2020. november 2.

Jönnek az óvodások*

Éppen Halloween napjára megjött a rossz idő. Már előző nap riogattak minket az Aiden-nek keresztelt viharral, amelyik hozta a nagy szelet, s verte az esőt az ablakhoz éjjel, s eltömte felhőkkel az eget, hogy még véletlenül se lehessen este "kék holdat" nézegetni. Manci a doboza mélyén lapult, szép új piros bolhanyakörvével, amit eleinte fejrázogatva fogadott, de aztán már megbékült a gondolattal, hogy nyakörv került rá. Majd lefújom az ágyneműjét, hogy ott is elpatkoljanak a bolhák.

A piacra kissé stresszelve készültünk, mert nagy esőt jósoltak szombatra. Vittem ernyőket, hogy a várakozókat, vagy az épület és az autók között sietőket meg tudjuk védeni, de nem volt rá szükség. Az odaút még elég nedves volt, az utakat végig az éjjel letépett falevelek borították, óvatosan mentem előre a "sárga úton", haha. 

Az elnök jókora, nyélre szerelt, feltartható számlapokkal készült, hogy a szélben ne kiabálva kelljen hívnia a következő vevőt (akik közül huszan már nyitás előtt begyűjtik a számukat, ami nek sorrendjébent majd bejöhetnek az épületbe.) Meglehetősen szeles helyiségben árultunk, ismét nagy sikerrel. Időnként kiléptem a pult mögül, elsöpörni az előtérbe befújt leveleket. Az elnök kis melegvizes palackkal védte fájó hátát a huzattól. Igazi team effort volt, s most is rengetegen jöttek. A pénztárhoz kikerült egy tábla, ami kávézásra csábította a vevőket, így az átlagnál több elvihető kávé és tea fogyott. A dekorált sütijeim 17 perc alatt fogytak el, néhány későn jövő kisgyerek nagy bánatára. 

Amúgy kihúztam magam, mert az utolsó meeting-en külön meg lett említve a nevem, mint rendkívül sokat gyártó tagnak. Tényleg nagyon sokat dolgoztam ebben a két hétben, s Ray Karácsonykor is számít rám. Pénteken este még V.-t is befogtam csomagolni, este 11-re végeztünk.

De az éjjeli nagy vihar után, éppen piac elejére elállt az eső, később is csak szemerkélt, nem kellettek az ernyők. Szivárvánnyal kezdődött és szép ragyogó színű szivárvánnyal végződött a délelőtt. Hazavittem egy kollégát, mert éppen rákezdett a következő átvonuló esőadag, de mire leértem a hegyről, odafent megint tiszta ég, és élénk színű szivárvány dobta fel a hangulatot.. 


***

Mire este a gyerekek elkezdték köreiket róni a telepen (amit sűrű emailezés előzött meg a szülők részéről,  mert mindegyiknek más elképzelése volt a biztonságos trick or treat-ezésről), újra esni kezdett. Odakint sejtelmes fények libegtek a sötétben, hála a filmgyári villanyszerelő Zajosapukának, zöld fénysávok jelezték az aprónépnek, hol várja őket édesség és ijesztegetés. Messziről lehetett hallani petárdákat, aztán gondolom, a szél és az eső tető alá kergette a srácokat. 

A mi meg nem tartott Halloweenünk kimerült abban, hogy elmentünk egy közeli kerthez, ahol idén parádés dekorációval készültek, Az eső éppen megint rákezdte, s az ott lakó néni nagy fekete nylonzacskókkal próbálta lefedni a dekorációk szereplőit, a zombi kislányokat. Mint mondta, meg kell mentenie őket hétfőre, mert "jönnek az óvodások"... megnézni. Elképzeltem a sok kiskölyköt, amint a néhol meglehetősen ijesztő tablót bámulják. Bár a visszajelzések szerint a kicsik körében is nagy sikert aratott a dekorácó. (A képről lehagytam a zacskókkal bajlódó nénit.)


Idén kivételesen még Halloween-i tortát is rendeltek tőlem ketten, marcipán tökökkel és őszies árnyalatú levelekkel dekoráltam őket. Sajnos, két rendelt új kiszúróm nem érkezett meg időre, de majd jövőre sorra kerülnek azok is. Mostantól karácsonyi tervek a fontosak. A piacon is kilistázták már, ki mit fog sütni. Idén kivételesen sütök mince pie-okat. Ami amolyan szalagmeló. Idén magam fogom csinálni a belevaló tölteléket, nem veszem a gyári nagy vödröset, ami elég pocsék minőségű - amikor először és utoljára vettem, nem győztem megszabadulni a maradéktől.

***

Belevágunk a bojlercserébe. Márciusra tartogattuk, de igen kedvező ajánlat jött az áramszolgáltatótól, meglátjuk, mire lenne kész, mit ajánlanak. Elvileg egy óra munka. Remélem, előtte felmérik a terepet, s nem fogja őket meglepetésként érni, hogy egy rendkívül szűk kamrában, egy massziv polcrendszer mellé van berakva a bojler, s néhány mm-en múlik, hogy ki lehet szedni onnan.

***

Idén nem kell novemberig beadni az adópapírt, decemberig meghosszabbították a határidőt. Így a könyvelő sem siet a beadással, még nem hallottam felőle. Most minden szogáltató vagy befagyasztja az árait, segítendő az otthonról dolgozókat. A telefont sem kapkodják fel gyorsan, mert az irodéban nincs elég ember. Minden lassabban működik egy kicsit, de másképp nem érint bennünket hátrányosan a lockdown.

***

Itt pedig a sütik, amelyek ma megkezdik útjukat London felé, egy Japánért rajongó hölgy ajándékai. Remélem, túlélik a postával való találkozást!


* https://www.youtube.com/watch?v=QPDtWakntaA&fbclid=IwAR1S6RNHWQIZXFAFORgIjCMkIYS-IzWYF5LvX9G3hIvSOJ81wSj70MZ9UP8

Nincsenek megjegyzések: