Nem az ír postán múlt. Sem a magyaron. Sőt, egyetlen ország postája sem hibás. Csakis és kizárólag magamat okolom. A lapok már hetekkel (mit hetekkel, bő egy hónappal!) az ünnep előtt megjelentek a boltokban, jótékonysági szervezetek, helyi fotósok és lelkes amatőrök bombáztak képeslap ajánlataikkal, be is vásároltam. Sőt, tavalytól is maradt karácsonyi lap bőven. Ki voltak készítve, sőt, melléjük raktam a címes könyvecskémet, amelyiket még az első évben itt töltött évben vettem, ezer éve gyűjtögetem bele a telefonszámokat, címeket: rengeteg a törlés, kaparás. Elutazott, más cím, más családnév, más telszám, más kontinens, meghalt (...), vagy szétváltak útjaink... A macskás rajzok, amik az ABC betűit díszítik, kezdenek avittak lenni, mégis hűségesen szolgáltatja az adatokat ilyenkor, amikor a legnagyobb szükség van rá.
Idővel a képeslaphalom újságkivágások alá került. Receptek. Csokis süti recept. Nem, azt kimentettem a halomból, s feltűztem a tűzhely fölé. Tegnap cseréltem ki egy puha mézeskalács receptre, barátnőmmel. A lapokra később kiolvasatlan újságok kerültek. Aztán néhány számla. Amiket kifizettem, s bekerültek az iratgyűjtőbe. Az újságokat a padlón gyűjtöttem tovább, lesz majd őket idő kiolvasni később, ha befejeztem a kötelező dolgaimat, a sütést, a dekorálást. A vacsorát. A képeslapok megírását...
Ami egyre csak késett. Már szem elé raktam az ír posta által minden évben, jó időben megérkező figyelmeztető szórólapját: mindennap ott virított az arcomba, hogy KELL! KELL! Már fel kell őket adni. Amik mennek dél felé, Ausztrália, Új-Zéland, már rég úton kellene, hogy legyenek.
Már megkéstem vele. Elnyomtam a belső vihart, odaraktam a következő adag kisház-panelt sülni. Majd. Mindjárt. Nem késő még. Meg fogják érteni.
Múltak az értékes napok. Sütéssel voltak teli. A konyhaajtó előtti szőnyeget mind több morzsa fedte, amit csak tessék-lássék söpörtem le, vagy amikor már én sem bírtam a látványt, futólag leporszívóztam. A fal mentén futkosó por- és szőrcicák más nem is számítottak. Tiszta alsónemű és póló mindig volt, csak nem voltak kivasalva. Nem érek rá, csak összehajtogattam, úgyis pulcsi alá kerülnek, nem? Ki meri azt mondani, hogy rossz háziasszony vagyok?
Barátoktól jöttek emailek. Szállítás közben, fennhangon monologizálva a kocsiban választ fogalmaztam rájuk. (Képeslapok... Ráférne a válasz egy képeslapra, a Nollaig Shona és a Merry Christmas mellé beszorítva??) A rádióban egy hölgy arról beszél, hogy most már mindent elrendezett, megvett, megírt, nyugodtan várja a Karácsonyt. A kezem megremegett, benne a cukormázas zacskóval. Bitch. A képeslapok halma kicsit félredőlt, s szemrehányóan nézett rám az asztal végéből, amíg le nem takartam egy éppen megérkezett banki kimutatással.
A születésnapom arra a napra esett, amikor utolsó lehetőségem lett volna feladni az Európába induló lapokat. Lefoglalt a két szám, négy és kilenc, sűrű nap volt, nem volt kedvem írni... Kinek is mennének...? Gyors számolás, kell még lap? Nem, van elég. Meg kellene írni. Holnap még bedobhatnám őket a főpostai gyűjtőbe, útban a piacra, ott előbb begyűjtik, mint az utca végén a falba mélyesztett ládából... A toll vacakul ír. Nem szabadna ilyen fakón fogó tollal írni, nem fogják tudni elolvasni. Nézek új tollat... De csengetett a sütő, menni kell, még van 37 kihúzandó hópehely. Majd később. Vacsora után.
Vacsora után aludtam.
"Majd azt mondom, eljótékonykodtuk a pénzt. Végül is... igaz, nem?" Nem. Amit elköltöttem nemes célokra, az nemes célokra volt szánva, a lapoknak ehhez semmi köze. Mindjárt Karácsony, most már nem ér oda. Most már mindegy. Lelkifurdalás. Mint tavaly. Vagy tavalyelőtt? Akkor is, utolsó percben... Biztos késve értek oda akkor... A figyelmességet nem pótolhatja semmilyen, poénosnak szánt írás, kollektív bocsánatkérés barátoktól, rokonoktól. De azért megpróbálom.
Majd jövőre... Akkor már novemberben... Végül is, megvannak a lapok. A beléjük írt sorok érvényesek lesznek... A hozzájuk tartozó, meleg, baráti érzés... A barátainknak lesz... Megígérem! Mint az előre tervezést. Hogy ennyi és ennyi süti, plusz még egy adag, későn ébredő rendelők kedvéért. Leülök, megtervezem, összeírom. A lapokat is. Hogy mennyi kell. Címek megvannak, megírom őket.
Egyszer.
2 megjegyzés:
En is vettem cuki kutyas meg pingvines lapot. Ki se bontottuk. Semmi erzelem nincs bennem ezugyben. Majd kuldunk jovore. Vagy nem. Koncentralj a Husvetra, ird meg most, cimezd is meg, csak be kelljen dobni. Csak el ne feledd ;)
Btw fa sincs, csak a kedvenc mecseestartoim mecsesekkel. Bocs ha vallasos vagy, de egy tundermese rajzfilmfigurajanak a szuletesnapjarol van szo meg kollektiv konzumoruletrol.
Nem utalom a karacsonyt, de minden evben tortenik vmi, ami miatt akar utalhatnam is mar. Soha annyi alszent ostobasag nem tortenik velem, mint ilyenkor.
Nekem is voltak rossz élményeim karácsonykor, éppen ezért igyekeztem a magam hagyományait megteremteni, hogy ne az legyen a fejemben, hogy naa, a múltkor ez meg az volt. A hagyományok, szokások keretet adnak az életemnek, függetlenül attól, hogy mennyire hiszek, vagy nem hiszek. S ennek valahogy része a lap megírása is. S a sütés is. S az adventi gyertyák. S legalább egy fenyőág és némi fairy light a lakásban. S a megkopott karácsonyi koszorú az ajtón, de az szigorúan csak 24-én kerül ki oda.
Megjegyzés küldése