanulni. Férjhez mentem, s az uram, már nem emlékszem, mikor, milyen körülmények között, de kijelentette, hogy esténként meleg ételt szeretne. Nem emlékszem, hgy pánikoltam-e, de valószínűleg igen. Emlékszem még egyik első, közös bevásárlásunkra, a stillorgan-i Tesco-ban, ahol céltalanul bolyongtam, s próbáltam azokra a képekre támaszkodni, amelyek néha a fejemben elővillantak. Azok a képek, amelyeket az anyám által nászajándékként nekem ajándékozott könyvben láttam: ételek, amiket esetleg el tudnék készíteni. Álltam a boltban, a férjem kezében kosár, abban egy becsomagolt pisztráng (alufóliás pisztráng receptjéhez, máig is kedvencem), s ő kissé indignáltan kérdezte: "Nem szoktál listát csinálni?" Nem akartam elmondani neki, hogy esküvőnkig nagyon sok mindent nem szoktam csinálni, például listát sem, azt rendszerint nagyanyám írta, én csak bevásároltam vele.

Azóta írok listát. Ha valami fogyóban van, azonnal felkerül a listára. Sőt, van külön Bakery shopping és Shopping lista, mi kell sütésekhez, s mi kell a háztartáshoz.

A fenti jelenethez visszatérve elmesélem még, hogy az uram kifogásolta, hogy a csomagoláson át látszik a hal szeme. Azóta halételt, tengeri herkentyűket akkor eszem, ha elutazik, vagy ha sokáig dolgozik, s garantálni tudom, hogy a "halszag" távozik a lakásból, mire ő hazaér.

Akkor még a Horváth Ilona szakácskönyve és a Főzőiskola c. könyvek nyújtottak segítséget. Sosem felejtem el, az első egyedül elkészített fogást megkóstoltattam barátunkkal, Dáviddal, mondván, az uram elfogult, persze, hogy neki ízleni fog. Csak akkor nyugodtam meg, amikor Dávid is azt mondta, hogy ehető.

Magyarosan nem szoktam sűrűn főzni, a húsok magyar elnevezését sem tudom. Van egy-két bejáratott étel, ami sikerül (gulyás, paprikás csirke, rántott csirke), de ahogy már említettem, itt tanultam meg sütni-főzni, így a magyaros kajákat elég ritkán főzöm. Nem is merek belevágni az elkészítésükbe. Azokat, amelyeket az uram gyakorta vágyakozva felemleget, töltött káposzta, vargabéles, zserbó, pedig egyszerűen nem vagyok hajlandó csinálni, mert anyósoméval úgysem tudok vetekedni. Olyat akkor eszik, amikor meglátogatja őket :-)

Ellenben van néhány eléggé nem magyaros étel, aminek a receptje sikert arat, minden alkalommal. Magazinokból, kedvenc angol nyelvű szakácskönyveimből vett receptek ezek. Általában a sok hús-kevés zöld kategóriájába tartozó ételek ezek, mert az uram menthetetlenül húsevő. Engem néha elfog a vágy egy-egy zöldséges leves után, ezt általában külön főzöm meg, magamnak. Szeretek mindent nagy mennyiségben elkészíteni. Jókora húsokat, vájdlingnyi salátával. Sosem tudom kiszámolni, két emberre mennyi kaja elég.

A Horváth Ilona-féle szakácskönyv, Ede hagyatéka, igen fontos könyv a háztartásban. Utána Nigella könyvei következnek, a How to Eat és a How to be a Domestic Goddess. Kedvenc kisgazdám, Hugh Fearnley-Whittingstall receptjeit főleg azért szeretem, mert nincs bennük sok nehezen beszerezhető alapanyag, és valahogy olyan szívemhez közel álló ételek ezek. Egyszerűek, laktatóak, semmi fakszni - down to earth, mondja az angol.

Kedvenceim még a Woman's Weekly ausztrál magazin különkiadványai, igényesek, érdekesek, és finomak a bennük leközölt ételek. Sok konyhafelszerelési boltban kaphatók, de pl. láttam őket a Woodies-ban (az itteni OBI) is kirakva. Azért is szeretem őket, mert metrikus mértékegységeket használnak, az amerikai cup mértékegységtől még mindig ódzkodom.

Régebben rendszeresen vettem a BBC Good Food magazinját, sok jó ötletet kaptam belőlük - most már van weboldaluk, ahol megtalálhatók a régi receptek. Jó néhány évfolyam sorakozik a polcon, de mostanság már csak a karácsonyi ötletek miatt szoktam megvenni a novemberi számokat.

Ha a legeslegkedvesebb szakácskönyvemet kellene bemutatni, tanácstalan lennék. Sok van. "Minden gyerekemet egyformán szeretem." Néha csak lapozgatni, ábrándozni, néha kinézni egy-egy receptet, nekikészülni, és úgy főzni - azt nagyon szeretem.

Tavaly kaptam Botondéktól egy könyvet, Hozzávalók címmel, abból tanulgatom a húsok magyar elnevezését, összehasonlítva más könyvek képeivel. Most már tudom, hogy a pork belly (amiben csont is van) az az oldalas.

Sütni régebben a Váncza-féle A mi süteményeskönyvünk alapján sütöttem, most inkább magazinok, mások csodás blogjai alapján próbálkozom új süteményekkel. Sok sütis könyvem van, szakmai ártalom: főleg a nagy, átfogó, képekkel, tippek és trükkök leírásaival ellátott könyveket szeretem. Már említettem az In the Sweet Kitchen c. könyvet, nagyon-nagyon jó, sokat elmagyaráz a sütéshez használt alapanyagokról, de az is igaz, hogy eléggé az amerikai-kanadai piacra szabták. Ha azok a fránya mértékegységek nem cup-ok lennének, ötcsillagos lenne nálam.

Sütés terén a kávézóban a legnagyobb sikert a Good Food-ban talált (Angela Nielsen által kikísérletezett) legfinomabb csokitortájával és a Chilinél talált citromos szelettel értem el, melynek receptjét később láttam már itt-ott (Chili említi is, hogy ez egy népszerű sütemény az USA-ban), de igazán jól elkészíteni Chili leírása alapján sikerült. Ha kapok fagyasztott cranberry-t, tőzegáfonyát, akkor a sütemény új változatát is ki fogom próbálni. Szép lehet a sárga-piros rétegű süti. Egyszer már megpróbáltam elkészíteni málnával, de nagy siettemben kihagytam a tésztából a cukrot, s eléggé morzsalékos, töredezett lett a végeredmény. De a színe igen szép volt. Chili írta le azt is.

No és ott vannak az "én" sütijeim. Azok a színes aprósütik. Maga a sütemény egy igen egyszerű amerikai recept, de a kezem munkája, a dekoráció teszi őket érdekessé. A dekoráláshoz az ötleteket vagy maga a forma adja, vagy ihletet kapok néha egészen váratlan helyről. A nyúlsütijeim mosolyát egy ajándékba kapott cicababán találtam meg. A medvék sáljának ötletét saját, William nevű medvém sála adta. S így tovább.

Most már csak tanulnom és gyakorolnom kell... finomítani a megszerzett tudást.

***

Tegnap a kimerítő hosszúságú meeting után itthon még egy kis törköly mellett beszélgettünk Medvével, majd útjára bocsátottuk. Ment családot begyűjteni a reptérre. Én - ahogy szoktam -, kikukkantottam a kertbe, felgyújtva a kerti villanyt. Valami nagy mozdult odébb, odakapom a szemem... aztaszemit... egy patkány. Már megint! Teljes nyugalommal szaglászódott a virágcserepek és a páfrány között, méternyire tőlem.

Eddig Bertie-t vádoltam a komposzt feltúrásával, de rá kellett jönnöm, aligha ő (és esetleges társai-gyerekei) fúrnak lyukat a tojáshéjak közé. S valószínűleg nem ők ásnak újra és újra járatot a shed alá. Eddig úgy gondoltam, egy humánus egérfogóval fogok véget vetni a buzgólkodásuknak, mert akármilyen bájosak, azért ne legyen már egérkolónia a kertben, de a patkányt látva megint a méreg jutott eszembe. Persze, az én hibám: miért nem tömtem be a lyukat már régen, miért nem keményítettem meg anno a szívemet, s friss méreg elhelyezésével elejét vehettem volna az ilyen éjszakai látogatásoknak...

De ki a fenének van kedve öldökölni...

Pofon - egy magyartól

Ma olyan szél es eső dúl odakint, hogy rossz hallgatni. Hol itt, hol ott indul be egy-egy riasztó a telepen, a nagy széllökések miatt. A nagy szél miatt most a fejünk felett mennek a gépek a dublini reptérre menet, onnan jövet - ha ilyen nagy a szél, gondolom, megváltozik a légifolyosó iránya, mert más napokon nyoma sincs repülőknek. Öröm az ürömben, hogy az eső a lakásnak azt az oldalát veri, ahol egy ablak sem ereszt :-)

Ma este megint meeting lesz a piacon, nem rajongok az ilyen időben és sötétben való vezetésért, de menni kell. Ráadásul korábban oda kell mennem, mert mint titkárnak, az én feladatom a helyiség befűtése. Pedig ma este ugrik be hozzánk Medve, útban a reptérre menet. A múlt hétfőn is volt meeting - az előtt esett ki a tejfogam -, de nem gyűltünk össze elegen a bizottság tagjai közül ahhoz, hogy a meeting érvényes legyen. Na ja, nem sokaknak volt kedve kimozdulni azon a szeles estén!

Most amúgy várom, hogy visszahívjanak a fogorvoséktól, mert időközben lefoglaltuk a repjegyeket, s le akartam foglalni az adott napokra a kezelésemet is. Na, de ezt nekik meg kell beszélni a rendelővel. Remélem, másfél hónappal a kért dátum előtt még csak nincs betelve az előjegyzési könyvük, mert ha elkezdem átíratni a jegyet, akkor árban nem igazán érné meg, hogy hazautazzak a kezelésre.

***
A hétvégén alaposan megbeszéltük a könyvelő dolgát. Sokadszorra próbáltuk elérni minden lehetséges módon, de semmilyen megkeresésre nem jött válasz. Az uram azt mondta, ő majd mindennek utánajár, ne aggódjak. Már ezerféle szcenáriót végigvettem, miért nem válaszol a leveleinkre. Már majdnem azon voltunk, hogy elautózunk a házához, hogy személyesen kérjük el a papírjainkat, de milyen jó, hogy nem tettük. Elköltözött. Hogyan tudtuk ezt meg? Ma reggel egy régi körlevelére támaszkodva - amire felelőtlen módon megcc-zte a többi kliensét -, emailt küldtünk a többieknek, kéréssel. Tudnak-e róla valamit, netán megváltozott az elérhetősége, ki hallott róla stb. Azt is megírtuk, miért keressük ennyire sürgősen. Délutánra már több email is jött válaszul s kiderült, nem vagyunk egyedül - akadnak mások is, károsultak. Ez egyfelől megnyugtatott, hogy joggal gondoltam rosszakat róla, másfelől fel is háborított, mert mégis, micsoda eljárás?! Van, aki azt írta, hogy nagyon elfoglalt ám a könyvelő, sőt, még annál is elfoglaltabb. De azért egy emailre futhatta volna, hogy megmondja, hogy nem tudja megcsinálni az adóbevallást. Nem is egyszer mondtuk neki, ha nem ér rá, ha nem tud minket felvállalni, mondja meg, nem gond. Van, aki azt írta, már eleve látta, hogy megbízhatatlan, inkább mást választott. No igen, de nekem úgy ajánlották, nem hittem volna, hogy melléfogok.

Írt azonban egy nő is, hogy ő szokott segíteni a könyvelőnek, rákérdez, mi újság az ügyünkkel. Ez bíztató, ha annyit elérne, hogy a papírjaink visszakerüljenek hozzánk, már annak is módfelett örülnék. Mert abban biztos vagyok, hogy az adóbevallás nincs kész, és a büntetést a késés miatt nekünk kell kifizetni.

Szomorú vagyok, hogy így alakult a dolog. Nem, nem is szomorú, hanem nagyon dühös, ugyanakkor meghökkent, megdöbbent, hogy van, akinél ez így megy. Mit örömködött annak idején, amikor személyesen találkoztunk, és kiderült, hogy pár évvel ezelőtt írt nekünk, letelepedéssel kapcsolatban, és én válaszoltam a levelére (sok bíztatót nem tudtam neki írni, de válaszoltam). Tudom, üzletben nincs haverság, nem is vártunk semmi ilyesmit, de könyvelőnek lenni bizalmi dolog is, és ő visszaélt a bizalmunkkal. Bizony, nem mind arany, ami... izé... magyar és fénylik.

Szóval, ha valakinek azt ajánlják, hogy forduljon bizalommal egy magyar könyvelő hölgyhöz, aki Celbridge-ben él(t), és ázsiai tárgyakat forgalmazó boltja van Dublinban, annak azt ajánlom, ne tegye.