Hőségriasztás

Tegnap a kocsiban - kivételesen bekapcsolva a klímát -, hallgattam a rádióban a szakértőt, aki elmagyarázta, hogyan kell aludni a hőségben. Már kiadták a sárga, és a narancs riasztást, egészen a hét végéig. Lehet, hogy nem lesz eső pénteken, ahogy reméltem? 

A részletesen elmagyarázott metódus után még azt is hozzátette, hogy kinyitott ablaknál kell aludni éjjel, s igen, ez azt jelenti, hogy bejön a zaj, használjunk füldugót. Befelé mosolyogtam, mert az gondoltam, hogy ez minden, csak nem hőség, ne pánikoljunk már amiatt, hogy este is 17-19 fok van. Jó, akadt az országban olyan rész, ahol 30 fokot mértek, s 25 fok felett már én is összeborzolom a szemöldököm, de nálunk csak 23 fok volt. S bár már régen volt, de emlékszem, hogyan főttünk az első autós hazaút során a klímátlan, még fóliátlan ablakú Focisban, áldassék az emléke. S klíma ide vagy oda, szeptember még meleg hónapnak számít Magyarországon, így invesztáltam két könnyű lenruhába, olyanba, amiből nem lóg ki a fenekem, ha lehajolok, s amely akár egy jobb étteremben is viselhető. 

Még tart az eperszezon. Így a reciklálós telepre menet mindig megállok a fickónál, aki egy bejáróra félrehúzódva, kis asztalról árulja a nagyszemű, finom, természetesen Wexford megyei epret. Nem, mintha más megyében nem teremne meg az eper, de a Wexford-i eper olyan, mint a makói hagyma. Világszám!

Jövő héten nyitnak a vendéglők, a Covid-passzal rendelkezők számára. Vasárnap, amikor a Covid app szólt, hogy csekkeljek be, feljött egy új ablak, s jelezte, hogy most már tényleg digitális lesz a passz, csak meg kellett mutatni neki a QR-kódot a kinyomtatott papíralapú passzról, s hurrá! ott van minden adat, amit rólam tudni kell. Most már telefonon is tudom mutogatni az utazáskor, hogy igen, be vagyok oltva. Aki még nem kapta meg a passzt, az most idegesen telefonál a túlterhelt segélyvonalnak, főleg azért, mert mindenki utazna, menne vendéglőbe, dühösek és türelmetlenek, akiknek még nem érkezett meg, ilyen vagy olyan okból. Úgyhogy összetehetem a kezem, hogy nekünk ez is csont nélkül megérkezett.

A vendéglők nyitásával egyidőben nekem véget ér a könnyű kereset lehetősége, mert az Üzem kishúga, ahová a tetemes mennyiségű mézes embert szállítottam, szintén kinyit, s nem fog boltként működni, mint eddig. Eddig ugyanis elvitelre, négyesével, kis dobozokban árulták az emberkéket, kiket két hét óta fürdőruhába öltöztetek. Most már nem lesz rájuk szükség: amikor csak úgy, egyesével árulták őket, nem voltak olyan népszerűek, hogy többtucatot kellett volna szállítanom. Most a piacra is "felöltöztetem" őket, hátha akkor nagyobb lesz az érdeklődés irántuk. S ha a rendelések csökkennnek az Üzem felé, tudok több dekorált sütit csinálni a piacra. 

***

A kertben immáron harmadszor szedte szét a picike mohakertemet a feketerigó. Máskor is láttam már, hogy moharétegeket feszeget, s feleszi a moha alatt rejtőző bogarakat, kukacokat. A tree fern alatt naptól védve kis lapos edényben lakott a mohakertem, amihez az alapot a piac esőcsatornájából - szintén a maradak által kirántott - élénkzöld kis mohadarab adta. Mellé még gyűjtöttem a kertből más mohákat, s művészien elrendeztem őket egy edénykébe. Októberben kezdtem nevelgetni, s pár hónapig szépen zöldellt, ránőttek a mohák az edényke peremére... amíg meg nem találta valamelyik kiváncsi rigó. Egészben felrántotta a "kertemet", s ledobta a földre. Visszaraktam, összerakogattam a darabokat, meglocsoltam de csak annyit értem el, hogy pár nap múlva megint megtaláltam az edényből kilódított mohákat, ezúttal alaposabban széttépve. 

Feladtam a mohakert ötletét. 

Nemrég kaptam Trishtől egy tő montbretia-t, vagyis füzéres sáfrányfüvet. Ez az egyébként itt invazív növény főleg a nyugati országrészben minden árok szélén ott piroslik, világít erős színű virágaival. Mindenhol, kivéve nálam. Jó pár éve elültettem egy marék gumót egy óriási cserépbe, sötét narancssárga és lángvörös virágtömegben reménykedve, de a gumók TOJTAK virágozni. Meg is fogadtam, hogy kiültetem őket valahová, s inkább ültetek az edénybe valami olyasmit, ami hajlandó virágozni nálam. Trishnek bezzeg virágzik a kertjében, mint mondta, spontán bukkant fel. Adott is egy kis tövet, kevéske földben. Amit még mindig nem ültettem el. Ettől függetlenül abban a maroknyi földjében éldegélve is már félarasznyi virágfürtöt növeszt!

Csak nő azoknak a növényeknek a listája, amelyeket ki akarok ültetni a közösségi kertbe. Komoly kertészkedés érik hétvégére, főleg, mert elmentünk egy hosszabb, nem megtörő, nem csavarodó slagért a Woodie's-ba (kocsimosáshoz), s ott V. mondta, vegyek egy rendes fűrészt, ne azzal a kétarasznyi fémfűrésszel bohóckodjak a kertben. A fűrész félméteres darab, s mivel a cimkéjén az szerepelt, hogy "gyorsan vágó", muszáj volt azonnal kipróbálni. A régi, több éve elkövetett ágfűrészeléseim nyomán megmaradt csonkokat vágtam le vele, s bizony, remekül dolgozik. Ott kacarásztam azon, hogy mennyire el voltam ámulva a fémfűrész hatékonyságán, s akkor itt van ez... Még V. is kedvet kapott egy kis vagdosáshoz. Már kiválasztottam egy szép ívesen nyúló ágat a madáretetőnek, ott nem éri el a mókus, ha dróton lóg, s Manci sem tud felugrani hozzá.

Az új slag birtokában már kényelmesen, a járdára való felállás nélkül lehetett kocsit mosni tegnap este. A szépen felállított mosórendszer Zajosapuka érdeklődését is felkeltette, s megállt beszélgetni. Egy idő után otthagytam őket, ráhagytam a csevegést V.-re, neki kellett a szomszédságot ápolnia. Még sosem beszélgetettek ennyit, mint most! 

***

Pár hete kaptunk egy furán címzett borítékot, amin Mr. and Mrs. L.-nek voltunk titulálva, s a telep neve is el volt írva, de az irányítószámnak hála, megtalált benünket a levél. Egy műanyag kártya volt benne, ún. emlékeztető vagy köszönet kártya, egy elhunyt idős hölgynek dedikált imával, az ő nevével és halálának dátumával. Ismeretlen volt a név, összenéztünk, hogy talán nem nekünk szánták ezt, hanem ... de kinek? Kis töprengés után jöttem rá, hogy piaci kollégám, a magyarokért rajongó, engem kedvelő Stephanie lányának emlékére küldött kártya ez, ő az év elején hunyt el. Stephanie-t érthetően nagyon megviselte a dolog, főleg mert nem voltak jóban a lányával, sok-sok éve nem beszéltek egymással, búcsúra nem volt lehetőség. Ilyen kártyát mindenkinek küldenek, aki a családot segíti a gyász idején, de akkor is, ha csak egy kondoleáló kártyával fejezzük ki részvétünket. Sajnos, ilyen kártyákból már egész gyüjteményem van, piaci kollégák, ismerősök, kollégák hozzátartozóinak halála után kaptuk őket. Az egyik piaci tagunk, aki különösen népszerű volt, és ő csinálta előttem a kávékuckót, nos az ő kártyája a mosolygós fotójával sokáig kint lógott a konyhapult mellett, amíg el nem hoztam, nehogy a konyha festésekor a szobafestő kidobja.

***

Amikor egyik reggel jöttem vissza a reggeli sétából (mostanában nagy lelkesen megpróbálok 6 km-t lejárni) jókora gépek gyülekeztek a telepen. Aszfaltozni jöttek. Első riadalmamban azt gondoltam, a szomszédos építéshez fognak utat vágni a közöségi kert mellett (szó volt erről), de az egyikük elmondta, hogy csak a lejárt, hepehupás, régóta felújításra szoruló fekvőrendőröket tüntetik el s raknak le helyette aszfaltréteget. Hurrá! 

A gyerekek persze, egész idő alatt kint voltak, fiúk-lányok a járdán, az út szélén ülve nézték, hogyan dolgoznak az emberek. Büdösnek büdös volt, ki sem mertem teregetni, a ki-bejövő forgalmat is terelgetni kellett, de délutánra végeztek, s kedden már sima úton autózhattam ki a telepről: megszűntek a csúnya, szétforgácsolódott felületek, ami miatt némelyek autója - ha túl gyorsan hajtottak át a fekvő rendőrökön - nagyokat bólintott, s lehetett hallani, mekkorát reccsennek a bukkanóhoz érő kipufogók, vagy alvázak. Most sokkal rendezettebben néz ki a bevezető út.