Nos... hasztalanul kutatom a netet tanácsért, az uram már attól ideges, hogy én ideges vagyok, s gondterhelt arccal jövök-megyek a számgép és a fürdő között (ideges hasmenés, bezony), s valahol megint ott bújkál bennem az érzés, hogy túlaggódom, s minden remekül fog menni, csak már megint...
... csak már megint olyasmit csinálok, amit még nem, s ez aggodalommal tölt el. Egy csokoládés keksztortát kell bevonnom cukormázzal, vagyis kettőt, harmadik egy gyümölcstorta, az nem gond - aztán egymásra kell rakni őket, s a széleiket kidekorálni vajkrémmel, hogy ne látszódjék az illesztés. Holnap megyek Sally-hez, 11-re, kisebb-nagyobb doboznyi cuccal felpakolva, megcsinálni a lánya esküvői háromszintes tortáját. A legutolsó piacnapon, az eladásra szánt karácsonyi tortáimon megmutattam neki pár szín- és formamintát (kék csillag, őz, magyallevél bogyókkal), ő fél szemmel odapillantott, "csodás", "remek", "éppenilyet", motyogta.... s elügetett mellőlem. Csak kicsit forrtam, hogy ezek szerint én tulajdonítok nagyobb fontosságot az elvégzendő feladatnak, nem a t. megrendelő!
Mindegy, meglesz, szép lesz, vagy legalábbis valamilyen lesz, Sally állítja, hogy a keksztorta elég masszív, nem fog besüppedni a két másik torta súlya alatt, ő már csinált ilyet... 5 kiló elefántcsontszín cukorbevonat, fél kiló fehér cukorbevonat a figurákhoz, 1 kg marcipán (talán elég lesz) festékek, tortakartonok, kés, nyomózacskó, puhított vaj, porcukor... Hajrá!
***
Tegnap nem tudtunk kimozdulni, mert egész nap esett, monstre tévézés volt helyette, s az elmaradt újságok kivégzése. Este megnéztem a Once c. filmjet (elég kellemes volt), majd utána a The Commitments c. filmet (remek volt, azóta felnőtté lett ír sztárokkal), s éjféltájban még a Speed c. film végét is megnéztük. Nem vagyunk normálisak. Meglepő volt, hogy kivételesen nem szabdalták fel a filmeket reklámokkal, s nem nyúlt 2 órásra egy másfél órás film a sok hülye reklám miatt.
Ma már azért tettünk egy sétát, meglepően élénk élet folyt odakint. Jól esett a levegő, a gyenge napfény... s úgy tűnt, aki nem az ilyenkor szokásos karácsonyi kiárusításon van, az a promenádon sétál. Tömve volt. Ismét láttunk egy Santá-nak öltöztetett kiskutyát, akire muszáj volt mosolyogni - sajnos, nem érdekelte, hogy barátkoznék. A tenger tükörsima volt, a kikötőben etették a hattyúkat, a móló egyik sarkába a nagy hullámzás tengeri füvek vaskos halmát hordta, s megmutattam V.-nek, hogyan is néz ki egy csigaforgató... (Amelyikről itthon aztán kiderült, hogy valójában parti lile volt... Hiába no, nem vagyok tévedhetetlen.) S friss volt a levegő, igen friss és éppen csak annyira hideg, hogy ne legyen kellemetlen.
Hazafelé az egyik promenádmenti étkezde ablakában megláttam a hirdetést: Polish tea... A kinti asztalokat kínai leány törögette, ránk mosolygott - mi vissza... bemenjünk? Kintről nézvést kicsit lepukkant épület, tetőablakokkal, de az egyik sarokban igazi kandalló, pattogó tűzzel - valaha cottage lehetett, lakás... Most aprópultos étkezde, falatnyi konyhával, lengyel tulajdonossal, kínai pincérnővel, egy ír kisváros tengerpartján. Ettünk sonkás pirított szendvicset, ami mellé aprócska saláta járt (késsel és villával kellett enni, kérem!) jókora adag fokhagymás-majonézes sült krumplival, én egy "Polish tea"-t ittam (vodka, citromszelet a halvány teában), V. egy "fáradtnak" titulált Heinekent ivott. Az étel frissen volt elkészítve, a tea kellemesen melengette a gyomrom, csehországi sítábor emlékeit meséltem V.-nek... elültünk a kaja felett. A kiszolgálás figyelmes volt, a tulajnő érdeklődött, hogy ízlett-e a Polish tea... Amikor kijöttünk, V. megjegyezte, olyanféle volt a hely, amilyen szerinte az én kávézóm lenne, ha nyitnék. Hm... nem is tudom, kritikaként kellett volna-e elkönyvelnem a megjegyzését? Valószínűleg nem lenne benne ennyi műanyag virág, de a menü hasonló lenne, csak rövidebb. Nem volt rossz (igaz, túl jó sem), de ha valakinek útjába akad a Hot Pot Bistro a promenád déli végében, ne kerülje el.
... csak már megint olyasmit csinálok, amit még nem, s ez aggodalommal tölt el. Egy csokoládés keksztortát kell bevonnom cukormázzal, vagyis kettőt, harmadik egy gyümölcstorta, az nem gond - aztán egymásra kell rakni őket, s a széleiket kidekorálni vajkrémmel, hogy ne látszódjék az illesztés. Holnap megyek Sally-hez, 11-re, kisebb-nagyobb doboznyi cuccal felpakolva, megcsinálni a lánya esküvői háromszintes tortáját. A legutolsó piacnapon, az eladásra szánt karácsonyi tortáimon megmutattam neki pár szín- és formamintát (kék csillag, őz, magyallevél bogyókkal), ő fél szemmel odapillantott, "csodás", "remek", "éppenilyet", motyogta.... s elügetett mellőlem. Csak kicsit forrtam, hogy ezek szerint én tulajdonítok nagyobb fontosságot az elvégzendő feladatnak, nem a t. megrendelő!
Mindegy, meglesz, szép lesz, vagy legalábbis valamilyen lesz, Sally állítja, hogy a keksztorta elég masszív, nem fog besüppedni a két másik torta súlya alatt, ő már csinált ilyet... 5 kiló elefántcsontszín cukorbevonat, fél kiló fehér cukorbevonat a figurákhoz, 1 kg marcipán (talán elég lesz) festékek, tortakartonok, kés, nyomózacskó, puhított vaj, porcukor... Hajrá!
***
Tegnap nem tudtunk kimozdulni, mert egész nap esett, monstre tévézés volt helyette, s az elmaradt újságok kivégzése. Este megnéztem a Once c. filmjet (elég kellemes volt), majd utána a The Commitments c. filmet (remek volt, azóta felnőtté lett ír sztárokkal), s éjféltájban még a Speed c. film végét is megnéztük. Nem vagyunk normálisak. Meglepő volt, hogy kivételesen nem szabdalták fel a filmeket reklámokkal, s nem nyúlt 2 órásra egy másfél órás film a sok hülye reklám miatt.
Ma már azért tettünk egy sétát, meglepően élénk élet folyt odakint. Jól esett a levegő, a gyenge napfény... s úgy tűnt, aki nem az ilyenkor szokásos karácsonyi kiárusításon van, az a promenádon sétál. Tömve volt. Ismét láttunk egy Santá-nak öltöztetett kiskutyát, akire muszáj volt mosolyogni - sajnos, nem érdekelte, hogy barátkoznék. A tenger tükörsima volt, a kikötőben etették a hattyúkat, a móló egyik sarkába a nagy hullámzás tengeri füvek vaskos halmát hordta, s megmutattam V.-nek, hogyan is néz ki egy csigaforgató... (Amelyikről itthon aztán kiderült, hogy valójában parti lile volt... Hiába no, nem vagyok tévedhetetlen.) S friss volt a levegő, igen friss és éppen csak annyira hideg, hogy ne legyen kellemetlen.
Hazafelé az egyik promenádmenti étkezde ablakában megláttam a hirdetést: Polish tea... A kinti asztalokat kínai leány törögette, ránk mosolygott - mi vissza... bemenjünk? Kintről nézvést kicsit lepukkant épület, tetőablakokkal, de az egyik sarokban igazi kandalló, pattogó tűzzel - valaha cottage lehetett, lakás... Most aprópultos étkezde, falatnyi konyhával, lengyel tulajdonossal, kínai pincérnővel, egy ír kisváros tengerpartján. Ettünk sonkás pirított szendvicset, ami mellé aprócska saláta járt (késsel és villával kellett enni, kérem!) jókora adag fokhagymás-majonézes sült krumplival, én egy "Polish tea"-t ittam (vodka, citromszelet a halvány teában), V. egy "fáradtnak" titulált Heinekent ivott. Az étel frissen volt elkészítve, a tea kellemesen melengette a gyomrom, csehországi sítábor emlékeit meséltem V.-nek... elültünk a kaja felett. A kiszolgálás figyelmes volt, a tulajnő érdeklődött, hogy ízlett-e a Polish tea... Amikor kijöttünk, V. megjegyezte, olyanféle volt a hely, amilyen szerinte az én kávézóm lenne, ha nyitnék. Hm... nem is tudom, kritikaként kellett volna-e elkönyvelnem a megjegyzését? Valószínűleg nem lenne benne ennyi műanyag virág, de a menü hasonló lenne, csak rövidebb. Nem volt rossz (igaz, túl jó sem), de ha valakinek útjába akad a Hot Pot Bistro a promenád déli végében, ne kerülje el.
3 megjegyzés:
the commintments az nekem is nagy kedvencem
Valószínűleg úgy van vele, hogy megbízik benned, a munkádban és ezért nem izgatja magát a részletek miatt :)
azért egy fotót kérünk :p
Megjegyzés küldése