"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Jó párás, fülledt nap volt ma, egyedül takarítottam a piacozás végeztével - többen kérdezték a piacon, hol a másik felem... Hamarosan repül haza a szentem, alig várom. A piacon a kisöregek (is) mindenre figyelnek, mindent látnak, abból többkörös pletyi lett, hogy mentorom, akinek szétszórtsága néha az őrületbe kerget, miért csak intett nekem a múltkor, miért nem jött oda csevegni, ahogy szokott... Minden téma, minden fontos, mindent alaposan meg lehet rágni. Most éppen az gerjeszti-izgatja a környéken lakókat, hogy az egyik idilli völgyben-dombon, az egykori ólombánya még meglévő kéménye közelében ipari (?) krematóriumot akarnak építeni, körülötte teme tővel. A kijelölt terület agrizóna, nem ipari, megy a harc , nehogy megkapja a kivitelező az építési engedélyt. Mivel sosem olvastam még, mennyire káros vagy nem káros környezetére nézve egy krematórium, nem tu dom megmondani, ellenzem-e a tervet, vagy sem. A környék gyönyörű, ritkásan lakott vidék, szép hely örök nyugalomra - de a hely...

Már hónapokkal ezelőtt meg akartam említeni, de paranoia miatt nem mertem (fordító programok, ugye). Mert ki tudja, ki olvas... Volt már olyan, csak angolul tudó ismerős, - írtam is erről -, aki megtalálta a nevét a blogomon, és megkért, hogy vegyem le onnan. No. Egyik volt kollégám, aki tavaly, még visszaérkezésem előtt távozott az Üzemből, mellékállásban sütött egy hamburgereiről híres vendéglőnek (NEM a Mekinek ;-)). A tortái láttán egyéb munkát is kapott a vendéglőben, majd amikor a tulaj eldöntötte, hogy nyit egy kávézót is, megkérte ex-kollégámat, legyen ő a manager. Ő pedig megkérdezett engem, nem akarok-e nála dolgozni... Főleg díszesen dekorált tortákra lett volna kihegyezve a hely, ezek elkészítéséhez kellettem volna. 3 másodperc gondolkodás után mondtam nemet, mert akkor még csak pár hónapja mentem vissza az Üzembe, de amúgy is úgy éreztem, hogy árulás lenne, ha faképnél hagynám az Üzemet, főnököstül. Döntésemet ex-kollégám elfogadta. Amikor V.-nek itthon elmeséltem a dolgot...

Utoljára 1990 februárjában Londonban vasaltam férfialsót. Ugyan nevettek is rajtam, de azért is kivasaltam háziuram alsóit. Aztán hosszú szünet, s ma, 21 év után megint vasaltam - ezúttal - boxeralsót. A zuramnak, aki nem bírta kivárni, amíg a "gatya" reggelre megszárad a fűtőtesten. Így kivasaltam. A hat póló mellé. Mert az üzleti útra olyan póló kell, a kb. 30 meglévőből, ami éppen nem állt rendelkezésre, kivasalva. S az uram - hm, erre majd máskor figyelni kell - juszt is az útja előtti utolsó este kezdett el aggodalmaskodni a cuccai színharmóniája felett. Hogy passzol-e majd a fehér rövidnadrág a barna cipőhöz? S a zoknik színe? S a pólóké megy-e majd a nadrághoz, cipőhőz? Holnap kora reggel ugyanis kerek 3 napos üzleti útra indul, Észak-Karolinába, Raleigh-be, ahol az éppen folyó projekt zökkenőmentes befejezéséhez kell a sármját bedobnia. Szerdán utazik, csütörtökön értekezik, pénteken talán körbenéznek a városban, s környékén, hátha van látnivaló, majd szombaton eli...