Boldogság

Amikor az Üzemben egy spanyol hölgy (aki alighanem az itt tanuló, és tolmácsként odaintett kislányához jött látogatóba) az ujja hegyére adott cuppanós csókokkal illusztrálja, hogy mennyire ízlett neki a csokoládétorta, és hogy nagyon köszöni, akkor azért úgy érzem, érdemes.

Húsvét, 2011

Ha Húsvét, akkor nagytakarítás. Részemről eléggé kedvetlenül, mert az uram a hatékonyság/higiénia jegyében átrendeztetett egyet s mást a konyhában, s ha bármi megzavarja/változtatja az én kedves, liszt- (stb.) foltos, megszokottan kaotikus köreimet, akkor elfog a bizonytalanság. Szegény Botondot, mint mumust emlegetve, az uram rávett a nagy(obb) takarításra, ő elmozdított pár bútort, kettesben (még csak félig) kiganéztunk egy-két szekrényt és tegnap, ő, egyszemélyben megküzdött a pókokkal is, míg én piacoztam. De a befejezés még odébb van. Még el kell rejteni a mütyűröket, a bizbaszokat, s kicsit letisztultabbá tenni a lakást.

Ehhez tudni kell, hogy míg én szeretem magamat körülvenni ezernyi szeretett tárggyal és "bizbaszokkal", addig az uram legszívesebben egy modernizált Bauhaus stílusú épületben lakna, ahol a tárgyak nem láthatók, nem kell porolni, s nem áll ki semmi a fal síkjából. S lehetőleg minden fekete és fehér.

Ha valaha is lesz saját lakásunk/házunk/különbejáratú szobánk a szocotthonban, komoly harcokra lehet számítani.

A konyhában érdekes dolgoktól szabadultam meg, ezer éve elfeledett fűszerek, még valakitől nagyon régen megörökölt kenyérliszt-keverék, üveg aljára csomósodott juharszirup, kőkeménnyé kövesedett csokoládé, s a polc hátuljába suvasztott teák, amik legtöbbjére rácsodálkoztam, hogy jé, ebből még van? Van, úgyhogy mostantól buzgóbban teázom. Akadt pár olyan dolog, amit nem mertem kidobni, pl. nagyanyám által még 1998-ban nekem szárított bodzavirágtea, s az a kissé csorba teásbögre, ami a legjobban tartja meg a nylonzacskókat, amikor cukormázat töltök beléjük.

Pár, az elhasználódás különböző fokain lévő megörökölt fazék és leharcolt műanyag tárolóedény is a recikláló kukába került, valamint az a pár eurós sütőedény is, amit a Tesco-ban vettem, sütöttem benne egyet, majd beáztattam, hogy könnyebb legyen kisikálni belőle a zsírt - reggelre a "teflon" bevonat, zsírfoltosan ott úszkált az edény vizében. Minek tartottam meg, nem tudom.

Most valahogy szellősebben a polcok, több hely van a pulton, úgyhogy jöhetnek a szekrények és a nappali. Jelenleg ránk férne egy-két újabb könyvespolc, netán szekrény, s fogalmam sincs, mit csináljak a szárítóval, amin állandóan szárad valami. Olyan menekülttábor jelleget ad a nappalinak, hiába van egy félreeső sarokban, de ott van, és zavar. Hova máshová rakhatnánk? Fürdőszobába nem fér el - vegyünk kihúzható fregolit? De sajnos, nem elég nagy a belmagasság, ha V. beáll a kádba, biztos vagyok benne, hogy az arcába lógnának a zoknik...

Ma volt némi kertészkedés is, reggel kis facsemetéket ültettünk a lelkesebb lakókkal. A council adott 7 facsemetét, némelyik a meghalás szélén leledzett már, mire ledugtuk őket az elég sekély gödrökbe, kint, a telep előtt lévő jókora zöld területre. A talaj nem valami jó, köves, de sok gilisztát találtunk, az jó jel. A gödörásás jelentős részét az a szomszéd végezte, akivel még sosem találkoztam személyesen, csak a feleségével: az ő fiuk törte szét a komposztedényünket annak idején. Operatőr, pár eléggé ismert, s általunk is kedvelt ír filmen, tv-filmen is dolgozott.

Mialatt egy nagy zöld zsákot vonszolva magam után, szedtem a szemetet a kerítés tövében, középkorú asszony szólított meg, mondván, Isten áldja meg a munkámat. (Éppen vége volt a misének, csoportokban jöttek le az emberek a dombtetőn álló templomból.) Elmeséltem, hogy facsemetéket ültetünk, mire ő a kerítés mellett álló hatalmas, borostyán által befutott fára mutatott: "Még emlékszem rá, amikor ezt ültették!"

Már végeztünk az ültetéssel, amikor egy megkésett érdeklődő scone-ra és teára invitált bennünket, de mindenki ment a dolgára valamilyen indokkal. Nem lesz belőlünk egyhamar szoros közösség...


A közös fűszerágyás is szépen néz ki, a zsályám virágzik, az eper szintén, a képen látható kisfiú, Oscar, és a papája által ledugott hagymáknak is pár centis hajtása van. Egy másik család kislányai napraforgókat ültettek, az öt növénykéből még ültetés közben eltörtek kettőt, a megmaradt három igéretesen növekszik. A vasárnaponkénti "kertészkedés" idején mindig újabb és újabb érdeklődő arcok tűnnek fel, megnézik a "kertet", bólogatnak, de a munkára nem marad más, mint a kemény mag, úgy hárman, abból egy én vagyok, :-) De ez is valami! Amúgy kerti parti szerveződik nyárra, remélem, meg is tartjuk.

Délután pedig kipucoltam a terasz felét, csak a vacsorakészítés miatt hagytam abba a kapirgálást. Jó sok gaz, levél, száraz kidobnivaló összegyűlt. Maska lemeózta a munkát, körbeszaglászott, megjegyzett minden változást, aztán még a gumilabdájával is focizott egyet, majd konstatálta, hogy új vizes tálja van, és távozott. Közben vissza-visszafordulva ellenőrizte, hogy nézem-e. A múltkor felfedeztem, hogy a táljában hagyott száraz macskaeledel szemcsékre nemcsak a csigák/más macsekok/szarkák járnak rá, hanem egy vörösbegy is. A madár jött, rövid szakaszos rárepülésekkel megközelítette az edényt, hol az egyik, hol a másik szemével ellenőrizte, hogy van-e ebben valami, majd megevett pár szem "cat crunchies"t. Ez majd "complete balanced nutrition"-t biztosít a testének, ragyogóbb lesz a szőre, és új rugalmasságot kapnak a napi semmittevésben megfáradt izületei.

A Húsvétot nem hagytam nyomtalanul elmúlni, csináltam kis fészket a festett tojásokból, a tavaly dekoráltakat kiakasztottam az avokádó-fácska ágaira. A tojások mellé odaraktam azt a cukorbárányt, amit még ezer éve Agata hozott nekem Lengyelországból. Csak most fedeztem fel, hogy a cukorbárány lábához kanyarított cukorvirág közepébe kis tujalevelecske van tűzve... A sütőben már sül a fél, kicsontozott báránycomb, újkrumplival.

Reggel keménytojás, paradicsom, sonkaszeletek volt a reggeli - a böjt után ismét húst ettem - bevallom férfiasan, néha nehéz volt az önmegtartóztatás: fáradtság, időhiány, de jobbára lustaság miatt néha egészen ötlettelen vacsorákat ettem: volt, hogy a kifőtt tésztához öntöttem egy kis konzervnyi kukoricát, s az volt a vacsora. V. fejcsóválva nézte, miket eszem, Legközelebb jobban készülök, többet fogok színes ételeket csinálni, hiszen friss zöldséggel, fokhagymával, csilivel a legunalmasabb rizs/tészta étel is vonzóvá tehető. Leginkább a melóhelyen voltam kitéve a kísértésnek: amikor Jasper vagy jómagam sütöttem a vendégek által rendelt rasher-szeleteket, s megcsapta orromat az illat - az volt a legrosszabb.

Az uram annyira rendes, vett egy kis üveg pezsgőt a másik helyett, hogy legyen mivel ünnepelni, ne csak pezsgőtabletta bugyogjon a pohárban. A piacon pedig egy aprócska kis ajándékot hagyott nekem az egyik rendszeres vevőm: kicsi sárga táskában pihés csibefigurák, filc-lepkével. A telep mezőjén pedig találtam száras kankalint, pár szál jutott belőlük a piros tojások köré... A kedvenc virágaim egyike!

Reggeli elmélkedés

A HCK futár most vitte el egy csomagomat Magyarország felé, s mivel korán megy a komp, ők is igen korán érkeztek. (Igen, ez kéretlen reklám, megbízható, kedves emberek, tessék velük csomagot szállíttatni, én is azt teszem - sérülés nélkül átutaztatták az egyik mézes házamat fél Európán, a sütikről nem is beszélve). Én is megittam egy kávét velük, s innentől kezdve nem sok értelme lenne visszabújni az ágyba, inkább blogolok, s talán sütök majd pár mézeskalács nyulat a piacra.

Pár hete megjelent egy könyv, sütisektől/sütikről, Angliában. Olyan sütisektől, akik nemcsak fél szívvel csinálták a dolgokat, mint én, s mertek nagyot gondolni: a Biscuiteers nevű cégről van szó. Talán két-három éve volt, hogy a hétvégi újságban megláttam egy róluk szóló rövid cikket, s egyből el is sárgultam: sütiket árultak online, főleg előre, téma szerint összeállított csomagokat. Szép dobozban, postai szállítással, vagyonért. Amolyan "virág helyett" sütiküldő szolgálat - rendkívül jó ötlet, s igen sikeresek.

Amikor megnéztem a weboldalukat, kiderült, olyasmiket csinálnak, mint én, csak a sütik díszesebbek. (Valamiért nagyon megnyugtatónak találtam, hogy később kezdték, mint én...) Mondjuk, azért a pénzért alighanem el is várható. A legdrágább sütim egy 3.50 eurós alkotás volt, annyira bonyolult volt a design, náluk pedig már több, mint 2 font egy-egy szebb, személye szóló esküvői süti. Ez már luxus kategória, aligha rendelek tőlük (bár az ízük nagyon is érdekelne :-)).

Az Amazonon láttam, hogy elérte őket is a sikernek az a foka, amikor könyvet jelentettek meg, amit egyből felraktam a listámra - szerettem volna ellesni tőlük a technikát, a mintákat. S múlt héten megjött a könyv, lelkesen siettem haza, hogy belelapozzak.

S le is hervadt a vigyor az arcomról. A receptek kivételével semmi újat nem tanultam. Egy az egyben az van leírva a technikai részben, amit magam is csinálok, csak részletesebben, minden lépés alaposabban, szájbarágósan kitárgyalva, megmagyarázva, hogy még az egészen kezdő sütős is meg tudja csinálni. (Olyan mélységig, hogy pl. hogy ne kezdjük el nagy sebességgel keverni a porcukrot a tojásfehérjével, mert tele lesz a konyha cukorral...) Az biztos, hogy őket a sütéstől nem tartja vissza az, hogy a kiszúró mintája túlságosan vékony, vagy esetleg könnyen eltörik a kész süti - nekem pedig ezt is észben kell tartani, hogy a sütijeim közül hány törhet el az Üzemben, amikor pakolgatják őket az esti takarításkor. Így pl. sok sütiformát azért nem sütök meg, mert könnyen letörnek a kiálló karok, farkak, lábak :-) Bár kértem már, hogy ne pakolják el őket éjszakára, mégis megtörténik, s elég sokszor áldozatul esik a türelmetlen pakolásnak itt-ott egy-egy lepkeszárny, vagy macskafarok...

A kiszúrók ugyanazok, az alapsüti receptje is majdnem ugyanaz, a technika kicsit más, mert én lefestem a sütiket az alapszínnel, ők pedig először körberajzolják, majd kitöltik a nagyobb felületeket. Így a cukormáz réteg lényegesen vastagabb a Biscuiteers sütijein. A mintáim - nos, nem akarok nagyképű lenni, de pár süti híján az enyémek jobban néznek ki. Főleg az állatok. Vagy a könyvben nem jelentették meg a szebbeket, az is lehet. Mint pl. a kedvenc kiszúrós weboldalam, a Tortissimo mintakönyvében is olyan bénán vannak dekorálva a mintasütik, mintha el akarnák venni a kedvét az embernek a próbálkozástól.

Ami tetszik, az a téma szerinti csoportosítás. Ilyeneket magam is össze tudnék állítani, mint ahogy a piacon állítottam is, csak nem ennyiért... Kérdés, az Üzemben, ha összeállítanék egy-egy celofánba csomagolt, szépen dekorált süticsomagot, mondjuk, 8 sütiből, fogyna-e? Hiszen annak az ára már 9 euro felett jár... A vásárlók még megvesznek egy-egy süteményt, ha a gyerek megkívánja, de kifizetnének-e ennyit egy süticsomagért? A Biscuiteers megrendelésre dolgozik, de vajon nálunk egy-egy ilyen csomag mennyi ideig ülne a pulton, míg valaki kiadna rá ennyi pénzt? Rá tudnám-e beszélni a főnökömet, hogy kevesebbet számítson fel egy ilyen csomagért?

Lehet ezen rágódni, de felesleges. Nem tudom meg, amíg ki nem próbálom. Arra már rájöttem, az elmúlt fél év alatt, hogy régi-új főnököm nem fog újdonságokra megkérni, nekem kell azokat ajánlgatnom, legfeljebb azt mondja, nem. S eddig elég nyitott volt minden ötletemre, mi tart vissza, hogy most is elé álljak, s rákérdezzek...?

Az év legizgalmasabb megrendelése

Tegnap volt Holy Thursday, túléltünk még egy munkás hetet, délután kettőkor leraktam a lantot, s hurrá, szünet. Szünetke. Néhány napig lehet molyolni a kertben, talán bepótolni az elmaradtakat. Még szombaton piac, de nem sütök semmit, főleg kedvhiány miatt. Ma bevásároltunk az ünnepre, már festettem tojást, sonka csak néhány szeletelt valami képében lesz a házban, mert az uram semmi hagyományosat nem kíván. Azért egy kettőnkre méretezett, kicsontozott báránycombot vettem. Majd előveszem a tavaly festett-diszített tojáshéjakat, s abból lesz ünnepi csokorra dekoráció, ha kapok valami szép virágot a piacon.

Talán mázlim lesz, és lesz orgona, mert az után nagyon vágyakozom. Nincs pofám Bray közterületein lévő orgonabokrokról "szerezni" egy ágat, reménykedem, hogy a piaciak valamelyike majd holnap fog árulni orgonát.

Bray főutcáján az Anvil bolt előtt, ahol a minap egy leárazasnak köszönhetően megvettem életem két első (remélhetőleg nem utolsó) vasfazekát, mindig áll valaki, főleg gyerek: ugyanis megint kiscsibék laknak a kirakatban. Estére pokróc kerül az ablak elé, akkor alszanak az apróságok, s másnap, nyitáskor ismét kezdődik számukra az egész napos fellépés.

A megrendelőről kiderült, házasodik, felesége japán, ezért kellenek japán zászló-sütik. Tegnap pedig egy vadidegen ember hívott, éppen hazafele jöttünk, és hogy honnan hívott, a forgalom zaja miatt nem hallottam jól, de egy új Farmers' Market-re invitált volna. Így is elég dolog van, nemet mondtam.

Lassan betelnek megint a hetek, esküvői megrendelés, elsőáldozás, nem is egy, szóval megint lesz sütnivaló, nem beszélve az uram születésnapjáról... de a fénypont Botond és Dávid barátunk látogatása lesz. A vidéki tortaszállítós túránk során felébredt bennem a mehetnék - annyi hely van még az országban, amit nem láttunk! Csak mostanában V.-nek, is, nekem is annyi dolgunk van, tulajdonképpen annyit dolgozhatnánk, amennyit nem szégyellünk, főleg ő. Hajtás a Gyárban, hajtás az Üzemben - mindig van valami elmaradás. Így kirándulásnak marad a megszokott kis kör-nagy kör sétaútvonal, és a promenád.

***

A tortaleszállítós túra hétvégéje hihetetlenül melegre sikeredett. Sajnos, nem sikerült maradéktalanul kiélvezni, ugyanis azóta mindketten taknyosak, göthösek vagyunk. Engem már egy ideje hete kerülget(ett) valami, amit mindenféle varázsszerekkel sikerült elnyomni, amíg le nem szállítottuk a tortát, csak azután engedtem meg magamnak, hogy igazán beteg legyek. Vasárnap reggelre pedig V. is produkálta a tüneteket, állítása szerint a nem túl jó B and B-ben fázott meg, ahol sajnos, egy fűtetlen folyosón kellett szaladgálnunk a fürdő és a szoba között. Igazán szép kis hely volt, a fogadtatás is igen kedves volt - de a fűtéssel nem voltak valami nagylelkűek. Azon a hétvégén nyitottak, úgy estünk be egy másik sráccal együtt, aki szintén az esküvőre érkezett (ő volt az egyik videós). Válogatni nem akartunk, a falu - Quin - a maga 460 lakosával nem egy világváros, így a magam részéről örültem, hogy egyáltalán volt hol aludni, s nem kellett menni tovább, ki tudja, meddig, a tortával a csomagtartóban.

Ennek az aprócska falucskának a szélén lenyűgöző méretű romos apátság áll, sajnos, bemenni nem lehetett, de élmény volt körbejárni. Közelében patakocska, szép, rendezett park, amit úgy 2 perc alatt be lehet járni, miközben az ember szagolgatja a virágokat. A legközelebbi pénzkivevőhely 5 km-re volt, de a 460 lakosra jutott 3 kocsma, két vendéglő, egy take-away, és 3 bolt. S egy hentesüzlet.

Ahogy az már sejthető, a tortát gond nélkül leszállítottuk. Az út során többször próbáltam arra visszaemlékezni, hogy biztosan elég farudacskát nyomta-e be a tortarétegekbe, az azokat egymástól elválasztó kartonlapok alá? Az alsókat alaposan belekalapáltam a kartonlapba, sőt, a legfelső két szinten egy hosszabb farudat is átütöttem, ami belelógott a harmadik tortarétegbe... Már mindent ráraktam a tortára, cukormázzal ragasztottam, de valahányszor elmentem mellette, megpróbáltam óvatosan megbillenteni - s aztán örültem, hogy stabilan, zömöken állt teljes 42 centis magasságával. Saccra 10-12 kilónak tippeltem, nem mértük le. Töltetlen narancs- és répatorta rétegekből állt, vajkrém fedte, azon pedig sugarpaste csíkokból állt össze a "hegy" hava. Répatortát többet nem sütök esküvői tortának, nem elég sűrű ahhoz, hogy farudakat nyomjak bele. A második, répatortaréteg közepébe farúd helyett egy vastagabb átmérőjű, műanyag csövet nyomtam, hogy a majd később föléje kerülő tortaréteget megtartsa, s a cső lyukat szakított a tortába. Ugyanez a cső a narancstortába gond nélkül belefutott, nem lett lyuk a torta közepén.

A tortarétegek megsütése nem volt kunszt, a vajkrémmel való lefedés sem: de inkább buzgó falazómesternek éreztem magam, mint botcsinálta cukrásznak, amikor a morzsás tortarétegről folyton leforduló vajkrémet kanalaztam fel, s próbáltam az öt egymásra rakott tortaréteget minél hegyszerűbbé alakítani. Az élvezetet igazából a színes sugarpaste-tel való szobrászkodás jelentette, szeretek kis szobrocskákat mintázni. A kezem nem volt megkötve, lehetett volna még további "életből ellepett" jelenetekkel tarkítani a hegyet, de nem akartam túlzásokba esni.

Peadar sátrat kért a "hegyre", kapott. A kartonlapokon túl a sátor cérnából készült feszítőkötele volt az egyetlen nem ehető dolog a tortán.

A színezést megkönnyítette a boltokban nemrég megjelent Oetker márkájú, öt színből álló, előre csomagolt cukormáz-csomag, amiből, mint valami gyurmából, lehet mindenféle dekorációkat szoborni.

Pénteken, kora este értünk Quin-be, a torta a kocsiban éjszakázott, s másnap, amikor a kastély kinyitott, odamentünk, hogy no, akkor következik a végső helyén való felállítás. Reggel még becsomagoltuk a maradék elefántokat (minden vendég tányérjára került egy). Az elefánt fontos része volt az esküvőnek, ugyanis Nepálban esküvőre mindig elefántokkal díszített tárgyakat, faragványokat adnak az ifjú párnak, mert ez hoz szerencsét. Sőt, ahogy Anna mesélte, Kathmandu-ban az állatkertből ki lehet bérelni az elefántot a nagy napra! Anna a meghívókat is elefántokkal dekorálta, s az esketésben főszerepet játszó "oltáron" is állt két faelefánt. Én a mostanság szövetállatokat is varró Sheila-ától (p.k.) vettem egy elefántot, s a kártya mellett ezzel kívántunk sok boldogságot az ifjú, újraházasodó párnak.

A hegy alján havas úton buddhista szerzetes ballag kedvenc jakjával

Sajnos, a fotók elég sötétek lettek, ugyanis mire eljutottam a végső simításokig, becsukták a hatalmas fa spalettákat a teremben, s hiába kértem, hogy nyissák ki, nem nyitották, mondván, nincsenek "felhatalmazva". V. világított nekem a telefonjával... Azt hiszem, a kalapács és a svájci bicska mellett az elemlámpát is hozzá kell adnom a dekoráláshoz nélkülözhetetlen szerszámok listájához.

Amikor letudtuk a dekorálást, s mindent rábíztunk a manager-re, elmentünk ebédelni. Egy pohárka Red Breast whiskey-vel ünnepeltem a sikeres munkát. Anna később sms-ezett, hogy nagyon szép a torta, köszöni. Így már megnyugodva mentünk oda az esketési ceremóniára :-)

A zúgó fejem, csöpögő orrom miatt nem volt kedvem ünnepibe öltözni, féltem is, hogy a hűvös kastélyban megfázom blúzban, így maradtam a hétköznapi "dekorálós" pulcsiban. Nagy örömünkre találtunk egy karzatot a "kápolna" felett, s onnan terveztük meglesni az esketést. Hamarosan megtellett az alattunk lévő helyiség, ahol az asztalból kialakított felvirágzott elefántos "oltár" állt, s az emberek kezdtek felszivárogni mellénk - a végén már a fal mellé tolt asztalokon is ültek. Lentről észrevett minket Peadar, a vőlegény, s mondta, hogy klassz a torta, kezdtem hízni. S aztán a hárfás a húrok közé csapott, s nagy meglepetésemre felhangzott a She moved through the fair.... A MI esküvői zenénk! Nahát! Tele lett a szemem könnyel, s nem csak a nátha miatt. S egyszerre nyílt mögöttünk egy ajtó, megjelentek a zöldbe öltözött koszorúsleányok, s mögöttük - ó! - Anna, gyönyörű, teshez simuló, fehér ruhában, papája karján...

Nem tudtuk előre, különben nem ültünk volna oda, de itt, a karzaton át mentek le a "kápolnába". (Nem az igazi kápolnában zajlott az esketés, mert az kicsi lett volna az egybegyűlteknek.)

Anna, ezúttal fehérben. Az igazi, tavalyi esküvőn pirosban volt.

Szép volt a szertartás, ami amolyan kevert, kissé egyházi(as) volt. Anna eredetileg azt mondta, humanista ceremónia lesz, de alighanem győzött a család (főleg mélyen vallásos testvérei), s így jelent meg a színen egy "kuzin", egy pap, aki jobbára magáról beszélt, s arról, hogy neki miért fontos ez az esketés. Érdekes... eddig azt hittem, ez a fiatalok nagy napja, nem az eskető papé. (Nem árt megjegyezni: ne bőbeszédű távoli rokont kérjünk fel az esketésünkre.) Anna és Peadar meggyújtottak egy-egy gyertyát, s mindjárt nagy derültséget keltett, hogy Peadar gyertyája csak nem akart meggyulladni. Később, a gyűrűk felhúzása után együtt gyújtották meg a középső gyertyát, amely a közös életüket szimbolizálta. A gyűrűk egyébként egy palára szerelt, hegymászó karabinerekre felakasztva érkeztek :-) Peadar eléggé viccesre vette a figurát, mert többször is felmutatta a hüvelykujját a tömegnek. Az ő vőfélyei mind színes sportcipőben voltak, de legalább a cipőjük színe egyezett a mellényük színével :-)

A vőlegény és a vőfélyek

Az esketést versek, az életre, házasságra vonatkozó bölcs tanácsok felolvasása és hárfazene színezte. A ceremónia végeztével egyenként lesorjáztunk a keskeny csigalépcsőn, egyenesen az ifjú, immáron egyházi áldással is rendelkező pár karjaiba. A vendégek részvételüket a középkori helyhez illő, égetett szélű papíron örökítették meg, üzenetekkel - mi is írtunk üzenetet, magyarul. Elbúcsúztunk tőlük, még felhörpintettem a középkori ruhába öltözött szolgálóleány által felszolgált mézes bort, ellőttem pár semmilyen fotót az örömszülőkről, aztán irány Bray.

Ennek a nagyon elefántokkal telire sikerült napnak a végén a slusszpoén az volt, hogy hazafelé bementünk Stellához, egy dublini ismerősömhöz, aki nagylelkűen házi töltöttkáposztára látott bennünket vendégül, s a végén egy elefántos bevásárolószatyorban adta oda a maradék káposztát egy vekni házi kenyér kíséretében... (Ami nagyon is jól jött vasárnap, amikor élni sem volt kedvem, nemhogy főzni.)

Sietős bejelentés

Csak röviden: ma délután háromkor, két szatyorral súlyosbítva a bejárati ajtó előtt próbáltam a kulccsal célba találni, amikor telefonhívást kaptam. Vadidegen férfi, a weblapomra hivatkozva sütik után érdeklődött, majd rendelt 75 zászló és szív alakú sütit. Kis idő múlva maileket is váltottunk, jelenleg már 125 süti a megrendelés tárgya, ír és japán zászlók, szívek és tulipánok - alighanem egy jótékonysági rendezvényre...

Ma pezsgőt bontottam volna örömömben, ki is vettem a hűtőből azt, amit a Tobin-ügy végeztével kívántam kinyitni (már vagy másfél éve a hűtő foglya - mármint a palack), de aztán az uram kissé meglepve rám nézett, finoman célozva rá, hogy a faszi még nem ül, így pirulva visszaraktam a kis palackot a helyére. Helyette egy pezsgőtabletta pezsegtette meg a vizet a még sosem használt pezsgőspohárban, amit egyik Karácsonyra kaptunk Trish-től.

Nos, hurrá! Az első igazi megrendelő, aki nem hallott rólam, hanem csak úgy weboldal alapján hívott fel. Remélem, lesznek többen is majd...

Születésnap

A sál formára igazítva, kisimítva, kilógó szálak behúzva - útrakészen.

Új tulajdonosa, anyósom, ma 70 éves. Boldog születésnapot!

Némi izgalom

Ha Húsvétig ép ésszel, és különösebb gyomorsav-felgyűlés nélkül túlélem ezt a másfél hetet, nagyon fogok örülni.

Az Üzembeli rendelést megcsináltam, 130 kis gingerbread vőlegény és menyasszony várja, hogy pénteken bevigyem őket reggel. Egy szombati esküvőre készültek. Aztán, ha minden jól megy, pénteken délután elindulunk Co. Clare felé, Annáék esküvőjének színhelyére.

A tortát azt még elkészítem valahogy, de hogy hogyan visszük le az ország másik felébe, no, amiatt most kezdek aggódni. Komolyan elgondolkoztam azon a módszeren, amit egy Youtube videón láttam, hogy a négyemeletes tortán díszítés előtt átütöttek egy hosszú farudat, s az tartotta egybe a tortarétegeket és a szinteket egymástól elválasztó kartonokat.

Olyasmi kellene, ami a végső díszítés előtt talán kihúzható a tortákból...

Holnap megyek, és levadászok egy hosszú hústűt, vagy valami hasonlót a Woodies-ban. Farudat valahogy nem tudok elképzelni a "hegy" torta közepén.