Maga alá temet a mézeskalács!

Nos, annyira sikeres volt a drukkolásotok, hogy lassan maguk alá temetnek a megrendelések. Ottalie, Kate is rendelt, sőt, a kávézó managere és szakácsa is fordult hozzám (privát) rendeléssel. Sms-eztem Dingle-be, hogy aszongya, van-e megrendelés? Még nem jött válasz, ellenben volt egy olyan óra ma délután, amikor csak megrendelős hívások-sms-ek jöttek. Úgyhogy most Karácsonyig nem blogolok, hanem építek, sütök, dekorálok, csomagolok, s próbálok nem megtaknyosodni ebben a nyálkás időben, a hol jegesen hideg, hol depressziósan sötét ír ég alatt.

A karácsonyi előadásom remekül sikerült. A főpróba rossz volt, V. fura arckifejezéssel hallgatott végig a kanapéról, sokszor közbeszólt kritkus megjegyzésekkel, míg kéztördelve és nyökögve és néhol selypegősen próbáltam értelmes mondatokat kiejteni. Az előadáson már ment minden, mint a karikacsapás. Sokat segített, hogy kirakhattam mindent magam elé, aztán körbeadtam, tapogassák, szagolgassák. Meglepte őket a tálalt sütimennyiség. Legjobban a mákos beigli és a szaloncukor fogyott. Olyan aranyosak voltak, sok kis öregasszony, utána odajöttek, elmesélték, hogy az ő gyerekkorukban milyen volt a karácsony, és ami most van, az már olyan más, bezzeg akkor... akkor még a varázslat számított, az ünnepet körbelengő titokzatosság, s nem az összevásárolt ajándékok mennyisége.

Még arra is futotta a lelkierőmből, hogy remegő gyomorral, de azért felolvassam az előadás végén József Attila Betlehemi királyok c. versét. Béna, iskolás hangsúlyozással, de felolvastam. Kicsit másképpen hangzott a "Hulló könnye záporán át / alig látja Jézuskáját" angolul ("Beyond her flooding tears of joy / she hardly saw her little boy"), de addigra már annyiszor elgyakoroltam, hogy így sem volt szokatlan. Mármint nekem. A kilternan-i Irish Countrywomen's Association József Attila verset hallgatott - kérem, erre büszke vagyok! S arra is, hogy páran elkérték a magyar bolt címét.

Jut eszembe (mert sajnos, sokszor eszembe jut), a volt főnököm egy segg. Ilyeneket csinál: elé raktak két csekket (nekem járókat), s csak az egyiket írta alá. Biztos mosolyszünetel, amiért nem vagyok hajlandó tovább várni, hogy hátha lesz még házrendelés. Legnagyobb jóindulattal sem tudnám megtenni, rengeteg meló van. Lydia kedden hívott, és elmesélte, hogy csak az egyik csekk van aláírva. "Remélhetem, hogy a másik is alá lesz írva péntekre?" - kérdeztem. "If you are lucky" - volt a válasz, amire hirtelen nem tudtam semmi szellemessel válaszolni. S miért is tenném, elvégre ő csak a manager, nem ő szarakodik velem és a pénzemmel.

Lehet, hogy csak paranoiás vagyok, és túlságosan nagy a lelkem, de pl. legutóbbi megrendelős emailjét volt főnököm mindenféle üdvözlés és egyéb sallangok nélkül küldte. Ebből gondolom, hogy mosolyszünet van. Nekem pedig még oda kell vinnem az ajándékkosarat... Istenem, adj nekem egy kis konyhát valahol, és amilyen gyorsan csak lehet, leépítem. Szép álom ez, tudom, de mostanság a "ballagok a zúzmarás füvön az álomházam felé" fantáziajelenet mellett ez az, ami még sokszor előfordul álmodozásaim között. De hát ki ne szeretne független lenni?

No, megyek vissza, házat építeni.