Kis mohó

Ma reggel még tíz óra sem volt, amikorra hazaértem, és már megjártam Tolnát-Baranyát. Na jó, csak a kávézót (ahol begyűjtöttem a végre-végre megérkezett celofánomat, és leadtam a sürgősséggel elkészített cukormáz-medvét), majd a nagybanit, a hétvégi piaci partira és a sütéshez vettem cuccokat. Utána a Tesco következett, újabb doboznyi cucc, és elcsábultam, mert virslit vettem magamnak reggelire. Khm-hm.

Én megjöttem, az uram idulni készült. Lehet, hogy korábban kellene kelni, több férne a napba? Szebb dolgokat látnék? Van a környékben valami vonzó, és otthonias, amikor még nem nyüzsög tömeg az utcákon, s nem veri fel iskolások csivitje a csendet. Kint a levegő most olyan, mintha szivacson át lélegeznék. Nehéz, esőt ígérő. Felhők mindenütt, majdnem őszies hangulat. De eső sehol. Egyes megyékben már víztakarékosságra szólították fel a lakosságot. ÍRORSZÁGBAN!

Az imént kivettem a következő virslit a csomagból. A nylonborításon vádlóan ott áll: egy virsli 253 kalória. Aztamindenit. A reggelire betömött két virslivel gyakorlatilag betermeltem az egy nap elfogyasztható kalóriadagomnak majdnem a felét. Mostantól csak tea és víz, vacsoráig. Max. egy kis eper.

Megyek, ledolgozom ezt a bődületes mennyiséget, különben lelkifurdalásom lesz. Nem figyelek rá, már megint nem, hogy mennyit eszem...

"Add már, Uram, az esőt!"

Eső nem esett... Az idő ellenben kellemesen meleg volt, így kihasználva a fényt, Maska figyelő tekintétől kísérve a lépcsőn ülve, megkötöttem az első sapkácskákat az Innocent Smoothies Big Knit-jére. A sapkákat majd később a boltokban, a smoothies-palackok kupakjára húzva lehet viszontlátni.

Találtam két lelkes modellt, akik szívesen vállalkoztak a sapkák bemutatására.


A megkoronázott, és harsány röhögés kíséretében bemutatott modelleket látva az uramban felmerült a kérdés, hogy hány éves is a kedves felesége...

(A Big Knit-ről itt lehet mindenféle információt olvasni.)

Ha ma este...

végre esni fog, másfél hét szárazság után, ahogy ígérik, kiülök a lépcsőre, és áhítattal nézni fogom az esőt.

Már csak kétarasznyi víztartalék van a nagy műanyag szemetesben, ami a kertben gyűjt(ené) a vizet. Minden este locsolok...

Emese levese

Gondolom, minden házasságban vannak receptek, amit "anyám azt úgy csinálja" felkiáltással vezet fel a férj, és az asszony vért izzad, hogy a mama által produkált ízeket rekonstruálni tudja. S gyakran a végeredmény nem éri el a szintet, "jó, jó, de valahogy... anyámé másmilyen" jön az ítélet vacsorakor. Vért izzadni nem szeretek, a kritikát elég nehezen bírom, főleg, ha a konyhatündérségemet érinti, és az ilyen "jó, jó, de..." kezdetű helyzeteket kerülöm, ezért például nem vagyok hajlandó töltött káposztával, zserbóval és vargabélessel kísérletezni, azt anyósom jobban tudja, ezeket az ételeket V. akkor élvezheti, amikor ellátogatunk a szüleihez.

Amikor a vendégekkel a Green's Berry farmon jártunk, eper- és egyéb finomságok vásárlása végett, V. vetetett velem egy doboz egrest, mondván, egreslevest szeretne enni. Hö. Már sejtettem, mi lesz, mert sosem csináltam gyümölcslevest neki, pedig szereti. Vacsorának nem elég laktató, vasárnapi ebéd nálunk régóta nincs, mikor szolgáljam fel?

Az egressel teli doboz lapult a hűtőben, tologattam ide-oda, aztán V. a minap rám szólt, hogy hívjam fel anyósomat, Emesét, mert az ő receptje a legjobb. Szakácskönyveimben többféle változat szerepel, egyik sem éppen ugyanilyen. A leves remekül sikerült, hozta a hazai ízeket, így bátran írom a címbe anyósom nevét, mint jogtulajdonosét. Ahogy mondta, a recept eperrel, almával, vagy más gyümölccsel ugyanígy elkészíthető, csak az édes gyümölcs mellé nem kell annyi cukor. Ráadásul, ha egrest főzünk, a ház urát is be lehet vonni a munkálatokba: az uram volt az, aki kisollóval levagdosta a kis hegyes, zöld csücsköket és az elszáradt virágokat az egresek végéről - én pedig megfőztem őket :-)

Egresleves Emese módra

1 l víz
500 g egres
két szelet citrom
8 evőkanál cukor
kisujjvégnyi fahéj
2-3 (merész voltam, raktam bele négyet) szegfűszeg
2 deci tejföl
2 tojás

A vizet a citrommal, a cukorral, az egressel, a fahéjjal és a szegfűszegekkel főzzük fel, amíg az egresek meg nem puhulnak, szét nem pukkadnak. Közben a tejföllel keverjük simára a kissé felvert tojásokat egy kis edényben. Az uram miatt szitán áttörtem a szétnyílt egresekkel teli folyadékot, de akit nem zavar az egres bőre, az csak vegye ki belőle a citromszeleteket, és a szegfűszeg-fahéj darabkákat.

Egy kevés forró levest merjünk a tejfölös keverékre, és alaposan keverjük el, majd a tejfölös-tojásos keveréket öntsük hozzá a leveshez, és folyamatos keverés közben rottyantsunk rajta egyet. Ne forraljuk fel, mert kicsaphat a tojás.

Utána hűtsük le, mert jegesen, a hűtőből kivéve a legjobb. 2-3 napig eltartható, szigorúan hűtőben. Ha cifrázni akarjuk, lehet bele dobni pár egrest, hadd úszkáljanak félig merült tengeralattjáróként a fehér lében... Már látok magam előtt egy ribizlilevest, fehér tejfölcifrával és mentalevéllel a közepén, nemzeti színekben :-) Az íreknek van "hazafi-levesnek"' titulált háromszínű levesük (répából), én pedig majd megalkotom a magyaros levest...

100 éves az Alfa Romeo

Ma egy hete, hogy utoljára esett. Mire hazaértünk a Mondello Park-ból, ahol az Apák napi Classic Car Live show-n vettünk részt, a többi Alfás megszállottal együtt, a növényeim legtöbbje már hervadtan pihegett. Alig vártam, hogy odébb mozduljon a nap, s meglocsolhassam őket. Csodás meleg volt ma is, felhő sehol, egész héten gond nélkül szárítottam a mosást a kertben.

Hihetetlen, de hajszál híján elmulasztottuk ezt az eseményt, mert az uram úgy gondolta (megkérdezésem nélkül), hogy nekem biztos nem lesz kedvem kimozdulni az eseménydús hét, és a tegnapi "bravúr" után... Igaz, hogy későn indultunk el, mert a kora reggeli reptéri menet után még neki is ki kellett aludnia magát, de azért éppen a felvonulásra még odaértünk. Amire ő nem iratkozott fel... "mert neked úgysem lesz kedved..." Így nem volt sem sorszáma, sem matrica a kocsi szélvédőjén - szerencsére az írek rugalmas népek, nekik a hatalmas, poros Alfa látványa elég volt ahhoz, hogy szó nélkül beengedjék a pálya belsejébe, ahol a többi Alfa parkolt külön nekik elkerített részen.

Ismerős popi az ismerősök autói között - nem véletlenül áll háttal, bár a gyermekkezek által, szívecskékkel telerajzolt poros hátsó sokat rontott a komoly külsőn.

Még hogy nem lesz kedvem... Amikor ilyeneket állítanak ki, mint ez itt, alul. Mind eljöttek, az Alfa fórum tagjai, a lengyel srác a fura-zöld kocsijával, Dermot és Damien, apa-fia páros Cork megyéből, és Gerry Campbell is, Böhöm szerelője - ő egy gyönyörű, öreg Alfával jött, égőpirossal, ahogy illik. Majdnem mindenki azzal jött oda, hogy nahát, miért nincs lemosva a kocsi, és hú, nincs meg a logó - a sokadik odalépőt, egy lenőtt hajú, öregebb fickót (elfeledtem a nevét) már azzal fogadtam, hogy ha megjegyzést akar tenni a kocsi koszosságára, akkor ne tegye, tudjuk, hogy néz ki, kösz. Nem volt időnk szegényt ünnepi díszbe öltöztetni...



Tehát kiderült, egy Alfa-kiállítás kapcsán, hogy még így, tizensok év után is van mit megtudnunk egymásról... Ki nem hagytam volna az Alfa Romeo száz éves fennállása alkalmából tartott összejövetelt. Aludni máskor is lehet, de ilyen egyszer van csak. Igaz, hogy autónk kissé megviselt, logótlan külseje miatt kilógtunk a sorból, de akkor is, ott volt a helyünk. Három tiszteletkör a pályán, a többi Alfással. Első logó nélkül, mert azt lelopták Magyarországon (igen, ezt még emlegetni fogom), igencsak mosatlan autóval, fékportól fekete kerékkel mentünk körbe-körbe, néha fel-felbőgetve a motort, neki-nekieresztve a kocsit a tribün előtt, kellően széles vigyorral. Jó mulatság volt.

Verseny is volt, vérre menő, füsttel és bőgő motorokkal, háború utáni és háború előtti autók versenyeztek, együlésesek, kétülésesek, egy lerobbantat hosszú kötélen vontattak el, a tömeg sajnálkozó sóhajától kísérve.

Korgó gyomromat egy, magát "Gourmet Burger"-nek tituláló, két lapos bucidarab közé benyomott, egy pillantással megszámolható számú hagymakockával megkoronázott izével próbáltam elhallgattatni - de ez csak arra volt jó, hogy utána hosszan panaszkodjak V.-nek, milyen vackot nyomtak az ember kezébe 4.50 euróért. Gourmet Burger, me arse, mondhatni. Kávéval már nem is próbálkoztam. Felmerült bennem egy piknikkosár megvétele, a Trish-től kapott ajándékbónon volna még rá elég pénz... Tegnap Északon egy igen barátságos árú gyapjútakarót kaptam az uramtól: szép, visszafogott, őszies színek, kicsi házat, esőáztatta kertet és lábhoz kanyarodó ebet idéző gyapjúszag, remekül festene a füvön, rajta a piknikkosár... Urambocsá', a sütijeim hiányát ma felhánytorgató Alfásoknak is megengedném, hogy ráülhessenek. A piknikkosaram mellé. Amiből jóságos mammy-ként osztanám a kávét és a sütiszeleteket...


A felvonulás után már nem volt okunk maradni, hamar eljöttünk, este még meccsek (Új-Zéland rulez!), általános punnyadás, hogy aztán holnap legyen időm a lakást visszaállítania az eredeti állapotába. A gyerekektől kaptam egy csokor virágot, amit itt, a gyep tövében szedtek, az egy darab bodzavirágfej illata úgy betölti a nappalit, mintha egész kazalnyi lenne az asztal közepén. A piacon mindenem elfogyott, kivéve a gyömbéres sütit (kifutóban lenne?), a bodzaszörp 3 palackja elkelt, majd hamarosan csinálok megint.

Jól sikerült a hétvége.

***

Kedves Cat, a cigánymeggy pálinkát ugyanattól a barátunktól kaptam, Budapesten, aki elintézte, hogy ebben a gyönyörűségben ülhessek. Aston Martin Vantage (sóhaj).