Level 4.5 - egy újabb lockdown blues

Nagy sárga leveleket fújt a szél az ajtó elé, a hátsó kert is tele, s a tejesdobozban por gyűlik, ne felejtsem kitörölni: ma kicsit hűvösebb van, de a változatosság kedvéért száraz napot ígér a levelibéka. A telepi fák legtöbbje még tartja a zöldes színét, talán az első fagyra várnak, míg a kerítésen túli suli fái már szépen színesednek. Fejem felett már megindult a gyerekek futkosása, készülnek iskolába, óvodába - még mehetnek -, hamarosan nekünk is el kell kezdeni a napot.

V. munkanapja inkább eltolódik este felé, néha még vacsoraidőben is akad egy-egy hívás, így nem kelünk korán. Ebbe a korai sötétség is belejátszik. Nincs kedvem mostanság a sötétben sétálni, pedig kellene, hiszen egy hónap múlva már sokáig sötét lesz reggel, s az a megfelelő időszak, amikor belefér a séta. Mert utána már beindul a kenyérsütés, s a dekorálás. Jelenleg a Halloween előtti roham.

Éjféltől lockdown megint. Nagynehezen eldöntötték, hogy akkor 5-ös szint, de kis változtatásokkal. Aki tud, otthonról dolgozzék. Tömegközlekedés kapacitása 25 %-ra esett vissza, csak a muszájból bejárók használhatják (orvosok, nővérek, s azok, akik nem tudnak otthonról dolgozni). Iskolák, ovik nyitva. Maszk kötelező boltokban, buszokon stb., most már büntetik a nem viselését. A betegség terjedéséért (lásd korábban közölt táblázat) az orvosok nagyrészben felelősnek tartott házibulikat/családi összejöveteleket a Gardai feloszlathatja, s büntetést is szabhat ki. Megbüntethetik azt is, aki láthatóan ilyen parti felé tart (értsd, karjában egy nagy doboz sörrel). Hogyan fogják ezt intézni, nem tudom, nem is érdekel. Egy emberi jogokért küzdő csoport vezetője nyilatkozott a rádióban, hogy borzalmasak ezek a megkötések, a jogaink, jaj-jaj-jaj, de az egyéni felelősségről nem jajgatott ugyanígy. A két párt majd egymásnak esik, a szabályokat betartók, s akik személyes sértésnek veszik, hogy nem bandázhatnak huszonmásik haverral. Úgy tűnik, apránként elkezdték alkalmazni annak az orvosnak a javaslatait, aki a minap tíz pontban foglalta össze, hogyan kellene kezelni a járványt. Ő javasolta, hogy a média ismertessen konkrét példákat arra, egyetlen egyén felelőtlensége miatt hogyan terjed a fertőzés. Hgyan fertőzhetett meg pl. egy külföldről hazatérő, karantént meg nem tartó, kicsit "köhögő" manusz 52 másik embert... Pusztán azzal, hogy vendégségbe, partira, edzésre és látogatóba ment, miközben várt a tesztje eredményére.

Egy kis összefoglaló angol nyelven a megszorításokról. Nem annyira szigorú, mint a tényleges lockdown, amolyan 4.5 szint, de sokaknak ez is rossz hír. A csöpp agyammal és a kényelmes életemmel nehezen tudom elképzelni, milyen lehet mondjuk egy nehezen elviselhető házastárssal és két visongó gyerekkel együtt lenni egész nap, esetleg pánikbetegséggel, depressziósan küzdeni a napi rossz hírekkel, így azt hiszem, legjobb ha hálát adok, amiért nem vagyok ilyen helyzetben, s dolgozva, sétálva, nyugodtan kivárjuk a végét a járványnak, remélve, hogy arra minél előbb, minél kevesebb kárral sor kerül. 

***

Nem mondom, hogy nem aggódtam, amíg ki nem derült, hogy a piac nyitva maradhat, mert kaját árul. Főleg, hogy az érintkezésünk a vevőkkel minimális. A leülős kávézás azonban megszűnik, nem rakjuk ki az asztalokat a gyepre. Nyilván jóval kevesebb pénz fog befolyni az elvihetős kávéból, de eddig sem volt egy egetverő összeg.

Ray azonnal harmadára csökkentette a mézes emberek megrendelését, számítva a vevők számának visszaesésére, így - mivel volt egy másik nagy sütirendelés is szerdára - azt már tegnap leszállítottam, hogy ne kelljen pénteken megint menni, amikor már esetleg babrás lenne magyarázkodni egy ellenőrzésnél (bár van tőle egy egymondatos emailem, de ki tudja. Most már nagyon büntetik, ha az ember 5 km-nél távolabb megy a lakhelyétől. Érdemes lesz kérnem egy emailt a piactól is, úgy hiszem.) Délután ellenben már jött tőle az üzenet, nem tudnék-e még vinni neki emberkét, nem bír a rendeléseknek eleget tenni... Úgyhogy hétfőn megint monstre adag emberke sütése, befelé vigyorogva, szállítás kedd reggel. Lockdown vagy nem lockdown, népszerűségük töretlen. S talán ez jelzi, hogy az emberek humora is az.

Már karácsonyra tervezgetünk. Idén sütök kicsi karácsonyi tortákat is az Üzemnek is. Torta, mini mézes ház, nagy mézes ház. Hétvégén le kell ülnöm, fotókat összeszedni a termékekről, beárazni őket, s eldönteti, melyikből mennyi rendelést veszek fel. A kormány egyébként azzal indokolta az 5-ös szintet, hogy ezt kell tenni, ha karácsonyozni akarunk. Ez lenne az ára annak, hogy a betegszámokat visszaszorítva, lecsökkentve a jelenleg harmincvalahány  intenzíven és lélegeztetőn lévő beteg számát csökkentve nyugodtan (?) ünnepelhessünk. Sokat nem változik a dolog, mármint nekünk, ez is bezárkózós karácsony lesz. Trish biztosan aggódik, haza tud-e menni ünnepekre az ország másik végébe. Régi lakótársunk, a perui Sandra haza akart utazni ünnepekre, sőt, egy karácsony előtti közös vacsorát is terveztünk, mondván, addigra csak normalizálódik a helyzet. Kis naivak. El fog ez húzódni jódarabig, főleg, ha az emberek nem kapnak észbe. 

Addig pedig - munka!

8.

Nagy szél keveredik odakint, egész napos esőt jósolnak, a sok aranysárga és pirosas levél egyre csak gyűlik az ajtó előtt, a járdaszegélyek mentén, azútszéli gyepeken. Tegnap elautóztunk egy kertészetbe, ahol hiába kerestem nagyfejű, szép krizantémot (utóbb kiderült, itt  a szigeten nincs, csak rendelni lehet), s a városkából kifelé vezető út mentén csodásan sárgállottak a fák, s fent, a Powerscourt-birtokról kinézve a völgyre igen szép őszi kép tárult elénk. Kár, hogy jön az eső és itt a szél, hamar eltűnik majd ez a szépség. S közben várjuk a döntést a megszorításokról, elvileg ma már tényleg meglesz, nagyon remélem, nem húzzák tovább, lebegnek a 4-es és az 5-ös megszorítás között, új szint, 4.5 - nyilván be vannak tojva az emberek reakciójától. Legyen már meg, let's move on.

***

Évforduló van, ami kapcsán eszembe jutott, hogy nagyon sajnálom, hogy nem tudom megmutatni már anyunak, hol dolgoztam, mit értem el, milyen képek jelennek meg az újságban a sütikről. Hogy nemcsak egy irodából lehet sikert elérni, hanem kétkezi munkával is. Nem tudom megmutatni a kedves üzeneteket, amiket kapok a tortákért, vagy a  gyerekeket, akik - bár alig érik fel a pultot - kurta kis kezükkel maguk veszik ki a mézes maszkos emberkéket a kosárból. Mindezt nem tudom megmutatni már. Sőt, a rózsát is csak némi magyarázkodás után tudnám bedobni a Fertő-tóba, ha ott lennék, mert orkok őrzik, nem lehet lemenni a parthoz, nehogy "fürödjünk", bár ki a fene akarna fürödni októberben, ugye. Utálnék magyarázkodni egy orknak, utálnék kérni tőle. Megfordult a fejemben, hogy öcsém egy gyro-s repülés során biztos be tudná dobni a virágokat, aztán nézzék az orkok, ha akarják. 

De felesleges ezen gondolkodni. Rózsa nélkül is lehet emlékezni. S arra gondolni, hogy apám most ugyanazon az osztályon kapja a kezelést, mint egykor anyu. S eddig minden jól megy, fingers crossed, maradjon is így.

A helyzet (már megint) fokozódik

A héten a postaládánkba került egy kétnyelvű, poszterként széthajtható - s általam, jómunkásemberként - a kamra ajtajára kifüggesztett nagy lap, amelyen angolul és írül fel vannak tüntetve az egyes szintek megszorító intézkedései. Amolyan egy pillantással felmérhető összefoglaló ez. A héten három, Észak-Írországgal határos megyét 4-es szintre raktak, mert a határ túloldalán is komolyodik a helyzet. Ott már az éttermek-kocsmák zárva, a Köztársaságban még kerthelyiségbe ki lehet ülni. Közben Ray egyre csak emelte a megrendelések számát, s hét közepén már Halloween-es sütiket is kért, aminek örültem, végre valami váltás a sok panda és mézes emberke után. Amikből ma rekordmennyiséget adtam el a piacon, ami megint óriási siker volt. Erről majd később.

Egyre mennek fel a betegszámok, s hiába mondogatják, hogy a legtöbben tünetmentesek, vagy enyhe tünteik vannak, azért az első 1000 felettinél felszisszentem. 30 ember van intenzíven. Szerencsére a halálozások száma (különösen a magyarországihoz képest) kevés, a betegek legtöbbje fiatal, s pl. Dublinban most esett némileg a betegszám, a nagyobb városok kerültek inkább reflektorfénybe. Újra felemlegették, hogy a - csak kimondom - szegényebb negyedek lakói között több a fertőzött. Ballymun, Mulhuddart, Tallagh... Talán mert ott inkább vállat rántanak az előírásokra? Kevésbé szociálisan érzékenyek az ott lakók?

A betegség terjedésének okait mutatja ez a táblázat. Úgy fotóztam ki újságból, kissé elmosódott, de talán olvasható. Alighanem okkal gondolják az emberek, hogy házibulik, partik okozzák a legtöbb fertőzést.

Távoli netes ismerősöm felesége megbetegedett, pár hete, s felgyógyulása után most újra visszatért a nehézlégzés, a fáradtság. Orvosi tanács? Maradjon otthon, pihenjen, nyugodjon meg (le), el fog múlni pár óra alatt. Pár óra alatt?? Milyen lehet kapkodva levegőt venni pár órán át s közben NYUGODTNAK maradni? 

Volt megint maszkellenes tüntetés, s az internetes oldalak hozzászólói között talán egyharmad arányban akad, akinek most már tele a micsodája az egésszel, a többiek bíznak az előírások betartásában/betartatásában, de a rendőrségi blokádokat, ellenőrzéseket en bloc gyűlöli mindenki. Pénteken belefutottunk megint egybe, hazafelé: úgy tűnt, csak annyi kocsit állítanak meg, amennyi nem okoz fennakadást, a többieket - s megint, minket is - csak továbbhaladásra int egy másik rendőr. Lejöttünk a következő lehajtón, nem gond. A tortáját hét közben begyűjtő vevőm már eleve úgy indult neki, hogy tudta, hol az ellenőrzés, ő is lejött egy lehajtóval később. Maszkosan érkezett, s adta át a pénzt, s én a tortát, aztán pénz a dobozba került pár napra, majd kézmosás = biztonság.*

A rettegett C betűs szó mind gyakrabban emlegetésre kerül, ó, már csak ennyi hét karácsonyig, mi lesz a családi ünnepléssel. S az esküvőjüket tervezők is rettegnek, hogy mi van, ha a tervezett 100 fő helyett csak az a pár jöhet össze, ami engedélyezett lesz. Visszamondani a megrendelt kaját nyilván anyagi bukás, de legfeljebb néhány szeretett családtag és barát társaságában fogadnak egymásnak örök hűséget, s nem kell meghívni rá a xeroxgépkezelőt az irodából. Mondjuk ebben az országban, ahol az utolsó sokadik ági kuzin is nyilván van tartva, az ilyesmi esetleg nagy sértődést okoz, de talán ez a legjobb időszak arra, hogy az emberek egy kicsit belátóbbak legyenek. 

Már megy a sírás, hogy jaj, a karácsonynak annyi, s ma hosszan kígyózó sort láttam a játékbolt előtt, tömve volt a parkolója, gondolom, minden szülő igyekszik megvenni most, amit lehet (főleg, hogy szezonközepi vásár is van), az esetleges lockdown beköszönte előtt. Egyfelől megértem, nyilván parádés karácsonyt akarnak a gyerekeknek, akik talán nem mindent értenek meg ebből a láthatatlan ellenséggel fenyegett világból, s stresszelnek, de ugyanakkor sose értettem a sokszáz eurós ajándékokkal járó felhajtást. Valahogy mindennek nagyobb felhajtást csapnak, s korábban kezdődik, itt a telepen is a gyerekes házak már Halloween-i díszben, felettünk is lóg egy múmia vörös betűs felirattal a hasán, műanyag lábfeje kopog a falon a fel-feltámadó szélben. Pókhálók, sírkövek, csonthalmok, pókok és koponyák köszöntenek az ajtókban-ablakokban, amikor kenyeret szállítok. Az egyiken vastag mávér csorog végig, öntapadós matrica formájában. A szupermarket húsos pultjánál érdekes a dekoráció:

A legnagyobb megdöbbenésemre ma már mince pie-t, az igazi hagyományos karácsonyi sütit is láttam a boltban. Szezonalitás, me arse. 

***

Egy sütős ember szemével a néhány hetes leállás tényleg lutri, mert ha december elején nyitnánk újra a piacon, addigra késő lenne elkezdeni karácsonyi tortákat sütni. (Bár mondjuk az eddig használt receptemmel olyan torta készül, aminek nem kell hetekig érnie, persze, jót tenne neki.) Apropó, elkészültem a próbapéldánnyal, Mel receptjét használva. Nehogy ne csavarjak rajta azért, magamévá téve: citromhéj helyett narancshéj került bele, whiskey helyett brandyben (sokban!) ázott a gyümölcs, s ment még bele szárított tőzegáfonya is. Egy adagból kijön 3 kicsi torta, amekkorát igértem a telepieknek. Egy extra szeletet csináltam magunknak, hamar elfogyott, jó szeszes volt. Nem volt annyira sötét a tészta, mint Mel-é, de talán érleléskor sötétedik majd.

Szóval a piac ma is nagy sikerű volt. Hosszú sor állt nyitáskor, tele volt a parkoló elől és hátul is. Betty, az elnökünk mindenkitől (már aki hajlandó volt megadni) elkérte a telefonszámát, hogy szigorítás esetén, ha nem nyithatnánk ki, értesítsen minden érdeklődőt. Mert elvileg ma megszületett volna a kormányzati döntés az újabb lockdown-ról. Az itteni operatív törzs (NPHET) erősen javasolja a számok ismeretében az 5-ös szint bevezetését pár hétre. A kormány kézzel-lábbal tiltakozik, így ma délután a NPHET vezetői négyszemközt találkoztak a miniszterelnökkel, hogy győzködjék egymást, elővegyék a statiszikai számításokat, de még mindig nem született döntés. Egyesek a 4-es szinttel próbálkoznának, aztán ha az nem válik be, jöjjön az 5-ös, de az orvosok kardoskodnak a szigorú lockdown mellett. Lógunk a levegőben.

Van olyan piac, ami már öregedő tagjai miatt bezárt a múlt héten. Óvatosságból. Mi kitartunk. Sok vevő megjegyezte, hogy milyen remekül kialakítottuk a piac termeit, látják a folyamatos fertőtlenítést, s ők is hordják a maszkokat. Ma szóba került, hogy ha a Head Office azt mondja, zárjunk be (bár ételt árusító piacként talán nyitva maradhatnánk lockdown idején is) akkor esetleg folytatnánk-e tőlük függetlenül? Életben tudnánk-e maradni? Mennyi lenne a biztosításunk? A legtöbb tag, mint én is,  már amúgy is regisztrált food business, rendszeres ellenőrzéssel. Érdekes volt ezt hallani, mert eddig mindenben fejet hajtottunk a Head Office akaratának, akkor is, ha nem tűnt nagyon ésszerűnek. S most hirtelen (talán a sok sikeres szombatnak köszönhetően) még a független működés is szóba került, nahát! Szerintem a lockdown-t is túlélnénk, most már megvan a rutin, a feloldása után azonnal fel tudnánk venni az ütemet, nem lenne gond, nem aggódom, bár voltak hangok, hogy egy újabb lockdown betenné nekünk a kaput, de látva az érdeklődést, a sok új arcot, szerintem ez nem igaz.

A hét végét Oktoberfest témájú sütikkel fogom tölteni. Nagyot nevettem, amikor befutott a rendelés, mert sokféle kiszúróm van ehhez a müncheni konyhaboltoknak köszönhetően. Valamint egy Instagramon bekövetett Japán iránt rajogó (japanológus) hölgy rendelt sütiket Londonból, amolyan próbaképpen. Látta a kimonó formájú sütijemet, beszédbe egyeledtünk, s végül megegyeztünk abban, hogy én sütök neki sütiket, ő pedig sokat fog posztolni japán kultúrtörténelemből, pl. a 72 mikroévszakról, amelyek egy-egy hetet takarnak. Nemrég elmesélte, hogy október 17-ig tartó mikroévszak a krizantém nyilásának-virágzásának évszaka.

A héten készült még egy make up torta egy tízévesnek (állítólag a tini lányok nagyon rajonganak ezért a James Charles nevű tévés-Youtube-os személyiségért, aki vad arcfestésekkel ejti rabul őket. Elnyílt a szemem, de a mama állította, hogy bizony, ezért a fickóért rajonganak a kiscsajok. A magyarországi "érzékenyítési" botrányokról jut eszembe, amit Eden, a torta címzettje mondott a fenti pasiról (aki meleg): Lányként sokkal szebb. S cseppet sem zavarja, hogy a pasi pasi, s nem lány, csak főleg nőként van kifestve, s úgyis viselkedik. 

S készült még kísérletképpen egy kovászos tökkenyér, madzaggal átkötve kelt és sült, hogy felvegye a szép tökformát. Lehet, hogy csinálok párat a piacra Halloween-ra. A tökszár egy fahéjdarabka.

* Apropó, megvolt az első covidos álmom: valami francia múzeumban jártunk, csupa tágas márványlépcső, de egyik terembe sem mentünk be, s közben rájövök, hogy én vagyok az egyetlen maszk nélküli. Lázas keresgélés a táskámban, egyre növekvő izgalommal... kis rémület, hogy engem most kivágnak innen... maszkot nem találtam, de sikerült felébrednem. Weird times!

Őszi kis színesek

Szombaton megint nagyon jól ment a piac, 11 után már folyamatosan elnézést kellett kérni minden vásárlótól, hogy kissé le vannak rabolva a pultok. Mindent eladtam. Láttam pár visszatérő vevőt, akiket pár hete még újakként aposztrofáltam. Hurrá! Süthetnék többet, kenyérből is mehetne több (bár már így alig férnek a hűtőben), buciból is, megint elfogyott az ötven mézes ember, sőt... Megjelent egy rövidke írás a piacról a környék magazinjában, a Panorámában, ahol a fotóm szerepelt, amint egy maszkos emberkét tartok. Jött egy férfi, aki azért jött el a piacra, mert a gyereke ilyen emberkét akart, miután látta a fotót. Nem tudom, meddig tart ez az őrület a maszkos dolgokért, rá fog menni két napom, amíg Ray rendelését és a magam ötven darabját megcsinálom. 

A hétre egy bonyolultabb feladat van, egy születésnapi torta, egy tízévesnek. Mit kért dekorációnak a tízéves kislány? Mint kiderült, van egy színpompás egyéniséggel rendelkező sminkmester, akit a tinédzserek (s a fiatalabbak...) rajongva követnek a közösségi médián és a tévében, hogy aztán a nevével fémjelzett termékekért lehessen nyaggatni aput-anyut. Így a tortára egy sminkkészletet kell sikerítenem, kinyitott tetővel, amin a sminkmester neve szerepel. Szigorú instrukciót kaptam, hogy a logóként szolgáló aláírásának pontosan ugyanolyannak kell lennie, mint a képen. Ismétlem, a kiscsaj tízéves! Ifjúkoromból emlékszem rá, hogy engem is megkísértett anyám körömlakkja, s bár sosem volt a kislábujjam pirosra (sem) festve, volt, amikor kipróbáltam, de nem tetszett, valamiért úgy éreztem, nem levegőzik a körmöm. De valahogy nem vágyakoztam full sminkkészletre, főletg nem tízévesen... Sebaj, mindig tanul az ember valamit. Öregszem, az biztos, mert egyre többször húzom fel a szemöldököm fura gyermeki kívánalmak hallatán, s egyre jobban zavar, ha nem köszönnek az aprónépek a telepen.

Közben az Üzemből jövögetnek a Halloween-i sütirendelések, a telepiek kértek Halloween-ra tortát, sőt befutott karácsonyi tortára is rendelés, és az első mézesház rendelés is megvan. Felfedeztem egy másik sütikiszúró készítőt, így sikerült néhány új kiszúrót rendelnem Halloween-ra, karácsonyra. Más típusúak, mint a szeretett SemiSweet Mike kiszúrói. A lényeg, hogy nem fogok unatkozni, semmiképpen. 

Miután megkaptam ex-főnököm mamájának tortareceptjét, egy keresés során ráakadtam egy rovatára, amiben már megírta ezt a receptet. A két recept nagyjából (de csak nagyjából) ugyanaz, élek a gyanúperrel, hogy megváltoztatott ezt-azt, ahogy megtette más receptekkel is, amikor még az Üzem tulaja volt. Apróságokat írt át csak, de elég változtatást eszközölt ahhoz, hogy ne legyen ugyanolyan a süti, mint a kávézóban. Ezért most az eredeti recepttel próbálkozom, sütök egy kisméretű tortát, kóstolás-méretigazítás miatt, s azt fogom majd felajánlani a telepieknek, A torta elég nagy mennyiségű szeszt tartalmaz, ami nem sül ki a belevalókból, nem árt, ha a szülők meg tudják kóstolni, nehogy gond legyen, hogy a kiskorúaknak nem ízlik a szeszes torta. 

Időközben ugye, az ország Level 3 megszorítás alatt került, mert már napi 600-800 beteg van, legtöbbjük 45 év alatti, s a halálesetek sem fogyatkoznak, s az intenzíven kezeltek száma is lassan, de emelkedik. Nem tudom, mikor jön el a nap, amikor a piac úgy dönt, nem reszkíroz meg semmit, s akkor teljességgel a kávézókra és a telepre kell koncentrálnom. Ray továbbra is a kiszállított süteményes rendeléseket hírdeti, nagyon jól megy neki, így nem aggódik, de nekem a piac nagy bevételt jelent, nem szereném, ha leállna. Elvileg nem járkálhatnék a megyehatáron túlra, de szerencsére munkavégzés alá esik a szállítás és a piacozás is, s most már van emailem Ray-től, ha megállítana a rendőr. 

Az elszúrt országúti ellenőrzések miatt óriási a felháborodás, mert ugye, kora reggel akasztották meg a forgalmat, és késő délután, volt olyan rész, ahol nem is állt rendőr, csak megszüntették a sávokat, s megakadt a reggeli sűrű forgalom. Kamionok, buszok és munkába igyekvők szorultak egymás mögé... kórházba siető szülő beteg kisgyerekkel, több órára. Még a parlamentben, bocsánat Dáil-ban is szóba került ez a hebehurgyán meghozott és elvégzett intézkedés. Megállítani nem állított meg minket senki eddig, de a sávszűkítést láttam szombat reggel, s később piaci kolléga mondta, hogy látott rendőröket az úton, akik a Dublinból kifelé menő forgalmat ellenőrizték. Most már maszkviselés megtagadásával kapcsolatban emlegették a büntetés bevezetését, de döntés még nincs.

Leginkább a fiatalok italozásaitól-partizásától tartanak, hiszen a sok egyetemista/fiatal összejár az online előadások után, ők és a fiatalabb nemzedék az, akinek leginkább hiányzik a társasági élet, s most ők betegednek meg nagyobb számban. Mi elvagyunk a heti egy ebédért sétával. Egy újságcikkben a magatartástudomány kutatója szépen levezette, hogy most már nem tiltásokkal, és szűkszavú utasításokkal kell a népet nevelni arra, hogy betartsa a szabályokat, hanem példákon át kell bemutatni, milyen ártalmas lehet a felelőtlen viselkedés. Egy meg nem nevezett fiatal pár példáját pl. jóval többen olvasták el az újságban, mint a megszorításokról szóló cikket. 

https://www.irishtimes.com/news/health/how-one-couple-s-weekend-away-resulted-in-30-covid-19-cases-1.4368824

Felelőtlen viselkedésük miatt 30 megbetegedést okoztak. Ha így megmutatják, milyen következményei lesznek egy-egy összejövetelnek, az sokkal jobban megfogja az embereket, mint az, hogy "ne menjenek társaságba", írta a kutató.

Városkánk üzleteit pedig egy fura, vírustagadó csoport támadja. Ugye, most már minden boltban, zárt bolthelyiségben kötelező a maszkviselés, nincs mese. A boltban, ahová leginkább járok, szól is a biztonsági ember, ha nincs maszk valakin, sőt, már a bejáratnál mutatja, hol a fertőtlenítő, ne maradjon ki az sem. Nos, ez a csoport bejár boltokba (nem élelmiszerboltokba, ahol van biztonsági ember, hanem az őrizetlen helyekre), maszk nélkül, s amikor szólnak nekik, botrányt csinálnak, hangoskodnak, emberi jogaikat hangoztatják, aztán pedig fenyegető üzeneteket küldenek a bolt telefonszámára, leértékelik őket a Google Maps-on, vagy egyéb helyeken, s úgy általában, beszólogatnak a boltban lévő (maszkos) vevőknek. Megdöbbentő, mik vannak, ebben a "fogjunk össze" időben. Szerencsére a piacot még nem találták meg, remélem, nem is fogják. Sajnos, a rendőröket lefoglalja az útellenőrzés, nem érdekli őket a dolog, mint ahogy a telepünk végében bulizó fiatalokat sem zargatták széjjel a minap, csak szóltak nekik, hogy haza kellene menni. A rendőrök távozása után tovább folyt a buli. Mondjuk, hozzánk most nem hallatszott fel a zene és a gördeszka csattogás, csukva minden ajtó-ablak, de a közelebbi házaknál zavaró lehetett. Nem tudom, mire várnak a rendőrök, hogy megint ki- vagy meggyulladjon valami ott a félig lerombolt teniszpálya romos öltözőinél, amit bulizásra használnak ezek a fiatalok? 

Közben kiderült, hogy a szomszédes, elhanyagolt terület tulajdonosa nem hagyott fel az ötlettel, hogy öregek otthonát épít ott, mert a minap valaki fényképezte a telep falát, s az érdeklődésre, hogy miért teszi, elmesélte, hogy a korábbi drónfelvételeket egészítik majd ki a fotóival, hogy mi, a telep lakói (s más érintettek) 3D-ben nézhessük meg, mit terveznek a telep mellé. Kiváncsi vagyok, mikor vágnak bele, s tényleg az épül-e, amit eddig emlegettek. 

A siker ára

Ezt muszáj elmesélnem. A hét stresszesnek ígérkezett, ott volt a 210 aranybarnával kihúzandó süti egy esküvőre, a traktorok és tehenek egy másikra, a bonyolultabb Peter nyuszis sütik (az csak 10 db, de munkás), egy kis torta, emellett az 50-50 mézes ember és panda, ja és a kenyerek és a piaci adag. Beosztással hajtottam rendesen, hét közepére kisültek az Üzemnek és a Slice kávézónak szánt mézesek, elkészültek a traktorok, el a tehenek, amikor Ray üzent, hogy a 210 süti 190-re csökkent, s a fiatal pár azt kéri, ne pénteken legyen kész, hanem jövő keddre. Phű, akkor lesz időm másra. Mire másra, mint Ray mézes embereinek sütésére, mert kért extrát, ugyanis befutott pár előzetes megrendelés azokra a dobozokra, amit a pandákból és a mézes emberekből állít össze.

Az emberek előre lefoglalták a még el nem készült sütiket... ízlelgetem ezt a mondatot, s az íze édes.

A siker nem másnak köszönhető, mint megjelent egy kis kép pár sorral az országos lap hétvégi magazinjában, egy ilyen sütis dobozról. A képet aztán Ray (és én) sűrűn osztottuk, s a hírverésnek köszönhetően megugrott az érdeklődés ezek iránt. Befelé elégedetten vigyorogtam, mégis csak egy országos lap, s ha nem is szerepel ott a nevem, be vagyok linkelve a legtöbb helyen. Büszkén dagadtam, s az esküvői sütik tologatásának köszönhetően volt időm extrákat sütni. Jövő hétre már 100-100 kell. Meddig fog ez tartani, nem tudom, de addig kell a vasat ütni, amíg meleg. 

Amikor ezen morfondíroztam, V. megjegyezte, hogy azért gondoljak bele, az egész kezdődött pár sütivel, és pekedli levessel, amit lesütöttem/főztem egy dublini múzeum aprócska kávézójának. Hogy aztán a megújult kávézó dolgozója legyek. S aztán az Irish Times-ban jelennek meg a sütijeim képe. (Nem is egyszer, többször.) Ez azért elég szép eredmény egy botcsinálta cukrásztól. (Jó, jó az öndicséret büdös, de mégis.) 

Tekintettel arra, hogy a telepiek már kértek Halloween-ra (!) tortát, sőt, karácsonyi torta megrendelések is futottak be, s ott vannak az eddig remek piaci eladásaim (még sosem adtam el 51 mézes embert két óra alatt, mint múlt héten), leállítottam a FB-on a rendelésfelvételt. Csak a kávézókra, a telepre és a piacra fogok koncentrálni. Így mindegyik megkapja  a neki kijáró figyelmet, de azért marad szabad hétvégém. 

Egyedül V. ráncolja majd össze a szemöldökét, mert nem szereti a sülő gyömbér szagát, így  kinyitott ablakoknál, enyhe kereszthuzatban, szagelszívóval próbálom megelőzni, hogy a szag beszivárogjon a nappaliba, gyorsan jövök-megyek a tepsikkel, hogy ne terjedjen el. Az összes dobozomban mézes emberek várják, hogy maszkot kapjanak, s muszáj volt extra tubus fekete festéket rendelni a pandákhoz.Mióta megszűnt az Anvil, s a helyi szupermarketek festékválasztéka pocsék, a neten vásárolok. 

Munka rogyásig.

Október, Mindszent hava

Tortaborzalmon dolgoztam tegnap. Borzalomnak hívom, mert az. Szépen, színesen néz ki, de enni?! A tortát szolíd réteg vajkrém borítja, amit kis hűtés után beleforgattam félkilónyi szórócukorba. Ami parányi kőkemény golyócskák halma, cukorgyönygök, színesek, hangosan roppannak az ember foga alatt. A dekorálás után söprögettem az asztalról a félreugráló apró cukrokat, s hiába igyekeztem, nem sikerült mindegyiket a dobozba terelnem: majd egy alapos porszívózást meg kell ejtenem. 

Felrakok néhány képet arról, hogyan folyik ez, amatőréknél.

Kezdetben vala a három réteg csokis keksztorta, egyetlen hurkapálcikával megerősítve (felvágás előtt ez könnyedén kihúzható, de addig is, stabilan tartja a vajkrémmel összerakott, lehűtött rétegeket. Simogathattam volna simábbra is, az az igazság). Alul sütőpapír, ennél és a hurkapálcánál fogja hempergetjük bele a tortát a tepsibe kiöntött félkilónyi cukorgyöngybe. A cukorgyöngytömeg kölcsönzésért hálát rebegünk az Üzemnek, náluk mindig van vagy két kiló ebből a kulináris tüneményből, s pár mézes emberkéért cserébe kaptam tőlük eleget a torta befedéséhez.

A tepsibe kiöntött cukorgyöngytömeg, háttérben a piacra készült egyéb sütik hűlnek.

Hempergetünk. Elsőre csak az egyik fele sikerült, ott is alaposan belesüppedtek a vajkrémbe a gyöngyök, de még két hempergetésnek köszönhetően az egész torta úgy-ahogy bevonódott. 

Utána a csupaszon vagy nem megfelelően bevont foltokra kézzel tapicskoltuk oda a cukorgyöngyöket. Eközben a leeső gyöngyök szanaszét pattogtak a tepsiben s azon kívül...

A kész torta. A megrendelője boldog volt vele, nekem még porszívózni kell, s megszabadulni a maradék gyöngymennyiségtől. Hogyan vágják fel és eszik meg, nem tudom, gondolom, lekapargatják a gyönggyel keveredő vajkrémet, s nem törik ki senkinek a foga, vagy a koronája. A torta 3 kilós. 

***

A mai piac is pöpec volt, sőt, a hét is. Megint sok mézesember és panda készült, a piacon majdnem kétszer annyit adtam el, mint máskor, s emlegették a Halloween-i sütiket (ki kellene találni pár poénosat, de ízléseset Covid témában). A múlt szombat-vasárnap-hétfőt 80 esküvői köszönetsüti sütésével-dekorálásával töltöttem. A szép csillogó aranyvonalakat egyenként festettem rá a sütikre már kihúzott fehér cukormázvonalakra, közben maratoni podcast-ozást folytattam. Az ifjú párnak nagyon tetszettek, s másnap (a kedd reggeli szállítás után) jött az üzenet, hogy tudnék-e további 210 darabot csinálni? Szombatra... Mert elküldenék azoknak, akik a Covid miatt nem tudnak résztvenni az esküvőn. (A menyasszony külföldi.) Végül sok oda-vissza egyezkedés után annyiban maradtunk, hogy ha kapok egy hetet, aranyozás nélkül, de aranybarna cukormázzal ki tudom húzni a 210-et. 

S hogy ne csak egy esküvő legyen soron, a mai piac után, amire traktor alakú sütiket is csináltam, felkérést kaptam 24 traktor (+ pár tehén) süti készítésére, szintén esküvőre. Mivel éppen előtte meséltem a nagy megrendelést, piaci megrendelőm nem mert minden vendégnek kérni sütit, csak a főbb családtagoknak. S alaposan ki lettem oktatva, hogy a traktorok fele Ford-kék legyen, a másik fele Massey-Ferguson-piros. Mert a vőlegény, akinek tehenészete van, e kétféle traktorral rendelkezik. S ezeknek a traktoroknak ez a színe. S a tehenek se barnák legyenek, hanem fekete-fehérek, mert holstein-fríz teheneket tartanak... 

Vigyorogtam befelé, micsoda remek feladat, végre valami újdonság. Bár ne nyafogjak, a fent emlegetett köszönetsütik sem a szokásos szív-gyűrű-esküvői torta vonulatba tartoznak! S míg beszélgettünk, s gratuláltam a közelgő frigyhez, eszembe jutott egy bájos könyv, amit pár éve olvastam, s amit egyébként a traktor sütik megrendelőjével is megosztottam (aki szintén farmerfeleség): "How to be a perfect farm wife". Nagyon mulatságos kis könyv, egy ír farmerfeleség tollából, aki megoszt olyan trükköket, hogy hogyan tudjuk elcsalni férjünket szabadságra (ami azért nem könnyű, ha mondjuk száz állatról kell gondoskodniuk), hogyan lakassuk jól az utolsó percben reggelire megérkező idénymunkásokat, hogyan vegyük rá a teheneket hogy felsorakozzanak a fejéskor, vagy hogyan fegyverezzük le a férjünkön anyáskodó anyósunkat. (Utóbbi téma abban az országban, ahol földet leginkább csak örökölni lehet, nem is annyira vicces.)

***

A hét főbb hírei még, hogy talán a szaporodó esők, vagy a meghidegedő reggeleknek köszönhetően Manci úgy döntött, az a macskamenedék mégiscsak megfelel  a kényes ízlésének, s ellágyulva fedeztem fel összegömbölyödött testét egy reggel az Elaine-készítette doboz mélyén. El ne felejtsem majd megmondani neki, ha összefutunk. Ha kisüt a nap, továbbra is kifekszik a napsütötte cserépbe melegedni, de most már a macskamenedék az alvóhelye.

Ezekben a hidegedő napokban kétszer is meggondolom, hogy reggel nekiinduljak-e a sétának, mert még csak kel a nap, amikor elindulnék. De muszáj lesz, mert pár nap kihagyás után kezdenek visszajönni a dekák. Át kell gondolnom az öltözékemet, hogy ne ázzak, s ne fagyjon be a fenekem, előkerülhet egy vékonyabb sál s néha a sapka sem árt, kurta hajú fejemnek - főleg ha megizzadok - szinte fáj a csípős levegő. Ugyanakkor élmény hallgatni a madarakat, amíg megyek kifelé a telepről: hangos csicsergésük feleslegessé teszi a fejhallgatót, podcast-ot, azt ráérek a megéledő forgalmú út mentén használni.)

A sok munkának az is előnye, hogy az ember a dekoráló asztal mellől néha kibámulhat a kertre, s felfedezheti, hogyan gyűjti össze a madáretetőből kihulló magvakakat egy kisegér. Aztán meg lehet nézni azt is, hogy Manci milyen türelmesen ül, fülel egy órán át a fal tetején, ennek az egérnek a mozgására figyelve. Fülei, mint egy denevéré, úgy forogtak, ahogy hallgatózott a cserepek között motoszkáló egér után, s aztán amikor meglátta, felvette a levadászós testtartását, s egy alkalmas pillanatban, mint a kő, úgy zuhant rá az egérre a fal tetejéről. Nem sikerült az akció, az egér szemvillanás alatt eltűnt a kisház mellett ledobott kerti szemetes nylonzacskó fodraiban, ahonnan Manci nem bírta előszedni, hiába fúrta be a fejét a fodrok közé. De a sikeres menekülés után egy nappal az egér maradékát (ha ugyan ugyanaz az egyed volt) a kinti gyepen láttam viszont, amikor begyűjtöttem Manci tányérkáját.

Apropó, így két év után felraktam a Tokyo-ban vett norent, vagyis ajtófüggönyt: tudom, hogy középen kettévágva kellene felrakni, ajtóra (eleve úgy van varrva, hogy kettévágható legyen), de nálam most függönyként funkcionál. Sokáig válogattam, míg erre az egyszerű enso szimbólumra esett a választásom, ami a teljes megvilágosodás szimbóluma. Az univerzumé, a szellemi szabadságé. Napközben félrehajtom, késő délután ugyanis még besüt a lemenő nap a szobába, este pedig jó ránézni, emlékeket idéz.

A másik hír, hogy kaptam egy igen megkésett sms-est, bocsánatkérések közepette, amiben volt főnököm elküldte mamája karácsonyi torta receptjét. A recept egy régi ír szakácskönyv előlapjára van leírva, erősen igyekeznem kellett, hogy a kinagyított képen megfejtsem a kézírást, de megvan! S megvan a titok is: a tortába kerül egy teljes doboz eperkonzerv és egy fél reszelt alma. Ettől lehet olyan finom és omlós! No és a belevaló szárított gyümölcsöket egy pohár whiskey-be áztatja, majd a kész kisütött tortára kerül még fél pohár sherry...

Továbbá érdekes felfedezést tettem a boltban: a gyümölcsös pultnál néztem banánt, amikor a mérleg mellett feltűnt nekem két nagy nylonzacskónyi banán, meglehetősern baráti áron. Egyik sem tűnt túl barnának, vagy nyomottnak, hogy kidobásra ítélt, vagy leárazott banánok lettek volna, tökéletes volt mindegyik. De mitől ilyen olcsó a 10 banán? Szerintem kitaláltam az okot: mindegyik banán amolyan egyke volt, más fürtökről téphették le őket a vásárlók, ha túl nagynak találták a fürtöt. S talán az egykék nem fogynak olyan jól, mert valamiért az ember inkább egy egész fürt után nyúl, nem szedegeti össze a "maradékot" a polc aljáról... Így azokat bezacskózzák, s eladják olcsóbban. Esetemben negyedannyiért, mint a rendes ár. Legközelebb is megnézem, akad-e ilyen zacskó...

***

A városkát egyébként egy filmforgatás híre kavarta fel: az Innocent című angol filmsorozat 2. sorozatát forgatják Bray-ben, az egyik iskola épülete szolgál rendőrkapitányság épületének. A képek alapján néhány Covid-asszisztens ügyel a távolságtartásra, s szigorú maszkozás folyik, a színészeknek is, ha vége a tényleges felvételeknek. Kicsi fura volt angol rendőrségi motorokat és rendőröket látni egy ír utcán! (Egyébként több nagyobb fimet forgatnak most újra az orszgban, pl. a Vikingek-et, s újra itt forgat Matt Damon, aki hónapokig lakott Dalkey-ban a családjával a lockdown idején, rajongói nagy örömére.) Fel merem tételezni, hogy Zajosapuka (aki villanyszerelő a filmgyárban) újra dolgozik, mert elég ritkán van itthon, sőt, SŐT! kiderült, hogy a sokat sikoltozó gyermek hetente kétszer délelőtt oviba jár, a középső és a nagyobb suliba, így nagy örömünkre most már ritkábbak a sikoltozások. 

Más hír nincs. 

Vagyis van. Itt is mennek felfelé a Covid-számok. Ma már túllépték a 600-at, s sajnos, a halálozások száma is emelkedik. 10 ember, egy nap, borzasztó. Intenzíven 20 ember fekszik, kórházban van 118. Susan barátnőmék Észak-Írországba mentek volna, születésnapot ünnepelni, amint kiderült, hogy Dublinból mennének (ejnye-bejnye) a hotel lemondta a foglalást. Várják őket szeretettel, lockdown után, egy ingyen itallal, de most nem fogadnak Dublinból vendéget. Mi továbbra sem megyünk sehová, én csak a piacra, s szállítani, bevásárlás 2x egy héten, egyébként csak dokihoz, oda is szigorúan maszkban, előtte fel kellett telefonálni a parkolóból, hogy be lehet-e menni. A váróteremben csak egy ember ülhet. S az első perceket a maszkviselésről való csevegés töltötte ki a dokinővel. Szép, új világ. Aggaszt, hogy Magyarországon is durvul a helyzet, s apám majd ilyen körülmények között jár be minden nap a kezelésre, vonattal. Szerencsére óvatos, fertőtlenít, maszkot hord, s nem kell rábeszélni az ebédhozatásra, ha tovább durvul a helyzet, de akkor is, aggasztó... 

Az idő múlása

Elképesztően jó piacunk volt szombaton: az előző hét óvatosságát feladva már nagyon sok vevő jött, maszkban, ahogy kell, s újak is voltak. megint. Fiatal családok. Mindent eladtam, az utolsó szemig (kivéve egy üveg "biscuits-in-a-jar-t), nyitás után 45 perccel már nem volt mézes maszkos emberke, néhány gyerek nagy bánatára. Kicsekkeléskor meg is jegyezte a controller, hogy reméli, még többet csinálok majd a következő piacra. Sóhajtoztam, hogy kétlem, hogy menni fog, Ray mostanában rengeteget rendel a kávézóknak, ráadásul beszervezett egy esküvői, utolsó pillanatban beeső rendelést, kedd reggelre, besűrítve az amúgy is sűrű hetemet. Vár rám egy születésnapi torta, és egy elsőáldozási sütirendelés. Plusz a kenyerek, a piac... Még nincs vége a hónapnak, de kiszámoltam, hogy 83 kenyeret sütöttem, a szomszédoknak, V.-nek és a piacnak, összesen.

***

Az idő múlására nemrég két mellbevágó dolog is emlékeztetett. Amikor még V. vitt autóval munkába, vagy a villamoshoz, az M50-es mellett, a város határában lévő négy-öt egymás mellett lévő szántóföld színein követhettem leginkább az idő múlását. Hol sötétbarnák voltak, frissen szántottak, hol éppen csak zöld árnyalat vonta be őket, amikor kibújtak az első zöld szálacskák a földből, aztán egybefüggő, sötétzöld tömb lett mindegyik szántóföld, csak egy keskeny árok választotta el őket egymástól. Később sárgulni kezdett a sok szár, a kurta búza vagy árpa, s aztán eljött az aratás ideje. Egyszer, színházból hazafelé jövet, amikor V. összeszedett a villamosmegállóból, láttuk, hogy a nagy kombájn erős fényszórói fényénél még javában aratott, kihasználva a szép időt, és az esőmentes estét. Aztán világossárgák lettek a mezők, a tarlótól, hogy aztán egyik reggel már be legyen szántva az egész. Volt, hogy egy évig parlagon állt, vagy nőtt rajta valami zöld, amit levágtak, eleségnek, szilázsnak, hatalmas nylonba burkolt bálák álltak az utolsó föld szélén. S aztán kezdődött az egész elölről. 

Ha másképpen akartam nézni az idő múlását, anno, akkor elég volt a kocsiból a földek helyett átnéznem az útsávokat elválasztó gyepes-sövényes sáv szélére, ahol nagyon sokáig ott hevert egy, majd két kutyatetem, egymás mellett. Először egy nagyobbacska, barna kutya hevert elütve az út szélén, oda dobta az ütközés ereje. Kissé beolvadt a gyep füvébe, az útszéli gazok közé, szinte alig volt látható. Aztán, ahogy mentek a napok, kezdett puffadni szegény, s két lába groteszk módon meredezett felfelé, amíg újra meg nem ereszkedett a tetem, hogy szinte elfedte a növő fű. Azokban a napokban került mellé a másik kutya, aki balszerencséjére kiszagolta társát, s megpróbált átszaladni az úton a tetemhez. Sajnálkoztam, hogy ő is ilyen csúnya véget ért, s onnan kezdve, kis eltéréssel vele is megismétlődött a természetes lebomlás: elheverő teste előbb puffadt, majd újra ellaposodott, amíg egyszer aztán eltűnt az út széléről mindkettő, alighanem feltakarították az útmunkások. Onnan kezdve visszatértem a mezők színeinek, változásának csendes szemléléhez. Mindig nyugtáztam magamban, hogy na, idén felszántották, bevetették, vagy no, most parlagon maradt. Most megint nézhetem őket péntekenként, amikor kora reggel szállítunk Dublinba.

Megy az idő, észreveszem magamon is. A nehezebben gyógyuló sebeket, a bőrt, amely már nem ugrik vissza olyan fürgén, ha összecsípem a kézfejemen. A szemránckrém ideje is eljött már, s sűrűbben lesz bajuszkám, s nő egy-két makacs szál az államon. "Olyan szép ezüstös a hajad" - mondja a fodrász, legalább ezt megadja nekem a múló idő. Felejtek, ez is a rovására írható és a változás mámorának (hahaha) ajándéka. Bekapcsolva felejtem a kávégépet, a fürdőben égve marad a villany, s tanácstalanul állok a konyhában, hogy miért is jöttem be? 

A nagy mellbeverős, "hogy' rohan az idő!-s érzésemet a napokban egy Facebook poszt adta, amiben egyik barátnőm jelezte, hogy lánya 30 éves lett. 30 éves?! Nem létezik. Még emlékszem, amikor a kislány kiskamaszként megszervezte magának az írországi au-pair-i munkát, koraéretten elintézve az elintézendőket, gyakorlatilag szülői segítség nélkül, kész tervet tárva eléjük. S emlékszem még rá, amikor elsőként az országban utánajárt, hogy hogyan lenne lehetséges, s megpályázott egy amerikai ösztöndíjat egy nagynevű középiskolába. S aztán segítette az utána jövőket. S most ő már 30 éves... 

De a másik mellbeverő dolog, hogy V. mondta, ma lenne a húga 50 éves. Mindig elfelejtem, hogy csak pár év volt köztük, nem öt, mint köztem és az öcsém között. 50 éves... A fia felnőtt már, a lánya nyurga nagykamasz, vékonyka karokkal, lábakkal, amelyeket a legkülönböző alakzatban tud tekergetni, mintha nem is lennének izületei. Az ő arcukon látom, hogy múlik az idő, ahogy a fiúén felvillannak néha az anyjuk arcvonásai: a pufi arcú kisgyerek, akit az esküvői képeimen látni, lázas betegen csillogó szemmel, most férfi már, a lányka pedig, akit egykor a temetés napján a mosógép tetején pelenkázott apósom, most már pirulna, ha felemlíteném ezt az emléket, de persze, nem teszem. A kis imp. Aki annak idején, amikor az anyját temettük, éppen a vaú szót gyakorolta lelkesen. 

Elvitte, elvette tőlünk sógornőmet a rák, s ma lenne 50 éves. Elvitte, elvette, mint ahogy elvitte az anyámat, két barátunkat, s most az apámat fenyegeti. Ilyenkor hirtelen felértékelődnek a napok, értékes lesz minden, amire eleddig csak vállvonogatva gondoltam. Ilyenkor elfelejtődnek a régi sérelmek, az ember nyel egyet, s hajlamos átsiklani vélemények, dolgok, szokások felett, s csak azt nézi, legyen még idő erre is, arra is... időre, amit én nem adhatok meg neki, csak orvosok, kezelések, gyógyszerek biztosíthatják. Úgyhogy drukkolunk.