"Here we snow again"...

Bunda, sapka-sál - kabát, rövid zokni - bunda, hosszú zokni - kabát - bunda, sapka-sál, kesztyű... így változik egyik napról a másikra a reggeli öltözet. Mikor már reménykedtem benne, hogy veszélytelenül száműzhetem a lakásból a kinti cserepébe a feltartóztathatatlanul terjedő passióvirágot, és kiültethetem a tavaszodó kertbe, ma délutánra megjött a hó. Alighanem csak egy kis északi légáramlat, széllel, de meglepetésnek elég volt. Egy hónapja még örültem volna neki, de mivel itt már hivatalosan is tavasz van, és a cserépből szépen kibújtak a medvehagymák, s a páfrányfa apró hajtást rejteget levelei tövében, most nem örülök neki. Látványnak nem utolsó, persze, különösen a rigók mutatnak remekül a fehér háttér előtt, de minden más meggörnyedve  hallgat a nedves, egyre vastagodó réteg alatt. Ha eláll, megyek, s lesöprök mindent, remélve, hogy éjjel nem kerülújra paplan alá a kert. Most már ne kerüljön, ha lehet.

A mai piac jól ment, most gluten-mentes gingerbread-et sütöttem, nem sajnálva belőle a kandírozott gyömbérdarabokat, a 16 szeletből 11 elkelt. Sőt, a kollégák mesélték, hogy egy vásárló visszament a pulthoz azzal, hogy de finom volt a süti. Az ilyen nagyon meg tudja dobni a sütős kedvemet. A gingerbread men-ek is mind elfogytak. A dekorált aprósütik elsőként keltek el a sütis pultról. Hurrá. Ma az Irish Times Magazine szekciójában a What's Hot címszó alatt ott volt egy sütim, egy Spiderman, mondván, az Üzemben lehet szert tenni rá, és társaira. A magazin szerkesztője rendelte meg a 6 sütiből álló Superheroes-csomagot a barátjánal Valentin-napra, s úgy megtetszett neki, hogy elhatározta, berakatja a magazinba. Berakta, ezt az egyet... Körömnyi fotócska csak, nem is a saját nevem alatt, de mégis, országos napilap, juhé. Azt ugyan elfelejtették megemlíteni, hogy a főnököm a várható sikerre alapozva megemelte a süticsomag árát, s 11 euróért árulja a hat (!) süteményt. Szerintem ez enyhe túlzás, még akkor is, ha dekorálás meglehetősen lassúdad és aprólékos.

Elsie, Bill felesége ma eljött a piacra, s mindenkinek nagyon köszönte, hogy megjelentünk a temetésen, s hogy éreztettük vele és családjával Bill iránti szeretetünket. Igen szomorú tény, hogy fogynak az öregjeink, amikor legutolsó alkalommal voltam titkár, 51 tagunk volt, most már csak 38 van... Egyre kevesebben vagyunk szombatonként. Gyakran gond, hogy melyik pulthoz ki kerül, nincs elég ember. Három fiatal tag is ideiglenes szünetet tart, nyárig, egyikük munka miatt, a másik egyetemre jár, a harmadik... Nos, a harmadik megunta, hogy állandóan "területvitába" keveredik egy másik taggal, s inkább nem jön most egy darabig, mert az utóbbi időben egyre jobban elmérgesedett köztük a helyzet. Sajnos, ilyen is akad, s nehéz igazságot tenni köztük, s veszekedni a vezetőség tagjai közül senkinek nincs kedve. Szomorú, de ebben a közösségben ilyen viták is előfordulnak, s a pletyka, a széthúzás is mindennapos ám. Mégis, mégis az aprós bosszúságok, belviták ellenére is jó jönni minden szombaton, jó tartozni valahová, jó beszélgetni némelyikükkel, mert lehet kérdezni őket szokásokról, hírekről, s jólesik érezni, hogy "tag" vagyok valahol, s nemcsak "resource".

***

Trish a születésnapjára jókora lapos, üvegtetős főzőedényt kért, amiben több napra előre főzhet. Előző lakhelyén a házinéni hagyott rá egy ilyen edényt, emlékei szerint 50 cm átmérőjű volt. A méret hallatán elnyílt a szemem, most sem vagyok róla meggyőződve, hogy jól emlékszik, hiszen a sütőlapom átmérője ennyi, a négy "lánggal", de ő esküszik rá, hogy ekkora volt az edény, így ekkorát keresünk. A 34 cm átmérőjűt, amit megemelni alig tudtam a boltban, elmondás alapján kicsinyelte, így V. azt mondta, keressünk tovább. Így kerültünk a Nolan's nevű boltba, a város északi oldalára múlt hétfőn. 

A tanácsot a Black Pig nevű bolt eladójától kaptuk. Ide valahányszor mentünk, mindig a tulaj szolgált ki bennünket, nem volt más eladó, de mikor legutóbb mentünk, egy fiatal, nagydarab férfi volt bent. Magunk között magyarul beszélgettünk, s amikor V. meglátta a jókora paella-edényeket, megkérdezte a férfit, hogy ez a méret-e a legnagyobb. Ő elmondta, hogy igen, mire V. elmesélte, hogy mit keresünk, nagyobb méretben, s ekkor küldött minket a férfi Nolan's-hez, mondván, ott remek edények kaphatók, jó áron, s van olyan edénye, amit igen régóta használ, hozzátéve, hogy már sok "pörköltet" és "gulyást" főzött benne, és az edény mindig bevált. 

Pörkölt, gulyás....? Magyar szavak egy angol mondatban... Magyar lenne? Mert akcentus nélkül ejtette ezeket a szavakat. Muszáj volt rákérdezni, nyilván ezért fűzte mondandójába őket... Kiderült, szlovák, de beszél magyarul is, méghozzá remekül. Megértett minket elsőre, amikor magyarul sutyorogtunk, de nem akart bizalmaskodni, hogy ránk köszön. Lázasan kutattam az agyamban, mondtam-e bármi csúnyát a boltban, de emlékeim szerint csak néhány konzerv súlyos árát kritizáltam, hehe. Nagyon fura volt, átváltani magyarra, össze-vissza keveredtek a mondataink, de a lényeg, a Nolan's ajánlása megmaradt.

Így most hétfőn odamentünk, a város Clontarf nevű negyedébe, a tenger mellé. A Nolan's-ról kiderült, hogy már 1958 óta ott van, tulajdonképpen egy lapos bevásárlóközpont, nagy parkolóval, családi kézben, saját törzsvevői kártyával! Egy hely, ahol minden van. Többek között egy vasárú bolt is, kertészeti cuccokkal, konyhai cuccokkal, festékekkel dúsítva. Csodás! Trish-nek ugyan nem találtunk elég nagy edényt, de szert tettem remek, tartós tortaformákra, kertitörpés kiszúróra (is), kis komposztedényre a konyhába, s még sok-sok apróságra, boldogan válogatva az ezernyi hasznos holmi között. 

Az áruház-rész is remek volt, széles választékuk van bioélelmiszerekből, zöldségekből, a dublini boltok közül a Fallon and Byrne-höz hasonlíthatnám, azzal a megjegyzéssel, hogy a Nolan's-nél megtalálhatók a mindennapi élelmiszerek is, ügyesen keverve az egzotikus, külföldi vagy drágább élelmiszerekkel, tehát mindenki megtalálja a magának valót, s nincs az embernek az az érzése, hogy most kiköltekezik. 

A sikeres bevásárlást azzal ünnepeltük meg, hogy - ha már Clontarf-ban vagyunk -, megkerestük a városrész egyik éttermét, ami nekünk magyaroknak azért érdekes, mert magyar a tulajdonos. A hely neve Tibor's, s a weboldaluk szerint a tulaj előszeretettel alkalmaz magyar séfeket. Hétfőn délben mi voltunk csak egyedül, s kiadós ebédet kaptunk, s jó kávét. A wc felé menet bepillanthattam a konyhába, ahol egy darab szakács éppen édesburgonyát pucolt, s ugyan fogalmam sincs, hogy magyar volt-e vagy sem, de azért bevigyorogtam neki, köszönetül, s nem kissé irigyelve a szép tiszta konyháját. A salátám ugyan kissé meg volt nyomorodva, mintha egy zacskó aljáról került volna elő egy-két nap után - s valószínűleg onnan került elő, ugyanis megismertem a keveréket, ugyanaz a cég szállítja ide is, mint az Üzembe. Csak nálunk a szakács azonnal megmossa, és kiönti egy nagyobb dobozba a salátát, hogy ne nyomódjon meg.... De minden más nagyon ízlett. A zene nem nyomta el a beszélgetésünket, s nem valami tinglitangli folyt a hangszórókból, ami mindig külön öröm - élveztem a kellemes atmoszférát, a jó kiszolgálást, a viszonylagos csendet. Rengetegféle boruk és van, a listán akad magyar bor is. A hely elegáns anélkül, hogy túlzottan puccos lenne, s aki akar, kiülhet a napos előkertbe, hogy élvezhesse a jövő-menő emberek látványát. Esténként biztos nagyobb a forgalom, de most tetszett, hogy csak mi ültünk ott, s miénk volt az egész világos, nyugodt helyiség.

Annyira kellemes volt ott ülni, jóllakottan, odakint szépen sütött a nap ("már ereje van." - jegyezte meg V. hazafelé menet a kocsiban), hogy azt sem bántam, utána kemény munka folyt, hogy behozzam a kiesett időt. Este pedig piaci meeting, ezúttal szerencsére nem volt sok szájtépés a belső problémákról, emberi időben hazaértem. Remek nap volt.

***

Megint kiderült, hogy boszorkány vagyok. Már a múlt héten azt terveztem, hogy kipróbálom a zebratortát, s sütök egyet az Üzemben. A terv legalábbis ez volt, miután Ray, a szakács azt mondta, ne ajánlgassak új sütiket a főnökömnek, ne kérjek engedélyt, csak süssem meg, és kész. Sajnos, mindig közbejött valami, sok rendelés volt, nem sikerült megsütnöm. Ellenben szerda este a főnököm küldött egy fotót, hogy nézzem csak, ez micsoda jópofa torta, ha megsütöm, lefényképezi a weboldalra. Milyen torta volt a képen? Igen, zebratorta, csak éppen három torta egymásra téve, ami igen érdekes mintázatot mutat, hála a torta belső csíkozásának. Visszaírtam neki, hogy ismerem a tortát, s majd adandó alkalommal elkészítem... most várom az adandó alkalmat, s próbálom elfelejteni, hogy következő mailjében a főnököm a kép - és hasraütés - alapján elmagyarázta nekem (nekem! basszus, miután írtam neki, hogy ismerem a tortát), hogy az hogyan készül, és lesz csíkos.

Grrrr....

Tudom, magamat bosszantom én már csak ilyen apróságokkal, de Isten bizony, nagyon igyekszem, hogy megtanuljak mosolyogni a dolgain. Már csak a magam egészsége miatt is. 

Apropó, igértem, írok majd V. munkakereséséről, de erről majd legközelebb. Vár a lesöprendő hó a kertben.

Megint sűrű hetek

Beszámolót kellene írni az elmúlt három hétről, de ...Sok minden történt, meg nem is. Először is, történelmi sorok ezek, mert az uram Surface-én írom őket, még keresgélem a betűket, kicsit fura a lapos billentyűzet... De igen kellemes itt ülni, a kivételesen nem viaszosvászonnal takart nagy asztalnál, megfelelő világítás mellett. 

***

Múlt héten voltam voltam temetésen, amely fura módon - először életemben . megnyugtatott, és nem elszomorított. Az elején még kicsit kellemetlenül éreztem magam, mert igazi falusi temetés volt, az egyik piaci tagunké. Mindenki ismerős, mindenki rokon, a pap mindenkihez odahajolt a padsorokban, és üdvözölte őket, én pedig próbáltam diszkréten beleolvadni a fűtőtestbe, idegenként. Agonizáltam azon, hogy nincs sötét kabátom, de aztán voltak ott még rajtam kívül mások is, akik világos kabátban vagy sállal jöttek, akkor megnyugodtam.

A pap ismerte az elhunytat, egyik legrégibb tagunkat, Billt, aki öt hónapja volt kórházban, és állapota folyamatosan romlott az utolsó egy hónapban. 87. születésnapját a minap még megünnepelte, a nővérektől kedves kártyát kapott, és egy lottószelvényt. Ezt a történetet a fia mesélte el, amikor a temetési misén az apjáról mesélt. Abban a beszédben szerencsére több volt a humor, mint a bánat. Azt hiszem, a sokadszorra felcsattanó nevetés is hozzájárult ahhoz, hogy a végén nem voltam szomorú. Szép és hosszú élete volt, és méltó búcsúztatása.

 Tavaly novemberben még süteményeket küldtem neki - szerette az édességet, és még ott is jó étvágya volt -, amikért kártyát küldött cserébe, jellegzetesen kerekded, remegő betűivel. Tavalyi éves gyűlésünket megelőző közös ebéden ettem életemben először a barna szódakenyeréből, s elkértem tőle a receptet. Odaadta, azzal a megkötéssel, hogy nem adom ki senkinek. A szódakenyereket már más süti a piacra, de nem olyan jók, mint Billé, szárazabbak, morzsalékosabbak, mint az övé volt.

(Kicsit még nehézkes az írás, másképp reagál a Surface a gépelésemre, most például eltűntettem az ékezeteket, s tempóm túl gyors neki. V. szerint nem arra való, hogy sokat írjanak rajta. Óh.)

***

Volt hajtás bőven, az elmúlt két hétben, mert ugye, Bálint-nap volt, és volt privát megrendelés is. Az utolsót az egyik szomszédnő, egy filippinó hölgy rendelte a lánya 16. születésnapjára. Erős gyanúm, hogy az ár döntött, olcsóér' adtam, csokitorta, narancsos vajkrémmel. A vajkrémnek a jó sok narancshéjreszeléken túl narancsolajjal adtam ízt, remek illatok terjengtek a tortás doboz felett, valahányszor felnyitottam, hogy gyönyörködjek benne. Először használtam a betűkiszúrómat hozzá, kicsit babrás vele dolgozni, de a végeredmény szép lett, színes, ahogy kérte. Visszajelzés még nem érkezett... Elvileg júniusban majd megint jön, a fia születésnapi tortáját megrendelni, ha nem jön, tudni fogom, hogy nem jött be a lányának a csokitortám.

Most az itteni Anyák napjáig, március elejéig nagyjából nyugi lesz, gondolom, aztán jön Szt. Patrik-nap, Húsvét. A Bálint-nap sok megrendelést hozott, úgyhogy február jó hónapnak titulálható bevétel szempontjából. Az Üzemben is növekszik a forgalom, habár vannak még csendes reggelek. Most volt négy egymást követő estén Spring Supper, megint Giles Clarke főzött, mint tavaly nyáron. Szerencsére nem vettem részt benne, mármint alkalmazottként, az egész felfordulásból annyit tapasztaltam csak, hogy reggel máshol voltak az eszközeim, és volt néhány szokatlan holmi a hűtőmben. Igazi házi vaj, igazi házi író, ezeket apránként használom el a sütéshez. A vacsorák nagy sikert arattak, a helyek rekordidő alatt fogytak el, úgyhogy szerintem lesz majd megint ilyen rendezvény ősszel. 

***

Most csütörtök van, fáradt vagyok, mert ma is sütöttem, dekoráltam, minden utolsó pillanatban beeső sütis megrendelést elvállalok, holott eddig igen küzdöttem érte, hogy legalább egy hétre előre tudjam a sütimegrendeléseket. Sütöttem aprósütiket a piacra is, gingerbread men-eket is, holnap még egy gluten-mentes gingerbread-et is fogok sütni, legyen onnan is egy kis bevétel. A kolléga, aki gluten-mentes dolgokat süt, egy szívműtát miatt most nem tud jönni a piacra, ezért páran összeálltunk, s megpróbáltjuk pótolni a termékeit.

Megpróbálok a hétvégén még jelentkezni, de mostanában egyre ritkábban jut időm a gép elé leülni. Ráadásul a szabad (?) időmet is igen rosszul osztom be, valahogy mindig elfut velem a nap. Vasalnivaló, háztartás, vásárlás, bonyolultabb vacsorák... Ezekre mind illenék időt szakítanom, de valahogy nem megy... Kertészkedésben is annyit csinálok csak meg, hogy kétnaponta feltöltöm a magos edényt a madaraknak, slussz. S ma jutott csak eszembe, hogy a növényeim heti locsolása, mely vasárnapra esik, elmaradt... Össze kell szednem magam!