Még 14 nap
Az elmúlt két hónap olyan a fejemben, mint egy furán egybefolyt, kissé elmázolt kép. Még nagyon is emlékszem a kórházi zabkása megnyugtató ízére, a két kiskanálnyi cukorral. Amikor esemény volt minden lázmérés a lassan, várakozással telt napok során. A remek kilátásra a folyosó végéről, ami egymagában felért egy terápiás kezeléssel. Az első, óvatos, befelé figyelős napok. Aztán főnököm arca, amikor felmondtam, saját ide-oda rebbenő tekintetem, a remegő térdem, s a ragyogó napsütés, amitől glóriát kapott a kifakított haja a feje körül. Amikor megkérdezte, hogy gyógyszeres kezelés alatt állok-e... Aztán az olaszautó-találkozóval egybekötött strandhill-i látogatásunk, Myles exkollégám és felesége, Jane remek kávézójában , ahol nem lehetett nem összehasonlítgatni a munkaviszonyokat a mienkével, s ahol, mint háborúkban megviselt hősök, mutogattuk egymásnak Myles-szal és a cukrászával az égési sebeinket, fehérré elhalványult, vagy a kenegetés miatt már örökké ott barnuló foltokat az alk...