Földig hajoló vagy eltört szárú nárciszok, a fenyő tűi között összetapadt, marokban álló nedves fehér tömeg, a krókuszok nedves lila rongyként elheverve a cserepük szélén. Március 1., éjjelre havat mondtak, reggelre érkezett meg. Előző este meglepően hideg volt már, különösen a napközbeni langyossághoz képest, de Manci még mindig a szellősebb dobozában várta a kaját, hiába próbáltam rábeszélni a melegebb, béleltebbre. Bezzeg most, még reggelizni sem jött elő, csak pislog lustán, ha odakopogok neki az ablaküvegen át.
Szállítottunk kora reggel, még sötétben, akkor még nagy nedves pelyhek hullottak, át-átcsapva esőbe, de már lassan sebességre intett a tábla az M50-es felett, óvatosan haladt a forgalom, csúszos volt itt-ott az út. Dublinban eső, de visszafelé a feljebb fekvő városrészeken már kezdett gyűlni a hó a gyepen, Bray-ben pedig - mikroklíma, magasság - csak esegetett. Egészen reggelig, amikor a fáradtszürke világosságot fehérré tette a lendülettel megérkezett hóesés. Ötpercenként mentem/megyek ki a páfrányról lesöpörni a havat, s egy kerek lapot tettem a közepébe, hogy a szára közepén, ahonnan a friss levelek bújnak elő, ne érje fagyos hó. A fenyő védi a kényesebb növényeket, amit lehetett, fedél alá raktam.
Ez így lesz délig, kora délutánig. Remélem, holnapra eltűnik, mert bár szép, emlékeket idéz és jó kinézni rá, azért inkább ne most essen, ha lehet, amikor piacnap van, az első a rövid szünet után (Bp-en voltunk) és Stuart-ék háza előtt a japáncseresznye már virágzásra kész.
