Szombaton reggel, úgy hét előtt, amikor a scone-készítésre mértem ki a dolgokat, és Őrnagy úr éppen a fánktésztán dolgozott, hallom ám egyszer, hogy kezd nyögni. Korábban is előfordult pár hete, hogy kissé rekedtes kerregő hahg kísérte a munkáját, de ez most gyanús volt. A megszokottnál lassabbra állítottam, mondván, még csak most keveri a tojásos-tejes kulimászt, majd ha simább lesz a tészta, kap egy kis sebességet, de ezt sajnos, már nem érte meg. Gyanakvó tekintetem kíséretében - mielőtt még bármit tehettem volna -, nyögött kettőt, majd leállt.
A szívverésem is kihagyott, leizzadtam. Kikapcsoltam, kihúztam. Tapogattam a fejét, jesszusom, meleg! Szagolgattam a levegőt, nem volt égett szag. Kivettem alóla az edényt, megsimogattam, ne most halj meg, jó? - kértem önzőn, mert még össze kellett kevernem a scone-tésztát, ráadásul új recepttel dolgoztam, mert nem volt itthon megfelelő liszt, elfelejtettem megtölteni hétvégére a lisztes edényt. Mielőtt erőt vett volna rajtam a pánik, vettem pár lélegzetet, s inkább kézzel kevertem ki a scone-tésztát, mint hogy Őrnagy urat tapogatva jajistenemezzek. Negyed óráig bírtam türelemmel, aztán újra bedugtam, s bekapcsoltam. Hörögve fordult párat a keverője, majd újra leállt. OK, ennyi volt, valamit elbarmoltam vele, szerencsére tudtam, hová kell vinni szereldébe, még amikor vettük, kaptam címet, hogy itt szerelnek az országban egyedül Kenwood-ot, ha baj van, Őrnagy urat oda kell vinni.
V.-t megkértem, hogy vigye el a gépet a műhelybe, míg én piacozom. Mit fogsz csinálni? - kérdezte ő, mert arra készen voltunk, hogy Őrnagy Urat majd unottan beveszik, mondjuk, valamikor a hét közepére igérve a javítást, s addig gép nélkül leszek. Vagy kénytelen leszek egy sebtiben beszerzett kézi keverővel dolgozni, hiszen az élet nem áll meg, s két nagy tortamegrendelésem is van a hétre. Nem beszélve a sütikről. Szívtam nagyon a fogam, fenébe, megint kiadás, mit fogok csinálni, pánikérzet a gyomorban.
V. lerakott a piacon, s elment a Kenilworth nevű bolt/szerviz felé, jókora szatyorban cipelve a tisztára törölt, és még halálában is méltóságteljes Őrnagy urat. Nagy meglepetésemre 50 perc múlva újra megjelent a piacon, s örömmel tájékoztatott, hogy Őrnagy Úr szakavatott kezekbe került, mert már a piac zárására tudni fogjuk, mi a baj vele, s mit lehet tenni. Folyamatosan az járt az eszemben, hogy Őrnagy Úr nélkül kézzel, vagy kis géppel kikeverni egy 30 x 30 centis torta tésztáját nem egy leányálom, csak ne legyen nagy, javíthatatlan baja. Örömködtem, hogy nem ülnek el a gond felett. V. pár perccel ezek után telefonhívást kapott, hogy Őrnagy Úr kész, lehet menni érte!
Ó, és nahát. Alig vártam a piac végét. A környék menő, amolyan "leafy suburb", Terenune és Rathfarnham határán, de azért is itt is látszotta a recesszió jelei, sok a kiadó/eladó bolthelyiség, és ház. A bolt/szerviz zsúfolt kirakatú kis helyisége padlótól plafonig tele volt alkatrészekkel, tartozékokkal, Őrnagy Úrhoz és kisebb társaihoz való szerelékekkel, keverőgépekkel... Az uram mondta a nevét, mire a műhelyből már jött is elő egy alacsony, beszédes, magabiztos fickó, dús hajjal és dús dumával, igazi dublini figura, Nick, vagyis inkább így írom megmentőm nevét, NICK. Elém rakta Őrnagy Úr motorját, hogy hát igen, megadta magát, kissé túlhajtottam, s nézzük csak, kopp-kopp - s kocogtatta a motort az asztalhoz -, van benne liszt is bőven. Pirult a fejem, de hamar kiderült, nem lehet ez ellen semmit tenni, ez a használattal jár, megtelik finoman szálló liszttel, így is szép, hogy bírta eddig, hány éves is, hét, szép kor. Makogok valamit arról, hogy én azt hittem, egy Kenwood életre szól, csak éppen azt nem vettem bele, hogy én olyan ember lennék, aki nem hetente egyszer süt, és ez azért meglátszik a motoron. Mindegy, került bele új motor. Sőt, veszünk hozzá új habverőt, vastag fémszálból, mellé kapok még tartozékot engedménnyel, és... ÉS fél év garanciát. Azt hiszem, megtaláltam azt a helyet Dublinban, ahol valóban profi módon kiszolgálják az embert. Mobilszámot is kapok, hogy hamar elérjem, haa bármikor úgy hozza a sors, hogy Őrnagy Úr ismét váratlanul elhalálozik, és ha alkatrész kell, csak telefonáljak, kiküldik postán, hivatkozzak rá, akkor a személyzet tudni fogja, hogy már voltam itt. Nahát...
Lelkesedésem elkap, eszembe jut, hogy ilyenfajta költségek leírhatók az adómból, így veszünk egy darálógépet, négy üvegedénykével, a gép Őrnagy úr fejére illeszthető, az ő motorja hajtja a darálót. Az üvegcsék pedig tárolásra is jók. Így lett kávé/fűszer/magdarálónk Őrnagy Úr váratlan betegségének hála.
***
A nyár még mindig tart, hét közben többször is kiültem a kertbe, napozgatva kötni a csipkesálat, madárdal és légydöngés mellett. Ma lemondtunk egy vidéki Alfa-találkozóról, és csak lustálkodtunk. A jövő hét sűrű lesz, nem akartam semmit sem csinálni. Amikor már nagyon szégyelltük az ágyban hempergést, szundikálást, elmentünk kései ebédelni, megvenni az újságot, amiben V. új munkahelye bejelenti, hogy jegyzik magukat a londoni tőzsdén. Ki tudja, a végén még megint részvénytulajdonos lesz az uram. A levegő meleg volt, először ebben az évben flip-flopban csattogtam, szellő alig mozdult, s ha mozdult is, inkább csak a tengerparton.
Azért tettem-vettem, apróságokat csak, csupa olyasmit, ami nem igényelt sok mozgást :-) Elültettem a cserepükre váró virágokat, ajándékba kapott paradicsompalántákat, futókat, napoztattam azt a Diphladenia névre hallgató növényt, aminek nagyobb és dúsabb testvéreit megcsodálhattam Baszkföldön. Tavaly csodásan virágzott, idén inkább csak nyurgul, gondoltam, a szabad levegő, az esővíz, és nem utolsósorban a napfény jót fog tenni neki.
Aztán - mert tegnap este a fish and chips-vacsora és a mellé kísérőnek ivott pint Guinness hatására elfelejtettem -, ma késve, de megetettem új állatkámat. Bónjaimból vettem egy jókora, szükség esetén akár a feldőlő ruhásszekrény kitámasztására is alkalmas méretű (tan)könyvet a francia kenyerek sütéséről, és a benne lévő receptek elkészítéséhez nélkülözhetetlen egy saját kovász (állatka) nevelése. Még nagyon az elején tartok, de szándékomban áll végigsütni az összes receptet. A könyv képekkel illusztrált, köznépi használatra szelidített tankönyv, Ámerikában ebből okítják a pékjelölteket. Ha tényleg lesz valami a sütésből, mindenről alaposan be fogok számolni. Egyelőre csak annyit tudok mondani, hogy az új állatka lelkesen bugyog, savanykás ízű, és minden reményemet beleölöm. Nem eléggé, mert mint írtam, tegnap este elfelejtettem megetetni, ejnye-bejnye...
Múlt hét óta ismét vezettem Julie-t, és azt kell mondjam, roppant kényelmes. Jóban leszünk. Ha előzni kell, és odalépek, megy, mint a golyó, s bár néhány gomb használatával még nem vagyok tisztában, de apránként mindent megtanulok. Az ajtót még nem lábbal nyitom ki, ahhoz kell előbb némi színt szereznem a csülkeimre, hogy kellően elegáns legyek a mozdulathoz!
A cukormentes sütésről pedig így hirtelen annyit, hogy a) a feleség továbbra is roppant idegesítő, b) kókuszpálma cukor a megoldás!
