Még hogy csend, még hogy béke, még hogy nyugalom...! Ugyan nem rohangál senki a fejünk felett, de a szemközt lakó román testvérek közül a kicsi mostanában szintén üvöltéssel próbál érvényt szerezni az akaratának, s mivel rendszerint a ház előtti füves részen játszanak, nagyon is behallatszik az üvöltése. Az imént be kellett csuknom az ablakot, hogy V.-t ne zavarja a confcall közben. Annyiban jobb a helyzet, hogy itt előbb-utóbb kijön az apjuk, s rájuk dörrent. S legalább nem kiabálva teszi, mint a felettünk lakó.
***
Megjött a kyotói útiköny és a vonatbérletek! Mint kiderült, az utóbbi Párizsból. A Fedex-es fickó helyett a kamasz fia adta át a borítékot, és a gépet, hogy írjam alá az átvételt. Vagyis tart még a nyári szünet, le kell foglalni a gyerekeket, de már nem sokáig. A madarak mintha őszies hangnemben énekelnének, a vörösbegy határozottan őszi hangon csattog, érik a bodza és a szeder. Ki is megyek majd, szedni. Megújult erővel dönögnek a méhek, most mintha több járna, a hőség múltával.
A közösségi kertben szépen érnek azok az almák, amiket nem téptek le a gyerekek dobálás céljából, s folyamatos az ellátás paradicsomból és cukkiniből. A megkésve elültetett paprikanövényeimen még méregzöldek a kicsi paprikák, meglátjuk, a magyar mag hogyan teljesít, haha. Orla, akivel együtt szerveztük a Street Feast-et, néha hoz hatalmasra dagadt tököket, cukkiniket, cserébe kenyeret kap. Így csereberélünk. Tegnap szeletekre vágtam az egyik hatalmas cukkinit, bepaníroztam, s egymagam megettem az összes szeletet! Az ünnepre sütött rozskenyérrel finom volt, ha nem is a legegészségesebb.
Lezártam a rendeléseket, utolsó sütijeimet 6-án veszi át a megrendelő. S onnan kezdve 25-éig csak Japánnak élek. Amikor elkezdtük kilistázni, hogy mit szeretnénk megnézni, kipróbálni, megkóstolni, az jutott eszembe, ami Új-Zéland kapcsán. Az a mindent szeretnénk-érzés, aztán majd jön egy szakértő, aki féloldalasra rövidíti a listánkat.
A vonatbérletekhez kapott brosúrában és ekönyvben sok ötlet, tanács, forrás le van írva, kirándulásokkal, útitervekkel. Már szóbakerült az autóbérlés is, V. szívesen vezetne, megnézne egy-két autós múzeumot, versenypályát, autós összejövetelt, feltuningolt autókkal. De a kisállatoknak sem mond nemet, például szeretnénk elmenni ide: Gujo Hachiman-be. Egy négyrészes angol sorozatban láttunk beszámolót a városkáról, ahol a vizet pontyok és aranyhalak tartják tisztán... A hegyekből lejövő vizet issza a város népe, ebben mosnak, fürdenek, főznek vele, s némelyik házhoz külön kis helyiség tartozik, amin átfolyik a folyó csatornákba elterelt vize, amit a házaknál is halak tisztogatnak... Ott mosnak, tartják frissen a zöldséget, gyümölcsöt... Csodás!
Kezd tényleg mindent háttérbe szorítani a japán út. Sok videót nézek a Youtube-on, ott élők videóit. Bújom az útikönyveket. Lassan le kellene foglalnom a vágyott sütis foglalkozásokat. Be kellene szereznem egy szandált, bár lehet, inkább a Birkenstock papucsom lesz a nyerő. A várhatóan meleg, páradús levegőre való tekintettel - s ilyen sem volt még! - V. vett magának két színes inget. Szóval, nagy lendülettel készülünk!
***
Míg mi eltelítkezünk a tervezgetéssel, az ország Ferenc pápa látogatására készül. Ki így, ki úgy. Ki bojkottra szólít fel, ki lelkesen önkénteskedik, pl. papi ruhákat vasal (amire a bojkottálók megjegyzik, csudás, mintha még mindig léteznének az egykori, rossz emlékű Magdolna-mosodák, a bennük dolgozó nőkkel). Az M50-es fénytábláin figyelmeztetés: jön a pápa, 26-én, amikor várhatóan félmillió ember előtt misét tart a Phoenix Park-ban, aznap inkább tömegközlekedjünk. (Mi autós találkozón leszünk, akkor lesz az éves Italian 100.) Lezárt utak, Dublinba utazó tömegek várhatók. Először és utoljára 1979-ben járt itt pápa, a közkedvelt II. János-Pál, akkor 1.25 millió ember gyűlt össze a parkban, az akkori lakosság egyharmada! Leszállás után, ahol - szokásához híven - megcsókolta a földet, ma emléktábla mutatja a helyet (Simon Boddy fotója).
Azóta már megroggyant az írek hite az egyházban, a botrányoknak köszönhetően meredeken zuhan a templomok látogatottsága - s talán nem véletlenül, a felszentelt papok száma is. Biztos vagyok benne, hogy aznap (is) szóba fognak kerülni az anyaotthonok, a mosodák. Azért ezeken nehéz felülemelkedni, túllépni. Sokan azt remélik, a pápa szájából elhangzik majd egy "Bocsánat", legalább ennyi.
***
Tegnap meghalt 'George', vagyis Gordon Peter, az olaszautós klub egyik tagja. Régóta betegeskedett már, legutóbb májusban találkoztunk vele, a Duckett's Grove-i rendezvényen. Iszonyatosan vékony volt a nyaka, s az egész ember - tele volt panasszal az egészségi állapotát illetően. Egyik kórházi tartózkodás a másikat követte. Nem kedveltem fenntartások nélkül, mert olyan fura és nyers (tengerész)humora volt, de szerette a sütijeimet, s mindig megjegyezte, ha nem vittem valamit, s nagyon örült, ha igen, főleg, mert egyszer személyre szólóan neki sütöttem... Ezen a videón, a tavalyi karácsonyi ebéden még ott bolondozik, s integet, ahogy elindulok hazafelé. Lelkes amatőr fotós volt, sok találkozó megörökítője. Ahogy az angol tengerészek mondják, nyugodt tengert, jó szelet kívánok neki, nyugodjék.
(Talán írtam már, fura ám, hogy most már itt vagy ott nyugszik olyan ember, akit ismertem/ismertünk, szegről-végről. Ez is jelzi, milyen régóta élünk itt, mennyire számít az a 20 év. Egy kedvelt vendég a kávézóból, piaci társak, azok házastársai, V. volt kollégája, most George... amikor megyek a piacra, s elhajtok az új temetőkert előtt, eszembe jut Michael, aki ott van eltemetve, vagy Robin, aki a falu temploma mellett nyugszik. Furcsa érzés!)
