Hétfőn reggel fogcsikorgatva végrehajtott, sietős, sávváltásos, mennyeninnenmárelőlem-módra végrehajtott autózás után úgy estünk be a követség kapuján. Az utakon a szokásos reggeli tömeg volt, pedig sikerült "majdnem" időben elindulnunk, s elkerülnünk a dugót!
Beestünk volna, de előtte sorba kellett állni a bebocsátásért, le kellett adni mindent, ami "elektronikus", telefont, USB-kulcsokat, kaptunk helyette nyakba akasztott számot... Mint a birkák, éppen csak a fülünkbe nem lőttek egy színes műanyag izét. De készültem, nem vittem semmi olyat, aminek az idegenek általi tapogatása fájt volna, csak könyvet - ahhoz nyúlhatnak.
Nem pikírtkedem, mert összehasonlíthatatlanabbul udvariasabbak voltak, mint tíz éve, amikor a fogadó ablakok függönyeinek elhúzása után egy testes nő, összecsapta a kezét, s odaszólt a kollégáinak: "Come on guys, let's get rid off these people!" Mi pedig, a "people" ott ültünk, lenyelve a lenyelendőt, mert úgy, de úgy be akartunk jutni Ámerikába...
Már kedden megjöttek az útlevelek. Megint nem azt a vízumot adták, amit kértem (a múltkor turista vízum helyett bevándorlót adtak elsőre, mehettünk vissza reklamálni.) De most én jártam jól, hehe. Adtak tíz évre szóló business/tourist vízumot, úgyhogy tegnap este az jutott eszembe, hogy mivel már keresek, s "fussa", ha V. megy Seattle-be, megyek vele - akárhányszor is küldik. Nehogy már kihasználatlanul maradjon az a vízum...
Persze, azért várnak ránk még nehézségek, Zita barátnőm mesélte, az ellenőrzés kemény, ne érjen bennünket meglepetésként, ha alaposan átvizsgálnak.
***
Munka akad bőven, főleg, mert vészesen közeledik a Bálint-nap, s ilyenkor piros szívekből sosem elég. Az idén ezzel a kirakós szívvel indulok, bár nem sok megrendelés futott be eddig. Csinálok extra szíveket is, hátha valakinek az utolsó percben jut eszébe, hogy hoppá, kellene valami piros a kedvesnek...
A szélüket kihúzom piros cukormázzal, celofánba csomagolva, piros szalaggal kerülnek a vevő elé.
A kötéssel apránként haladok csak, de szépen alakul:
A bordó, izlandi fonalból készült sál sajnos, nem jutott el Argentinába, ahogy hittem. Bella fia ünnepek előtt szakított a menyasszonyával, így a lány nem kapta meg a sálat Karácsonyra. Visszavásároltam a sálat Bellától, s azóta már új gazdára talált az Üzemben. Az egyik állandó vevőnk vette meg, Maire, aki maga is köt, de még csak kezdő, s amikor meséltem neki a csipkemintákról, a gazda nélkül maradt sálról, kérte, mutassam meg neki. A tükör előtt aztán megállapította, hogy ez pont az ő színe, s már vitte is...!
Beestünk volna, de előtte sorba kellett állni a bebocsátásért, le kellett adni mindent, ami "elektronikus", telefont, USB-kulcsokat, kaptunk helyette nyakba akasztott számot... Mint a birkák, éppen csak a fülünkbe nem lőttek egy színes műanyag izét. De készültem, nem vittem semmi olyat, aminek az idegenek általi tapogatása fájt volna, csak könyvet - ahhoz nyúlhatnak.
Nem pikírtkedem, mert összehasonlíthatatlanabbul udvariasabbak voltak, mint tíz éve, amikor a fogadó ablakok függönyeinek elhúzása után egy testes nő, összecsapta a kezét, s odaszólt a kollégáinak: "Come on guys, let's get rid off these people!" Mi pedig, a "people" ott ültünk, lenyelve a lenyelendőt, mert úgy, de úgy be akartunk jutni Ámerikába...
Már kedden megjöttek az útlevelek. Megint nem azt a vízumot adták, amit kértem (a múltkor turista vízum helyett bevándorlót adtak elsőre, mehettünk vissza reklamálni.) De most én jártam jól, hehe. Adtak tíz évre szóló business/tourist vízumot, úgyhogy tegnap este az jutott eszembe, hogy mivel már keresek, s "fussa", ha V. megy Seattle-be, megyek vele - akárhányszor is küldik. Nehogy már kihasználatlanul maradjon az a vízum...
Persze, azért várnak ránk még nehézségek, Zita barátnőm mesélte, az ellenőrzés kemény, ne érjen bennünket meglepetésként, ha alaposan átvizsgálnak.
***
Munka akad bőven, főleg, mert vészesen közeledik a Bálint-nap, s ilyenkor piros szívekből sosem elég. Az idén ezzel a kirakós szívvel indulok, bár nem sok megrendelés futott be eddig. Csinálok extra szíveket is, hátha valakinek az utolsó percben jut eszébe, hogy hoppá, kellene valami piros a kedvesnek...
A szélüket kihúzom piros cukormázzal, celofánba csomagolva, piros szalaggal kerülnek a vevő elé.A kötéssel apránként haladok csak, de szépen alakul:
A bordó, izlandi fonalból készült sál sajnos, nem jutott el Argentinába, ahogy hittem. Bella fia ünnepek előtt szakított a menyasszonyával, így a lány nem kapta meg a sálat Karácsonyra. Visszavásároltam a sálat Bellától, s azóta már új gazdára talált az Üzemben. Az egyik állandó vevőnk vette meg, Maire, aki maga is köt, de még csak kezdő, s amikor meséltem neki a csipkemintákról, a gazda nélkül maradt sálról, kérte, mutassam meg neki. A tükör előtt aztán megállapította, hogy ez pont az ő színe, s már vitte is...!
