Majdnem vége...

Annyi mesélnivalóm lenne... most hirtelen nem is tudnám, hogyan foglaljam össze, mert csak csaponganék egyik dologról a másikra... Minden délután eltart egy jó darabig, amíg lehiggadok, annyira felpörget a képzés, mindig ott heveskedek V.-nek Bath és Bristol között a kocsiban.

Igen sűrű. S holnap van az utolsó nap, s nekem egyszerre tűnt túl rövidnek és túl hosszúnak is ez a hét... Most csak annyit, hogy én még fejtágításon nem röhögtem ennyit teliszájjal és ennyire jólesően, miközben a kenyértészta álnokul a kezemre tapad (bár egyre kevésbé), s olyan utasításokat kapok, hogy "show the dough who is boss!" - vagyis mutasd meg a tésztának, ki a főnök. Mindezt erős francia akcentussal. Ugyanakkor azt is megkapjuk, hogy csak gyengéden azzal a tésztával! S hogy idegenkedésünk a "nehezen kezelhető kenyértésztával" szemben  csak a fejünkben létezik, s nézzük csak, hogyan lehet néhány könnyed mozdulattal elérni, hogy ne tapadjon (az a dög). Miközben "franciás" mormogásokat hallatunk, ugye, mert attól lesz csak igazán elegáns a dolog :-) S a mormogásban nem, de nem szerepel ám a "merde" szó, bár az egyik tanulótól mintha ez is elhangzott volna, miközben a több kilónyi tésztát próbálta összekanalazni az asztalról...

Majd mesélek.

Úgy tűnik, most már a tönkölykenyerem is könnyű lesz, foszlós és lyukacsos. Vagyis remélem. A kurzus nagyon szórakoztató, nagyon intenzív, magával ragadó és nagyon tetszik. Bénázok, elég sokat, s eddig egyedül a kenyérformázásban jeleskedtem, valamint az egyik baguettem már kiérdemelt egy "nice"-t. Vagyis még sokat kell gyakorolni...!