O.N.O.*

Lola, a praktikus kocsi, amit az uram miattam vett meg (s ezt a szót alkalmanként visszahallom), eladó. Néhány napig volt rá vevő, aki éppen ma, éppen a kellemes kávézásunk idejét választotta arra, hogy lemondó üzenetét elküldje. V. onnantól kezdve morcosan ült a pitéje felett, s az utunk hátralévő részét - tulajdonképpeni búcsúautózásunkat Lolával - agyoncsapta a rossz hír. Mert elég nehézkes vevő után nézni, amikor a másik kocsi behozatalával kell inkább foglalkoznia.

A csodás tőzeglápok között autóztunk, megtéve a jó nagy búcsúkört, félig-meddig azon az útvonalon, amit először tettünk meg vele a Felvidéken, a Wicklow-hegységben, három éve, decemberben. Akkor éppen havazott, le is vagyok fényképezve egy sebtiben összevakart mini hóemberrel. Így, három év szolgálat után megnagyobbítottuk a búcsúkört. Utoljára akkor autóztunk erre, amikor az első lockdown bevezetése előtti órákban, közel az éjfélhez, még "elmentünk vele egy körre". Akkor már azért sejthető volt, hogy mi vár a világra, de az igazi következményeket senki nem tudta elképzelni. Azóta Lola alig mozdult, kivéve a pénteki szállításokat, mozgatni kell, ne üljön folyamatosan ugyanúgy. (Olvastam, sok autót kellett menteni, mert annyit álltak kihasználatlanul a tulajaik háza előtt, hogy lemerült az akkujuk.)

Útba esett a német katonai temető, a Sally Gap, a tőzeglápos felföld, több vízesés, és Glendalough. Megszakítva ezt egy kellemesnek indult almás-szedres pitézéssel, amikor jött az ominózus üzenet... Akkor, azon a márciusi, éjfélhez közeli autózáson is rosszkedvű volt V., valamint rejtélyes rosszullét kínozta, s némán vezetett az éjszakában, míg én fehér ujjakkal szorítottam az ülés szélét.

Még komor volt az ég, amikor délben elindultunk Bray-ből, fel a hegyek közé. Glencree felé néha már ki-kisütött a nap, egy-egy foltot megvilágítva mögöttünk. De igazán csak a tőzeglápra felérve világosodott ki , s csodás lett a vidék: az útszéli keskeny, élénkzöld, birkák által rövidre legelt fűcsík, mögötte a hanga barnája, többféle árnyalatban, s itt-ott az eső után megszáradó, fehér ékkőként világító gránittömbök. 

Az egész éjszakán át tartó esőnek köszönhetően mindenhol tócsák csillogtak, kis tavak jelentek meg a tőzegláp árkaiban, s a vízesések vadul habzó mélybarna vizet csaptak magasba a köveik között. Igazán fenséges látvány volt, sajnáltam is, hogy beértünk a fenyvesek közé. Kerestem a fácskát, amire pár éve felakasztottunk egy karácsonyi díszt - a nagyobb fák között láttam egyet, amin napfakította, esőmosta fehér gömbök lógtak, egy korábbi díszítés eredményeként, de a miénket, az útszélit nem találtam meg a szememmel.

Szép volt a vidék. Álmodoztunk. De most félre rosszkedv, V.-nek most mással kell foglalkoznia. Az álomautóval. A vágyálommal. Amit megint csak Angliából hoz haza, szerdán. S ott van még Lola eladása. További technikai részletek azután, ha a vágyálom megérkezett. 

***

Merjünk nagyot álmodni!  Én folyamatosan nagyról álmodom, felül legyen három ablak, alul kettő, kis piros ajtós belépővel, ahol az ember lerúghatja a koszos cipőt, hátul legyen hely egy veteményesnek, s oldalt egy garázsnak. Mosókonyhával, netán akkora konyhával, amibe belefér egy extra hűtő és urambocsá, egy nagyobb sütő. A fák szegélyezte behajtó már csak hab lenne a tortán. Minden évben megígérem magamnak, hogy ha ilyet nem is találok és vehetek, építek magamnak mézeskalácsból, de aztán sosincs rá idő, mert mások házait építgetem.

V. ehhez képest megvalósítható álmokkal él, neki "csak" egy jobb kocsi kellett. A legjobb. Lola az én hisztim eredménye volt, mert Popsika otthagyta párszor az út mentén, folyton volt rajta valami szerelnivaló, s a végén én mondtam, hogy legyen szives, vegyen egy olyat, amin nem kell folyton szerelni valamit, ami nem egy projekt (nem neki, mert ő nem ért a szereléshez, hanem azoknak az embereknek, akiket megbízott a kocsi gatyába rázásával).

Lola bevált, bár volt vele egy beázásos probléma, amit ismerősünk, Béla, Volswagenekben járatosként, családot hosszú órákra félretéve, megfejtett és megszerelt, s végre nem volt nyirkos az első szőnyeg nagy esők után. Lola ment mint a golyó, van is róla profi fotó a Nürburgringen, megjárta Európát velünk, fotózkodott a Dolomitokban, az Alpokban, nem volt vele gond (menet közben), s kellően ritka volt, hogy ne érezzük magunkat szürke autótulajdonosoknak a sok Hyundai, és egyéb koreai borzalmak között.

Aztán jött az álomautó. Olyan árral, ami egy kisebb ház megyedének ára, elérhetetlen álom, csak lottónyeremény esetére. V. elment bemutatókra, amikor a vágyálom megjelent az ír piacon, mutatta róla  a képeket, nagyon szépek voltak, elegánsak, és elérhetetlenek. De a friss autócsodák is megöregednek egyszer, újabb és újabb változataik jelennek meg, az apróbb változtatásoknak "hála", félre lehet tolni a "régieket", az alig pár éveseket, s a "régiek" olcsóbbak lesznek, elérhető lesz az álom. Elkezdődött a vadászat. Számtalan fotót néztem meg, részletes, aprólékos leírások felolvasását hallgattam végig, bólogattam, jobbára merev tekintettel, mert a sok technikai részletből csak keveset értettem meg. V autóvétel körülötti hangulata naponta változott, amire én csak a szememet forgattam, s elhullattam pár új ősz hajszálat, hiszen csak egy volt biztos a sok hezitálás és válogatás közepette: az autóvételről a közelgő Brexitre való tekintettel, még decemberben dönteni kell. Mert utána csak még drágábbak lesznek, s itt még több adót és újfajta vámot vetnek ki az autókra.

Nem mintha nem lett volna itt is megfelelő autó, dehogynem volt. Egy. Itt a szomszéd városnegyed kereskedésében. V. megszervezte a kereskedővel az autó próbavezetését, s családilag kivonultunk - én az ördög ügyvédje szerepére felkészülve, mert autóvásárláskor az én mindenkori tisztem volt felfedezni a rejtegett karcolásokat, "azt hamar ki lehet javítani" felkiáltással elhallgatott hiányosságokat. Mire hétfőn nyitásra odaértünk, a két öltönyös, tipikusan autókereskedőnek öltözött fazon unottan nézett össze: Ja, az már elkelt. Lehervadtan mentünk haza, illetve én kissé megkönnyebbültem, mert V. mondta, ha meglesz az új autó, Julie-nak, az én Giuliettámnak mennie kell. Hüpp. 

Feladom. Majd máskor. Várok pár évet, nem annyira fontos, végül is Lola elvisz bárhová, úgysem járok munkába. Részemről a végén már hajtépés, ugorj neki, tégy amit akarsz, én már igent mondtam, mire vársz még? - Hangzottak el részemről a támogató mondatok. Végül lett egy kék versenyző, csinos, a leírása lapján megfelelő, kissé drága, és még fotók sincsenek róla feltéve. A kereskedő ellenben igen korrekt, folyamatosan tájékoztat... Amíg a fotókra várt V., váratlanul felbukkant egy piros versenyző, álomfelszereléssel, de nem volt olyan erőteljes, mit a kék...

Nem húzom a rétestésztát. A kékkel elhúzódott a dolog, s mire megérkezett a kereskedőhöz, s meglettek róla a közeli fotók (s nini, feltűnt rajta egy-két horzsolás), V. már alkudott a pirosra. Amit elneveztem Nino Rotának, már addig is, amíg keresgélte a többiek között a megfelelőt. Szép, piros. Belseje vajszínű. Szerintem cipővel nem is fogok beszállni. További részleteket majd ír a boldog tulajdonos, ha hazahozta. Addig is, Lola eladó, ára 5500 euró. Vagy O.N.O.*

* Or Nearest Offer

***

A célhetően elhunyt (vagy otthonba került) bácsika kertje jelenleg így néz ki. A ház felújítás alatt. Emlékeztetőül, először a szeptemberi állapot:

Most így néz ki:

A fű és a rózsabokrok nyiratlanok, a szélső rózsabokor-sorra hulladék és építési anyag volt dobálva legutóbb, mikor a házat láttuk. Egyszer teli konténer várt elvitelre, letépett tapétával, széttört régi bútorok romjaival. Reméljük, azért majd az előkertet is rendbeszedik, ha a házzal végeztek.

***

Az új bojler felszereléséhez félóra késés és egy eltévedés után érkezett a két, igen fiatal szerelő. Nagyon korrekt, tiszta módon intéztek mindent, Covidos távolságtartással, maszkban, egy szavam nem lehetett. Igaz, hogy az egyik beigért termosztátot elfelejtették felszerelni, de akkor már csak legintettünk a végén, mikor észevettük. Ők elmentek, rá egy órára megjött a villanyszerelő, és a wifis kütyüt is bekötötte. Mint egy jól olajozott team. Pedig féltem, hogy majd nehézkes lesz a dolog, nem nagyon hittem el a szervezőnek, hogy egy nap alatt le fog futni a szerelés. Lényeg, hogy az új bojler remekül működik, hamar felmelegíti a lakást, de azért találtam egy-két érdekes dolgot...

De erről majd legközelebb.