Íme, két fotó, mindkettő a Service nevű, itteni vendéglátóipari magazinban jelent meg. Az egyiken főnököm, akivel az interjú készült, az Üzemről. Meglepett, hogy a sütim a kellék, hogy nem tortát eszik a fotón ("cake queen").
A másik a kávézóbeli csapatot ábrázolja. Emiatt a kép miatt facsarodott össze a szívem, ugyanis nem vagyok rajta. Amikor először mutatták a kollégáim, hogy nézd, milyen remek fotó, és de kár, hogy te nem voltál itt a fotózáskor, akkor csak rángattam a vállam, hogy ja, biztos nem voltam bent, vagy akkor jöttek, amikor már nem dolgozom. De azért hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt/van bennem némi szomorúság a láttán. Mert azért, ugye, mégis csak, jó lett volna közöttük állni, én vagyok ott a baker, vagy mi a fene. Nem esett jól, hogy senki nem mondta, hogy esetleg maradjak bent, vagy ugorjak be, amikor a fotós jön, és akkor rajta leszek én is a képen. Azt sem tudtam, hogy mikor jön. Tudom, véletlen, és nem rosszindulat, senki részéről, de azért eléggé fáj.
Mindenesetre bemutatnám az embereket, akikkel dolgozom, mert igen jó fejek, és többségükkel nagyon jó együtt dolgozni.
Balról jobbra: Francisco vagyis Paco, Catherine (aki a tévénél dolgozott, de inkább séf akar lenni), Tim (aki a Trinity-n előadó, s csak szombatonként dolgozik), Caroline (aki előtt szép énekesi karrier áll), főnököm, Ray, a séf (Raymundito), Kate (főnököm húga, egyetemista), Aniz (aki néhány hónap távollét után visszatért Mexikóból), Claire, Declan (főnököm férje).
Caroline-t mostanában váltotta fel egy Thomas nevű fiatalember, ugyanis Caroline elmegy dolgozni a Bank of Ireland-hez. Claire egy JobBridge nevű képzési program keretében van nálunk, Catherine is így került hozzánk, s később felvette a főnököm, mert olyan jól ment neki a munka. Aki nincs a képen: Lisa, aki szállodákban volt rendezvényszervező, s aki szintén JobBridge-esként volt nálunk, de csak szombatonként dolgozik az Üzemben, és Ray-t helyettesíti, ha szükséges.
S van, amikor meg vagyok hatva, mert ilyen levélke vár a pulton reggel:
A hiúság okozta szívfájdalmon pedig felül kell emelkedni, és kész.
* Ez lemaradt: az Üzembeli fotókat Ruthenium Medjber készítette.
5 megjegyzés:
Óóóó...annyira átérzem a szívfájdalmadat!!! :-( Nem gondolom, hogy hiúságról van szó, nem. Ezt inkább az érzelmi intelligencia hiányának nevezném - no nem nálad! Amikor nem szavakkal, de tettekkel azt mondják, hogy "te nem számítasz igazán", hát az egy tőrdöfés a szívbe.
Oké, elhiszem, hogy nem rosszindulat, na de álljon meg a menet - senkinek nem tűnt fel, hogy nem vagy ott? Én bizony megemlíteném a főnöknek, hogy nem esett annyira jól a dolog...már csak a reakcióra is kíváncsi lennék.
Ui.: A héten eléggé hasonló ügyem volt a melóhelyen, én nagyon magam alá zuhantam - szóval már csak ezért is tudom, mit érzel.
Az uram ugyanezt mondta, mint Te. S ezen sajnos, nem tudok változtatni. Ezért kell felülemelkedni ezen, még ha fáj is. Mert nem volt szándékos. A reakciója csak annyi volt, amikor kijött a kép, és megmutatta, hogy jaj de kár, hogy nem voltam ott. Erre mit mondjak? Jaj de kár, indeed?
Sajnálom, hogy Neked is vannak ilyen élményeid. Nagyon agyon tudják csapni az ember munkakedvét, és hát, fájó. S még csak lépni sem tudok - nem tudom, Te hogy vagy ezzel? -, mert hasonló lehetőségekkel nincs olyan munkahely errefelé, amire jelentkeznék. Így marad a "nyelés". S a vigasz, hogy nem volt szándékos.
Á, nálam sem volt szándékos a dolog...inkább amolyan elszólásféle. De az sem kellemes. Igen, a munkakedv és a motiváció, na az csorbát szenved. Lépni én sem tudok jelenleg. Mondjuk nem is akarok (bár ez csak egy egyéves munka, így mások a viszonyítási alapok), szóval át kell ezen lendülni.
Ráfogom erre a leköszönő hétre, hogy szerencsétlenül sikerült többünknek is...
Én is voltam hasonló helyzetben és vacakul éreztem magam, abszolút megértem, szerintem a legtöbb ember így reagálna.
Én odagondollak. :D
Megjegyzés küldése