Odakint még kicsit hűvös a levegő, kellene a zokni: locsolok. Már nem is tudom, mikor esett utoljára, váratlanul (ha!) igen kellemes, nyári idő érkezett, mint mondják, ez várható volt: most vannak az "érettségik", ilyenkor (a hagyomány szerint a diákok bosszantására) igen jó idő szokott lenni.
Bray-t a tegnapelőtti lövöldözés tartja lázban, a helyi bokszklubba/edzőterembe ment be valami kora reggel, s lelőtt három embert. Sajnos, az egyik, egy ártatlan gymbe járó, meghalt. Indíték nincs még a támadásra, csak sutyorgások vannak, hogy miért is, ki is volt a célpont. De amikor bemondták a hírekben, megállt bennem a levegő, egyrészt, hogy felénk történik ilyesmi (az ilyen lövöldözések, leszámolások Dublin rosszabb kerületeiben, bandaharcok során szoktak megesni, nem egy viszonylag csendes városkában), másrészt mert alig húsz perccel korábban ugyanazt az útvonalat autóztok végig, külön-külön, mint a tettes. V. dolgozni ment, én szállítottam. A rendőrség azóta is ott van, kutatják a kikötő vizét, a környéket, az áldozatok kocsijai még a helyszínen... s a pletykagyárak nagy erővel üzemelnek. Valószínűleg egy személyes leszámolásra bérelték fel a tettest, a boxklub vezetőjével lehetett gondjuk, aki letelepedett traveller, ráadásul az ország szemefényének, az olimpiai bajnok Katie Taylor-nak az apja, korábbi edzője. Azt suttogják a mindent tudók, hogy összekülönbözött egy helyi bűnözővel.
De engem inkább foglalkoztatnak a késve leadott rendelések, mert mostanában kissé szakadozó a kommunikáció a kávézóval. Káosz, mondhatni. Még nem volt 8 óra, már jöttek az sms-ek, az emailek. James, a manager, aki egyben süt is, fél lábbal már az ajtóban. Következő hét végén távozik. Ray, a főnök, egyelőre nem talált megfelelő embert a jelentkezők közül. Séf már került, arra nincs gond. Na, de ki fog sütni? Ki fogja a megrendeléseket kezelni? A megrendelések, a köztünk jövő-menő emailek néha olvasatlanok maradnak, én pedig szokás szerint rágom a körmöm, hogy most akkor kell-e az a 15 süti péntekre, vagy nem kéri a megrendelő? Ez a péntek a holnap, s még mindig nem tudom, kell-e neki, mert az emailt, amiben a sütitervet megküldtem, elfelejtették neki továbbítani...
Sebaj, ma is sütni fog a nap: locsoltam, közben a madarak már meglepték a a már feltöltött etetőt. A hátam mögött a kiscinkék kórusban cincegtek, ültek a bokrosban egymás után az ágon, mint a felfűzött, puha kis gömbök, három darab, izgatottan fészkelődtek, apu-anyu pedig egymást váltották az etetőn. Amit levertek, a kis vörösbegy fióka szedte össze, és a szürkebegy (akinek egy múltkori udvarlását sikerült végignéznem). Aztán ezt a szépen felépített idillt egy feketerigó megjelenése zilálta össze, aki azonnal rászállt az etetőre, s a kicsik félve rebbentek szét. A bátrabbja, a cinkék visszatértek, gondosan az etető ellentétes oldalán csípték fel a magokat, míg a feketerigó mohón beleült a maghalom közepébe.
Felöntöttem (ma először, de nem utoljára) a madárfürdőt, a legnépszerűbb dolgot a kertben. Szomorúan megállapítottam, hogy a magról vetett virágaim közül egy sem kelt ki: sem a porcsinrózsa, sem a körömvirág nem fejlődik, előbbi egyetlen-egy kis pici levélpárt produkált a sok száz magból, a másik virágládában pedig inkább csak a gazok jönnek fel. S még van három borítékom Emilie-től kapott magokkal, de helyem nincs, hogy elvessem. Ami különösen jól néz ki, azok a páfrányok, az etető fája alatt. A treefern kissé felkopaszodva, "csak" kilenc új levelet hozott, de a régiek riasztó gyorsasággal száradnak le. Nagyon megviselte szegényt a tél, a levelek sokkal kisebbek, rövidebbek, mint máskor.
Ellenben e napos időnek köszönhetően végre virágzik a bodza - az első adag bodzaszörp szűrésre, palackozásra vár, s már ott a következő adag bodzavirág. Kaptam szalicilt egy rokonnak hála, ipari adagban, idén azt is raktam bele, hadd bírja a tárolást.
***
V. hazaért Seattle-ből hétfőn, kissé törődötten a 9 órás repülőút után, szétpakoltunk, majd nekiállt dolgozni. Rengeteg holmit hozott, és rengeteg ajándékot kapott, akárcsak engem, parádésan megünnepelték a barátaink. Remélem, sikerül majd viszonoznom a kedvességüket, ha minden sikerül, novemberben jönnek.
S azóta is hajtás van, tegnap 12 órázott, ma is csak a remény van, hogy korán hazaér. Engem a megrendelések tartanak izgalomban, és az új kiszúrók, festékek, amiket rendeltem. Ezeket a barátnőm megtoldotta, így most van egypár olyan kiszúró- és sütőformám, amiről csak álmodni mertem. Tengeri kagylós: hétvégére megpróbálok benne sütifalatkákat csinálni. Kész süteményt keverek össze olvasztott csokival, kókuszreszelékkel, belenyomogatom a formákba, alaposan kihűtöm, aztán izgulhatok, hogy kijönnek-e a formából. Ha igen, akkor vékonyan leöntöm őket csokibevonattal, talán kapnak valamilyen díszítést is, s felszolgálom őket a vasárnapi Street Feast-en.
Aminek a szervezője idén én és az egyik szomszéd, Orla vagyunk. Sajnos Hannah, aki először szervezte, nem ér rá az idén. Az érdeklődés elég langyos a lakók részéről, csak az a pár lelkes ember érdeklődött, akik tavaly is beszálltak a szervezésbe, a körlevélre egy embert válaszolt csak. Amikor lementünk a kihirdetett megbeszélésre a közösségi kertbe, egy lakó jött el, és egy másikkal véletlenül találkoztunk, mert éppen locsolt. Nem valami biztató kezdet, de szóban többen jelezték, hogy jönnének.
(Közbe kell vetnem, hogy az általam szégyenletes módon elhanyagolt kertészkedést mások nagyon is lelkesen művelik. A közösségi kiskert mindkét fólisátra beültetve, az ágyások gyönyörűen rendbe tartva, már érik a cseresznye, a ribizlik...nő a krumpli, a póréhagyma, a bab, a borsó... Jono említette is, kik dolgoznak ott, de nem ismerem őket. Tőlem egyetlen dolog telik az idén csak: egy klemátisz-gyereket fogok elültetni a pergola tövébe, remélve, hogy ugyanolyan lelkesen felfut majd a tetejére, mint itt a kertfalunkra. S ha találok üres helyet, elszórom az egyik zacskó retekmagomat, bár Jono mondta, nem rajong a retekért. A múltkor összefutottam vele és a feleségével a kertben - éppen zsályalevélért mentem be -, ők akkor a vékonyka, de saját nevelésű spárgákat szüretelték éppen.)
A másik nagy élményem az új ételfestékek. Americolor a márka neve, eddig csak olvastam róla, ugyanis ide nem szállítanak. Érdemes összehasonlítani az árakat: az általam rendelt "student kit" 25 dollár az amerikai Amazon oldalon, az angolon ugyanez (nem ugyanazok a színek, de hasonló kiszerelés) már 61 font. Még ha a szállítási díjat is beleszámítjuk, ez azért elég durva különbség.
Tegnap a szitakötők dekorálásához használtam az első pár rnyalatot. A kicsi palackocskákból takarékosan lehetne adagolni, csak éppen én nyomtam meg az oldalukat túl erősen, sok ment a cukormázra... így elég erős színeket kaptam. Egy csöpp is elég ahhoz, hogy kellemes árnyalatot kapjak. De legjobban az arany tetszett, tényleg arany színű, nagyon szép, jól jön majd gyűrűk és a házak dekorálásakor. Itt a lila árnyalatokat mutatom meg:
Ping. Sms. Némileg kaotikus fogalmazással két megrendelést is véglegesítenek. Az egyik nem volt betervezve. Ideje elindulni a konyha felé, kezdődjön a munka.
