Az előbb azt néztem, Manci farka vége hogyan rezeg ütemre, ahogy lefetyeli a tejet. Minekutána egy teljes napig távol volt, most alaposan odabújt az ölembe, hagyta, hogy megdögönyözzem, aztán kiszedtem belőle egy kisebb kullancsot, mert az idő enyhe, és ezek a dögök még ott vannak a fűben. Aztán eltűnt a már sötétedő délutánban, a feltámadó szélben, ugyanis közeledik a Bella vihar. Erős szelet és sok esőt hoz, de csak sárga a riasztás, mondhatni, a szokásos.
A ma reggelt szokatlanul korai keléssel kezdtük, mert 8.25-kor V.-nek jelenése volt a tesztelőknél. Magánúton csináltatta, bár kapott egy üzenetet, hogy járna neki egy ingyenes, mivel Angliából jött haza, de arra gondoltunk, ha már megvan ez a közeli időpont, ne vegye el a helyet mástól. Sajnos, nem ment valami simán a dolog, a számgépes rendszert nem bírták beindítani, várták hozzá az Észak-Írországból (!) lejövő technikust, mivel északír fejlesztésű volt a rendszer. Szép tömeg (!) gyűlt össze a hotel alagsorában, így inkább a kocsiban ülve vártunk, aztán vagy egy órás késéssel sikerült V.-nek átesnie ismét a kellemetlen procedúrán.
Nem fájt most sem, mint mondta, csak öklendezéssel járt számára a dolog, s most alaposan megmintavételezték, ha már az előző nem sikerült, így mindkét orrlyukába berakta a pácikát az asszisztens. Őszintén szólva, akármennyire is amatőr módon, papíron gyűjtötték be az adatokat, s bénáztak az emberek elhelyezésével, értékeltem, hogy így, karácsony másnapján is dolgoznak.
Utána autózni mentünk, megint a hegyekbe, jókora kört téve megyehatárokon át, csak most borús időben: már jöttek a vaskos felhők nyugatról. Még láttuk a napfelkelte nyomait egy szép vöröses csík képében a láthatáron.
Csodálatos ez a környék, még télen is, a sok barna árnyalattal, a szinte fekete tőzeglápba vájt mélyedésekkel, a sok vízerecskével az út mentén. Most felhőben volt a Kippure, de a rossz idő ellenére is láttunk bicikliseket, s pár alposan beöltözött túrázót. Nem lehet rossz itt túrázni, szívesen kipróbálnám, habár semmilyen cuccal nem rendelkezem, talán csak a cipőm lenne meg hozzá. Amikor mások túráiról olvasok, egészen megkívánom a ballagást valamilyen festői helyen. Bár a legutolsó "gyaloglós" könyv, The Places In Between, amiben egy elszánt gyalogló (volt diplomata, író) a 2000-es évek elején Afganisztán közepén, magas hegyek hágóin, és fennsíkokon megy át, az apró szegény falvakban élő idegenek jólelkűségére hagyatkozva, nos, az minden, csak nem túrára csalogató, inkább elkeserítő, szomorú, s az ember csak fogja a fejét, hogy milyen nehéz az embereknek megbékélniük egymással.
Mennyivel kellemesebb volt az a 29 óra, amit a 44. amerikai elnökkel, Obamával töltöttem, az Audible-n hallgatva a sok dekorálós munkaóra alatt a visszaemlékezését. Jól ír, az "orgánuma" (nagyim szokta használni ezt a szót!) is kellemes, s még az én tyúkagyamnak is érthetően magyarázott el olyan dolgokat, mint a pénzügyi összeomlás és a bankok befürdése az elnöksége idején. Vagy a legizgalmasabb, a zárórész, Bin Laden levadászásáról. S persze, ott voltak az apróságok arról, hogy milyen az élet a Fehér Házban, hogyan folyik egy kampány, ki-kivel szövetkezik össze, kikkel dolgozott, kik dolgoztak neki, s háttérinformációk a nagy politikai összejövetelekről, tanácskozásokról, kis színesek más országok vezetőiről.
Érdekes volt, pergő, s meglepően rövidnek tűnt a sok-sok óra. S persze, ég és föld a különbség közte és a 45. elnök stílusa és megnyilatkozásai között, mert igaz az, ahogyan egy angol író finoman jellemezte Trump-ot: "Nem úgy tűnik, hogy valamicskét is fogott volna rajta az oktatás." Össze tudna vajon rakni egy értelmes, gördülékenyen megfogalmazott fejezetet?
Az út mellett itt-ott feldíszített fenyőfákat láttunk, némelyiken egészen komoly mennyiségű függelék lógott. Sajgó szívvel gondoltam a sok lefagyasztott tojásfehérjére a mélyhűtőben, ki kell találnom valamit, ha már nem lett belőlük habkarika. Talán megpróbálok egyszerűbb makaront csinálni, vagy valamilyen állatformát, ami tetszene a gyerekeknek. Láttam habból formázott hóembert, amint egy mandulát ölel magához, illetve nyulat, hátára simított füllel... A megmaradt félpalack rummal rumos golyót szeretnék csinálni, négy szépen elférne egy kis zacskóban.
S ara gondoltam, meghirdetem a Facebook-on, vagy Instagramon a "Mondd el sütivel! " nevű ötletemet. De jön a lockdown, s ez is dugába dőlt, hiszen elvileg nem hagyhatom el a megyét. Pedig jó ötletnek tűnik, sütibetűkből kirakható, vagy sütibe nyomott üzeneteket házhoz szállítani Dublinszerte... Talán majd lockdown után. Ez a mostani megszorítás akár február végéig is eltarthat, a számok megint nagyon mennek felfelé, ma pl. már több mint ezerkétszáz megbetegedést jelentettek. Szerencsére az intenzíven továbbra is kevesen vannak, a megyében estek a betegszámok, s halott is kevés van (bár egy is sok). Nem lesz ennek egyhamar vége, s hiába érkezett meg az első adag vakcina az országba, a karácsony utáni harmadik hullám (vagy ez már az?) alaposan meg fogja keseríteni az új év kezdetét.
Ettől függetlenül már 3 megrendelésem van januárra, az első egy olasz családnak, akik 5-ére rendeltek boszorkány sütiket, mert ott Befana, a jóságos boszorkány hozza az ajándékokat a gyerekeknek.
***
Tegnap egyre kaptam a fotókat a tortáimról, ahogy ették őket az emberek. Valamint arról, hogy Olivia hogyan eszi le a csokikat a házról, ami mellől már eltűnt a csokikerítés és a sok színes "járólap".
Hogy azért legyen több fény a lakásban, tegnap felraktam ezt a LED-es fénysort a konyhai "ablak" köré, kellemes fénnyel világít. Elővettem a munkás hetekben falhalmozott könyveket, most már tudok olvasni: kicsit fura is, hogy a gépek csak állnak, a cukros, dekorálós anyagokkal teli üvegek jobbára üresek, s nem kell sütni! A piac is úgy döntött, adunk magunknak még egy pihenős hetet, így csak 9-én nyitunk újra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése