1. Vegyen részt egy kellemes őszi vasárnapon vidéki autózáson, önhöz hasonló olaszautó-rajongók társaságában. Ebéd, csevely, egymás autóinak meggusztálása.
2. Egy útközbeni megállónál vegye észre, hogy hűtője megsérült, s ijesztő iramban folyik el a hűtőfolyadéka (úgy, hogy ennek az eggyel korábbi megállónál még nem volt semmi jele).
3. Engedje, hogy a jelenlévők közül egy, aki autószerelő, javaslataival és közbenlépésével használhatóvá tegye az autóját, s elvezesse a kb. egyórányira lévő saját otthonába (mely egyben műhelye is).
4. Amikor a vezetés élményétől fellelkesült szerelő este Facebook-üzenetben ajánlatot tesz a kocsi megvételére (lyukas hűtő ide vagy oda), mondjon igent.
Kibontva így néz ki a négy lépés:
Minden adva volt egy kellemes őszi vasárnaphoz. Előző este "partin" voltunk - haha -, ahol megnéztük az egyik szomszéd, Hannah nemrég elkészült dokumentumfilmjét. Tapsoltunk, gratuláltunk, meghallgattuk a film előtörténetét, átadtuk az általam készített személyre szóló sütiket, megittuk az obligát pohár bort, beszélgettünk más szomszédokkal, majd elsiettünk, mert zavarba ejtő volt a sok családtag, munkatárs a szűk helyen, s egyébként sem tudtunk volna velük miről beszélgetni. Odakint hatalmasra duzzadva világított a novemberi telihold, másnapra hideg idő ígérkezett.
A film posztere és más filmes dolgok süti formájában
Hideg is volt reggel, de ragyogóan sütött a nap, a viharok után még megmaradt
színes levelek csodásak fénylettek útközben, ugyanakkor még minden mező, legelő zöld... Nagyon szép idő volt. Irány Cashel, ahol a többi olaszautó rajongóval találkoztunk, kissé késve érkezve, mert ők már az ebéd
végénél tartottak.
(Meg kell említsem a helyet, ahol ettünk. Úgy tűnik, ezen a vidéken minden második családot O'Neill-nek hívnak, rengeteg portálon láttam a nevet felírva. Ez a vendéglő is az O'Neill's névre hallgatott. Lakóházból átalakított, alacsony mennyezetű, asztalokkal alaposan megrakott nappalijú házacska, eklektikus dekorációkkal, amibe a hatalmas művirágcsokor és a régi kopott süteményesdoboz éppen úgy belefért, mint a giccses tapéta a szűk, és lejtős padlójú WC-ben, amelynek papírvékony fala mögül jól lehetett hallani az evőeszközeikkel csörgő vendégek beszédét. A közeli vár/templom téli képen, olasfestményként, a neonból kirakott NYITVA felirat, a kopottra taposott lábtörlő, egyenesen a helyiségbe nyíló ajtóval, és mosolygós, csupa feketébe öltözött fiatal pincérnőkkel... Vegetáriánus és gyerekmenü, tiszta asztalok, üveglappal letakart terítőkkel, a mosogatógépből akkor kivett, még langyos tányérokkal. Igencsak vonzó, otthonos és barátságos hely volt, hatalmas adagokkal, gyors kiszolgálással és felettébb elfogadható árakkal. A kávéjuk remek volt... s láthatóan népszerű hely, mert folyamatosan cserélődtek az asztaloknál az ebédelni érkező családok.
Amire leértünk Cashelbe, a többiek már ugye, majdnem végeztek az ebéddel, de megvártak minket, s utána még alaposan körbecsodálták V. autóját, Popsikát. Aztán irány Tipperary városa, alig húsz km-re, kétszámjegyű úton, mezők, farmok és aranyszínű fasorok között, az egyre közelebb húzódó hegyek közelében.
Tipperary-ben átautóztunk a város meglepően elhanyagolt útjain, a másik végében lévő nagy benzinkút/kávézó komplexumig. (Nem emlékszem, hogy valaha is jártunk volna itt, s egyetlen emlékem Tipperary-ről anyám, aki időnként eldúdolta az "It's a long way to Tipperary" c. angol katonadalocska első sorát, mert ennyit ismert csak belőle...) A parkolót hamar megtöltötték az olasz autók, még nevettem is egyikőjükön, Pat-en, aki a forgalommal szemben, rendkívül merész ívben és nagy sebességgel "rakta be" Lancia-ját a parkolóba, aztán mentem újságért, mert az létszükséglet vasárnap.
Amikor kifele jöttem a boltból, szembetalálkoztam befelé igyekvő urammal, aki ingerülten hozta tudomásomra, hogy Popsikának kilyukadt a hűtője, valószínűleg egy kő verődött fel, folyik a hűtővíz. Megriadva igyekeztem utána, s együtt kerestük (hiába) a bolt kevéske számú autós kellékei között azt a varázsszert, aminek a nevét az uram már megtudta Pat-től, aki civilben autószerelő, s már dolgozott Popsikán. Állítólag az képes betömni a lyukat, s időlegesen használhatóvá tenni a kocsit.
V. az eredménytelen keresés után dühösen kisietett a boltból, én betojva utána, s nem egészen önzetlenül kibukott belőlem, hogy "mostaztánhogyfogunkhazaérni", mert a fejemben ott volt, hogy másnap szállítanom kellene Dublinba... Közölte, hogy fogalma sincs, s tudtam, hogy baj van, ha ennyire kurta velem. Toporogtam egy csöppet az autó körül, a többi tag csoportva verődve tárgyalta a lehetőségeket, s mire fenéztem, Pat és V. már eltűntek, megoldást és nyitott garázst keresve.
Csak álltam, arcomra fagyott ijedelemmel, aztán végre felengedett a pánik, s kezdtem nézni a telefonon, hogy hol van a közelben távolsági buszmegálló, amivel esetleg hazajutunk. Még méregettem az arcokat is, hogy valamelyikük vajon elvinne-e minket Waterfordba, vagy például Pat Enniscorthy-ba, ahonnan már hazajuthatnánk, a Rosslare felől Dublinba tartó busszal vagy vonattal. Míg ezeken gondolkoztam, odalépett hozzám az egyik férfi, Cathal, hogy ne aggódjak, minden meg van oldva, Pat most szólt vissza, hogy találtak szert az egyik benzinkútnál, s egy másik, a közelben lakó csoporttárs háza mellett elálldogálhat Popsika, amíg Pat el nem vontatja a saját házához, ahol a műhelye van. S minket pedig majd hazavisz egy harmadikk csoporttárs, aki Wicklow-ban lakik... S mindezt olyan kedvesen mondta, a legnagyobb pánikból a legnagyobb nyugalomba fordult a dolog, óriási volt a megkönnyebbülésem!
Popsikába beletöltötték a varázsszert, amely eltömítette a lyukat, s a hűtővizet feltöltötték palackos vízzel, s irány Frank birtoka. (Ő egy Fiat 124-essel jött a találkozóra.) Pár km-re lakik csak Tipperary-től (ezért is jött el a találkozóra), így rövid autózás után megérkeztünk magas sövények mögé rejtett házához, ahol egy, a képen látható épületben vagy 6 érdekesebbnél érdekesebb olaszautó áll... Igazi rajongóval volt dolgunk! Még kávéra is invitálta a csapatot, de akkor már mindannyiunknak mehetnékje volt. Kezdett alkonyodni, s mostanság már 5 felé sötétedik.
Mialatt minket Tony és a kisfia fuvarozott Bray felé, érdekesen alakultak az események. Pat - aki a Lanciájával szintén elindult hazafelé -, alighanem meggondolta magát, visszafordulthatott, otthagyta a Lanciát Frank-nél, és inkább elvitte Popsikát magához. Útközben kaptuk az sms-t, hogy útban van hazafelé az autóval, a víz tartja a helyes hőmérsékletet, nem forr fel, minden OK. S mire két órával később hazaértünk Tony jóvoltából, ő is már régen otthon volt Popsikával. Mire V. küldte a hálálkodó üzenetet, Pat azzal lepte meg, hogy felajánlotta, megveszi Popsikát. Eddig is gondolkodott rajta, de most, hogy vezethette, így, lyukas hűtővel is megszerette. A kért árat azonnal megadta érte.
Így lett Popsikának új gazdája, egy kilyukadt hűtőnek és egy hétvégi kirándulásnak köszönhetően.
