Apróságok egy háziasszony életéből

Ma a kertre nyitott ajtón át délután éktelen zaj tört a szoba csendjébe. Éppen a konyhaszekrény fiókjainak tartalmát pucoltam-selejteztem - khm, sűrűbben kellene -, s nagy hirtelen az jutott eszembe, mégis csak megkapta a szomszéd az építési engedélyt, s dönti le valahol a falat a körbezárt kert körül, hogy aztán építési telek legyen belőle...

De hamar kiderült, hogy nem ekkora horderejű dráma zajlott le, hanem másféle. A hét végén igen-igen erős szél volt, nemcsak rengeteg levelet, de ágat is tépett le azokról a hatalmas nyárfákról, amelyek a telep határát szegélyezik. Azokon lógott-kapaszkodott egy favágó, s hangos fűrészeléssel szabadult meg az általa veszélyesnek ítélt ágaktól. Alatta pedig egy faaprítógép végezte visítva a munkáját.


Összeborzoltam a szemöldököm, mert a megkurtított fa teljesen egészséges, a szél erejének volt csak köszönhető, nem korhadásnak, hogy egy vékonyabb ág a földre hullott. Nem értettem, hogy a pasi miért vagdos le számomra teljesen logikátlanul itt-ott ágakat a fáról. Két kisebbet a fa csúcsáról, és két nagyobb ágat az oldaláról, ott, ahol az út fölé hajoltak. Aztán itt is, ott is "belekapott" a fa grabancába, s hullottak a földre a vékony ágak... Most szegény nyárfa idétlenül áll, vastag, semmibe meredő ágcsonkokkal.

Amúgy pedig félelmetes, hogy egy ilyen leesett ág nyomán máris megjelentek a favágók. Biztos valaki rátelefonált a management company-ra, s emberhalált vizionált. Hogy jajmilesz, ha valakire ráesik egy másik ág. Erre bezzeg ugranak. Hozzánk pedig csak nem hajlandóak kijönni, holott a vakolat egyre nagyobb lelkesedéssel válik el az ajtókerettől, s hullik le öklömnyi darabokban a felettünk lévő terasz korlátja alól... Lehet, hogy fel kellene mutatnom egy púpot a fejemen, majd szenvedve belelihegni a telefonba, hogy jaj, az imént csapott fejbe a vakolatdarab...? S perelek, ha nem jönnek azonnal!

***
Megérkezett az új szkennelőgépem a Shop and Scan-től. Róluk már írtam, havi 6 eurót érő ponttért szkennelgetem nekik a vonalkódokat a vásárolt termékeken. Az új masina csodás, hamarabb kivégzek vele egy bevásárlást, mint a régivel, aminek egy golyóstollszerű nyúlványával olvastam le a kódokat. Na és a mérete sem elhanyagolható, diszkréten ül a telefonos könyvszekrényke tetején, nem trónol, mint a másik. Itt az apróbb gép maga a leolvasó, gombnyomásra "lézerezi" le az eléje rakott kódot. Ráadásul nem kell hozzá külön telefonzsinór, csak bedugva kell hagyni, és az elektromos kábelen keresztül szívják le róla az összegyűjtött információt.

***

Nem akarom elkiabálni - manapság bármi megtörténhet -, de úgy tűnik, az uram állása egy évre megint biztos. Jókora projektek várják jövőre, és nemrég két újabbat is kapott. Hosszú munkaórák vannak kilátásban. A hétvégén pedig pihentető Alfa-meet, ezúttal Killarney-ban. Szárított vörös áfonyás-makadámidiós brownie-val és citromszelettel fogok készülni, ha már múltkor nem vittem semmit.

***

Susan Aisling nevű lányával találkoztam hétfőn, megbeszélni az esküvői tortáját. Négy emeleteset szeretne... Az esküvő vidéken lesz, úgyhogy konzultáltam Amandával, mit gondol, hol rakjam össze a tortát, itthon-e vagy a helyszínen. Tanácsai és néhány tortaépítős videó megtekintése után úgy döntöttem, hogy inkább a hotelben rakom össze a tortákat, mint hogy azon aggódjak, hogy túlélte-e az autóutat... Kicsit babrás lesz, de a nyugalmam érdekében mindent. Susan szavaiból úgy vettem ki, hogy meg akarnak hívni az esküvőre, tehát amúgy is mennék. Legfeljebb nagy bátran leautózom velük Wexford-ba és vissza, de így legalább biztosan sértetlen lesz a torta. Szerencsére a design nem túl bonyolult, rengeteg különféle méretű ezüst és mélyrózsaszín cukormázszívre lesz szükségem, amit egyetlen folyamatos csíkban kell a torták egyik oldalára ragasztani. Aztán az illesztésnél vajkrémből dekort nyomni a torták köré... Narancs- és répatortákat kértek, utóbbiból még egy mintapéldányt is kell sütnöm hamarosan, mert ami receptet ők használtak, az nem volt elég finom...

Hétvégére pedig egy egyéves kisfiúnak kell születésnapi tortát készítenem, és egy narancstortára is befutott egy megrendelés. Mindkettő a piac révén. de mindkét megrendelő megnézte a weboldalamat is.

Nem unatkozom...

***

Végül engedtem a viszkető ujjvégeim kívánságának, s kötök. Megint. A helyi fonalbolt remek fonalakkal rendelkezik, sajnos, kötős könyveket nem tartanak. Néhány alapdolog felelevenítése végett Ahama kötős suliját "látogatom", s most a Vénusz-stólán dolgozom. Nagy magabiztosságom máris megcsappant: sokszor követek el hibákat, holott régebben nem szoktam. A szemszám hol itt-hol ,ott csökken, "megmagyarázhatatlanul", aztán utólag kiderül, egyszerűen csak nem figyeltem oda, s kihagytam egy szemet... Ccc.

Andre Dubus

Azt hiszem, korábban már emlegettem elégszer az In the Bedroom c. filmet, amit pár éve láttam először. Nagyon tetszett. Amolyan gondolkodásra késztető film, vége van, de az ember elégedetlenül áll fel, nincs lezárás, rágódik rajta.

Aztán gondoltam, elolvasom azt a novellát, amiből a forgatókönyv készült. Ehhez azért várni kellett csöppet, míg eljött a Nagy Karácsonyi Könyvvásárlás ideje, amikor mindenféle bónok és voucher-ek birtokában az ember rávetheti magát az Amazonra és rendel. (Tavaly nem kaptak az uramék karácsonyi voucher-t, így nem egy könyvesboltban tobzódtam.)

Így esett, hogy januárban kellő várakozás után csak hozzájutottam Andre Dubus In the Bedroom c. novella válogatásához, amiben az első, a Killings adta a film alapját. (Már a film sikere után adták ki ezt a puhafedelű, kellemes tapintású, gyűrögethető, simogatható, szerethető vékonyka kötetet.) Mondanom sem kell, faltam a sorokat. A novella meglehetősen rövidke, néztem is, az egész film húsz oldalba van zsúfolva?

Hamar kiderült, hogy a novella csak a gerincét alkotja a filmnek. Amikor már befejeztem (vérző szívvel - ne má', miért ilyen rövid?) , akkor elolvastam az előszót, amivel illett volna kezdenem, amelyet a film rendezője, és egyben forgatókönyvírója is írt. S így mindjárt kiderült, hogy a filmben más novellák szereplői, azok egymás közti konfliktusai köszönnek vissza.

Valamint továbbgondolta a szereplők egymáshoz való kapcsolatát.

Aha.

Elképzeltem Todd Field-et, a filmrendezőt, amint elolvassa a novellát, s arra gondol: "Szép és jó, megrendítő és elgondolkodtató, de sosem töltök ki vele 1.5 órát. Ezekből a csodás művekből minél többet a filmbe kell sürítenem, hogy az emberek felüljenek a székben, s azt mondják: Ki ez az André Dubus? Miket írt? Az USA egyik legjobb novellaírója? Hm..." S aztán, a Karácsonyi Nagy Könyvvásár idején rohanjanak a boltba, és megvegyék legalább valamelyik kötetét.

A kötetben egy novellát nem bírtam végigolvasni, olyan szaggatottnak, töredezettnek tűnik. Na, de a többi! A Killings lélegzetelállító, rendkívül tömör: szűk tőmondatok, és pár szóval, de tökéletesen jellemzett kapcsolatok (évtizedes barátságok, amelyeket a filmben hosszú jelenetek mutatnak be a nézőnek, itt csak pár szóval vannak bemutatva, s szinte magától értetődik, hogy egy ilyen barátság mit képes elvinni a hátán). A Rose című novella olvastán pedig az ember összeszorított ököllel drukkol, hogy hősnője megmeneküljön. A fiatalon, naívan felvállalt házasságtól, a durva férjtől, s saját magától, a lelkifurdalástól.

All the time in the World - sok futó kaland után a végre megtalált igazi szerelem jelentette eufóriát adja vissza egy nő szemszögéből. A Father's story: az apai szeretetről szól, egy vallásos ember önmagával vívott harcát mutatja be. Hogyan küzd meg egymással a gyermeke iránt érzett végtelen szeretete és a vallása diktálta törvények (hú, bocs a nyakatekert mondatért!). A Delivering pedig egy felbomló, széthulló családot mutat be a gyermekek szemszögéből. The Fat Girl - egyszerre megmosolyogtató és erőt adó történet, egy kövér lányról, aki bármennyire is küzd, ha testben nem is, de lélekben mindig kövér, és kívülálló marad.

Nem vagyok irodalomkritikus. A "jaj-dejó," "el-kell olvasni," "olyan-szép-és-érdekes közhelyszerű mondatkáin túl ne várjatok tőlem komoly elemzést. Ha kapható, ha elérhető, vegyétek meg (angolul gyakorlók, figyelem). Akárcsak Helen Gardner könyve, ez is nagyon tetszett. Alighanem verhetetlen csúcs ebben az évben. Annyira tetszett, hogy egyszerűen ráerőltettem az uramra, hogy olvassa el, aztán a kezéből vettem ki, hogy ja, bocs, de mégsem, most én olvasom tovább...

S egy ostobaságomat is el kell árulnom a könyv kapcsán. Filmet láttam, The House of Sand and Fog címmel, a végén kiderült, egy bizonyos Andre Dubus III. regényéből készült. Hú, ez ugyanaz az ember, örvendtem, meg is rendeltem a könyvet. Khm, Andre Dubus III. nem az az Andre Dubus, hanem a fia... Nem véletlenül van ott az a III. a neve mögött, csak én nem figyeltem... A könyv igen jó - akárcsak a film -, de nem olyan jó, mint a papája novellái. Őt olvasva nem éreztem ugyanazt a "hű, de jó ez!"-érzést, mint a novellák olvasásakor.

Andre Dubus emberként is megér egy misét: nem volt könnyű ember (három, kudarccal végződött házasság), nem volt könnyű élete sem, egymást érték életében a tragédiák, megpróbáltatások. Amik megtörténtek vele, ott szerepelnek, ha lehet ilyet mondani, kikristályosodva, letisztulva, remek mondatokba szedve, töményen a novelláskötet lapjain. Van, akit földhöz taszít egy tragédia, de neki, az igazi nagy írónak azonban ezek a problémák eszközt adtak, hogy megírja ezeket a novellákat, s hogy egy életre lekötelezettjei legyünk, amiért megmutatja, hogyan kellene élni. Legalábbis legtöbbször úgy csukjuk be a könyvet, hogy hősünk megtalálta a megfelelő utat, de előfordul, hogy az utolsó bekezdésben ott egy szerényen meghúzódó mondat, ami gyanakvóvá tesz... biztos, hogy ez a hős jó véget ér...?

Egy biztos, remek íróra találtam. Sajnálom, hogy semmit sem tudtam róla eddig.

Happy 4th of July, Amanda!

Ma Amanda, volt kollégám invitált, Függetlenség napi piknikre, az Iveagh Gardens-be. Ezt a sütit vittem, "Wave your flag"! a neve, alul sült habcsókpárna - nem kemény, roppanós, hanem puha, mint a mályvacukor, felül tejszín és gyümölcsök. A tejszín alatt - a "párna" édességét ellensúlyozandó - passion fruit réteg van. Amit odahaza maracujának hívnak, ha jól emlékszem.


V. is jött, de jobbára a szánkat tömtük, csevegés helyett, mert ugyan jelen volt több régi kollégám is, valahogy nem ment a csicser. Néha jött egy-egy új meghívott, de elég lapos volt a parti, legközelebb, ha megyek ilyesmire, többet dumálok, és kevesebbet eszem. Mindenki ismerte Amandát, de nem ismertük egymást, szóval... V. néha kisgyerekkel focizott, végül velem és Amanda pasijával frizbee-zett. Testmozgástól elszokott tetemem hamar feladta, de azért jó volt egy ilyen klassz helyen mozogni kicsit. Sajnos, erős szél fújt, röpködtek a szalvéták, nehezen lehetett helyben tartani a könnyebb dolgokat. Ráadásul egy közelben napozó pasi egyik bolondos ebe majdnem legázolta a sütiket - végül nem történt baj, megmenekültek a kaják és szépen lobogtak a zászlók.


A képen eldugva egy amerikai recept alapján készült almatorta is felfedezhető, Amanda készítette, a recept a Fehér Ház weboldaláról származik :-) Valamint a megkezdett sütim is ott van, költőien elrendezve, a zászló alatt. Balra Kieran, volt kollégám (amerikai születésű ír), háttal pedig Matthew (ír), Amanda (amerikai) pasija. Aki legnagyobb bánatomra nem hozta el azokat a hamburger-nek álcázott cupcake-eket, amiket készített (szakács). Fotón megmutatta, remekül néztek ki! Nem is értem, miért hagyta őket otthon...