Ha a feleségedet boldoggá akarod tenni, vegyél neki egy szexi powertool-t...
... mondtam a férjemnek, miután először használtam azt az elektromos kéziszerszámot, amit hónapokkal ezelőtt vett nekem. Valahogy úgy esett, hogy már két, különböző méretű készlet is van a lakásban (s egy régi, ami a háziúrról maradt ránk), de tegnap - végre itt az alkalom! - használatba vettem az enyémet. A végére már csípőből váltottam benne az akksit, rutinosan kapkodtam el a csúcsáról a csavarokat, és közben nevetve élveztem a hatalmamat a máskor kínszenvedést jelentő csavarok felett.
Mert igen, segítségével egy új, eddig ismeretlen világ nyílt ki előttem. Mindent meglazítandó csavarnak láttam a munka végére. Öröm volt vele dolgozni. Le tudtam szedni a polcokat, szétszedtem a fiókjaimat, amiben a kiszúrókat tartom, a könyebb mozgatás végett, szétszedtem (mert szét kellett) a munkaasztalomat, s utána nagy lelkesen még a beépített szekrény ajtóinak is nekiálltam. Ebben aztán már V. segítségére szorultam, mert az öreg szekrény fémszerkezetei gyakorlatilag összerozsdásodtak az elmúlt 20 év alatt, összenőttek a falemezekkel. Iziben eldöntöttük, hogy nem kell nekünk beépített szekrény, a szoba belső végére polcokat készíttetünk majd, eléje megy egy könnyen húzható színes függöny, s hadd szellőzzenek a ruhák: máris lesz több hely nekik és a bőröndöknek, s végre a megfelelő szögben fordíthatom az asztalomat az ablak elé.
Pakolós hét és hétvége volt. Apránként próbáltam a feladattal szembenézni. Először a ruhákat gyömöszöltem az összes bőröndünkbe, közben kiszelektálva néhány ebbe-már-nem-férek-bele-minek-is-vettem darabot. A könyveknek vettem nyolc nagy, műanyag, rápattintható fedelű dobozt, ami légmentesen zár, s a megtöltött dobozokat kicipeltem a megrogyott tetejű shedbe, aminek azért az oldalai még állnak, és egy szintén megviselt, leselejtezett zuhanyfüggönnyel letakartam a dobozokat. Bár nem jósolnak esőt a hétre, de azért jobb az óvatosság. Természetesen nem volt elég a 8 doboz, volt egy alig használt kis polc, amit a hálóba húztam át, oda halmozva fel a keskenyebb könyveket. Maguk a könyvespolcok, megszabadulva terhüktől, a hálóban az ágyunk lábához kerültek, s éppen csak annyi hely maradt a polcok és az ágy között, hogy lapjával mozogva ki tudunk menni a kertbe, ha kell.
Közben, ahogy egy barátnőm megjósolta, le-lelassúsodott a munka, mert olyan könyveket találtam, amikbe bele kellett lapozni. S olyan könyv is akadt számos, ami felett egy pillanatra elgondolkoztam, miért is hoztam ki magammal többezer kilométerre? Miért is őrizgetem? Mi fűz hozzá annyira, hogy még mindig megvan? Úgyhogy hamarosan lesz egy doboz könyv, amit majd V. kirak az itteni magyarok FB-csoportjába, hátha kell valakinek, egyben vagy kötetenként. S igen, lesz ami a reciklálós zúzdában végzi, hogy valamilyen új papírcuccként kezdje /folytassa életét.
A pakolás, bútortologatás eredményeképpen kaotikus állapotok uralkodnak a nappaliban, hirtelen nem tudnám megmondani, mi hol melyik dobozban rejtőzik, ami biztosan a helyén van, azok a kiszúróim, mert sosem lehet tudni, mikor esik be egy rendelés. A Bálint-nap a kávézóban nem volt sütiben sikeres, de a piacon kapkodtak értük az emberek. S Ray hosszú szünet után szólt, hogy ugye, Szt. Patrik-naptól fogva számíthat rám, mert lesz Anyák Napja, Pride... Örültem a jelentkezésének.
***
Közben mögöttem törés-zúzás zajai, már eltűnt a lakásból a beépített szekrény, lassan lekerülnek a külvilággal határos falakról a plaster board-nak nevezett vékony, gyakorlatilag kézzel téphető préselt lapok, amelyeket a lakás betontéglából készült falaira erősített favázak tartanak. Egy csöppet elképesztő, milyen módszerrel voltak, illetve nem voltak rögzítve a "fal" rétegei. Vékony nylon borította belülről a rózsaszínes, kevert anyagú (üveggyapot és még valami) szigeteléscsíkokat, bent tartva a nedvességet, de magát a szigeteléscsíkokat nem tartotta semmi: egyrészt megrokkant csak a saját súlya alatt, másrészt nem volt elég magasra feltéve, így JP mutatta, úgy rakták fel, hogy nem ért fel a plafonig, s nem ért el a szoba sarkáig sem, ott nem volt semmi, ott virágzott a penész. Ugyanígy nem volt szigetelés az ablak körül sem. Se purhab, se semmi. Csak levegő. Csodás.
Időnként szólnak, bemegyek fényképezni, hogy dokumentáljam a hiányosságokat, hátha valaki a telepen hasonló munkán gondolkodik, s V., aki ma bement egy fontos csoporttalálkozóra Dublinba, este lássa, hogyan haladnak, mit találnak. JP már (nem először) ajánlott egy kicsi légcserélős rendszert, amit szellőzőként a szobafalba lehet szerelni, pár száz eurós cucc, keringteti-cseréli a levegőt igény szerint, ezzel aztán teljesen és végleg ki lehet küszöbölni a penészesedést a lakásban, s akkor V. sem köhécselne többet, s nem puhulnának meg riasztó gyorsasággal a mézeseim. Még megnézik, fúrható-e a főfal, aztán dönthetünk erről is.
Nagyon szerettem volna egy dönthető és befelé nyíló ablakot, de ugye, a szerződés és a management company nem engedi, valamint JP azt mondta, ha a szellőző mellett döntünk, akkor nem kell az ablaknyitás miatt aggódnom, friss lesz a levegő anélkül is.
A tonnás szemeteszsák már tele, hamarosan mennem kell a következőért, a biztonság kedvéért nem árt, ha van még egy itthon. Szerencsére a fa léceket JP munkatársa el tudja égetni a saját kazánjában, még örül is neki, elviszi ő. Körlevelet kiküldtem ma reggel a kedves szomszédoknak, hogy itt fog állni a zsák a kert fala mellett, kis célzással arra, hogy apró kezekre nézve veszélyes törött fal- és fadarabok lesznek benne. Remélhetőleg nem fog turkálni benne senki, se gyerek, se felnőtt. Mondjuk, az ajtó videókamerája oda néz... Még arra is számítok, hogy majd valaki megsértődik, amiért megemlítettem, hogy apró kezekre nézve veszélyesek lehetnek a fadarabok, de mai napság csak az nem talál sértődnivalót, aki nem akar. Megőrült a világ.
***
A piacra kikerült a SALE AGREED tábla. Színes léggömbökkel hírdetjük a világnak, hogy ennek ellenére még működünk (s a kocsimnak még mindig vonzó segge van).
