Nosztalgia

Máskor ilyenkor úton szoktunk lenni Magyarországra, vagy már ott is voltunk. Jönnek fel a képek a Facebook-on az egy évvel ezelőtti, vagy két-, három-, több évvel ezelőtti utakról. Szavam nem lehet, nagyon sok szép helyen jártunk. A múltkor az autós csoportban feljött a kérdés, hogy melyik volt életünk legjobb autós túrája, s nem tudtam választani. Mire eldöntöttem az egyikről, hogy az volt a legjobb, előjöttek az emlékek a másikról, ami szintén nagyon jó volt... Döntse el az ember, melyik a kedvenc gyereke... Inkább kedvenc pillanataim vannak, vagy emlékfoszlányok. Ilyenkor tudok elveszni a régi fotók sűrűjűben, lehet nosztalgiázni felettük. Íme, pár a kedvesek közül:

Giro-n, öcsémmel. "Ott a Mami háza!" mutatom Sopron erdői felett. S igazából nem vagyok ennyire kövér, ezt szükségesnek tartom megjegyezni, hanem volt rajtam számos réteg, valamint a szél is felfújta a rajtunk lévő holmikat.

A híres sakura anpan a Kimuraya pékség kávézójában. Lassan ennek megsütésére is sor kerül. V. kedvéért párból ki fogom hagyni az édes babpépet.

Budapest, Szabadság-tér

A szentendrei lángosozó falikútja. Nagyanyámnak volt ilyen régen, az eladott házban, az előszobában.

Kiscelli Múzeum, benne V.-vel. Nagyon hangulatos volt ez a hatalmas belső.

Vihar jön Sopron felől. Hohe Wand, Ausztria

Lago di Braies - hideg volt nagyon. Amennyire lehetett, sétáltunk a szélén, de a viharok miatt több ösvény le volt zárva, a kidőlt fák miatt

Ez után megpróbáltunk továbbmenni egy vidéki úton (SP44), megnézni azt a völgyet, ahol ismerősünk apja "majdnem" vett birtokot, de a felesége kifogásolta, hogy az már "világvége". Nemcsak az, hanem hó miatt le volt zárva a hágó, sosem jutottunk el a völgybe, s vissza kellett fordulnunk az út tetejéről (igen látványos út egyébként), s a már "mint a tenyeremet" 100-as úton menni Lienz felé. Ahol a boltban sikerült vennünk abból a finom ausztrál borból, amiből ígértünk mindenkinek, de elfelejtettük itt megvenni...

***

Ilyenkor, amikor V. már nem confcall-ozik, s nincsenek munkával kapcsolatos oldalak megnyitva a laptopján, határozottan vasárnap érzetem van. Pedig még csak szombat van. Hamar elmegy a hét, sütős és nem sütős napokra osztva. Az egyik kliensem megkérdezte, mit gondolok, a mostaniak közül megmaradnak-e majd kliensnek későbbre is, amikor visszatér a normális élet (visszatér?). Nem tudom, csak remélem. S majd ha ez megtörténik, át kell alakítanom a rutint, hogy jusson kenyér a piacra is. 

De nem akarok előreszaladni, egyelőre benne vagyunk a vírus okozta felfordulás sűrűjében. Ma mesélte egy szomszédom, hogy elvesztették két barátjukat. Egyikük sem volt idős. De egy rokonuk már gyógyulgat, kint van az intenzívről, ahol kómában tartották, hogy könnyebben kezelhető legyen. Két hét múlva hazaengedik. Csak álltam az előkertben, az előírt 2 méterre tőle, szíven ütött a dolog. Eddig csak távoli ismerős ismerősének a mamája haláláról hallottam, vagyis egészen távoliakról, s azért ijesztő, amikor a közvetlen ismerettségi körben történik ilyesmi. A szomszédom szerint ideje volt egy ilyen arculcsapásnak, hogy átértékeljük az életünket, életvitelünket. Vajon fog ez hatni, bármit is, vagy mindenki nagy megkönnyebbülten visszaveti magát a régi megszokott kis életébe, amint ennek vége?

***

A várt kenyérlisztszállítmányom kalandosan érkezett meg. Először is, egészen későn, este fél 6 felé jött a kocsi. A fickó kipenderített egy dobozt az ajtó elé, s már ment is. Ácsi, én háromszor 16 kilót rendeltem, hol vannak. Nem tudja, talán majd hétfőn? Átfutott az agyamon, hogy az a liszt angol malom terméke, onnan jön Írországba, s most mindenhol vadul dolgoznak a malmok, alig győzik a sok rendelést, lehet, nem jutott elég nekem, s tényleg majd jön hétfőn. Ember el, én pedig iziben küldtem az emailt a cégnek, hogyhátakkor. Standard emailválasz jött, iroda már zárva, majd hétfőn kapok választ.

Estefelé kaptam egy sms-t, egy hölgytől, hogy ő itt lakik Bray-ben, lisztet rendelt, s a várt egy doboz helyett most négy áll a háza előtt, s a szállítóember állította, hogy a hölgy ennyit rendelt. De két dobozon az én nevem, címem és telefonszámom van... Felhívtam, hogy én vagyok én, s nahát, vajon miért került hozzá a liszt? Micsoda keveredés! Nevetve mesélte, hogy a férje megvádolta, többet talált rendelni a kellenétél - de ő védekezve mutatta a férjének, hogy akkor miért lenne az én elérhetőségem a dobozokon?

Iziben leautóztam a maradék két zsák lisztemért, s beszélgettünk kicsit. Mint kiderült, egy harmadik ember lisztje is nála árválkodott, mégpedig valakié, a mi telepünkről. (Nahát, más is süt jófajta kenyeret, nemcsak én!) Felajánlottam, hogy elviszem az illetőnek a zsákot, ismerem a házsort, szállítok oda kenyeret. A férje érdeklődve kérdezte, mit sütök? Kovászost. Ó, biztos jófajta német kovászost - mondta, nevem alapján németnek gondolt. - Inkább amolyan ír kovászos az - mondtam teljesen feleslegesen, de a feleségét csak a kovászos szó ragadta meg, mondván, szívesen megnézné, milyet sütök, így ígértem neki egyet hétfőre, elnézésképpen a szállítóember bénázásáért. Az ismeretlen péktárs lisztjét nem hoztam el, a hölgy maga akarta neki átadni. S mondta, lelkesen rendelt 25 kiló kenyérlisztet, de nincs rá szüksége, ha gondolom, s kell, megvehetem tőle. Ezt majd még hétfőn megbeszéljük. A cégnek ment a levél, ignorálják az emailem, csak a szállítóember figyelmetlensége volt a gond.

Az már csak extra érdekesség, hogy ma a telepi kör-emailre éppen az ismeretlen péktárs feleségétől jött egy levél, más témában, aki a levele végére odaírta a házszámukat, így tudtam, kiről van szó. Muszáj volt rákérdeznem a liszt sorsára, s igen, a férje is ugyanúgy járt, mint én. Egy dobozt kapott csak meg, a másik odakerült a hölgyhöz, két utcával lejjebb...

***

A málnás baszk sajttorta remekül sikerült. Ahogy V. fogalmazott, kell a málna, hogy "vágja" a torta édességét. Már majdnem elfogyott a fele...