Jesszusom, ilyen régen nem írtam? Valahogy elborítottak a megrendelések, egyedül is voltam kicsit, V. budapesti utazása miatt, s ezzel úgy elszaladtak a hetek, csak fejben írtam, olvasni is alig olvastam, inkább filmeket néztünk a Netflix jóvoltából.
Eseménydúsak és eredményesek voltak a hetek. V. elutazott Budapestre, megküzdött az OTP bürokratikus előírásaival, lett számlája is, kiharcolta a szó szoros értelmében, hogy megválthassa nagyanyja és dédanyja sírhelyét, s mindemellett még kuturálódni is volt ideje esténként, baráti körben. Én közben alkottam, megnéztem azokat a filmeket, amikről tudtam, hogy nem nézhetőek meg a társaságában, s esténként hosszan beszéltük meg a világ dolgait.
Visszatért két kenyeres kuncsaftom, fogy a rozsos kovászos is a piacon, nagy zsák rozslisztet rendeltem, ami hála a helyi csomagolásmentes bolt alkalmazottainak, hamar megérkezett, szállítási felár nélkül. A szárított paradicsomos kenyerem (ez utóbbi élesztős) is nagyon népszerű lett, most pénteken csináltam belőle egy kovászos változatot, de nem derült ki, így tovább marad-e friss, mert megettük, haha.
De most már vége a céges megrendeléseknek, november végén leadtam az Amazonnak szóló 375 süteményt, pénteken elküldtem a Google-nak szóló kisebb rendelést, csütörtökön pedig jelenésem volt 160 süti kíséretében a Metánál. Nem túlzok, nagy siker voltam. Igaz, az elején még elég kényelmetlenül éreztem magam a multikultis menő környezetben, cimkével a nyakamban, húzva magam után a sütikkel, kellékekkel teli nagydarab bőröndömet... kerülgetve a sok, nálam egy bő huszassal fiatalabb alkalmazottat, akiktől nem lehetett hozzáférni a kávégéphez, s mintha kissé furcsállták volna őszbe csavarodott fejemet, s bizonytalankodásomat a gombokkal. Pocsék lehet itt újnak lenni! Ugyanaz a fura bánásmód, mint annak idején a Gyár folyosóin, ahol senki nem köszön, mindenki elnéz a másik feje felett - kissé rideg környezet.
De ne nyafogjak, amikor már megtaláltam a helyem, és kiraktam a sütiket, népszerűbb lettem ugyanezen alkalmazottak körében, mint az idei legmenőbb tornacsuka. A 60 sütemény, amire neveket kellett felírnom, hamar elfogyott, hosszan álltak sorba az emberek, hogy a saját, szerettük vagy gyerekeik nevét ráírathassák a sütikre. Fél óra elteltével már az előre csomagolt lámákat, macikat, fenyőfákat és kisautókat bontottuk, s írtam azokra is a neveket. Jóleső volt a boldog arcukat látni, hallani a sok thank you-t, lovely-t, örvendező szavakat. Segítőm is volt, egy Elsa nevű lány képében, aki bontotta a csomagokat, s csúsztatta elém a szalvétára a sütit, míg a következő kuncsaft egy Post-It-re felírta a kívánt nevet. Meg sem próbálom felsorolni, hányféle bőrszín és nemzet képviseltette magát. Annyit tudok azért, hogy az egyik sütim Dániába utazott azóta, s egy kínai kisgyerek majd Karácsonykor kapja meg a kisautót a nevével.
Már a rendezvény közepén odajött hozzám a Metás szervező a PR-ossal, bemutatkozni, s kellően körbe lettem dícsérve, s kiderült, jövőre is számítanak rám. Elhintettem a nyomtatási lehetőséget, remélhetőleg ezek után nem csak jövő Karácsonykor jutok majd eszükbe. Baromian boldog voltam, hogy betettem a lábam a Metához, s szerintem a PR-os is boldog volt velem. Nem túlzok, naponta váltottunk emailt, minden részletet alaposan kitárgyalva, a sütik témájától kezdve a színárnyalatokig.
Közben V. is remekül teljesít, többször mesélte, milyen sikereket ért el, s a főnöke mennyire elégedett vele. Ezért azt kell mondanom, ez az év munka terén sikeresnek tekinthető. Most már csak egészség legyen.
***
Odakint üvöltve harcol a szél a fák és bokrok ágaival, szerencsére minden mozdíthatót beékeltem, még a karácsonyfát is, amelyik a cserépbe ültetését várja. Idén elfogott a Christmas tree envy, ahogy V. fogalmazott, s vettünk fát. Olyat, ami földben nőtt Carlow és Wicklow határán, de cserép tartotta kordában a gyökérzetét, s az árus/tulaj részletesen elmagyarázta, hogyan érhetem el, hogy sok éven át megmaradjon. Még nyesni is megtanított. A termőföld és a nagy cserép megvéve, a fa, Nordman (Abies nordmanniana-ról lett Nordman), egy hétig lesz bent a lakásban, aztán megint kiköltözik az előkertbe. Manci már megbarátkozott vele, gyakran húzódik be alája az eső elől.
Manci hordozóját az előkert bokrai alatt kibéleltem, párszor belegyömöszöltem a télre megvastagodott testét, hogy rájöjjön, ez az ővé, s azóta már használja is. Egy különösen esős éjszaka meggyőzte arról, hogy ott nagyobb kényelemben alhat. Rossz idő esetén ki sem jön belőle egész nap. Az ajtó előtti doboz nagyon nyitott, hiába próbáltam körberakni kartonokkal, az eső azért bevert, s tele lett levelekkel a viharoknak köszönhetően.
Szerencsére a viharok (múltkor Debi, tegnap Elin, ma Fergus tombol most éppen) jobbára szárazak, csak nagy szél jött felénk, eső nem volt olyan sok. Máshol sajnos, voltak áradások is... Hóról szó sincs. Volt néhány fagyos éjszaka, szélvédőkapargatás, csillogó útfelület, de komoly fagy nem volt még, hiába rakta ki a management company előzékenyen a homokkal teli új sárga ládákat. Pár éve, egy havas/fagyos reggelen nem tudtak kiautózni a telepről az emberek, volt is nyafogás, hogy kihez tartozik ez az útrész, bezzeg az út a telep előtt már járható volt, ide miért nem jött be a só/homokszóró kocsi? Persze, hogy nem jött be, ez nem a városé... Így lett most szép élénksárga homokos dobozunk, minden háztömb elé került egy.
A hidegebb napokon boldogan hordtam a télire vett vastag harisnyákat, húztam fejembe a merinó sapkát, de most megint 8-11 fok van, s más nem marad, mint irigyen nézegetni a hazaiak havas fotóit. Ma felfedeztem, hogy több tavaszi növényem is kibújt már a földből, a kis nárciszok párcentisen zöldellnek a nagy edényben. A múltkor elkapott egyfajta honvágy nosztalgia, s megvettem egy kicsi madárbirs-csemetét és egy még ksiebb szelídgesztenyét, amiről nevelője állítja, rendes méretű gesztenyéket hoz majd*. Apám remekül szórakozott rajtam, mondta, hogy majd húsz év múlva élvezhetem az első gesztenyéket, de hajrá, tette hozzá, "van még időd".
Úgy legyen!
* Azért ezeket, mert előbbiből egy hatalmas nagyanyám sziklakertjét borította be, a szelídgesztenye pedig Sopron környékén honos, sokszor jártunk ki gesztenyét szedni az erdőbe gyerekkorunkban apámmal..
