A képen - a Times-tól kölcsönöztem - ősz hajú bácsika fekszik a fűben, hasán egy szunyókáló macska. Ó, be bájos kép, vidéki nyugalmat, meghittséget sugall. Aztán nekiülök a cikknek, amit a bácsika írt a múlt vasárnapi újságban, s oda a nyugalom. (Könnyen pánikolok. Nagyimtól örököltem.) Az uram egyelőre vár, mert a cikk most vasárnap folytatódik, azt mondta, majd azután alkot véleményt. Én - szokás szerint - elhiszek mindent, amit az újság ír, főleg, ha egy szimpatikus, ősz hajú, macskatulajdonos (!) bácsika írja bele. (Sucker.)
A bácsika James Lovelock, a Gaia elmélet megalkotója. Homályosan ismerős név a Gaia, gimnazista tanulmányaimból, nem az elmélet miatt. Amit olvasok, ijesztő. Bácsika nem kertel, we are almost all fucked, basically, mondja, csak nem ezekkel a szavakkal. Nehéz idők várnak a következő nemzedékre, kezdődnek a kisebb-nagyobb kellemetlenségek, mondjuk, 2030 körül. Nekem, nekünk, akiknek nincs gyereke (micsoda megkönnyebbülés), végül is, olyan mindegy, mi lesz vénségünk idején, vagy amikor már porként pihenünk egy szép, mázas cserépedényben, de mi lesz testvérem gyerekeivel? Rokonaim, ismerőseim, barátaim gyerekeivel?
Elolvastam a cikket, s határozottan nevetségesnek érzem azóta magam amiatt, hogy kevesebbszer húzom le a WC-t, inkább felveszek egy extra pulcsit, mint hogy fűtsek, nem is beszélve a reciklálási igyekezetemről (kényszeremről), nem is tudom, megyek-e vele valamire. A Földet nyilvánvalóan nem fogom vele megmenteni.
Nemrég láttam a tévében, hogy a műanyagokat 1-től 6-ig számozzák. Jelenleg Angliában az 1, 2 jelzésűek feldolgozására van lehetőség. A többi - mi lesz a többivel? Összegyömöszkölik nagy préselt csomagokba, s megy Kínába, további feldolgozásra? Mi lesz a műanyaggal Írországban? A papírral? Tényleg szétválogatják? Amikor a műsor után elmerengtem a szokásos heti nagy zacskónyi műanyag szemetünk felett, ellenőrizve a számokat, az uram csak forgatta a szemét. Adjam már fel, sosem lesz ez működőképes. Ez is csak biznisz, pénz valakinek a zsebéből, valaki máséba. Mindig van egy kis kehe a gépezetben. Lehet, hogy én lelkesen válogatok, de mit ér, ha mások ugyanilyen lelkesen elássák valahol, zacskóstul, amit külön azért vettem a boltban, mert 45 nap alatt lebomló anyagból van. Naiv vagyok, kis hülye, aki saját lelkiismeretét nyugtatgatja csak ezzel a válogatósdival? Egyedül a komposzt felől lehetek biztos, mert az itt bomlik a kertben, adva a táplálékot a virágaimnak, s Bertie-nek, aki mindig nagy igyekezettel fúr lyukakat a közepébe. No, az működik.
Aggasztó, na. Nem mondom, hogy nem alszom miatta éjszakánként, csak elgondolkoztat időnként, és egyre jobban örülök, hogy most élek.
***
A virágok mindenkinek tetszettek a piacon, többen tettek rá megjegyzést. Volt, aki azt hitte, a színes cserepeket én festettem. Nagyon jól néztek ki az asztalokon, kis színfoltok, elégedett voltam. A feliratos kekszek is nagy sikert arattak a gicces szövegekkel, de őszintén szólva, a süti kicsit sűrű lett a belérakott kakaótól. Olvasztott csoki jobb ízt adott volna.
Végre találkozom Sheilával, sokáig nem jött a piacra, most végre odajön, hálálkodik a kékfestő miatt, megadja az árát. S megmutatja legújabb folt-takaróját, csodás, kék árnyalatokban, aprólékos, igen szép munka. (A kék amúgy is gyengém.) Egyre jobbakat készít, ahogy halad a tanfolyammal. Alig várom, hogy a kékfestőből készült dolgait is láthassam. Apró, háromszögekből varrt, rizzsel töltött szövet-tyúkocskákat is hoz, papírnehezéknek, dekorációnak szánja. 7-8 euro az áruk. Bíztatom, de magam sem mondom komolyan, hogy ki kellene vennünk egy standot a karácsonyi vásár idején, az RDS-ben, miután legyártottunk egy csomó dolgot. Nem is tudom, miért mondtam, bődületes pénzt kérnek a standokért.
***
Amikor pakoltam ki a cuccaimat, láttam, hogy Willie (szemüveges) az orrához emeli a parti kenyeremet.
- "Ez mi? Torta?"
- "Nem, kenyér."
- "És ez?" - emelte fel a következő tányért tortástul.
- "Az torta. Cseresznyés-mandulás torta."
- "Mennyi?"
- "Két euro szeletenként.
- "Az egész?"
- "20 euro." - Döbbent tekintetet vet rám, nekem pedig fény gyúlt az agyamban.
- "Odaadom most ingyen, ha csinálsz nekem egy virágkosarat, 20 euro értékben, majd amikor eljön a tavasz."
- "Shut up, kifizetem."
- "Dehogy fizeted. Odaadom, nézd, kihúzom a könyvből, de kérek egy virágkosarat."
Rám néz, a tortára néz, majd szótlanul távozik vele. Nekem pedig lesz egy pöpec virágkosaram dekorációnak a piac ajtaja elé.
***
Fűszeres Eszter fehér kenyere - amit szégyentelen módon farmer's bread-ként árulok - a visszajelzések szerint remek. V. szerint valahol átmenet a kalács és a fehér kenyér között. Egyedül Patricia köt belé, hogy túl sós. Megkérdezem a többieket, tiltakoznak. Úgy jó, ahogy van! Egy megmarad, hazajőve azonnal megkóstolom, nem érezni rajta sót, egy csapott evőkanálnyit raktam a 4 veknihez, mint múltkor. De azért Patricia kiselőadást tart arról, hogy nálunk az emberek az egészségeset keresik, nem szabad túlsózni. Csak késő délután jut eszembe, hogy alighanem az a darab jutott neki, amire véletlenül durva szemű só helyett finom sót szórtam, a tojással való megkenés után - aztán letörölgettem ugyan, de úgy látszik, nem eléggé... Meg kell majd magyaráznom neki!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése