A rengeteg mézeskalács csontváz és egyéb társaik remekül fogytak a szombati piacon, a kevéske maradékot pedig ma V. bevitte az Üzembe. Emilie mesélte, hogy főleg a mexikói "Halottak Napja" mintázatú, nagyon színes koponyák fogytak el azonnal. Festettem is volna még neki, de sajnos, sok eltört, ahogy vettem őket elő a dobozból. Nem tudom, miért, talán mert kiszáradnak? De már sokszor előfordult, hogy a sütijeim pár nap dekorációra várakozás során megrepednek, ezért ha megrendelésre dolgozom, mindig szoktam pár plusz darabot sütni. Három koponya maradt csak egészben, a többit megesszük majd.
Váratlanul megkeresett exfőnököm, behízelgő sorokkal, hogy segítségre van szüksége, a vacsoravendégei nem esznek cukrot, sem tejterméket, volna valami süti a tarsolyomban, mert az ő bevált receptjei mind száraz és unalmas desszerteket produkálnak, s reméli jól vagyok, s fussunk össze egy kávéra... Yeah, right. Mázlim volt, pár nappal korábban az újságban olvastam Nigella Lawson új könyvéről, amihez pár receptet is mellékelt (már két könyve vár megvételre, de majd később kerül erre sor, ha lesz nekik hely...). Az egyik torta elvileg vajmentes, cukor ugyan van benne, de az könnyen kiváltható kókuszpálma cukorral. Így továbbküldtem a receptet exfőnökömnek, de a köszönöm után nem jött semmi, hogyan sikerült a torta. Amit ma fogok kipróbálni, igen, eljött a nap, amikor egy vegán torta készítésébe vágok bele.
Mondhatni, muszáj. Illetve, nem muszáj, de még mindig erős késztetést érzek arra, hogy az Üzemnek segítsek, ha mással nem, hát ötletekkel. S most vegán dolgokat kezdtek el felszolgálni, meghajolva a kor kívánalmai előtt. Ugyanakkor pár napja rivális kávézó nyílt a sarkon, gyakorlatilag az ember belebotlik, mielőtt az Üzemhez elérne. Roppant aggasztó. Emilie tortái remek darabok, és mindig irigykedve nézem, olyan szépek, de ez nem elég a vevők becsábításához: mostanában nagyon terjed a vegán, vegetáriánus étkezés, életmód, így Ray erre helyez nagyobb hangsúlyt. Így aztán arra gondoltam, ha találok valami érdekeset, elküldöm a receptet Emilie-nek, s most meg fogok vele próbálkozni, mert a piacon is kerestek már tejmentes és cukormentes dolgokat...
Ha sikerül, megírom. Ha nem, akkor is!
***
Vasárnap régi lakótársunk, Sandra meghívására perui pop-up vendéglőbe mentünk ebédelni. Egy sporttelep klubházába szólt a meghívás, ahová - az éppen aznap zajló dublini maraton miatt - csak jókora kerülővel jutottunk el, az útlezárások miatt. Csak hosszas kérdezősködés után találtuk meg a termet, mert semmi nem jelezte, hová kellene menni. Először az emeletre tévedtünk fel, ahol egy "Latino Halloween" felirat fogadott minket, s egy latin-amerikai pár, listával, akik letereltek bennünket a földszintre. Csak egy WC ajtót találtunk lent, aztán mellette eldugva egy másikat, mint kiderült, az vezetett a "vendéglő" helyszínére. Egyszerű papírterítővel letakart asztalok, mely terítőket a huzat lengette, minden asztalnak volt valami humoros neve, rajtuk papírslejfnik, a foglaló nevével. Úgy ültem, hogy rálássak a konyhára, ahol már folyt a sürgés-forgás.
Sandra késve érkezett, mert nem jártak a buszok. Nagy örömmel üdvözöltük egymást, próbáltam emlékezni, mikor futottunk vele össze utoljára... Nagyon régen, három éve! Azóta házat vett, mint kiderült, egy igen kellemes, félreeső kis zsákutcában, fás, kertes, nyugis környéken. Már előre szabadkozott, hogy az ebéd nem lesz zökkenőmentes, ez ugyan már a negyedik ilyen rendezvény, de mindig elhúzódik a fogások tálalása, kicsit össze-vissza szervezetten megy minden...
Inni pisco sour-t kértem, vagyis savanyú pisco-t, a peruiak szőlőpálinkájából készült koktélt. Zöldcitromlével, felvert tojásfehérjével, cukorsziruppal készül, pár csöpp angostura bitter kerül a tetejére, és egy csipetnyi fahéj. Nagyon finom! (Lehet whiskey-vel vagy más pálinkaszerűséggel is készíteni...) Citromos vizet kaptunk, míg vártunk az ebédre, ebből azonnal hoztak utánpótlást, ha kifogyott az üveg.
Az előétel nekünk ceviche volt, V. pedig egy furcsa öntettel leöntött burgonyás, hagymás ételt kapott (papas a la diabla = krumpli ördög módra). Főtt krumpli volt, valamilyen sajtszósszal leöntve, perui chiliszósszal ízesítve. Kis edénykében az asztalra még további csípős szószt is raktak, ha nem lett volna elég erős. A ceviche remek volt, felkockázott haldarabkák, zöldcitromlében "megfőzve". Egyszer még régen, amikor együtt laktunk, Sandra csinált nekünk ilyet, s elmesélte, hogy a halról leöntött opálos zöldcitromlevet tigristejnek hívják, s meg lehet inni. Amin különösen jól szórakoztam, hogy salátaként (konzerv)kukorica is került a tányérra, amihez hatalmas, félig kipattogott kukoricaszemeket kevertek. Sandra csodálkozva jegyezte meg, hogy jé, szereztek igazi perui kukoricát... Ez az egyetlen fotó, amit kapkodva csináltam az ebéd során, azt hiszem, nem lehet nem észrevenni a "rendes" és az európai kukorica közti méretbeli különbséget...
A második fogás sült kacsacomb volt, rizzsel, a combon nem fedeztem fel semmi érdekeset, de a mellé adott korianderes rizs nagyon finom volt. Sajnos, nem volt időm megkérdezni, mi adta a finom ízét, de úgy sejtem, húslével alaposan meg volt öntözve (Arroz con pato). Desszertnek pedig rizspudingot kaptunk, erősen bordó színű, édes lilakukorica kompóttal (!), amibe ananászdarabkákat kevertek.
Közben további pisco-k, és csevegés. Sandra elmesélte, hogyan repült egyszer haza takarékosan, Párizson és Caracas-on keresztül, ahol az egyetlen Limába tartó gép meghibásodott, s többnapos veszteglés lett a karácsonyra hazaérés helyett. Mesélt Caracas-ról, hogy mennyire nagy a szegénység, s a drágaság. Az ebéd elhúzódott, egyre csak jöttek a többi asztalokhoz, sokszor kellett várni, de minden finom volt, ízletes, és igazán nem tehetnek róla, hogy a bárral kiegészített sportterem nem volt igazán perui hangulatú. Egy lepedőre felragasztottak pár fekete-fehér fotót a régi Limáról, s egy táblára krétával szépen fel volt írva a pisco sour receptje, de az egyes arcokon kívül más nem árulkodott róla, hogy itt perui összejövetel folyik.
A hosszúra nyúlt ebéd után elvittük haza Sandrát, s ő megmutatta a házát, amolyan townhouse: kicsike, de tökéletes kialakítással, alul kis belépő, egybenyitott konyha, ebédlő és nappali, ahonnan ajtóval lezárható lépcső vezet az emeletre, ahol két háló és a fürdő van. Rengeteg növény, jókora, magukba ölelő fotelek, rajtuk birkaszőrök és sokszínű indián szövetek: igazi otthonos ház. Szobájának ablaka jókora, nyitható panelekkel, irigyeltem is, hogy ha akar, éjjel nyitott ablaknál alhat. Gyorsan körbenéztünk, a kifestéshez Róbertet ajánlottam figyelmébe, aztán igyekeztünk haza.
S most a hátsó szobából hallgathatom, hogyan petárdáznak, tüzijátékoznak odakint a gyerekek és szüleik. Nálunk sötét van, az íratlan szabályok szerint ez elvileg azt jelentené, hogy nem fogadunk Trick or Treat-ezőket, de attól még becsengettek már egyszer... Akinek lehetett, elmondtam, hogy mi nem ünneplünk, így igyekeztem megelőzni a becsengetéseket. Úgy tűnik, sikerrel!
