Felfedezések

Az élet nem áll(t) meg, bármennyire is úgy tűnik, innen a lakás mélyéről. A számok sajnos, most is ijesztőek, de úgy tűnik, lapos a görbe. A véradóktól megint kaptam sms-t, menjek. De nem megyek, félek. A vendéglők átálltak házhozszállításra, kedvenc kávézóinkhoz is el lehet menni venni kávéért, szendvicsért, ha kell, s lehet rendelni nagyobb vacsorát is, ha szükséges. Tegnap megint láttam egy repülőt, sőt, találkoztunk a Kínából hazatért szomszédunkkal, Nigel-lal, akinek a munkája révén rendszeresen ott kell töltenie pár hetet. Most ott ragadt 2 hónapra. 

Mesélte, hogy lassanként visszatér a normális élet Kinában, vagy legalább abban a nagyvárosban, ahol dolgozott, de sok az ellenőrzés, pl. mérték a hőmérsékletüket az iroda bejáratánál is. Elmesélte, milyen volt átutazni a vagyonért vett jegyével a kihalt reptereken, ahol megesett, hogy csak az ő járatukért nyitott ki a biztonsági ellenőrzés. A máskor tapasztalt tömeg és nyüzsgés helyett most csend fogadta, üres várótermek, egyetlen kávézó szolgálta ki őket Amsterdamban, s a nagy gép kongott az ürességtől, alig voltak rajta utasok. De hazajött, s mondhatni, remekül néz ki, nem lett beteg, s természetesen, most az előírt izolációban várja a 14 nap leteltét. Bár, amikor találkoztunk, mintha vásárolni ment volna, úgyhogy ez az izoláció nem volt részéről valami szigorú... Hm...

Kimentünk sétálni a közösségi kiskertbe és az azt körbevevő mezőre. Valaki nagyon ügyesen egészen rövidre nyírta körbe a füvet (s le is járták már), vagyis ösvényt csinált végig a kerítés mentén, így lehet sétálni egy nagyot, körbe-körbe, csodálni a középen növő fák csoportját. Páran napoztak, labdáztak, nagyon jó, hogy a telepieknek itt van ez a zöld terület, ahová biztonságosan, maszk nélkül is kimozdulhatnak. A kert is klasszul néz ki, szépen növekszik minden, rengeteg paradicsom, hagyma és krumpli lesz az idén is, sőt, rebarbara V.-nek. 

***

Pár hete felraktam a bizniszt a Google Maps-ra, s ma megkaptam az első érdeklődő telefonhívást. Sajnos, az illető gluténmentes tortát keresett, azt én pedig nem csinálok. Pláne most nem, amikor zsákokban áll a nagyon is gluténnel teli liszt a szobákban. Hosszú hetekre el vagyok látva. A kenyérért most számláztam ki a havi díjat a 11 családnak. Húsvétnak köszönhetően jó hónap volt, nem panaszkodom. 

Sajnos, a hölgytől vett liszttel jól mellényúltam. Kenyérlisztnek mondta, s csak amikor rákerestem a termékek között, esett le, hogy ez nem kenyérliszt, hanem keverék. Gyakorlatilag fehérkenyér-keverék, benne minden, amitől nagyobb lesz a kenyér, rekordidő alatt. Jujj. Még a só is bele van keverve. Szívtam a fogam, hogy nem előbb ellenőriztem, mit veszek, de már késő. Szerencsére, amilyen sok szendvicskenyeret rendelnek a telepen, hamar el fog fogyni, s igyekezhetek elfeledtetni a mellényúlásomat rendes, adalékmentes kenyerekkel. 

A második rozskenyér-kísérlet remekül sikerült. Formában sütöttem, kovászos recept, klassz lett, szép, egyenletes bélzettel, nagyon örültem neki. Visszajelzést még nem kaptam, de a végét levágtam, azt rágogattam délután, igen elégedetten, mert toronymagasan jobb íze volt, mint a boltinak.

Közben rendeltem két Pizzavasat, kenyérsütéshez. Egyik rokonom most már nagyon szép kenyereket süt, ki akarom vele próbáltatni, milyen edény nélkül, a sokak átal dícsért pizzavassal, ami itt élő kenyeresek is emlegettek már. A napokban ki is viszik hozzá, s amikor majd egyszer ismét autóval megyünk haza, elhozom őket, s ha beválnak, egyszerre négy kenyeret tudnék sütni, a mostani kettő helyett. Nagy könnyebbség lenne!

***

Ha valami Japánról szóló sorozat menne a tévében, természetesen megnézzük. Pl. most megy egy sorozat, amiben Paul Hollywood, a Great British Bake-off egyik bírája felfedezi magának a japán konyhaművészetet. Nem lehetett valami tájékozott a pasi (vagy adta a hülyét a sorozat kedvéért), mert számára meglepetés volt, hogy Japánban van kenyér. Mégpedig milyen minőségi kenyér! Mesélte, hogy korábban kapott munkaajánlatot Japánból, de nem fogadta el, mert "ott nem esznek kenyeret, csak rizst és tésztát, nem?", mit akarnak tőle, egy péktől? Most, megismerve a lehetőségeket, már bánja a döntést, de marad a sorozat, a kenyérfélék és egyéb finomságok kóstolgatása. Jót szórakoztunk, mert csupa olyan helyre ment, amit mi is kipróbáltunk (vagy nagyon átlagturisták vagyunk, kiszámítható programmal, haha). Volt a Kimuraya pékségben is. Mondjuk, akit a cukrászat, kenyérsütés kicsit is érdekel, oda biztosan elmegy, hiszen Kimura, a foglalkozás nélkül maradt ex-szamuráj vezette be a ma ismert kenyérféléket a japánok életébe. Csak kicsit volt kínos nézni Paul Hollywood kevergését, bénázásait a japán fővárosban, de legalább volt helyi vezetője: először egy japán leányzó, aki simán rászólt, amikor leejtett valamit az utcán (vagyis szemetelt!), és egy LadyBeard-nek nevezett hangos ausztrál fickó, aki birkózóként, heavy metal énekesként, és kislánynak öltözve copfosan éli mindennapi életét, s furcsaságokat kedvelő japánok rajonganak érte. Ha legtöbben nem is mernek kilógni az átlagból, az ilyen fura figurákért rajonganak. Természetesen elmennek Mario-Kart-ozni is, beöltözve... V. többször elsóhajtotta magát, főleg az ételek láttán,hogy ide vissza kell menni. Vissza, bizony. De mikor?

A legérdekesebb, és a járvány kapcsán legidőszerűbb dolog, amit mutatott, az az egyedülállóknak nyitott vendéglő volt. Apró, egyszemélyes kabinokban, fallal elválasztva a másik vendégtől lehet enni, a rendelést benyújtani egy függöny fedte nyíláson, ahol hamarosan meg is érkezik a rendelt egytálétel. Aminek elfogyasztásával persze, meg is küzd Paul Hollywood, mert a pálcikával evés, no, az nem megy neki. Olyanoknak készült ez a vendéglő, akik félénkek, szégyenlősek, vagy egyszerűen csak nem akarnak kapcsolatot létesíteni a többi emberrel.

Megnézzük majd a többi részt is, de őszintén? Csak azért, hogy lássam az ottani tájat. James May sorozata sokkal, de sokkal jobb volt.

***

Valószínűleg én vagyok az utolsó, aki megismerte a tavalyi év világszenzációját (legalábbis angol nyelvterületen), de végre eljutottam a kisfiúhoz, aki okos lovával beszélget. Véletlen volt: tegnap a vasárnapi újságban olvastam egy interjút a könyv írójával, s megnéztem az Instagram-oldalát. A könyvéről már hallottam, vagyis mondjuk így, láttam, hogy fent van a bestseller listán. "A kisfiú, a vakond, a róka és a ló" című könyve nagyon szép. Szerintem ez könyv lesz korunk Kishercege. Csodás, finom tusrajzok, hol fekete-fehér, hol színezett képeken mesél a ló és a kisfiú egyszerű beszélgetéséről, amelybe néha beleszól a vakond, aki tortarajongó, s beszélgetésük figyelmes hallgatója a mindig néma róka. A könyv szeretetről szóló idézetei és pár vonalból álló rajzai feltűnnek azóta tetoválásokon, metrómegállók hírdetésein, jótékonysági célra árult pólókon, kocsmák ablakaiban, kórházak falain, s a jelenlegi kétségbeejtő helyzetnek köszönhetően (is) nagyon népszerűek. Rajzolójuk azóta a nővéreknek, orvosoknak is rajzol, a maga módján próbál erőt adni nekik. Gyereknek különösen jó ajándék, Micimackó mellé, mondjuk...