Cárta Seirbhísí Poiblí

... vagyis Public Services Card. Ennek a beszerzésén munkálkodtam ma.

Időnként elgondolkozunk az állampolgárság megszerzésén, főleg, amikor valamelyik magyar lapban megjelennek a ki-kellene-lépni-az-EU-ból kezdetű morfondírozások. S az is zavaró, hogy nem szavazhatunk, csak helyi és európai választásokon. De valahányszor elgondolkozunk rajta, elrémítőnek találjuk (= lusták vagyunk hozzá) a sok papírmunkát, összeszedendő infót, ami ehhez kell. Ráadásul elég gyakran hoznak újabb szabályt, hogy még ez is kell, még az is... Amikor legutóbb ellenőriztem, kiderült, hogy egy ún. Public Services Card-nak is a tulajdonában kellene lennem ahhoz, hogy jelentkezhessek állampolgárságért.

Hát az meg micsoda? Mint kiderült, pár éve vezették be, s aki valamilyen segélyt vagy járulékot vett fel eddig, azt automatikusan behívták, és készítettek neki egy ilyen kártyát. Mivel sosem szorultam segélyre, s nem kellett a welfare office-ba mennem, ezért nem is tudtam erről a kártyáról. Még annak idején kaptam egy Social Services Card-ot, amikor megkaptam az itt adó- és azonosítószámként szolgáló PPS-számomat (Personal Public Service Number), de az is csak arra volt jó, hogy azon megtaláltam a PPS-számomat, ha hirtelen kellett valamihez, s nem kellett régi adópapírokat előkotorni, amelyeken szintén rajta van.

Lényeg, hogy akkor ilyen kártya kell. Kiderítettem, hogy van Bray-ben iroda, Introe iroda néven, ahol a különböző szociális juttatások intézésével foglalkoznak, s itt lehet ezt a kártyát megcsináltatni. Ahogy olvastam az ismertetőt, azt írták, hogy ehhez időpontot kell kérnem, azt pedig csak online tehetem meg. Ok. Kattintgatás, erre feljön az üzenet, hogy csak úgy tudok időpontot kérni, ha előtte regisztrálok egy felhasználói fiókot egy itteni kormányablak-szerűségben.

OK...

Megpróbáltam regisztrálni, bár V., akit mindenféle autoritás gyanakvással tölt el, igen húzta a száját, hogy ez most mire kell, s mire jó, hol és kik érhetnek el engem ezen keresztül? Egyelőre csak limitált dolgot lehet intézni ezen az oldalon keresztül, folyamatosan bővítik azoknak az ügyeknek a sorát, amelyeket a MyGovID oldalon át el lehet majd intézni, s inkább a hivatalok elérését könnyíti meg, mint az állampolgárét a hivatalok által. Nem kell félni tőle.

Nekiálltam. Nem volt könnyű. Nem elég egy, hanem két emailcímet kérnek, és mobiltelefon-számot, ha ez megvan, titkos kódszámot kapok a mobilra, azzal tudom magam visszaigazolni, s továbbhaladni a regisztrációban. Jelszó is kell, adtam. A regisztráció egy kritikus pontján azonban eljutottam a hajtépésig, ugyanis az utolsó mozzanatnál közölte velem a gép, csak akkor regisztrálhatok, ha megadom a PSC kártyám számát. DE HÁT ANNAK MEGSZERZÉSÉÉRT AKAROK REGISZTRÁLNI! - kiabáltam a képernyő felé, s úgy döntöttem, hogy ennyi volt, inkább megpróbálok telefonálni az irodának, hogy ez most mi, valamit rosszul csináltam netán?

Az automatizált irodai telefonon a sok opció közül nem volt lehetőség arra, hogy élő emberrel beszéljek, csupa automatizált hang adott egyik opciótól a másiknak. A központi számon nem vették fel. Kétségbeesetten ültem a gép előtt, zavaromban ide-oda katintva a különböző lehetőségek között, mire feljött egy ablak, hogy válasszak irodát, hol kívánok időpontot foglalni?

Hurrá! Akkor mégis működik, én voltam a hülye.

Foglaltam ma reggelre, mert itt volt az első szabad időpont. 9:30. Hozzak útlevelet, jogsit, valamilyen számlát, amivel a lakcímemet igazolni tudom. Nem probléma, összeszedtem pár dolgot egy gyűjtőbe, még a telefonomon is megnyitottam a gáz/áramszolgáltató azon oldalát, ahol a lakcímem alatt kliensként vagyok regisztrálva, hátha ezt is kérik (ugyanis csak online küldenek számlát), vagy ha egy bankszámla kimutatás a címemmel nem lenne elég.

Az iroda épülete bő negyedóra séta, nem kellett messze mennem vagy autóznom. Nyitáskor már sorban állt ott pár ember, orosz- és lengyel szót is hallottam. S mint Bp-en, itt is bent volt egy öltönyös bácsi, aki mindenkitől megkérdezte, miért jött, s adta a sorszámot a gépből, s megmutatta, hol üljünk le.

Csodás.

Két ablaknál foglalkoznak ezzel az ügyintézéssel, kis fülkékben, amelyet - amikor a páciens belép - egy fehér sima vászonrolóval le is zárnak. Ez a fehér háttér kell a fotóhoz, amit ott készítenek az emberről, nem kell átmenni másik fülkébe, mint Bp-en. A sorrendünkkel volt némi kavarodás, az odább lévő ablakoknál más ügyek intézése folyt, ahonnan a vastag üveg mögül alig hallhatóan kiáltottak ki a hivatalnokok, keresztnevükön szólongatva a következő pácienst. 

Csalódottan vettem azt is tudomásul, hogy a 9:30-ra foglalt időpont mit sem ér. Már fél 11 volt, mire sorra kerültem. Addigra már a mellettem ülőtől azt is megtudtam, hogy ő bizony nem regisztrált online, csak bejött a szabadnapján... Csendben forrtam, mert ez annyira íres, hogy ihaj. Ott a rendszer, de végül is, nincs szükség rá, de szép és modern és van... Összeszorított ajakkal bámultam az egyik iratszekrényen trónoló plüss sünit, de még az ő bájos arcocskája sem tudott felvidámítani.

Íres vagy nem íres megoldás, de csak sorrakerültem. Az útlevelem, a jogosítványom (amin rajta van a lakcímem) és egy számla kellett csak a néninek, aki begipszelt kézzel próbáltam begépelni az adataimat. A mobilszámomra ellenőrzésként elküldött egy kódot, azt vissza kellett olvasni, miután megérkezett a telefonra. Két biztonsági kérdést is választani kellett egy hosszú listáról, hogy az arra adott válaszokkal azonosítson  legközelebb (?). Amikor látta, hogy milyen évszám szerepel a Social Services Card-omon, még meg is kérdezte, hogy állampolgár vagyok-e már...

A fényképezéshez le kellett vennem a szemüvegemet, hiába mondtam, az nekem nélkülözhetetlen. Vegyem csak le. Most ott fog majd a szemüvegetlen holdvilágképem virítani a kártyán, amely egyesek szerint bújtatott személyi igazolvány, hiszem majdnem minden személyi adat rajta szerepel. De ha kell, legyen. Postán fogják kiküldeni bő egy hét múlva. 

Ártani nem árthat, s ez is közelebb hoz talán ahhoz, hogy végre összeszedjük a papírokat... Már embert is találtam a hitelesítésükhöz: jár a piacra egy ún. peace commissioner (békebíró??), aki élt Magyarországon, mindig beszélgetünk kicsit, és mint mondta, már több magyarnak volt tanúja-hitelesítője a dokumentumok aláírásakor, szívesen elvállalja ezt a feladatot, amikor kérem. Egy gonddal kevesebb!

Mire megírtam ezt, kaptam egy sms-t a hivataltól, hogy van 48 órám regisztrálni/igazolni a már emlegetett kormányablaknál  a fiókomat, azután már csak a fenti kártya birtokában tudom ezt megtenni... Megtettem. Úgyhogy most már elérhetem a "basic account" birtokában a közjóléti, az adóhivatal és a munkakeresést segítő irodák egyes oldalait...

Következő harci feladat, ugyanezt V. számára is elintézni!

Kaszinózás :-)

Hétfő van, hosszú hétvége hétfője, a női mini maraton napja, s naná, hogy esik. V. ma itthonról dolgozik, s amíg ebédidejében elvonatoztunk Dun Laoghaire-be, a nemzetközi kajafesztiválra lángosozni, addig visszafogta magát az eső, de most már órák óta folyamatosan esik, kopognak a cseppek a vödörben, az ajtó előtt. Csak nem akar napos idő lenni!

***

Múlt héten megint voltam a Little Museum barátainak szervezett kiránduláson, ezúttal a Casino nevű neoklasszicista épületet néztük meg a Marino nevű városrészben. Hallottam róla, tudtam merre van, de valahogy sosem voltam még ott. Komolyabb vonatozást igényelt a kirándulás, mert nézegettem az útvonalat, s nem tudtam volna odavezetni a reggeli csúcs elkerülése nélkül. Így dart-oztam, élvezve a kilátást a tengerre, a szép hátsó kertekre. A clontarfi megálló nem a szépségéről híres, jobbára forgalmas utak mentén kell odasétálni az épületet rejtő park bejáratához, de jártamban azért láttam kis mellékutcák szép házsorait is. Egy óra alatt értem oda.

A Casino nem kaszinót jelent ám, mint kiderült, hanem házacskát, az olasz casa szóból. 1750-ben kezdték építeni, James Caulfeild Charlemont earl-jének kérésére. James amolyan "gyüttment" volt, édesapja I. Jakab királynak tett szolgálatairért kapott földet a szigeten, tehát James angol származású volt, de mindig is írnek vallotta magát.  Öregkorára rendkívül művelt, a művészeteket igen pártoló férfiú lett, aki fiatalkorában Olaszországban tett utazása során lett bolondja mindennek, ami olasz, és ezt a kicsinek tűnő, de remekül beosztott épületet vendégei és a maga mulattatására emeltette azon a birtokon, amit már ő nevezett el Marino-nak, szintén olasz hatásra.  Amikor az akkor szokásban lévő, "életre nevelő" európai ún. Grand Tour-ra elküldték fiatal fiúként, annyira élvezte az utazást, különösen Olaszországban, hogy 9 évig haza sem jött. Csak ennek a jókora birtoknak az ígéretével tudták rávenni, hogy visszatérjen Dublinba.

Az épület apránként, 25 évig épült, a skót William Chambers tervei alapján. Chambers kora igen felkapott és igen elfoglalt építésze volt, aki soha nem járt a Casino-ban, távolról irányította az építést. Építtetője mindig akkor költött rá, amikor éppen tellett, mert csakis a legjobb anyagokból, tökéletességre törekedve építették. Tele van apró optikai trükkel és játékkal, amelyek megtréfálják vagy éppen ámulatba ejtik a nézelődőt. Caulfeild saját bevallása szerint a szellemet és a szépérzéket akarta szórakoztatni ezzel az épülettel, nem a hejehuja és a dínomdánom volt a célja. A vezetőnk itt-ott eléggé iskolásokra szabott szöveggel, de amúgy nagyon érdekesen és szórakoztatóan mesélt az egyes helyiségekről, mert ebben a kicsinek tűnő épületben 16 szoba van három szinten!

Az épületet kiépített árok veszi körül, amelyekből több alagút is nyílik, azok közül az egyik az épület vízellátását szolgáló víztárolót rejti, a másik végén korabeli wc-ket találunk egymás mellett. (A hölgyeknek és az uraknak szánt mellékhelyiségeket külön alagút rejti. Az alagsorban a személyzetnek szánt helyiségek vannak, a konyha, a kamra, illetve a jelenlegi recepció. 

Igen keskeny lépcső vezet az első szintre, ahol a vendégeket fogadták. Ők egy hatalmas, kezeletlen tölgyfa ajtón léphettek be ide, az építész ragaszkodott hozzá, hogy az ajtó ne legyen lefestve, hadd lássék meg a kora és az időjárás okozta patina. Ezt az ajtót a vendégek megérkezése után nyitva szokták hagyni, s a föléje, a falba rejtett ablaktáblát a küszöbig lehúzva tartották huzatmentesen a helyiséget. 

Kintről úgy látszik, egy-egy nagy ablak van csak minden oldalon, de ez az ablak több helyiséget is szolgál: az egyes üvegtáblák enyhén homorúak, ezért kintről alig lehet belátni, de bentről zavartalan a kilátás. 

A benti helyiségeket elegáns parketta borítja, amelyet jelenleg műpadló borít, nehogy kár essen bennük. A műpadlón az alatta lévő igazi mintáját lehet megnézni. Kézzel festett, vagy selyem tapéta borította a falakat. Az épület sok évig elhanyagoltan állt, de néhány évtizede szépen helyreállították. A plafont körben igen aprólékosan elkészített gipszstukkók díszítik - de pl. az egyik szobában látni, hogy a helyreállításkor a mestereknek nem sikerül olyan aprólékos munkát végezniük, mint az eredeti díszítés, az új stukkózás elnagyoltabb.

 

A kéményt az épület tetején lévő faragott urna rejti magába. A tetőről a vízelvezetést az oszlopokba rejtett üregekben lógó vastag láncokkal oldották meg. A kandallókat is használták, bár volt egyfajta belső fűtésrendszere is az épületnek, de az - ahogy vezetőnk mesélte -, nem mindig működött megbízhatóan, s a felfelé szálló meleg gyakran füstöt is vitt magával, ezért inkább a kandallókban bíztak. 

A tetőteraszról a vendégek megcsodálhatták az épületet egykor körbevevő csodás parkot, amelyet szintén olaszos hatásra terveztek, kis kerti épületekkel, tavakkal, sőt, még (fizetett) remete is élt a park végében, aki jóslataival szórakoztatta az arra sétáló vendégeket. Ebből a csodás parkból mára semmi sem maradt, a helyét lakónegyedek és iskolák borítják... 

Caulfeild ragaszkodott a zavartalan kilátáshoz, ugyanis a tengeröbölre, s azon túl a Sugarloaf hegyekre lehet látni, illetve most már a kikötőbe érkező luxushajókat lehet számolgatni. Minden útba eső épületet lebontatott, sőt, hogy a kert ne legyen zajos, a közeli, Malahide felé vezető főutat is odébb tereltette. Amikor egy helyi építtető házsort emeltetett az öböl partján, s megzavarta a kilátást, komoly pereskedés lett a dologból. A házsor ma is áll, Caulfeild, Charlemont earl-je ugyanis elvesztette a pert. 

Ennek a házsornak, amit a helyiek csak Spite Row-nak (Bosszantó vagy Csakazértis sornak) neveztek, egyik házában született egy másik kor híres írója: Bram Stoker, aki a Drakula c. regényéről nevezetes...

Nem hittem volna, hogy a ránézésre kicsi épület ennyi titkot és érdekességet rejt magában. Sajnos, a tetőteraszra nem lehetett felmenni, és a sarkunkban már ott volt a következő csoport, de így is több mint egy órán át látogathattuk a Casino--t. S most már egy életre megtanultam, hogy Marino városnegyede nem egy kaszinót rejt magában...