Volt egy gondolatom (csak erős idegzetű-eknek)

Ma egy rádióműsor kapcsán megint rámjött a a véges agyam okozta félelem. Vagy minek nevezzem. Szóba került az Univerzum. Nekem pedig beugrott az az este, amikor az öcsém megmutatta a házilag készült, 200x-os távcsövén a Szaturnuszt és a gyűrűit. Aztán a rádióban ennek a könyvnek az írója nyilatkozgatott, hogy mi lenne, ha két holdunk lenne. S mi lenne ha... S mit nem tudnak 100 %-osan... S van-e élet máshol is... És... és... nekem pedig beugrott az a kérdés, amitől egyszer már eléggé frászt kaptam a kávézóban, de úgy, hogy levert a víz, s nemcsak a sütők kibocsátotta hő miatt: szóval, hol a vége? Az Univerzumnak? S az milyen? S egyáltalán...

Próbáltam elképzelni. Hogy valahol muszáj, hogy vége legyen.... de az hogyan néz ki? S mi van azután? Van valami?

Itt most tartsunk szünetet. Gondolkozzunk el.

Ugye, hogy milyen rémítő gondolat?

Festegettem a sütiket, és éreztem, hogy tele lesz a fejem ezzel a rémítő gondolattal, kiszorítva minden mást, aggodalmat magam miatt, örömet, mert jól sikerült a nap, mert Susan adott gyerekjátékokat, tippeket (6 gyereke van, ért hozzá), kiszorult a fejemből a jól végzett munka öröme, csak az maradt hogy milyen lehet az Univerzum vége? S milyen lehet az, ha nincs vége?

Féltem, na. A véges agyammal próbáltam felfogni a végtelent, s naná, hogy nem sikerült. S ebbe beleizzadtam, ebbe a félelembe, kalitkába szorítottságba.

Szerencsére kis idő után meghallottam, hogy kopog az eső az ablakon, s kirohantam, menteni a száradó ruhákat.

S aztán a félelem elmúlt, de azóta erőnek-erővel próbálom kerülni ezt a gondolatot.

Mennyivel jobb hangyának lenni, s nem filózni ilyeneken.

National Fish and Chips Day

Ma National Fish and Chips Day van! Az itteni, nagy hagyománnyal rendelkező olasz fish and chips-esek alapították meg ezt az "ünnepet". Sajnos, az uram nem szereti a halat, így a mai vacsorakészítést nem tudtam kiváltani ennek a remek kezdeményezésnek az igénybevételével. De még igen élénken emlékszem arra az estére, amikor Botonddal elzarándokoltunk Howth-ra, hogy egy ottani chipperes finomságaiból vacsorázzunk. V. csirkét kapott, ha jól emlékszem. Mert nemcsak halat tartanak ám, hanem másféle húsokat is.

***

A reggel nem indult valami jól. Komolyan mondom, hangosan felnyerítettem, amikor a kávézóban a srácok kissé zavartan azzal fogadtak a pult másik végén, hogy izé, pénz az nincs.

S még csak nem is a kávézónak szállítottam, nekik a jövő héten fogok. Hanem azt a 127 süteményt vittem be ex-főnökömnek, ami az esküvőre hivatalosan meghívott vendégeinek neveivel volt ellátva. Amelyek elkészítésére olyan szépen megkért. A saját, személyes megrendelésére sem volt képes annyi időt fordítani, hogy az érte járó pénzt belerakja egy borítékba. Miután megírtam neki, mennyi lesz. Na ja, holnap esküvő, biztos baromira elfoglalt és izgul, de azért mégis...

Az ez után következő öt perc már nekem volt kínos. Az egyik lány felhívta telefonon, hogy miből fizessenek ki, mert a pénztárgépben lévő pénzt nemrég adták oda a cégnek, amelyik levest szállít nekik. A válasz az volt a vonal másik végéről, hogy várjam meg, míg a kávézó melletti papírbolt kinyit (10 perc), és oda menjenek át, és kérjenek kölcsön. Nem csak a tilosban való parkolásom miatt mondtam nekik, miután letették a telefont, hogy miattam aztán ne kínoskodjanak a papírbolt dolgozói előtt, majd ha ex-főnököm felbukkant az ünneplés okozta másnaposság alól, akkor tegye be a pénzt a nevemre a pénztárba, és jövő héten begyűjtöm, a kávézó sütijeinek leszállításakor. Pedig jól jött volna a készpénz, utána bevásárolni mentem...

Hát hogy lehet valaki ennyire.... "patetikus"?!

***

Tegnap levették rólam a monitor érzékelőit, így este végre nyugodtan tudtam aludni. Most hatalmas piros, kiszívott foltok vannak rajtam itt-ott, mintha afférom lett volna egy polippal. De legalább nyugodtan végig tudtam aludni az éjszakát, nem ébredtem fel folyton, hogy jaj, nem jött-e le valamelyik érzékelő?

A dokinak vittem pár sütit, kenguru-formájút. Elég kínos jelenet volt, nem hiszem, hogy itt szokás ajándékokat vinni a dokiknak, de most már mindegy. Holnap vérvétel, pénteken nyaki ultrahang, aztán remélhetőleg vége. Ma még fekete csokit is vettem magamnak, esténként egy-egy kockával próbálok majd hozzájárulni az egészségemhez.

***

Közben úgy viselkedünk, mint egy tipikus negyvenes gyermektelen pár, akikhez kisgyermekes ismerősök jönnek látogatóba. Néhány, nem gyermekbarát dísztárgyat felraktam a polcok magasába. Az egyik hangfal tetején nem túl fixen álló nagy cserepű növényem arra az egy hétre a kertbe fog kitelepedni. V. a kicsik étkezési szokásairól faggatja a mamát. Számba vettem, hány kisebb méretű párna az, ami megfelelne a kicsik feje alá. Számomra eddig még ismeretlen olvasómtól is kaptam tippet, hol van remek játszótér, hová menjünk. Gyerekbarát fürdőgél sem ártana, mert aligha hiszem, hogy korábbi vendégeinknek szánt, kissé férfias, lime-mal és bazsalikomolajjal dúsított cucc tetszene nekik...

Frászban vagyok? Abban bizony. Mentségemre legyen mondva, nem voltak még ilyen ifjú szállóvendégeink. S a gyermekekkel való szoros együttélésről való tapasztalataim féléves au-pairségem idejéből valók, s annak bizony már 21 éve...

A rendszer beszippantott

Jelenleg úgy nézek ki, mint egy droid, némileg elszúrt vezeték-elrendezéssel. Egy Holter-monitor van rám aggatva, ami 24 órán át figyeli a szívműködésemet. Zsinórok mindenhol, ha nem gyömöszkölöm a zsebembe, egy adag vezeték a térdemig lóg.

Ez lett a neurológusnál tett látogatás eredménye... nem lett vége a kórházba járásnak, korántsem.

Ő alaposan kikérdezett - a piacon való munkálkodásomat pl. nagyon érdekesnek találta, de ettől még nem fogok neki hálából sütit vinni. Megcsinálta rajtam ugyanazokat a vizsgálatokat, amiket a háziorvos. Meghallgatta az időváltozással kapcsolatos panaszaimat. Megmutatta nekem a magammal vitt cd-n lévő képeket az agyamról. (Szép, érdekes, de főleg az összevissza fogaim látványa kötött le.) Majd felírt mindenféle vizsgálatot. Öööö, kellenek nekem ezek? Igen, a végére kell járni, mi okozta az "epizódot". Csudás. Valamint szedjek aszpirint (felírta, hurrá), menni kell majd glükőzszintet és koleszterinszintet méretni, ezt a háziorvosnál, megnézik ultrahanggal a nyakam ereit, működnek-e rendesen... Ezt majd Dundrumban, egy Euromedic nevű cégnél, mert ott olcsóbb, mint máshol. Mert a biztosításom persze, megint terítékre került, azúttal azonban már készültem, tudtam kötvényszámot stb. Olyan volt, mint egy árajánlat-kérés, a neurológus recepciósa maga telefonálta végig a szóbajöhető helyeket, amikor megkapta a vizsgálatok listáját, hogy mit-hol-mennyiért végeznének el... félelmetes.

De a legnagyobb sokk ez a masina volt, amiért át kellett sétálnom megint a Beacon-be, a kardiológiára, ahol már rutinosan csaptam a pultra a biztosításom számát. Előbb mindig a piszkos anyagiakat kell tisztázni, ezt már megtanultam.

A Beacon-beli recepciós nő örömmel értesített, hogy nemcsak a monitort fogom megkapni még ma, hanem egyből elvégzik a "bubble echo-t" is, amit felírt a doki - jajdejónekem, nem kell várni, ugye örülök? Így a hölgy. Micsoda? Miisez? Elmagyarázta, hogy ez abból áll, hogy kissé sós folyadékot fognak az erembe fecskendezni, majd megnézik, hogyan halad át a szívemen. Ultrahanggal azt is megnézik, van-e a szívemen lyuk, mely, mondjuk, születésemtől fogva ott van, de nem okozott problémát eddig, s ott rejtőzködhet - esetleg - egy kis vérrög. Ami ha megindul, az agyba jutva okozhat olyan tüneteket, mint amim volt. Ha jól értettem a magyarázatot. Sőt, nem árt megnézni, hogy rendesen, egyenletesen ver-e szívem, mert az is okozhat vérrögöt. S a vérnyomásomat mikor ellenőriztettem utoljára?

Amikor a vizsgáló doki kezembe nyomott egy köntöst, elsápadtam - erről nem volt szó. Hogy itt nekem ma vetkőzni kell, én csak a neurológussal akartam találkozni, kérem szépen! Deréktól felfelé mindent le kellett venni, köntös magamra venni. Megtettem. Nagy nehezen be is kötöttem a hátam közepén a madzagját. A fickó visszajött, végignézett rajtam, s közölte, hogy bocsánat, de ez a kardiológia, itt nem lehet szégyenlősnek lenni, legyek szíves a köntöst úgy felvenni, hogy elől legyen nyitva. Francba. Kibontottam a köntöst , megfordítottam, s elég felkészületlennek éreztem magam arra, hogy hátizé, ugyan egy orvos, de mégiscsak egy férfi, zselével körbekeni a mellemet, majd minden figyelmeztetés nélkül jó alaposan a bordámnak nyom valamit, amivel megnézegeti a szívemet. "Olyan ez, mint amikor megnézik a méhben a kisbabát, érti ugye?" - mondta nekem, aki ilyet csak filmen látott és a büdös életben nem szült.

A java csak ezután jött. Feküdjek a bal oldalamra. Kar a fejem alá. Az ekkora már elég ragacsos szívkörnyékem tele lett ragasztgatva valamivel - nem láttam, mit ragasztott rám, mert a falra próbáltam fókuszálni, mint aki ott sincs. Jött egy másik doki, helló, hogy s mint, a kezem fejébe bekötött egy kanült, amin négy csapocska volt. Innen kezdve nem néztem oda, de ha jól értettem, mindegyikbe belecsavarozott egy sós folyadékkal teli fecskendőt. Majd szépen keresztben elfeküdt a lábaimon, hogy könnyebben hozzáférjem ezekhez, és egymásnak vezényszavakat adva az ultrahangossal, belémnyomta a folyadékokat. Közben pedig szorult a bordámnak az a vizsgálófej... Néztem a falat, nem tudtam, kínomban sírjak-e, vagy nevessek. Tuti, hogy holnapra lesz pár zöld folt a bordámon...

" - Nem rajong a kórházért?" - kérdezte az ultrahangos, amikor észrevette arcomon a kínos vigyort. Jaj, hát dehogynem. Különösen az ilyen kissé kínos, kitakart testhelyzetekért rajongok, vazze. A másik ember kicsavargatta belőlem a fecskendőket, s most már hanyattfekve ment az ultrahangozás. Néha meghallgathattam, hogyan súg-búg, lögyböl hangosan a szívem. Működik.

(Nem szeretek belegondolni, bár néha szoktam, hogy a nap 24 órájában, éjjel-nappal, folyamatosan dolgozik odabent a szívem, megállás, lazítás nélkül - egyszerűen ijesztő belegondolni, hogy sosem lazíthat, sosem pihenhet meg pár percre, mert pumpál, kitartóan, hogy életben tartson engem. Hogy én erre méltó vagyok. A kis önzetlen izomcsomóm. Az én drága szívem. Fura gondolat, na.)

Az ultrahangos innentől kezdve elég csevegős lett, kiderült, hogy ausztrál, 13 éve él itt, dumálgattunk, mint egyik expat a másikkal, egy nappal idősebb csak, mint én, szeret itt élni, mert olyan változatos ország, Ausztráliában bezzeg mindenki egyforma városokban él, egyforma kaját eszik és egyformán öltözik, egyforma szokásokkal. Bezzeg itt. S pár évente eszébe jut, hogy haza kellene költöznie, de aztán eszébe jut a munkakeresés okozta stressz, és inkább marad. S járt már Budapesten, s tetszettek neki a fürdők. Milyen jó is a melegvízes medencében üldögélni, kár, hogy itt nincsenek.

Aztán kaptam papírtörlőt, nagynehezen megtörölköztem, felöltöztem, kézfejemben a kanüllel (fájt) felöltöztem. Menjünk egy másik szobába. Mentünk. Itt póló megint le (kézfejem fájt), felrakta rám ezt a Holter masinát, elmagyarázva, hogyan vigyázzak rá, fürdöni nem szabad, ha lejönne, itt egy pót-tapasz, ezen a kis papírkán pedig jelezzem, milyen tevékenységeket végzek a 24 óra alatt. Ha leválna rólam valamelyik drót, vagy akár több is, íme a színkód a drótokhoz, melyiknek hová kell feltapasztva lennie rám. Közben azt néztem, hogy az ágyon, amire ülnöm kellett, vajon miért van egy maroknyi szőr. Valakit leborotváltak előttem, de a szőr maradt. Eh, ők sem tökéletesek... Mivel sejtettem szabadulásomat, ezen már csak mosolyogtam. Aztán jött egy csicsergős nővér, s kiszerelte belőlem a kanült. Ez már nem fájt.

Aztán utamra bocsátottak, mentem, nyakamban lógott a masina, óvatosan mozogtam, mint akire tojást kötöttek. V-nek elmeséltem mindent, részletesen, kis színesekkel tarkítva, de furán ideges voltam. Nem igazán tudom eldönteni, hogy csak tényleg alaposak, vagy madárnak vagyok nézve, és most egyik osztályról megyek a másikra, megint teszt, aztán újabb teszt... S a végén esetleg mondanak annyit, hogy hm... végül is, nem tudjuk, mi volt a gond.

Alig vártam, hogy hazaérjek, a sütijeim közé, ahol én irányítom a dolgokat...

Kora nyári ígéretek

Hihetetlenül szép nyári idő volt a hétvégén, így a piacon sokan voltak, eladtam majdnem mindent, pl. az összes kenyeret, pedig most többet csináltam a szokásosnál. Hiába, BBQ-hoz kell a kenyér :-) A süniforma továbbra is beválik, továbbá vettem új magkeveréket díszítésnek a parti kenyerekre, mák helyett, mert azt nem kaptam sehol. Hiába, lassan ideje lesz elzarándokolni a magyar boltba.

Elkészültem a jókora elsőáldozós tortákkal, majd kiváncsi leszek a visszajelzésekre. A múltkori rendelőm meg volt elégedve a dús, lekvárral töltött vaníliás piskótatortával, ami csupa rózsaszínnel volt díszítve. A finom lekvár alighanem megtette a magáét... Ma pedig ex-főnököm esküvői sütijeit sütöm ki, szerdán szállítok. Délután pedig orvos.

A szép napos időre tekintettel mentünk sétálni, szombaton is, vasárnap is. A tenger nagyon nyugodt volt, csodaszép türkíz-árnyalatok mindenfelé, és kis páracsík a víz és a part menti dombok felett. Tegnap belepréseltem magam az egyetlen, hordható méretű térdnadrágomba. Amikor gyürkésztem bele magam, bele-akadt a kezem puha hasamba... többmaroknyi a mennyiség. Borzasztó, muszáj csinálni valamit, tömegem egyhatoda felesleges. Ha így nézzük, rendesen el vagyok hízva.

A promenád tömve volt emberekkel, még fürdőzőket is láttunk. 23-25 fok volt a hétvégén, tegnap este pl. kiültem a kertbe egy pohár borral, újságot olvasni, madarakat hallgatni. Ez az új időtöltésem este, fél tíztől: kinyitom a kertajtót, bebújok az ágyba, és hallgatom a rigók és tsai énekét. Igen hangulatos.

Közben a biztosító kifizette az orvosi költségeim egy részét, holnap, amikor már kezemben lesz a neurológus számlája is, röptetem nekik a többit. Remek, hogy nem ülnek el rajta!

Tegnapi séta során Trish-sel találkoztunk lent a parton, és megerőltetőnek egyáltalán nem nevezhető séta után megkávéztunk a játszótéren/parkban. Elmeséltük neki, hogy kisgyermekes ismerősöket várunk, aggódunk, hogy mennyire gyerekbarát a lakás, és milyen időtöltést tudunk nekik javasolni, ami gyereknek, felnőttnek is szórakoztató lehet. Már feltérképeztük a környék játszótereit, Adhaimhín-t (p.k.) is kifaggattam, mint kisgyermekes szülőt, sőt, gyerekülést is kértem/kaptam tőle kölcsön. Nagy örömömre tegnap megnyitották a dublini állatkert farmját, ahol lehet kicsi állatokat tapogatni, műtehenet fejni, nyuszikat nézegetni - jó program lesz az is.

***

Nem tudom, írtam-e, de szabadság előtt a Facebook-on át írt nekem egy lány, a kávézó egyik alkalmazottja, hogy milyen jó lenne, ha megtanítanám a dekorálás trükkjeire. Visszaírtam neki, hogy no problem, majd fussunk össze valamikor, és megmutatom, hogy s mint. V. egyből összevonta szemöldökét, hogy csak nem ki akarja valaki művelni magát dekorálásból, hogy aztán a kávézó megváljon tőlem?! Megnyugtattam, hogy trükköket meg lehet mutatni, de kézügyességet, türelmet nem lehet tanítani.

Néhány mail- és üzenetváltás után kiderült, hogy Dervla június elsején kávézót nyit egy másik lánnyal, mégpedig Marian-nal, aki szintén a kávézóban dolgozott eddig séfként, s akit - mondhatni - ismerek. A hírnek nagyon örültem, mert Marian jó fej, ügyes csaj, képzett séf, s már egy ideje gondolkozott azon, hogy más munkahely után néz. De azt nem mondta, hogy ilyen nagyívű terveket forgat a fejében, hogy a belvárosban, a Powerscourt Town House Centre-ben nyit kávézót!

(Sőt, a Facebook-ról az is kiderült, hogy egykori kollégám, a dél-afrikai Myles Sligo mellett kávézót nyitott a feleségével. Az biztos, hogy hírek-hírmorzsák felszedegetésére, rövid üzenetek váltására - értsd: felületes kapcsolatok fenntartására - kiválóan alkalmas eszköz a Facebook.)

Tegnap, amikor megint megbeszéltük Dervlával, hogy mikor és hol találkozunk (javasoltam, hogy nyitás előtt, az új kávézó konyháját avassuk fel, viszek mindent, ami kell), Dervla viccesen célzott rá, hogy ha le akarok nyomni pár sütős műszakot, szívesen látnak. Hm... Ettől kicsit összeugrott a gyomrom, mert alkalmazottnak nem mennék vissza, de az bizony nem jönne rosszul, ha lenne még egy hely, ahová szállthatnék... Majd meglátjuk.

***

A hét másik nagy híre az, hogy Peadar eljegyezte Annát, és Anna megkért, csináljam meg majd az esküvői tortáját. Anna papájának első megjegyzése a hír hallatán az volt, hogy reméli, Peadar most már levágatja a haját :-)

Emlékeztetőül, egy írás Annáékról.

***

Közben folyamatosan problémázik a levelező rendszerem, ezért ha valaki nem tudna elérni, bocsánat. A probléma megoldása folyamatban van.