Kedves F.,

Igazán megtisztelő az érdeklődésed, jelentem, jól vagyunk. (Lekopogom azért.) Eltelt a 3 hónap, a sabbatical, sokat utaztunk, de hazajőve hirtelen sok meló lett. Ami remek, mert jöttek a megrendelések, augusztus kozepéig elfoglalt leszek. S tudom, blogolni is kellene, elvégre van miről. Talán, majd.

Sajnos, a kávézó egyelőre nem tart rám igényt, ma találkoztam az új tulajjal, akinek az apja magyar, de őmaga olasz. Egyelőre megpróbálja gatyába rázni a kávézó helyiségeit, kialakítani a menüt, aztán majd szeptemberben elkezdi a social media felpörgetését, s akkor talán a sütiket is meghirdeti. Meglátjuk, mi lesz ebből.

A három hónap az utazásokkal jól sikerült. Sok mindent láttunk, még a vágyott cseresznyefavirágzást is Hokkaidón: Sapporóban és Hakodate városában,  de legjobbak voltak a barátokkal töltött napok Seattle-ben. Láttunk gyilkos bálnát, álltunk többméteres hótömeg tetején, volt szerencsénk macicsaládhoz, bölényekhez és sasokhoz, és V. eljátszott 20 kemény dollárt egy indián kaszinóban. Rengeteget tudnék írni az utazásról, de kétlem, hogy minden izgalmas részletet meg fogok itt osztani.  

De egy biztos, most egy darabig nem szeretnék többórás repülőút részese lenni...

Tavaszi derpegés

A február vége, március eleje nálunk ugye csupa évforduló. Szombaton volt, hogy 27 éve érkeztem, V. pedig 28 éve, ma, Szt. Patrik-napon. Nem mindegyiket ünnepeltem V.-vel az idén az adott napon, mert Bp.-en volt, papáját látogatni. Így Trish-sel mentem el koccintani magunkra, házasságunkra, állampolgárságunkra. 5 éve, éppen a pandémia berobbanása előtt lettünk azok. Micsoda öt év telt el azóta... Az állampolgárság azonban nem azt jelenti, hogy szombaton nem viseltem kokárdát. 

Ezzel kapcsolatban... érdekes állapot állt elő. Szülőhazám vezetője Putyinhoz dörgölődzik, lepoloskázza mindazokat, akik megkérdőjelezik a módszereit, míg választott hazám egyik lábáról a másikra áll, toporog, s nem tudja, mit csináljon, és hogyan, most, hogy Európa országai többet akarnak költeni Ukrajna védelmére is, s középső ujjat mutatnak a Felonnak. A köztársaság elvileg neutrális, de ezt érdekesen értelmezi, úgyhogy hivatalos megnyilvánulásokkor magát inkább el nem kötelezettnek tartja. Védelmét illetően erősen rászorul az angolokra. Saját légiereje nincsen, van egy vagy két hadihajója, de hát az lófütty egy konfliktus idején. S van elég gond az országban, amire kellene a pénz, s most jön ez...

De ezen túl is aggasztó a helyzet, mert itt van a rengeteg multinacionális cég, s amerikaiak, európai központokkal, számos iparág támaszkodik az USA-val végzett kereskedelemre, muszáj - mondhatni - jópofizni a Felonnal, nehogy megharagudjon, jujj. Ott volt az a kínos találkozó az ír miniszterelnök és Felon között, a hagyományos Szt. Patrik-napi látogatás, kristályváza, lóherecsokor... Rossz volt nézni, de érthető volt a Taoiseach viselkedése. Kicsi ország, sok múlik azon, hogy a nagyok mit döntenek a feje felett. Néha nyelni kell, nagyot.

Vagyis változások lesznek, brace yourself, Bridget.

Nagy változás az is, hogy végre csak eladták a kávézót, hosszan húzódott. Új tulaj van, néhány napja íródtak alá a papírok. Kellek-e nekik, ki tudja, júliusban visszatérünk rá, addig üzemszünet, mert... Utazunk.

Tegnap bementünk a nagyvárosba, extra biztosítást kötni az utazásokhoz (erről később), s megnézni egy kicsi kiállítást, a Chester Beatty Library-ban, az állatövi jegyekről, netsuke formában. Az üvegajtón belépve éppen mondtam valamit V.-nek magyarul, mire a mellettünk kifelé ballagó pár rámköszönt: magyarul... Zavarodottan néztem, ismerősök lennének? Vagy nem is azok, "csak" magyarok? Két nappal ezelőtt este a pizzára vártunk a sütöde pultjánál, s az előttünk sorban állő hölgy magyarul köszönt el... Vagyunk páran, haha.

A város tele volt turistával, az ebédre kinézett vendéglőben "tourist/express" ebédeléshez ajánlott menü is volt. Amerikaiak tömege, jönnek a felvonulásra, hosszú hétvégére. Odafelé velünk ellentétesen haladt a forgalom, hosszú tömött sorban, késő délután hazafelé éppen ellenkezőleg. De a figyelmemet inkább az elválasztó sávba ültetett sok-sok nárcisz kötötte le, csodaszépek a ragyogó sárga színükkel.

Kétlem, hogy ma kimozdulunk, pedig itt a városkában is lesz felvonulás. V. dolgozik, s rám is vár 60 darab kidekorálandó kishercegnő. Az utolsó rendelések elutazás előtt. 

***

Mert utazunk. Hosszan ültek a döntésen, de végül V. megkapta a sabbatical-ra az engedélyt, hurrá. Addig voltak/vannak elintézendő dolgok, kezd lassan erőt venni rajtam a szabadság előtti gyomorszorulás. Hogyan, mit pakolni, hogy hagyni itt a lakást (lesznek látogatók, nem lesz üres), ki etesse Mantzit: Zajosanyuka, igen, ő, mint kiderült, többek macskájára vigyáz/ott már a telepen. Szégyentelenül szállítom neki hálából a kenyereket, közben Mantzinak fogalma sincs, hogy nem lesz babusgatás hosszú hetekig. Mostanában különösen válogatós, sokszor húzza az orrát a finom kajára, de majd jön a változás neki is.

Közben voltak ám szélviharok, nagy esőkkel, a felsöpört kertben újra felgyűltek a meggyötört levelek, apró gallyak. Két zsáknyi törmelék várja a kukázást, a szomszédból még régebben áteső törött virágláda darabjai, elszáradt növényszárak, törött, megrepedt műanyag cserepek, kiürült virágföldes zacskók... Mantzi ki sem dugja ilyenkor az orrát a kisebbik, barlangszerű menedékéből. Sajnos, egyszer beázott, bevert a szinte vízszintesen eső eső. Szerencsére az utána következő szeles napokban ki is száradt az elázott párnája. 

***

A városban is nagy változások történtek. Az időtlen-idők óta elhanyagoltan álló régi Dell-telepet teljesen lepucolták, kivágtak minden fát, eltűnt minden épületmaradvány, a kerítés melletti fákat, bokrokat is alaposan visszavágták, hirtelen egy nagy nyílt terület lett a régi elvadult fákkal, bokrokkal, gazzal benőtt telep helyén. Gondolom, hamarosan kezdődik az építkezés. Eredetileg öregek otthona lett volna rajta - ezt talán már írtam -, most szociális lakásokról szól a pletyka, majd kiderül, végül ki fog ott lakni.

A város közepén lévő területen is van mozgolódás, oda eredetileg sokszintes lakótömböt terveztek, most csak egy négyemeletesről szól a fáma.

Sajnos, az Aircoach buszai többet nem fognak lejönni Bray-be, Greystones-ba a reptérről, legközelebb a Leopardstown hotelnél állnak meg, onnan taxit kell fogni. A megfogyatkozott utasszámra hivatkozva rövidítették meg a vonalakat, egyelőre nincs másik. Vagy le kell buszozni a reptérről a belvárosba, s onnan lejönni az E1-es jelzésű busszal, s még van húszperces séta a házig. Lesznek látogatóink, akiknek felajánlottuk a lakást, nekik ez nem lesz kellemes az éjszaka közepén megérkező repülőjárattal. 

Minden buszjárat új betű- és számjelzést kapott, ami egyelőre eléggé megkavarja az embert, na de kaptunk erről vaskos kétnyelvű (angol és ír) brosurát is, lehet tanulmányozni, ne panaszkodjak. S magában a városban is indultak új buszjáratok, egyelőre kettő tűnt fel. Még lent a promenádon is jár egy, így újra jár busz itt az utcában, ide kanyarodik fel, aminek főleg a közeli sulikba járó gyerekek és szüleik örülhetnek. Az egyik megálló itt van a telep bejáratánál. Fejlődésnek fejlődés, bár a keskeny utcákon a hatalmas emeletes buszok kissé túlzásnak tűnnek.

***

Mostanában a telepen elég nyomott a hangulat. Pár hete volt egy lakógyűlés, amit a közös képviselőként megbízott cég Zoom-on tartott, naná, féltek a felháborodott lakók kitöréseitől. Egy elég jelentős összeget kérnek minden egyes lakástól, többet, mint az éves közös költség. Mire? Elöregedett liftek cseréjére, tűzvédelmi rendszer helyreállítására. Ugyanis kiderült, hogy mint sok más telepet a boom idején, ezt is úgy húzták fel, hogy a tűzvédelmi bizonylat, khm, hogy is mondjam, egy darab kakát sem ér, valószínűleg haveri alapon készítette el valaki. 

Megtörtént ez már pár telepen, lehet régi híreket találni, amikor a lakóknak kell kiperkálni az extra pénzt, mert ha nem voltak rá hajlandók, vagy képesek, akkor kitelepítéssel kellett szembenézniük, vagy biztosíthatatlanná vált a lakásuk. Nálunk szerencsére (?) nem annyira vészes a helyzet, mindenesetre szemnyitogató volt, s természetesen, a nem várt fizetési kötelezettség bosszantó.

A mostani felmérést végző ember mutogatta a fotókat, a lakótömbök csővezetékei mentén, az emeletek közötti szigetelés - ami az esetleges tüzet volna hivatva kordában tartani, amíg a lakók kimenekülnek - olyan amatőr szinten van elkészítve, hogy mindenre jó, csak a céljára nem. S ahhoz, hogy a biztosító társaság biztosítsa a telepet tűz esetére is, ezt rendesen meg kell csinálni. Falszigetelések pótlása tűzálló anyaggal (ez is hiányzik, nahát), s hasonlók. Ez mind pénzbe kerül. Ehhez képest a beázás miatt rohadó ablakok kezelése, helyreállítása kvázi háttérbe szorul. Fogcsikorgatva, de megszavazták az emberek ezt az összeget. Mi is.

Aztán jött egy körlevélke, hogy irgum-burgum, ha egyesek nem szoknak le a félig a járdán való parkolásról, akkor tiltó jelzés felfestése és klampolás következik, még akkor is, ha parkolási engedéllyel rendelkezik az adott autó. Igen ám, de nincs elég parkoló. Aki késő este jön haza, hova álljon? Erre ugyan rákérdezett pár lakó, de nem kaptunk egyenes választ, csak továbbra is azt szajkózta a management company vezetője, hogy büntetés, stb. Pedig vannak a járdának olyan részei, ahova fel lehet állni két kerékkel, mert nem jár arra senki. Azt, hogy esetleg további parkolókat alakítsanak ki, szóba sem került. Tényleg nem értem, mit gondolnak, ha egy lakásban mondjuk három bérlő lakik, s mindnek van kocsija, és parkolási engedélye, ugyanakkor minden lakáshoz 1.5 parkoló tartozik... hova tegyék az autót? Nyeljék le? Ebből lesz még kavarodás, bosszankodás, csudás nyárnak nézünk elébe. Azt hinné az ember, itt a management company a főnök és nem a lakók. Nem is értem.

 

Így aztán nem csoda, ha nemcsak Elaine-ék mennek el a telepről. Más is árulja a lakást, elege lett. A kezelési költség megy fel, de a plusz költségért cserébe nem igen látok javulást. Ó, lett homokosláda, lefagyott járdákhoz, s kaptunk még egy recicklálós kukát, na de azon felül? 

Mivel az ablakok ügye egyre csak tolódik, amivel eddig csak fenyegetőztem, most megcsináltam. Elmentem a boltba, s vettem szilikont, hozzávaló töltővel, s nekiálltam a magam amatőr módján mindent körbeszilikonozni a nappali ún. bay window-ja körül. Nem csak az üveg és a keret között nyomtam körbe, hanem a keretek hézagaiba is jutott. Tekintve, hogy az ablakok kerete néhol már erősen elszíneződött, fekete, foltos az ismételt beázások miatt, az én csigamászásra hasonlító ténykedésem nem ronthatott sokat rajta. Szépnek nem szép, sőt, de hatásos. 

Azóta nincs huzat, nem mozog a függöny. Mert tapogatózva találtam olyan rést, amin határozottan húzott be a hideg, csak ez eddig nem tűnt fel, hogy azon a pár centis, meglazult tömítés által alig fedett keskeny kis résen keresztül történik ez. Ot szilikonos palackot használtam el, a végén már mindenre azt nyomtam. Nyilván, hiszen ha az ember kalapácsot vesz a kezébe, mindent szögnek lát, mondta nevetve V. A szakértő szerint úgyis ki kell majd az ablakokat cserélni pár év múlva, akkor hadd szóljon. Ennél rondább már aligha lehet. Most kiváncsian várom az első vad délnyugati széllel érkező esőt, hogy beázunk-e.

De most jöjjenek a kishercegnők, egy mama/baba összejövetelre készülnek, ahová a babák, kislányok hercegnőnek fognak öltözni.

***

Apropó, a közeli utccákban virágoznak a csresznyefák. Hideg éjjelek ide vagy oda, erre a szív- és szemvidító látványra még mindig lehet számítani.

Apróságok

Ahogy az ökörszem apránként végigvizslatja a borostyán vaskos, téglafalhoz tapadt ágait. Minden egyes levélszárra sor kerül. Olyan kicsi a madár, hogy akár esernyőként is használhatna egy-egy levelet.

Ahogy a vörösbegy odarepül a víztartályra, s néz befelé, amikor széthúzom reggel a függönyt. Néha leül az ajtó elé, s halkan énekel, melle felett meg-megmozdulnak a tollak. Odébbrebben, ahogy kinyitom az ajtót, de a magos edény láttán azonnal visszajön. A kezemre nem repül, mint tavaly a másik, de ez csak türelem kérdése.

Ahogy a hegyen lévő kereszt és a már-már virágzó sülzanótos eltűnik az alacsony felhőben, s az ember érzi az arcán a közeledő esőtől nehéz levegőt. 

Ahogy a tenger felett lebegő párarétegből kiválik egy hosszú tartályhajó. Mintha az égen hajózna. Néha a város magasságában várakoznak, ha nem tudja őket fogadni a dublini kikötő.

Amikor láttam, hogy egy rózsaszín és egy fehér virágzatú vadszilva virágzik egymás mellett. Nem egy tőről nőttek, ahogy hittem, hanem két, szorosan egymás mellé ültetett fácska áll a fiúiskola kerítése mentén.

Ahogy az aprószemű esőtől nehéz levél végén kezd kövéredni a vízcsepp, hogy aztán súlyosan lepaccsanjon a földre. 

Ahogy a rigó, energikus mozdulatokkal kicsapja a virágföldet a teraszra, s diadalmasan feleszik valamit, amiről nem tudom, hogy vézna virághagyma-e, vagy a ládában rekedt földigiliszta.

Ahogy ugyanez a rigó (megismerni kissé elfeketedett sárga csőréről) kieszi a megbarnult banánt a héjából. Most már tudom, hogy nem a gyerekek dobálják ide le a banánt, hanem a madarak hozzák a teraszra. Mint amikor a kéményből esett be hozzánk egy sültkrumpli darab, alighanem egy szarka/varjú/netán sirály jóvoltából.

Ahogy a sirály elrepült a telep felett, lassan, vitetve magát a széllel, s a hasát rózsaszínre színezte a lemenő nap.

A városszéli körforgalom közepe a rengeteg színes krókusszal. Vagy a másik, aminek a közepén többszáz nárcisz virágzik már több hete.

Ezek derítettek jókedvre a hírek helyett.

Vidéken

Nagyon rövid látogatást tettünk vidéken. Ismerősökhöz mentünk Kenmare-be, ott telepedtek le, s végre eljött az idő, hogy megnézzük a birtokot. Tekintve, hogy a kenyérgyártásom mennyisége is visszaesett, 4-5 vekninél többet már nem tudok eladni a piacon, s azokat is kézzel keverem ki, a feleslegessé vált Őrnagy urat ők fogadták örökbe, s őt vittük le hozzájuk.

Szombat délután, piac után indultunk a 4 órás autóútra, remélve, hogy az idő kegyes lesz, s nem fog esni. Szépen (szembe)sütött a nap, meg lehetett csodálni a vihar után a szél és az eső által tisztára mosott tájat. A Galtee Mountains mellett jöttünk el, néztem is, van-e még hó a tetején, de a sűrű felhőborítástól nem lehetett látni. Ez volt az hegység, ahol a sűrűn hulló hó betemette a birkákat, s a farmerek a kutyáik segítségével találták meg és ásták ki a birkáikat, miközben az ország másik fele csodálkozva kérdezte, hogy "milyen hó és hol?".

Már erősen besötétedett, mire leértünk, megtapasztalva az új Cork-i körforgalmat a Lee folyó alatt átvivő alagút előtt. Nagyon sokáig építették, még nekem is volt szerencsém hozzá, amikor pár éve lementem V. után Cork-ba, japán ételek elkészítését tanulni, egy kollegája japán feleségétől. 

Kenmare felé van egy csudás új elkerülő, amin szinte csak mi autóztunk ezen a szombat estén. Kerry-be beérve egyből láttam villanásnyira a híres helyi politikus, a mindig érthetetlen erős Kerry acentussal beszélő parlamenti képviselő, Healy-Rae posztereit. Boltjainak portáljára mindenhol büszkén ki van írva a neve. Bolt, benzinkút... Sok mindene van.

Kenmare-ben szállodában aludtunk, nem akartunk ismerőseinkre telepedni. Nézegettem B and B-t, de bizony ebben a még téli szezonban sehol sem fogadtak egy éjszakára. A szállodai recepciós fiatalember mondta, hogy nagyon tele vannak aznap este, kis kerengéssel találtunk csak parkolóhelyet. 

Aztán kiautózás a meglehetősen kurta lakcímmel jelzett, szinte eldugott házig. A sötétben ez különösen izgalmas volt, hálát is adtam többször az Eircode-nak, az irányítószámnak, mert anélkül bizony nehezen találtunk volna oda. Igazi rejtett csoda a birtok, friss, harapnivaló levegővel, s rengeteg zölddel a ház körül. Őzek, róka, nyulak vonulnak át néha a színen, sőt, nemrég egy kócsag is feltűnt a házuk mögötti mocsaras részen.

Az este kellemes beszélgetéssel telt, miután Őrnagy urat kipakoltuk új helyére. Ismerőseink világot és sokat látott emberek, volt miről mesélniük. Finom vacsorát is kaptunk, s szembesültem azzal, hogy mennyire fantáziátlanul főzök néha. 

A birtok bejárása másnap délelőttre maradt, de sajnos, erősen esett, így csak a közvetlen környékét néztük meg: a kis erdővel, a moha -és zuzmó borította fákkal, fairy fort-tal: mintha mesevilágba csöppentünk volna. Kölcsön gumicsizmában nekem könnyű dolgom volt a bejárás, a nagyon vizes talajon. S muszáj volt befelé vigyorognom: Aniz volt kolléganőm, aki mostanában menekülteknek és hátrányos helyzetűeknek tart művészeti órákat, rush-t, vagyis deres szittyót keresett. Ugyanis ebből a növényből hajtogatják a hagyomány szerint Szt. Brigitta (St. Brigid) napja előtt a jellegzetes négyágú "keresztet", amit a ház bejárata fölé raktak régen, védelmül. A kereszt arról is nevezetes, hogy az ír hárfa és a háromlevelű lóhere mellett az ország szimbóluma.

Nekem nem volt forrásom, így Aniz lebuszozott végül vidékre, a Wicklow hegységbe s valahonnan egy patak mentéről szedett egy maréknyi szálat. Közben én is kaptam az egyik piacostól, jókora mennyiséget, amit már nem sikerült Anizhoz eljuttatnom időben a hétfői foglalkozásra, ezért magam kezdtem kereszteket hajtogatni egy Youtube-videó segítésével.

Nos, ismerőseink birtokán rengeteg szittyó állt a vízben, betegre szedhettem volna magam, ha kellett volna! Nekik nem lesz gond szittyó szárakat szedni, ha akarnak egy keresztet a ház fő ajtaja fölé.

Kenmare amúgy igen kellemes kisváros, színes portálok a főutcán, rengeteg fogadó, B and B, kocsma, kávézó, galéria, kézműves bolt jelzi, hogy itt bizony tolonganak a turisták szezon idején. De most csendes volt a település, az eső is verte, de még így, az ködben és az alacsonyan szálló felhők ellenére is szép volt, tele még karácsonyi fényekkel. 

Másnap, amikor ebédidőben elindultunk haza, már nappali fényben lehetett látni a környékbeli hegyeket, s így még vonzóbb volt a táj. Hiába, Kerry is the kingdom, van itt látnivaló, legközelebb megpróbálunk olyan időben menni, amikor nem esik, hogy alaposabban körülnézhessünk.

***

A vihar (= rekord szélsebesség, elképesztő felvételek a szél okozta károkról, tengerparti hullámokról, amiből Bray-nek is kijutott) elvonult ugyan, de sok helyen még most sincs áram, vagy víz, több pék jelezte a csoportból, hogy még napokig nem tudnak dolgozni, sütni. Angliából, külföldről jönnek a szerelők a magasfeszültségű vezetékeket helyreállítani, de még napokig, ha nem hetekig eltart a helyreállítás. 

Továbbra is sokat esett, vasárnap is végig esőben autóztunk haza, s ma reggel is szakadt. Tele minden vödröm, a vízgyűjtő edény is. Ázott, nyálkás a kert, de a madarak éneke már tavaszt jelez...

(már megint) Viharra készülve

Most éppen Storm Éowyn van soron. Már napok óta fenyegetik vele a szigetet. Szép lassacskán nyomul a sziget felé. Először csak a délnyugati csücsökre volt kiadva a riasztás, mostanra országos lett. 

Nem nagyon gondoltam bele, mit jelenthet egy vörös riasztás a pékek számára, de a WhatsApp csoportban sűrű a dialóg, hogy a klasszikusokat idézzem. Van, aki elmesélte, a múltkori naranysárga riasztáskor 40 %-kal esett a rendelése, forgalma. Más a 160 alkalmazott miatt aggódik, mert ennyien dolgoznak nála és szállítják a kenyereket. Azokat nem kényszerítheti az utakra. Ahogy a bejáró alkalmazottakat sem. 

Aztán ott van a mennyi kenyeret süssünk kérdése? Mennyi kelhet a boltoknak, kávézóknak, éttermeknek, ha nem nyitnak ki egy vagy fél napig? A nagyobb cégeknek sokkal nehezebb ezt kiszámolni, mint nekem, aki csak pár vekni miatt aggódhat. Mert elvileg a vihar elvonul péntek délben, vagy kora délután, de az idősebb kliensek a piacon hajlamosak még másnap is bezárkózva maradni... S előfordulhat áramszünet is... akkor bizony nem tudok sütni. 

Az iskolák, óvodák zárva lesznek. Boltok is, ki délben, ki kicsivel előbb nyit ki. A Tesco is zárva lesz, délig. V. sem megy dolgozni, aki lehet, otthon marad. Leáll minden tömegközlekedés, komp, vonat, busz, villamos. (Meg is nézném, hogy mennének át a LUAS-ok a hidakon, amikor időnkénti 130 km/h-ás széllökést ígérnek...) Repülőjáratok is elmaradnak, főleg a délelőtt indulók.

Már egymást követik a cikkek az újságban, kell-e fizetni az alkalmazottaknak erre a kényszer szabadnapra? Hogy kell felkészülni a viharra? A kisállatok/állattartók tulajait kérik, hogy engedjék be éjjelre az állatokat, vagy hozzák be őket a földekről, kertből. S legyen rajtuk azonosító vagy mikrocsip, ha elvesznének, elfutnának a viharban. Nálunk reggel 6 és 11 között várható a világvége, de nem aggódom Mantzi miatt, a régi háza úgy ki van tömve, hogy szinte belepasszol, mint dugó a palackba. Ott a bokrok védelmében nem éri baj. Eddig még minden vihart odakint vészelt át.

Így is, úgy is mennem kellett ma a Tesco-ba, ahol tömeg fogadott. Parkolót is alig találtam, csak jó hátul. Mintha Karácsony este lett volna, annyian voltak. Bevásároltam két napra, s a sütéshez, de láttam, volt, aki több vekni kenyeret is vett. Már régi a viccként emlegetik ilyenkor, hogy kenyér és wc-papír, s egy doboz tej kell.

A kertben lepakoltam mindent a földre, madáretetők is leakasztva. Sajnos, a legszebb, amit ajándékba kaptam, már a korábbi vihar során megsérült, most kezemben maradt egy eleme. A madarak szeretik, teteje van, szárazon marad benne a kaja, de sajnos, az időjárás és a mókus sem kíméli. Kapaszkodik rajta, karmolja... A múltkor, amikor megint rajtakaptam, hogy eszi a madárkaját, olyan gyorsan léptem oda a nyitott ajtóból, hogy nem tudott időben elmenekülni, s gyakorlatilag pánikjában beleszorult az etetőbe, én pedig megragadtam a farkát, amit végül kirántott a kezemből s szinte leesett az etetőről. 

Aztán van egy kis egér is, amelyik tegnap egy rigó és egy erdei pinty társaságában túrta fel az összesöpört levelek, ágak, lehullott tobozok halmát. Néha meg-megijedt a madaraktól, de néhány arasznyira volt tőlük, s azok nem bántották. Szét is terült a halom. De most már nem söprök, majd vihar után.

Amíg eső nem lesz, s nem nyomja be a szél az esővizet az ablakkeret mentén, addig nem aggódom. Már virágláda sincs a falon, hogy legyen amit lelök hozzánk a szél.

Addig is, ezen a weboldalon lehet nézni, hogyan közeledik a szélvihar. Nem lennék most hajósok helyében...

Blue Monday

Múlt héten, míg apám a 82. születésnapját ünnepelte, nekem korán kellett menni fogorvoshoz: első voltam a székben. Még csak csiklandozta az ég alját a rózsaujjú hajnal, amikor autóztunk a tenger felé... Rosszul aludtam, hülye vagyok, tudtam, hogy minden rendben, de többször felébredtem, vagy azt álmodtam, hogy elkésünk, és rohanni kell... Ehhez képest a fogdoki megdicsért, hogy minden milyen szépen rendben van tartva, még a leghátsóbb eldugott fogaim is, ki is húztam magam. Rágom a masztikát rendesen, meg is látszik. Köszönte a karácsonykor vitt sütiket, s kérdezte, melyik a legjobb süti, muszáj volt elmagyarázni, hogy dekorált sütiket készítek, de szerintem a meggyes/csokicseppes a legjobb süteményem. Nem kis büszkeséggel tereltem őt az Instagram oldalamra, s mire eljöttem, már volt egy új követőm.

Mivel Rosa még a szereldében volt, V. továbbautózott az én autómmal munkába, én pedig jöttem haza DART-tal. Kelt fel a nap, muszáj volt lefényképezni, a sajnos, koszos ablakon át: csodás volt a látvány Killiney-nál, a reggeli ropogós fényektől ölelve kutyasétáltatókat láttam, egy elszánt úszót, s elfordulva ettől a látványtól megnézhettem a sok vitát kiváltó új lakótelepet a városkánk szélén: gyakorlatilag köpésre épül a tengertől, a folyótól, ártéren! (Vízszintemelkedés, áradás figyelmen kívül helyezve.) Szürkésfehér lakótömbök, a régi György-korabeli épületek minden szépségétől megfosztott, modernizált, higiénikus másolatai, vagyonért. A hátsó házsorban már laknak, a többszintes épületeket még csak most építik. Egymás szájába nyúló ablakok, a szokásos.

Elszoktam a reggeli jó levegőtől, a minden-friss érzéstől, ahogy ballagtam haza a még nedves utcán, muszáj volt bemenni egy lélekmelegítő kávéért a Nine-ba, mert kissé alulöltöztem. Salvatorét láttam meg a konyhában, lelkesen integettünk egymásnak: még réges-régen jártunk abba a kicsi olasz étterembe, ahol ő volt a szakács. Aztán elköltözött a városból, de mint kiderült, most újra itt él, s hurrá, a Nine-ban főz. A hétvégén már be is mentünk, hogy együnk a tiramisujából. Hamarosan lesz vacsoraest, megyünk!

A reggelek langyosabbak, aznap pl. 12 fok lett délre. Láttam már kinyílt nárciszt, s még a kevésbé napos Albert Walk-on is kétarasznyiak már a nárciszok, s virágoznak a bőrlevelek. A kertben ma vadul kergetőztek a mókusok, felrúgva egy vizesedényt. Lassan fel kellene raknom a madárodút is a falra.. Muszáj volt lehülyéznem magamat, hogy miért nem megyek el sétálni, amikor ilyen jó a levegő? Reggel még, amikor kelni kell(ene), még mindig sötét van, de talán iskolakezdés ideje előtt már érdemes lenne kimenni... Hm...

Később a hold volt nagyon mutatós aznap az égen, de nem sikerült lefényképeznem. 

Elaine-ék volt lakásába beköltözött a hölgy, jött a bútorszállító, költöztető, míg piacon voltam, V. már látta is a hölgyet. Gondolkodtunk, hogy bemutatkozzunk-e neki, de nyilván megkapta a kukatároló kódját s az egyéb infókat is a telepről... Nem tudom, meséltem-e, de a szomszéd srác, Tom, kérdezte tőlem, hogy van-e Mantzi-nak ilyen automata etetőgépe... Mert hogy hallja, amint úgy negyedóránként hangos kerregéssel zörög a gép, és adagol... Tiltakoztam, hogy olyan nincs, Mantzi az ajtó előtt eszik, nem kap ilyen etetőgépet, hiszen nem is jöhet be a lakásba enni.

Csak pár órával később jutott eszembe, s ezt később sikerült neki is elmondanom, hogy a felettük lakó idős hölgy, aki már nagyon nehezen mozogg, nos, az ő szintén nagyon öreg vörös macskájának lehet ilyen gépe, annak a zörgését hallják. Mert nyilván a néni nem fog kínlódva leballagni a lépcsőn az emeleti hálószóbából, hogy a macska ehessen. 

Azt hiszem, ez elég sokat elmond az itteni lakások hangszigeteléséről.

De jut eszembe, lassan megyek is, megetetni Mantzit. Nemsokára 18 óra, ilyenkor már rendesen az ajtó előtt toporog, vacsorára várva. Néha beengedem tíz percre, a sarki fotelben babusgatom kicsit, hagyom, hogy a dorombolása rezegtesse a kezemet. Fúrja a fejét a tenyerembe, vakargassam, gyürkésszem a füleit. S hangosan tiltakozik, amikor felnyalábolom a most már 5 kilós testét, és kirakom. Sajnos, hanyagolja az új házát, a régiben alszik. A hidegfront idején kibéleltem azt is, az újat is, de alighanem a régit jobban szereti, mert inkább barlangszerű.

Az év első lusta hétvégéje

Havat ígért a levelibéka a hétvégére. A szokásos elfúló lélegzettel jöttek/jönnek a mit-kell-csinálni-hidegben tanácsok, pár óránként frissített helyzetjelentés, amit egyelőre kétkedve olvasok, de magam is egyből a legfontosabbra gondoltam: Mantzi alá kell egy extra réteg. Szerencsére ezen a hétvégén még nem volt piac, ha lesz is valami hó a környéken, nem okoz gondot, bár akkor lehet, elmarad a hétfői, régi piaci tagokkal való találkozóm.

Mantzi egyébként nemcsak igen vastag, finom bundát is növesztett, de hájat is, hála annak, hogy Elaine-ék elköltöztével Meadhbh (alias Zajosanyuka) megkérdezte, hagyhat-e kint neki kaját. Természetesen igent mondtam, miért is ne, így extra karácsonyi húspotyadék került Mantzi és egyéb, errefelé járó macskák elé. Úgyhogy ha megy előttem, a pocakja jobbra-balra kidudorodik, s leng, mint egy terhes anyacárnőé, legalább megvan rajta a réteg, ami védi a hidegtől. Mindig tudom, hogy a) igen éhes, b) kellően hideg van, mert olyankor a küszöbön való szokásos nyújtózkodás nélkül gyorsan slisszol be a lakásba.

Elaine-ék ugye, elköltöztek, s most már nem járnak vissza, mert a lakás már nem Sale Agreed, hanem Sold. Elvileg egy nő vette meg, ennyi az infó amit kaptam az új lakóról. Mantzi már nem ül fel az ajtójuk elé, s autó sem jön, ami után rohanhatna lelkesen. Néha váltunk macskás üzeneteket egymással, Elaine saját bevallása szerint 'heartbroken', mert már nincs 'meaningful' kapcsolata Mantzival. Mantzinál nem vettem észre a heartbroken-séget, de azt igen, hogy szívesebben mászik az ölembe, s fúrja a fejét a markomba, az előszobában, s ilyenkor babusgatom egy kicsit. Többet és jobban gurgulázik, mint korábban, nagyon szeretem ezt a halk torokhangját, ilyenkor tudom, hogy béke van és értékel. Egy percig.

De továbbra is válogatós, nem mindegy, milyen kaja kerül elé. Díva!

***

V.-nek munka jövő héttől, nekem pedig meg kellett néznem, milyen nap is van ma, mert sosem tudom, hogy túl vagyunk-e már a WTF-időszakon? De már tudom, hogy ma vasárnap van. Csütörtökön voltunk NCT-n, viszonylag zökkenőmentesen ment az egész, megint a miénk volt a legszebb autó a sorban, kivéve egy jókora Volvo-t, aminek a színe és mérete is elbűvölő volt. Egy nálam pár centivel és legalább egy évtizeddel idősebb nő "vezette", nagyon rosszul, s V. szerint alig tudott beállni a parkolóba, szerintem szokatlan lehetett neki a kocsi mérete, biztos a férjéé lehetett. Vagy először hozta ide.

Egyéb hírek: 

December közepén nyugdíjba ment az itteni női rendelő orvosa, s a rendelő két fiatal orvosnő irányítása alatt megy tovább. Hamarosan be fogok jelentkezni, s kiváncsian várom, milyenek. Mindig nagy reményem van a fiatalabb orvosokkal kapcsolatban, remélem, nem fogok csalódni. Talán most tényleg fel is veszik a telefont, amikor az ember időpontért telefonál.

Több hónapos tárolás után visszadobtam mind az öt labdát, amit berúgtak hozzánk. Egyikük alig egy óra elteltével megint bent landolt, úgyhogy visszaraktam a nagy, szétterülő levelű növényem alá, majd húsvétkor megkapják. 

Egérke is rohangál a kertben. Tényleg hideg lesz?

A város két nagy telkén is megkezdődtek a munkálatok, az egyik a régi Dell gyár területe, a másik pedig a hadseregé volt, szép fás terület, a közepén jókora, csendesen magába omló épülettel, a város hajléktalanjaié, drogosaié volt. Utóbbin elkezdték kivágni a fákat, s szomorúan vettem észre, hogy egy szép japáncseresznye máris áldozatul esett a favágóknak. Állítólag szociális lakások lesznek ott, csakúgy, mint a Dell-telepen, bár oda eredetileg öregek otthonát terveztek, csak gondolom, nagy volt a háborgás, vagy nem kapott rá engedélyt az építő, s ezért a változás.

A minap a Tescoba mentünk vásárolni, amikor a bejáratnál eltolta mellettünk a biciklijét egy diszkrét eleganciával öltözött illető (tweed zakó, szolíd színek, bőrtáska, ilyesmi). Gondolkoztam, hol láttam már ezt az embert, s akkor esett le, hogy ő Killruddery tulajdonosa, Earl Brabazon. Ezen roppant jót szórakoztam, hogy régen a hozzá hasonlók a cselédet küldték a boltba, vagy elegáns autókkal hajtottak át a városon, most pedig lebicikliznek tejért, mint akárki más. 

***

Tegnap jó nap volt: sokára keltem fel, olvastam, szopogattam a teámat, aztán elmentünk a Gyárba, majd take-away egy japán étteremből, s otthon a Bad Sisters binge-watching-olása. Az Apple TV+ ingyenes a hétvégén, gyorsan kihasználtam az alkalmat. Kicsit hosszú lére volt nyújtva, de elég szórakoztató volt a sorozat, a színészek és az ismert helyszínek miatt. Mára is hasonló napot tervezek, aztán holnaptól vissza az életbe.

Közben fél szemmel az időjáráselőrejelzés figyelése, de hó ide csak nem jön. Esik, esik, esik, nagyon sötét van. Mantzi tegnap külön engedéllyel szunyókált az ölemben egy kicsit, aztán kiraktam kajástól. A régi házában aludt, talán mégsem volt olyan hideg, hogy a béleltebb, melegebb házába vonuljon.