Már elindultunk Bregenz felé, ahol elvileg alszunk ma este. Nem mondhatnám, hogy alaposan tervezett utunk van – most éppen Reims felé autózunk, mert a GPS (alias Pénelopé) a Franciaországon át vezető utat adta meg, a V. által jobban kedvelt németországi útvonalak helyett. S mindez azért, mert a Bodensee délkeleti végében lévő Bregenz-et jelölte meg úticélként, az autópályákat jelölve ki választott útvonalként. Lindau-ból indul az Alpokbéli út, de mivel állítólag ott drágák a szállások, ezért esett választásunk Bregenz-re, ahol van Ibis hotel. Ezért terelt minket Pénelopé arrafelé...
Tegnap az Anglián való átszáguldás kicsit kimerítőre sikerült, álmosak voltunk nagyon. Egyedül akkor lettem élénkebb, amikor megláttam a Port Talbot táblát, itt született ugyanis egyik kedvenc színészem, Anthony Hopkins. De a dél-welsh táj nem olyan szép, mint az észak-welsh, Holyhead után... Egyszer megálltunk enni (Welcome rest, rossz volt, de igen udvarias volt a kiszolgálás), egyszer aludni, és egyszer benzinért. Ha mindezt egy helyen tettük volna meg, valószínűleg spóroltunk volna fél órát, s még világosban értünk volna Calais-ba. A Welcome parkolójában Subaru-találkozó volt...
Tegnap este még elértük az utolsó-utolsó előtti vonatkát a Csalagútban, így 9 után megérkeztünk a motelbe. Nagy bánatunkra a konyha már bezárt, s a pult mögött álldogáló, kevés angoltudással rendelkező fiatalember bizonytalanul intett a 'plázs' vége felé, hogy ott még találhatunk nyitott éttermet. A fagyos estében végzett séta nem vezetett eredményre: mindenhol már éppen záró konyhák fogadtak minket, sőt, az egyik helyen, ahol kölcsönösen keverék nyelven és kézjelekkel próbáltuk megértetni egymást a pincérnővel, gúnyos “báj-báj” kiáltás kísérte távozásunkat, pár helyi, még odabent üldögélő arc részéről.
Végül egy bódésornál kötöttünk ki a plázs legvégében, ahol fiatalok álldogáltak a sütödések előtt. Az elsőnél már csak sült krumpli lett volna, így az egyre éhesebb – vagyis ingerültebb - V. a következő pult elé húzott. Tunéziai pasi árult lángosnak tűnő kaját, és egyéb frissen sült finomságokat, vadító illattal. Mindezt este 11-kor, Húsvét vasárnap – választásunk nem volt, ennél maradtunk. Miután tisztáztuk, hogy ugyan beszélünk angolul, de nem vagyunk angolok, elmegyarázta nekünk a menüt, és kajakészítés közben beszélgettünk. (Ez enyhe túlzás, de a többi helyen végzett kézjelezés után ez már annak tűnt.) Hamarosan kitértünk a Bukarest-Budapest különbségekre, mire felderült az arca, és elmutogatta, hogy Buda és Pest... és poénként elmondta, hogy tudomása szerint Budapest az európai pornófilmkészítés fővárosa, hahaha. Majd V. mesélte, hogy autóval megyünk haza, s innen már simán folyt minden. Neki Mercedese volt, a sok Volkswagen után, lóerők és power, V6 és sűrű bólogatás – sinen voltunk. Közben egy fiatal pár jött kajáért, rendőrautó lassított mellettünk - fújt a szél, a parton sötéten álldogáltak a kis kabinok, különféle festésekkel: macska, fecske, rák... A fiatalok azt a lángosszerűséget rendelték, amit cukorba forgattak a friss kisütés után. Talán a bámuló tekintetemet látva, a fickó magyarázni kezdte, hogy neki bolgárok azt mondták, ilyet arrafelé is sütnek, de ez a tunéziai változat sokkal könnyebb, s míg bólogattam, hogy igen, ehhez hasonló nálunk is van, csak mi fokhagymával és tejföllel esszük, addig kisütött egyet nekem, próbaképpen. Habkönnyű, finom valamit kaptunk, a nevét majd még kiderítem. S míg tömtük a szánkba a könnyű tésztát, mesélte, hogy a magyaroknak milyen nagyszerű méze van, vett egy üveggel a szupermarketben, acacia, hát az milyen finom! Hihetetlen, de Calais plázsán egy tunéziai bevándorló lacikonyhája előtt a tulajjal egyetemben a magyar méz dícsőségét zengtük angolul.
V. csípős szószt is kért a kajájára, ami egy hosszúkás buci volt, finom, kemény csücsökkel, benne neki csirke, nekem fűszeres, csípős kolbász, salátával és szalmakrumplival. Ajándékba még egy kis halvát is kaptunk, hiába tiltakoztunk, s a két, emberes adagért fizettünk kb. 12 eurót. Ehhez csak annyit, összehasonlításképpen, hogy a motel elég gyengécske reggelijéért fizettünk ketten 15 eurót. Tunéziai lacikonyha : motel 1:0. Ha bárki erre vetődik, a plázs keleti végében, nagy, piros, háromszög alakú neonjel alatt a középső lacikonyhát kell választani, ahol a menüre lángos alakú sütemény képe van felfestve.
A motel a szokásos, korrekt szoba, forró víz, hideg ágynemű. A reggelinél feltűnt, hogy a franciák nem ismerik a sorbanállás fogalmát. 10-kor sikerült elindulnunk, délkelet felé, a Bodensee-hez.
Folyt.köv, majd, valamikor.
(Este van: most Lindau egyik kültelepülésén, a Bayerische Hof nevü vendégfogadóban alszunk. A tó túlfelén az Alpok, hihetetlen hómennyiséggel, és magassággal! Mint kiderült, Zeppelin gróf erre élt, s ma egy Zeppelint is láttunk a tó felett... S ha sikerül, megnézzük egykori házát... De addig is, jó éjszakát!)
Tegnap az Anglián való átszáguldás kicsit kimerítőre sikerült, álmosak voltunk nagyon. Egyedül akkor lettem élénkebb, amikor megláttam a Port Talbot táblát, itt született ugyanis egyik kedvenc színészem, Anthony Hopkins. De a dél-welsh táj nem olyan szép, mint az észak-welsh, Holyhead után... Egyszer megálltunk enni (Welcome rest, rossz volt, de igen udvarias volt a kiszolgálás), egyszer aludni, és egyszer benzinért. Ha mindezt egy helyen tettük volna meg, valószínűleg spóroltunk volna fél órát, s még világosban értünk volna Calais-ba. A Welcome parkolójában Subaru-találkozó volt...
Tegnap este még elértük az utolsó-utolsó előtti vonatkát a Csalagútban, így 9 után megérkeztünk a motelbe. Nagy bánatunkra a konyha már bezárt, s a pult mögött álldogáló, kevés angoltudással rendelkező fiatalember bizonytalanul intett a 'plázs' vége felé, hogy ott még találhatunk nyitott éttermet. A fagyos estében végzett séta nem vezetett eredményre: mindenhol már éppen záró konyhák fogadtak minket, sőt, az egyik helyen, ahol kölcsönösen keverék nyelven és kézjelekkel próbáltuk megértetni egymást a pincérnővel, gúnyos “báj-báj” kiáltás kísérte távozásunkat, pár helyi, még odabent üldögélő arc részéről.
Végül egy bódésornál kötöttünk ki a plázs legvégében, ahol fiatalok álldogáltak a sütödések előtt. Az elsőnél már csak sült krumpli lett volna, így az egyre éhesebb – vagyis ingerültebb - V. a következő pult elé húzott. Tunéziai pasi árult lángosnak tűnő kaját, és egyéb frissen sült finomságokat, vadító illattal. Mindezt este 11-kor, Húsvét vasárnap – választásunk nem volt, ennél maradtunk. Miután tisztáztuk, hogy ugyan beszélünk angolul, de nem vagyunk angolok, elmegyarázta nekünk a menüt, és kajakészítés közben beszélgettünk. (Ez enyhe túlzás, de a többi helyen végzett kézjelezés után ez már annak tűnt.) Hamarosan kitértünk a Bukarest-Budapest különbségekre, mire felderült az arca, és elmutogatta, hogy Buda és Pest... és poénként elmondta, hogy tudomása szerint Budapest az európai pornófilmkészítés fővárosa, hahaha. Majd V. mesélte, hogy autóval megyünk haza, s innen már simán folyt minden. Neki Mercedese volt, a sok Volkswagen után, lóerők és power, V6 és sűrű bólogatás – sinen voltunk. Közben egy fiatal pár jött kajáért, rendőrautó lassított mellettünk - fújt a szél, a parton sötéten álldogáltak a kis kabinok, különféle festésekkel: macska, fecske, rák... A fiatalok azt a lángosszerűséget rendelték, amit cukorba forgattak a friss kisütés után. Talán a bámuló tekintetemet látva, a fickó magyarázni kezdte, hogy neki bolgárok azt mondták, ilyet arrafelé is sütnek, de ez a tunéziai változat sokkal könnyebb, s míg bólogattam, hogy igen, ehhez hasonló nálunk is van, csak mi fokhagymával és tejföllel esszük, addig kisütött egyet nekem, próbaképpen. Habkönnyű, finom valamit kaptunk, a nevét majd még kiderítem. S míg tömtük a szánkba a könnyű tésztát, mesélte, hogy a magyaroknak milyen nagyszerű méze van, vett egy üveggel a szupermarketben, acacia, hát az milyen finom! Hihetetlen, de Calais plázsán egy tunéziai bevándorló lacikonyhája előtt a tulajjal egyetemben a magyar méz dícsőségét zengtük angolul.
V. csípős szószt is kért a kajájára, ami egy hosszúkás buci volt, finom, kemény csücsökkel, benne neki csirke, nekem fűszeres, csípős kolbász, salátával és szalmakrumplival. Ajándékba még egy kis halvát is kaptunk, hiába tiltakoztunk, s a két, emberes adagért fizettünk kb. 12 eurót. Ehhez csak annyit, összehasonlításképpen, hogy a motel elég gyengécske reggelijéért fizettünk ketten 15 eurót. Tunéziai lacikonyha : motel 1:0. Ha bárki erre vetődik, a plázs keleti végében, nagy, piros, háromszög alakú neonjel alatt a középső lacikonyhát kell választani, ahol a menüre lángos alakú sütemény képe van felfestve.
A motel a szokásos, korrekt szoba, forró víz, hideg ágynemű. A reggelinél feltűnt, hogy a franciák nem ismerik a sorbanállás fogalmát. 10-kor sikerült elindulnunk, délkelet felé, a Bodensee-hez.
Folyt.köv, majd, valamikor.
(Este van: most Lindau egyik kültelepülésén, a Bayerische Hof nevü vendégfogadóban alszunk. A tó túlfelén az Alpok, hihetetlen hómennyiséggel, és magassággal! Mint kiderült, Zeppelin gróf erre élt, s ma egy Zeppelint is láttunk a tó felett... S ha sikerül, megnézzük egykori házát... De addig is, jó éjszakát!)
3 megjegyzés:
Az olaszok ezt a tesztat (luna park-) fritatanak hivjak, ha esetleg szukseged van ra en mar az o receptjuket megszereztem :-)
Es koszi a beszamolot, L. tervezi, hogy meghajtja a Hondat, es mi is hazamegyunk a nyaron kocsival. Allllig vááááááárom :-)
"Hihetetlen, de Calais plázsán egy tunéziai bevándorló lacikonyhája előtt a tulajjal egyetemben a magyar méz dícsőségét zengtük angolul." Ez egyszerűen szuper :) Lassan gyertek, hogy még sokat írhass, bár itthon már mindenki nagyon vár titeket :)
Csak ajánlani tudom, de ne engedd nagyon hajtani, útközben csodás látnivalók vannak.
Bár a hajtásnak is megvan a maga öröme.
A recept pedig: hú, majd el fogom kérni, mert igen finom volt!
Megjegyzés küldése