Megjött a hideg(ebb) idő és az eső. Annak a pár hideg reggelnek köszönhetően megszínesedtek a levelek, aztán a két nagy szeles estének köszönhetően le is hullottak hamar. Olyan süvöltés folyt a ház körül, mint egy rossz rémregényben.Ugyanakkor a növények az elmúlt enyhe (már-már melegnek nevezhető) hetek miatt még mindig virágoznak, pl. az ismeretlenek által a közösségi kiskertben hagyott két, gyengécske rózsatő közül az egyik újra virágozni kezdett! Paradicsom még mindig érik, a kis rózsabokrok is hozzák a virágaikat a kiskert bejárata előtt - főleg, mióta Hannah alaposan megtrágyázta őket. Jono két új ágyást alakított ki. A teának való menták élénkzöldek, még félig érett paprika is akad a mind jobban terjeszkedő paradicsomok között. Még sokszor döngenek méhek a kertben, s a fene egye meg, de légy is akad.
Nagy meglepetésemre volt kollégánk, Nina toppant be péntek délután a kávézóba, pár napot volt Cork-ban egy mesemondó fesztiválon, ma már repült is vissza Massachusetts-be. Annyira kedves volt, hozott nekem egy Updike-könyvet, egy antikváriumban találta, első kiadás. Büszkén meséltem neki, hogy ugyan az általa kijelölt ágyásból-kertből nem lett semmi a telepen, de van helyette rendes közösségi kiskert! S hogy mi mindent neveltünk ott. Azt hiszem, sikerült vele megörvendeztetnem, annak idején nagyon csalódott volt, hogy behalt a biokert terve.
Amúgy Halloween alkalmából nem volt parti, nem volt tűzrakás, az eltüzelendő shed-re vonatkozó ajánlatomat enyhe borzalommal fogadták, mert jaj, az tilos (khm, tényleg az), s tavaly is gond volt belőle, ugyanis a srácok égő ágakat kaptak ki a tűzből, s azzal rohangáltak - mesélte Jono. A szeméttelepen nem fogadják el a fát újrahasznosítandó anyagként, marad a shed felaprítása, és apránkénti konténerbe dobálása. Vagy várunk, amíg megint szerveznek egy nagy konténert, s abba belerakjuk a fallemezeket.
Az új kis shed azóta már áll! Egyelőre kissé ferdén, mert alatta a kövek a faltól elfele lejtenek, hogy ne folyjon be a ház alá a víz. Majd rakok alá valami lécdarabot. Amikor megérkezett, a fickó a kezembe nyomott egy marék csavart, hogy ezekkel kell majd összeszerelni, ha van egy elektromos csavarhúzóm, tíz perc, pikk-pakk, megvan. Nagy nyögések közepette összeraktam az egymásba remekül illő házelemeket, jobbára a lábfejemet használva emelőként. A legtöbb elembe már bele voltak ilesztve a csavarok is, de nem mindenhová.
Aztán alaposan megnéztem a háziurunk által ránkhagyott Black and Decker-t, amihez ki tudja már, hol van az útmutató, de az rémlett, hogy a lakásban hol táruljuk a hozzá való fejeket, ellenben összerakni, na, azt már nem tudtam. Ahhoz férfi kellett. De bennem volt a dac, hogy ezt "akkorisénfogomösszerakni", s neki álltam a munkának egy csavarhúzóval. Egy óra múlva hagytam abba a szenvedést, a csavarok felét be tudtam csavarni a fába, a másik felét nem. (Ellenben olyan izomlázam lett másnapra, hogy ihaj.)
Aztán megjött az uram, megmutatta, hogyan kell a megfelelő méretű fúrófejet benyomni és beerősíteni a gépbe, feltöltötte a gépet, s egy óra múlva szépen becsavarozta a makacskodó csavarokat. S valóban nem tartott tovább neki tíz percnél. Így most van egy belül kellemes, fűrészeltfa illatú házikónk, amibe majd már én csavarozom be a polcokat, aszerint, hogy a kerti bútorokat hogyan tudom ebben a csöppségben elhelyezni. Aztán megkezdődhet a régi shed kiürítése, majd bontása. Lesz meló.
***
Az Üzemben egyik változás, kellemetlenség a másikat érte. Először is, az orvos kiírta Claire-t, a séfet, stressz miatt. Ez kissé megosztotta a kollégákat, van, aki szerint ha Claire nem bírja a séfkedéssel járó hajtást, nyomást, ne akarjon séf lenni. Mások szerint nem csoda. Megint mások szerint ez micsoda meglepetés, hiszen Claire mindig zokszó nélkül dolgozott, legfeljebb egy-egy sűrű nap után vette mélyebben a levegőt, de panaszkodni igen rikán hallottuk. Főnököm reakciója az volt, hogy jaj, pihenjen csak, maradjon csak otthon, nehogy komolyabb baj legyen, majd "néha értekeznek emailben". Amire Claire nekem annyit mondott, illetve nem mondott, hogy kidugta a középső ujját. Legalább betegen hagyják már békén.
Ennek köszönhetően gyakorlatilag minden második nap más helyettesítő séffel vagyok, a megszokott rutin kicsit borul, de azért működünk. Főnököm tíz hetes távollét után visszajött dolgozni (emlékeztetőül, kiment a bokája), minden reggel szemrevételezte az előző napi bevételt, s volt, hogy az egyik pincért mindjárt haza is küldte, mondván, úgyis kevés a vevő. Nem jó jel! Főleg, hogy pincéreinknek kellene a bevétel, egyetemre, főiskolára járóak a legtöbben...
A másik komoly csapás Caroline váratlan távozása volt az Üzemből. A Yelp-nél ajánlottak neki munkát. Nagyon-nagyon bántam, mert igen jó manager volt, s a rendelési könyvben azóta uralkodó káoszt nagyon nehezen emésztem. Megszűnt a mindenről részletesen tájékoztató emailek sora, nem kérdezi senki, hogy ezt vagy azt meg tudom-e csinálni, s ha igen, mennyit számoljanak fel érte, s mennyi ideig fog tartani. Nem partner vagyok, hanem újra resource. A szépen, olvashatóan leírt megrendelések helyett megint macskakaparás, rossz naphoz beírt rendelés, elírt címek, nevek... Reggel próbálok mosolyt a képemre erőltetve dolgozni, megőrizni a nyugalmamat, kilég-belég, s nem írni kislistát a fejemben arról - amivel csak magamat bosszantom amúgy is -, hogy mi mindent hanyagol el az én főnököm, aki saját bevallása szerint sem jó munkaerő. Megint azon kaptam magamat, hogy hosszan háborgok az uramnak esténként, ugyanazokat a hülye panaszokat ismételgetve, amiket régebben... Nem tanulok! Ez nem vezet sehová, csak a saját gyomorsavam szaporodik. Sajnos, nem lesz új managerünk, főnököm egyszerre akarja ezt a szerepet is betölteni, a kávégéppel alkalmazottként is dolgozni, s intézni az Üzem dolgait...
Próbálok új dolgokat sütni, pl. a mézes mandulás torta szépen fogy. A répatortát glutenmentesként sütöm már, a sok répa és az olaj miatt (aminek köszönhetően tejmentesnek is nevezhető) a torta sokáig friss marad. A piacon már megtartottuk a karácsonyra sütők megbeszélését: mini házakkal és négy dekorált tortával, valamint a szokásos mézes figurákkal jelentkeztem. Az egyik kliensem az idén már négy házat rendelt az eddigi három helyett, december elejére, így hamarosan ahhoz is meg kell sütnöm a paneleket, mert muszáj lesz előre dolgozni, ha lépést akarok tartani a (szokás szerint nagyot markoló) terveimmel.
Jó kis ötletet láttam, amivel megoldhatom talán a cukorablakok gondját, ugyanis eddig soha nem tudtam úgy elkészíteni előre a paneleket, hogy a cukorablakok ne kezdjenek el olvadozni egy hét után. Az ötlet az, hogy nem belesütik a keretbe a darabokra tört cukrot, hanem a teljes cukorszemeket ragasztják be egymásra, a kisült panel "ablakkeretébe", a ház összeállításakor. Így szép, rusztikus ablakszemek készülhetnek, fehér cukormázzal egymáshoz és a kerethez ragasztva, s a cukor nem olvad meg. Inspirálóként már nézegettem a neten a házakat, vadítóan sokféle stílus létezik, annyi a remek ötlet, az egyszerű népiestől a csicsás túlszínezettig minden megtalálható. Lesz miből válogatni.
***
A felettünk lakó kínai család elköltözött! Mikor, nem tudom, csak arra lettem figyelmes, hogy a csupaüveg előszobájuk ablakairól lekerültek a papírlapok, be lehet látni. A nappali ablaka elől is eltűnt a gyerekek íróasztala. Vajon kiadják majd a lakást, vagy eladásra kerül? Három kiadó lakás is van most a telepen... A fentiek háziurával véletlenül futottunk össze egyik nap a ház előtt, gyorsan elcsíptük, bemutatkoztunk, s megemlítettük a háló és a dolgozószoba penészes falait, amit egyértelműen a rosszul szigetelt terasznak köszönhetünk. Először azt hitte, számonkérjük rajta, hogy miért nincs még a szigetelés kijavítva, de aztán elmagyaráztuk, hogy nem tőle várjuk ezt, hanem az építtetőtől, vagy a kezelőtől, illetve abban reménykedünk, hogy "ha egyesítjük erőinket, talán történik valami". (Hahahaha. Magunk közt szólva, egyikünk sem gondolja azt, hogy a teraszt bárki megcsináltatja, legkevésbé az eredeti építő, akit így is perelnek már jobbról-balról, de nem árt, ha folyamatosan frissen tartjuk a dolgot. Nemcsak a mi falunk rohad, a többi épület teraszaival is ugyanez a gond.)
Megadta az emailcímét, ígérte, hogy jön majd a lakógyűlésre, blablabla, mosoly, kézfogás. Szinte neonnal volt a mindhármunk homlokára kiírva, hogy mit gondolunk. Aligha hallunk felőle. Marad a penészsúrolás, s a párátlanító egyenletes dörmögése a háttérben, míg írom a blogot a dolgozószobában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése