Tavasz tiszta erőből

A ma délutáni, piac utáni szunyából egy erdei pinty ébresztett, aki olyan erőbedobással énekelt az etető felett - kivételesen elég monotonra szabott nótával -, hogy befurakodott az álmaimba, majd felriadtam rá, hogy mi ez a füttyögés?! A nap már délelőtt és délután is besüt a kertbe, ahogy körbejárja a házat, s még a legelszántabban szunnyadó növények is rügyeznek, bimbósodnak, s hiába volt regelenként fagyott a kocsi szélvédője, most már tavasz van. S noha Szt- Patrik-napon majdnem lefagyott a vastag lélekmelegítőből kilógó karom, s kesztyűre vágytam, a levegőnek életerős illata van, és a színek mind fényesebbek és erősebbek. Remek időszak ez. Például Deirdre piaci kolléga kertjében ilyen kaméliák nyílnak:

 A növényt Deirdre néhai férje választotta, ezért Deirdre ma is beszél a növényhez. Azt mesélte, sosem hitte, hogy a kert kissé hűvös részébe a férje által ültetett csemete megmarad, ezért is biztosítja mindig a virágokat arról, hogy mennyire büszke rájuk, hogy ilyen szépek...

A madarak nagyon izgágák, a galambok sokat viaskodnak-szerelmeznek, az Üzem bentlakó rigója fészket épít a pergola sarkában, s minden reggel a pillanatnyi békét kötő galambokat kerülgetve eszi fel a magot a földről. Sokat röpköd ide-oda, építőanyagot keresve, gyakran a pergola tetején mozgó, rezgő, hajladozó virág- és bokorszárakból tudom, hogy éppen most ott turkál, tépi, ami fészeknek alkalmas. Már megfordult a fejemben, hogy kirakok neki ezt-azt, de aztán rájöttem, hogy nem az én vattacsomóm a legalkalmasabb bélés, s ő úgy is tudja, mit érdemes oda betömködni. Sajnáltam, hogy nincs bozontos kutya vagy perzsamacska a háznál, mert annak a szőre lenne csak remek bélésanyag.

Apropó, egy fotó a sokból Szt. Patrik-napról: így vonultak a piac képviselői Stepaside-ban. Idén másodszor volt a faluban felvonulás. Ami nagyon jól sikerült, kétszer annyian voltak, mint tavaly (a Gardai szerint 17 ezren!), s kétszer annyi sütit kiosztottunk. A felvonulást különösen kellemessé tette, hogy utána beültünk teázni egy új kávézóba régi lakóhelyemen, Sandyford-ban, s igen jól, hosszan elbeszélgettünk a hölgyekkel (ugyanis Willie-t magukkal ragadták öreg barátai egy kis kocsmázás ígéretével). Ritkák az ilyen leülős beszélgetések, nagyon jól éreztem magam. 

 

Willie, Deirdre, Olive, Katherine, Mavis és Betty, az elnök. Mögöttünk a helyi Síklub tagjai vonultak, a kiskorúak gyakran beléptek közénk, újabb és újabb sütiket kuncsorálva.

Itt pedig Susan barátnőm unokái, Conan és Lucas eszik a sütijeimet, a fotót Lucas mamájától, Aisling-től kaptam:

 ***

Az Üzemet (főnökömet) lassan elérte a pánik, amikor kiderült, hogy most már biztosan elmegyek egy hónap fizetésnélkülire. Most helyettesítőt keres, még régi séfkollégánkat, Claire-t is megkörnyékezte ez ügyben. Nemrég volt karácsonyi közös vacsora, kissé megkésve, de megtartottuk. Claire is meg volt híva, s noha nagyon izgult, hogy mi lesz, ha összefut főnökömmel - mert nem egészen civilizáltan váltak el útjaik - , végül igen jól elbeszélgettek egymással. Erre mondta V., hogy lám, főnököm nem rosszindulatú, csak szétszórt, s gyakran nem lát túl a saját érdekein. Sajnos, többen is távol leszünk, ki nyaralás, ki vizsgák miatt, így még nem tudom, ki fog szív..., bocsánat helyettesíteni egy hónapon át. Ugyan már februárban mondtam ezt neki, de valamiért csak azt hallotta meg, hogy "lehet", hogy megyek. Erre a "lehet"-re én nem emlékszem... Sőt, már a naptárba is beírtam távollétem napjait.

Elmegyek, elmegyünk egy hónapra, ugyanis az uram, büszkeségem és okosabbik felem megkapta a munkát az Amazonnál, számos interjúzás, lelkiismeretes készülés után. Győzött a tudás és a tapasztalat, nem volt gond a kora és a fizetési elvárás, a járulékok is passzolnak a pozíciójához. Örülünk, na. Apósom érdeklődött, hogy nem zavar-e, hogy az uram holmi Amazon vonzásába került, de biztosítottam róla, hogy nekem több mellem van, bebe, én győztem. Ezek után az új munkahely mostantól a Félmellű névre fog hallgatni, legalábbis ezeken az oldalakon. Ez azért is passzol, mert V. annak idején Szegeden a Hatcsöcsü névre hallgató kocsmában itta a hosszúlépéseket... Mindig is szürke- és kebelbarát volt. (Őt idéztem!)

Az új munkahely alighanem változásokat fog hozni mindkettőnknek, mert a város egymástól távolabb eső helyein dolgozunk majd, nem tudunk kocsit átadni-átvenni. Nekem majd pár perccel korábban kell kelnem, és egy olcsóbb, de a várostól távolabb eső parkolóban kell parkolnom, hogy ne fizessek egy vagyont parkolásért. V.-nek pedig - mivel Félmellűnél a parkolóhelyre várólista van, lévén, hatalmas, de nem megfelelően felszerelt irodaházban van a dublini csoport - tömegközlekednie kell. Az irodaház a helyi busz és a Dart (itteni HÉV) megállói között van félúton, választhat, melyikkel utazik. A lakásunktól a buszmegálló és a Dartmegálló is bő 15-20 perc séta, a testmozgás jót fog neki tenni, csak nem tudom, esős időben mennyire lesz lelkes sétáló. 

Ebédlő sincs, ezért felajánlottam, hogy Moha receptjeit és képeit alapul véve, bento dobozt fogok neki venni zsíros tapintású "alamínium" éthordó helyett, és megpróbálom megtölteni izgalmas és egészséges ebédekkel, amik serkentik az agyműködést, hogy minél jobban tudja elvégeznie azt, amit várnak tőle, és nekem is legyen alkalmam megcsillogtatni a fantáziámat. Aztán, hogy bírni fogom-e ötlettel és kajával ezt a felajánlást...?

Pl. ilyet biztosan nem fogok neki tudni csinálni, s ugye, ez a logó is már kissé idejétmúlt:

Amikor hírét vettem annak, hogy megkapta az állást, s megküldtem a boldog sms-t az itteni barátoknak, ismerősöknek is, Bernadette, piaci kollégám és legkedvesebb ír ismerősöm lelkendező sms-t küldött vissza, és ma elmesélte, hogy a férjével nagyon örültek, s a férje valcerozni kezdett a konyhában a jó hírre. A seprűvel, mert Bernadette kijelentette, hogy a tánchoz még ilyen jó hír ellenére is öregnek tartja magát. Nagyon-nagyon drukkoltak.

Valamint apósom azt írta V.-nek, hogy büszke rá... Még tőlem sem kapott nagyobb dicséretet. Ha ugyan annak nem számítjuk, hogy permanens vigyorral a fejemen jártam-keltem egész héten.

***

A vigyort csak az tudta lehervasztani az arcomról, hogy tegnap megint betörtek a piac épületébe. Betörték az egyik ablakot, majd felfeszítették a hátsót ajtót, a régi, kimustrált, de még működő kávégépet elvitték? kidobták? és azon felül mindent, de mindent lefújtak a poroltók tartalmával. Mind az ötöt üresre fújták. Nem kaptam képeket, de a piacon tegnap este és éjjel takarítók közül egyikük csinált egy videót, amin láétni, hogy minden felületet fél centi vastag tapadós, majd finom porként megszáradó, fehér réteg fed. Tegnap a kései időpont ellenére egy ipari takarítást végző ember feljött valami géppel, és felnyalta a por nagyját, de a hajópadló még ma is így nézett ki:

Kétszer mostam fel, igen bő vízzel, de a fehéres lerakódás foltokban így is megmaradt. Függönyöket mosni illetve cserélni kell, a konyhai poharakat, tányérokat szerencsére a zárt szekrényben nem érte annyira a por, de a kávézóbeli asztalok, felületek vékonyan be voltak vonva, s a szőnyegek a mosás ellenére is porosak maradtak, akárhová nyúltam, éreztem a bevonatot. Az asztmások ma nem is jöttek a piacra, mert látni ugyan nem, de érezni lehetett a levegőben a port. Piac után röpgyűlés keretében döntöttük el, hogy riasztókat szerelő cégektől kérünk árajánlatot, és megszervezzük, hogy piacnap előtt mindig benéz valaki, hogy minden rendben van-e. Néhány, közelben lakó tag és a fent említett férfi este 11:30-ig dolgozott, hogy szombatra használható legyen az épület. Mindez egy kiskorú, unatkozó vandál miatt, aki ellen "nem tud semmit tenni" a Gardai, csak vállat vonogatnak, s ugyan felküldtek ma egy ujjlenyomatleszedőt, hadd gyűljön az anyag a kiskorú ellen, de nem ígértek semmit. Idővel majd csak lesz egy komolyabb rablás vagy késelés is, jegyzem meg keserűen, aztán akkor majd lehet valamit tenni. Mesélték, hogy CCTV-s felvétel van a kiskorúról, amin a közeli rögbiklub épületének felső szintjén töri le a kamerákat... De hát kiskorú a szentem, érinthetetlen. V. szerint a szüleit kellene elővenni, kártérítés, ilyesmi, de néha úgy érzem, ebben az országban a travellereknek csak jogaik vannak, de felelősséggel nem tartoznak a tetteikért, gyerekeikért.

***

Említettem a rossz időt, a fagyos reggeleket. Egyik reggel, amint villamosoztam befelé, egyre sűrűbb köd fogadott, s mire az Üzem közelébe értem, már ilyen kép fogadott:

A képen azonban nem a sűrű köd a lényeg, vagy a pöpec kijelző a buszok érkezési idejével, hanem az a sötét kabátos, vékony alak a megálló mélyén. Számomra ő csak a Bácsika, s éppen úgy hozzá tartozik a munkába járáshoz, mint a 212-es parkoló, ahová beállok, vagy az M50-esen az az öt szántóföld egymás mellett, amin lemérhető az évszakok változása. Még amikor minden reggel V. vitt munkába, és nem volt Luas, ami bevigyen, és még nem Bray-ben laktunk, Bácsika már akkor feltűnt a színen. Rendszeresen láttam őt a 44-es busz Windy Arbour-i buszmegállójában, s már akkor ilyen karóvékony volt, és olyan bizonytalanul, jellegzetes, térdroggyantó lépésekkel járt, mint most. Rendszerint egy hosszú ernyőt tart maga elé, szerintem egyensúlyozáshoz éppen úgy használja, mint jelzésként az autók felé: vigyázz, jövök. Ha sapka van a fején, akkor hivatalosan is hideg van. Haja rövidre nyírt, hófehér, Cézárosan körbeöleli a fejét. Lapos diplomatatáskát hord magával. Kínos lassúsággal jár, minden második lépésnél megroggyan a térde, az ember legszívesebben odarohanna, hogy megtámassza. Amiből nem kér, köszöni. Megpróbáltam: egy különösen viharos napon, amikor jómagam is alig bírtam átmenni a zebrán, annyira tolt-lökött a szél, s amikor nálam nehezebb és nagyobb férfiak kínosan araszoltak előre a szélnek dőlve, megláttam őt a másik oldalon, vészesen közel ahhoz, hogy orra bukjon. Minden bátorságom összeszedve kétszer is felajánlottam a segítséget, de ő mereven, s meglehetősen kurtán elutasított. Bácsikának tartása van, fiercely independent, mondják itt... ja, és pap.

Azt egy véletlennek köszönhetően kiderítettem, illetve úgy sejtem, hogy reggel bejön a 44-es busszal, a közeli megállóból átküzdi magát ide, a Camden Street-re, s átszáll egy másik buszra. Dél felé pedig hazavillamosozik. Legalábbis egyszer ott láttam őt. De az is lehet, hogy az eggyel előttem érkező villamossal jön be a belvárosba, s mire én beérek, ő már ott küzdi magát előre ugyanazon az útvonalon, mint én. Jelenség, halotti maszkra emlékeztető szikár arcával eltéveszthetetlen. Bácsika, bácsika, kisszék, hóember, mormogom magamban a régi viccet kifacsarva, mert valóban pálcikára emlékeztet.

Remélem, még sokáig kíséri a munkába járásomat, s ha nem is tud róla, megnyugtató a folytonos jelenléte, ködben és ködön kívül.