"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Reggelente sétálok. Vagyis inkább megyek, fejemen a fülessel, hangoskönyvet hallgatok. Mire Michelin-baba derekú testemet felviszem ide a dombtetőre, s elmegyek a Tesco előtt, már kissé izzadok, s aztán megyek tovább, össze-vissza, ahogy elémkerülnek az utcák. Olyan helyekre megyek be, ahová eddig még sosem, a főútról nyíló kis mellékutcákba, zsákutcákba bemenve behatolónak érzem magam, aki az utolsó ház utáni kocsifordulóban nagy lendülettel fordul, hogy ha valaki figyeli, lássa, csakis testedzés miatt van itt, nem rosszat akar. Nem tudom, mikorra vetkőzöm le ezt a kelet-európai viselkedést.  A viszonylag korai időnek köszönhetően - munkába menők helyett - néha szembejön velem egy hozzám hasonlóan határozott léptekkel edző középkorú nő (basszus! középkorú vagyok!), de meglepő módon majdnem mindegyik karcsú. S macskanadrágban, sportosan nyomják, színes felsőben, testet ölelőben, némelyiknél vizespalack. Van, amelyikkel összemosolygunk, amikor előadjuk a most már megszokott jár...

Június van: mondhatni, 3 hónapja tart a vírusos aggodalom, bezártság, mi-lesz-később gondolatok, s az egyfajta lazaság is, hiszen megszűnt a régi rutin. Új rutinunk lett. A piacok éves nagy meeting-je szombaton volt, remélhetőleg hamarosan hírt kapok majd róla, miben egyeztek meg, mit ajánl a Head Office, a többiek kinyitnak-e, mi kinyitunk-e, s ha igen, hogyan, s ha nem, akkor mikor kezdjük el az átalakítási munkákat a későbbi nyitáshoz,  vagy elkezdjük-e egyáltalán. Ray-nél tapogatóztam, várható-e a majd a nyitás az Üzemben, s kellek-e majd... Egyelőre futkos, intézkedik, hogy a take-away-ként működéshez, illetve a későbbi nyitáshoz meglegyenek a dolgok, az elvárt változtatások. Dublinban ún. afternoon tea-hez összeállított sütifalatka-, szendvics-, prosecco-, gyümölcs kombinációból álló csomagokat szállítanak ki, nagy sikerrel. A nyárra beírt esküvői megrendelésekből természetesen nem lett/lesz semmi, az egyetlen eddigi sütimegrendelésemet szomszédunknak köszönhetem, aki re...

Már nem tudom, milyen indíttatásból vettem le a jégsalátát a boltban a polcról. Amióta megint heti egyszer vásárolok, kissé nehezen állítom össze a menüt, sőt, továbbmegyek: nem állítom össze, csak halvány elképzelésem van arról, hogy mit is fogunk enni esténként.  Bevásárló lista mindig van azért, de a bolt közepén elkap a jaj, hátha ez is kell-érzet, és így aztán, ha nem figyelek, ötletfoszlányokkal az agyamban olyasmit is megveszek, amit esetleg nem kellene...  Még emlékszem rá, hogy egy újságban egy régi cikkben "nutritional weakling"-nek titulálták a jégsalátát, de sokat ettük egészen addig, amíg az ilyesmire figyelni nem kezdtem. Talán azért nyúltam érte, mert variálni akartam az eddig vett little gem-mel (a római saláta közepe), ami frissebb, üdébb színű, ízesebb, s egy elég kettőnknek a salátához. A nagy jégsalátából pedig mindig maradt. S jobb, ha nem ül saláta a hűtőben, mert félelmetesen értek hozzá, hogy később összefonnyadva találjam meg, más dolgok mögé kerül...

Tegnap tettem egy nagyobb autós kört, ilyen-olyan vásárlási céllal. El kellett mennem a városka szélén lévő bolttelepre, ahol most megváltoztatták a behajtás-kihajtás rendjét. Ugyanis szinte állandósult a sor a barkács/kertészeti áruház előtt, így egyirányúsították a forgalmat. Korlátok terelik a várakozókat, itt-ott táblák kérik a türelmüket. Kézfertőtlenítő mindenhol. A parkoló feltűnően tele volt, s vagy negyven ember sorakozott előtte, míg a többi boltnál bőven volt hely. A bútorbolt csak egyéni időpontegyeztetéssel egyenként fogad érdeklődőket, online lehet vásárolni, s ki is szállítják a bútort, ha kell. Amikor rájöttünk, hogy a kanapé rugója megadta magát, egyik ötletünk az volt, hogy innen veszünk újat, mert ők el is viszik a régit. Az állateledel boltnál szintén korlát, balról be, jobbról ki lehet menni, itt is kézfertőtlenítő, s az ajtót az egyik alkalmazott húzta széjjel, nem nyílik magától, ő inti be a várakozókat. Ugyan erősen javasolják a boltokban a maszkok viselésé...