Cukrom, cukrom...

A múltkor a nagybaniban kerengve bosszúsan vettem tudomásul, hogy nem volt kristálycukor a polcon, csak a félkilós kis pakkok, benylonozva, nekem pedig vagy a 3 kilós, vagy a 10 kilós kiszerelés lett volna jó. Ellenben volt "szemcsés" (granulated) cukor, amiről nekem a durvára őrölt, kemény szemcsés cukor ugrott be, s nem voltam meggyőződve arról, hogy fel tudom használni. Nyomogattam a zacskót, de nem érződött különösen benne durvának a cukor. Egy arra járó alkalmazottat elkaptam, s megkérdeztem tőle, tudja-e, mi  különbség a két cukorféle között. Először hümmögött, hogy nem tudja, aztán egy kör után visszajött,s azt mondta, emlékei szerint az egyik édesebb.

Köszi. Nem vágtam bele merészen a vételbe, hanem inkább a Tesco-ban vettem hazafelé kristálycukrot, biztos, ami biztos.

Ma ismét rászorultam a szemcsés cukorra. Mivel még volt az tárolóedényem alján egy kis kristálycukor, gyorsan végeztem egy házi íztesztet. S igen, a kristálycukor (caster sugar) édesebb, s finomabb szemű. Valamint gyorsabban feloldódik keverés közben. Ez adta az ötletet, hogy írjak a cukrokról, amiket itt a polcokon fel lehet lelni.

Tehát: granulated sugar. Ránézésre nem olyan durva szemű, de nehezebben oldódik fel, s nem olyan édes, mint a sorban következő caster sugar, vagyis kristálycukor. A granulated sugar egyébként kiválóan alkalmas arra, hogy sütiket hempergessünk bele, ha a recept úgy kívánja. A caster sugar-t érdemes a sütéshez használni, hacsak a recept nem javasol golden caster sugar-t, melyben a gyártáskor több melaszt hagynak, ezért dúsabb kissé az íze, s színe, ahogy a neve is mondja, sárgásbarna. Általában leheletnyit durvább őrlésű, mint a caster sugar.

A sütik beszórásához, illetve egyes speciális sütemények, pl. makaronok sütéséhez kell a porcukor. Sajnos, az ittenieket gyakran tapadásgátlóval, kukoricakeményítővel dúsítják, nem árt ellenőrizni a zacskót, hogy mi van benne a cukron kívül. Némelyiket papírzacskóban árulják, amiben esetenként tömbbe száradhat, ezeket jobb otthagyni a polcon, s a nyloncsomagolásút megvenni, ha kapható.

Sütéshez igen jó még a soft brown sugar, vagyis a lágyan omló, puha barna cukor. Nagyon finom ízt ad, tortákhoz, almás süteményekhez kiváló, dús gyümölcstortákhoz is ajánlják. Hajlamos kiszáradni, ezért érdemes légmentesen zárható edényben tartani.

Utána következik a demerara sugar, ami durva szemű, szintén nehezen feloldódó, de erősebb ízű barna cukor, nagyobb melasz tartalommal. Torták beszórásához remek.

Kedvencem az egészen sötét színű muscovado sugar. Amit itt árulnak, általában Mauritius-ról érkezik, mélybarna, lágy, szintén kiszáradásra hajlamos cukor, ha nem csomagoljuk helyesen, a többi barna cukorhoz hasonlóan kőkemény tömbbé szárad össze. Az íze mennyei, igen kiadós, mézeskalácsokhoz, angolszász gingerbread-ekhez, tömős gyümölcstortákhoz ajánlott, pl. a csokitormámban is akad belőle húsz deka. Igen magas benne a melasztartalom.

Ha mindenképpen helyettesítenem kell a cukrot valamivel, coconut palm sugar-t, azaz kókuszpálmacukrot használok, amely a kókusz virágának megszárított és porított nektárjából készül. Íze igen dús, hasonlóan a barna cukrokéhoz, s sajnos az ára csillagászati. De szükség esetén igen jó helyettesítőszer.

Aztán ott vannak még az édesítőszerek, amelyekkel nem sütök, tartok is tőlük egy kicsit. Nemcsak drágák, hanem kissé másként is viselkednek sütéskor, ahogy a lenti ábra is mutatja. Egy régi kedves magazin-különszámban, amit Zita barátnőm küldött, nálam okosabbak csináltak egy összehasonlító elemést arról, hogy az egyes cukrok és édesítőszerek hogyan változtatják meg a sütik külsejét, ízét, s azt hiszem, legjobb, ha beteszem a magazinból kimásolt képet, mindannyiunk okulására:

A képen bal oldalon felül látható az édesítőszerrel (Splenda) sütött süti, majd a juharszirupból készült cukorral sütött süti következik. Az utolsó felül a granulált cukorral sütött süti. Az alsó sorban balról jöbbra a világosbarna cukorral, majd a sötétbarna cukorral és végül a porcukorral sült süti látható. Érdekes, nem?

A Splendával sütött sütinek enyhe utóíze volt, a középsőnek kellemes juharszirup íze, a jobb szélsőnek enyhén édes, kellemes ízt tulajdonítottak. A barnacukrok enyhe, illetve kellemesen erős melasz-ízt adtak, a porcukorral sütött süti lágyan édes lett.

Jómagam a barna cukrok híve vagyok, de amikor a süti színe is számít, akkor a fentieket nem árt számításba kell venni. 

A kávézóban sosem volt fedett cukortárolóm (no comment), ezért sokat kínlódtam az összeszáradt tömbökkel. A cikk a mikrohullámú sütővel rendelkezőknek egy megoldást javasol: egy bögrét töltsünk meg félig vízzel, s a legmagasabb fokozaton mikrózzuk, amíg forrni nem kezd. Utána rakjuk mellé a kiszáradt cukrot egy edényben, s újra mikrózzuk őket a legmagasabb fokozaton, amíg a cukor meg nem puhul. Fél kiló cukorhoz masfél, 2 és fél percnyi mikrózás szükséges.

Dylan, Eleanor...

A fenti szép nevek viharokat jelölnek, amelyeknél kiadták/ják a sárga, vagy narancssárga jelzést. Jelenleg Eleanor vonul át az ország felett, szerencsére főleg csak a nyugati és déli részt tépi, bár ahogy jöttünk haza ebédről, eléggé telenyomta a tüdőmet széllel. 

Reggel vad eső és szél ébresztett minket az óra helyett, a késés miatt V. úgy döntött, inkább itthonról dolgozik. Én pedig ráérősen zsilipeltem, bár kellene sütni lassan, de azért még az ágyban reggeliztem, hadd legyen még velem egy kicsit a szabadság illúziója.

Az elmúlt napokban kettőt sütöttem, elsőként a Moha-féle fahéjas csillagot, annyit csavartam csak a recepten, hogy felére fehér cukormázat festettem fel ecsettel , másik felére ganache-t, azt is ecsettel, hogy ne legyen túl vastag, s a csoki/cukormáz íze ne nyomja el a fantasztikus mandulaízt (pár csepp mandula esszenciával erősítettem amúgy az ízt, a fél kiló darált mandula mellé).

A második recept a kedvenc magazinom, A BBC Good Food karácsonyi számából való, meggyes-marcipános krizantém névre hallgat, itt megtalálható az angol eredeti.

Az én krizantémom azonban másmilyen. Először is, szárított meggyet nem láttam itt még, helyette vettem cseresznye kompótot, s kihalásztam a receptben előírt mennyiségű cseresznyét a cukros szirupból. Kökényes gin-em sincs itthon, portói sem volt, a jóféle angol cseresznyebefőtt levét adtam hozzá, amiben némi kirsch is volt. Nem sima lisztet használtam, hanem kenyérlisztet, s nem hagytam állni a tésztát egy éjjel, hanem csak pár órát kelt (amíg autóztunk a havas hegyek között). Így át is keresztelhetném cseresznyés-marcipános krizantémra. S az élesztőm sem az a mezei porított volt.

Jöjjenek a részletek:

Hozzávalók:

A cseresznyés töltelékhez (ami szerintem túl sok, felét használtam fel, a másik fele kovászos kenyérre kenve tűnt el a bendőnkben)

100 g konzervcseresznye, leszűrve

4 evőkanál cseresznyebefőttlé (kirsch is volt benne)

2 evőkanál cseresznyedzsem (lengyel boltok ajándéka)

A marcipános töltelékhez:

200 g mandulában minél dúsabb marcipántömb, rúddá gyúrva, vagy kinyújtva

A tésztához kell:

250 ml langyos tej

2 evőkanál sima joghurt

1 kávéskanál (7 g) porélesztő (az ozmotoleránsat használtam, de a sima is jó)

1 evőkanál krisztálycukor

1 nagy tojás

500 g kenyérliszt

75 g puha vaj

A tésztához valókat a géppel simára gyúrjuk, s aztán nedves konyharuhával letakart edényben kelesztjük 1 (vagy több) órán át. Közben a cseresznyéket, az alkoholt és a dzsemet egy kis fazékban felforraljuk, majd pár percig gyöngyözve főzzük, aztán hagyjuk kihűlni. Mivel a cseresznyék egyben maradnak, turmixgéppel pépesítettem a keveréket, kihűlés után.

A marcipánt hosszú rúddá gyúrtam, és 36 szeletre vágtam. De ha ahhoz van kedvünk, nyújtsuk ki, s vágjunk ki belőle 18 darab 6 cm átmérőjű szeletet, s azokat vágjuk ketté.

Egy 24 cm-es magas falú sütőformát vajazzunk-lisztezzünk ki. (Ne kövessük el a hibát, amit én, s ne válasszunk hullámos szélű formát, mert a sütiből kifolyó marcipános-cseresznyés öntet eléggé durván bele tud ragadni.) A forma legyen legalább 4 cm mély, mert a süti meg fog dagadni.)

A tésztát enyhén lisztezett munkalapon vágjuk négyfelé, s egyszerre csak egy negyeddel dolgozzunk. Nyújtsuk ki, kb. 4 mm vastagra, s egy 7 cm széles sima szélű kiszúróval vágjuk ki a tésztaköröket, kb. 36-40 jön ki a tésztaadagból. Kezünk ügyébe rakjuk a kihűlt dzsemet, a marcipán szeleteket. Minden tésztakör közepére rakjunk egy fél marcipánszeletet, s arra egy egészen kicsi kanál cseresznyés keveréket. Aztán hajtsuk féle a tésztakört, s nyomjuk össze, hogy a marcipán is, a cseresznyés keverék is bent maradjon. Jobbára sikerrel fogunk járni, de ha kibuggyan oldalt a dzsem, az sem baj. Csípjük össze a tésztakör széleit, s a két végét szorítsuk egymáshoz, míg kis, tortellinihez hasonlító sapkácskákat nem kapunk. Ezeket rakjuk végig a sütőforma mentén, a csúcsos fele nézzen befelé. Annyit rakjunk a sütőforma széléhez, ami kényelmesen elfér. Aztán a közepét rakjuk ki, majd, ha még marad tészta, és tudunk további töltött köröket készíteni, rakjuk úket a forma közepére. Nedves konyaruhával, vagy bevajazott folpack-kal takarjuk le, és hagyjuk kelni  egy órán át. Utána kenjük le vékonyan egy felvert tojással.

180 fokos sütőben (hőkeveréses sütőben 160 fok) süssük 35-40 percen át, amíg a közepe is átsül.

Így kellett volna kinéznie:

Az enyém így nézett ki:

 

De gyakorlat teszi a mestert, s talán normál élesztővel nem lesz ennyire puffadt. Nylonzacskóban tárolva napokig puha marad. Szerintem lehet játszani különféle töltetékekkel, nutella-tört mogyoró, baracklekvár és csoki, vagy más gyümölcs-csoki variációk - kinek-kinek ízlés szerint! Én most a mini változaton gondolkozom, a piacra...

Odakint egyre hangosabban dörmög Eleanor, hölgyhöz nem illő mély hangon, torokból. Remélem, reggel a helyén találok mindent, s a koszorút sem tépi le az ajtóról...

2017 vége és 2018 eleje, egy barátságos kövér nyolcassal

Az óév vége eseménydúsra sikerült. Voltam - ezúttal teljesen egyedül! - Kilkenny-ben, olaszautó-találkozón. Minden évben tartanak karácsony utáni ebédet/összejövetelt, azon képviseltem a családot, s vittem a köszönet-sütijeimet, amivel a Tipperary kaland óta tartoztam nekik. V. dolgozott, s különben is, már németautó-tulajdonosként nem igazán tarrtozik oda, bár a társaság miatt talán jött volna.

A helyszínig Kate, a GPS segítségével letaláltam, de a kocsikat nem láttam sehol, pedig meresztgettem a szemem, hogy Popsika (illetve most már Tommy) feltűnő színét hol látom sárgállani. Aztán odabent megtaláltam a résztvevőket is, az asztalokra vártak, s mondták, hogy a félreeső hátsó parkolóban találom a kocsikat, így átálltam én is oda. Nagyon szépen, ívesen, simán sikerült beparkolnom csont nélkül, figyelő, nálam tapasztaltabb sofőrszemektől kísérve.

 A hotel előterében mézeskalács házak és kisvasút a téli jelenet sztárja

Az ebéd különteremben folyt, igazán kellemes körülmények között: az alkalomra külön nyomtatott menüt kaptunk, háromfogásos ebédet, szépen díszített asztaloknál. Igyekeztem ügyesen csevegni, szerencsére nem csak kocsikról folyt a beszélgetés. Sőt, utánam még érkezett egy új tag, akinek csak velem szemben volt hely, így megpróbáltam vele beszélgetni. Hamar kiderült, hogy egy farmon él, így szóba kerültek lovak, magunk nevelte zöldségek, kerti trükkök... 

 

 

 

Mindenki a menüt tanulmányozza. Jobbszélen Pat, Popsika új tulaja

Csevegés. Balszélen George, az angol ex-tengerész, jobbszélen Tony, aki hazahozott bennünket Tipperary-ből

Az ebéd után nem volt hosszas üldögélés, hanem mindenki egyből ment a parkolóba, gondolom, azért várta őket a család, s haza akartak érkezni sötétedés előtt. Jót szórakoztam azon, hogy a kint felsorakozott kocsik között ott volt mind a három, jelenlegi és volt autónk, ahogy az ezen a videón is látható. A sárga Popsika, a pirosas Julie, és a bordó 166-os, sajnos, gyereküléssel az anyósülésen... Családi autó lett belőle, manuális váltóval.

A hosszabb, de látványosabb úton jöttem haza, a fura nevű Ballon felé, majd Bunclody, Ferns, Arklow stb. útvonalon. Sötét volt már, de mégis igen élveztem a vezetést, a rádió éves összefoglalója mellett, a leszálló sötétben. Azt hiszem, máskor is megyek majd, talán V. is jön.

***

Szombaton fura volt ráérősen kelni, nem volt piac. 6-án lesz először. Elmentünk vásárolni, elkölteni V. közvéleménykutatással szerzett bónjait, s végre, vett magának pulcsikat, mert ahogy mondta, ideje leszoknia arról, hogy mindenhova sportfelsőkben menjen. Mindenhol tömeg volt, hamar siettünk haza, gazdagabban pár pulcsival. 

Vasárnap aztán Trish-t vittük el autózni, ugyanarra az útvonalona, amit múltkor a hó miatt nem tudtunk megcsinálni, Karácsony napján. Most azonban sikerült, s kegyes volt az időjárás is: hideg volt, de szélmentes, napos idő, a Dylan nevezetű vihar szerencsére nem érintette annyira az ország keleti részét. A szokott megállóhelyeken, ahol Trish még nem járt (!), szép fényképeket sikerült készíteni a ropogósan friss levegőben élesen kirajzolódó tájról:

Az alsó képen elbújva a Guinness-birtok éke, a ház, amely most eladó, a birtokkal együtt. Sok-sok millióért!

Vittem egy karácsonyi függőt a karácsonyfára, amit pár éve fedezrtünk fel... De aztán az út bal oldalán elsőként feltűnő fára akasztottam fel, türelmetlenül, Sally Gap után. Pár száz méter múlva feltűnt még egy feldíszített fa... majd még egy... Igazából a negyedik lett volna A fa, de akkorra már V. a szemét forgatta, s mondta, ezt a díszítősdit felejtsem el, csak az autózás lesz karácsonyi hagyományunk.

A nagy autózás közben eleredt az eső, eggyel több okunk volt, hogy megálljunk valahol. Nem ide terveztük, de így még jobban sikerült: szerencsénk volt, a Wicklow Heather vendéglőben kaptunk asztalt, ahol mindjárt megtartottuk az elmaradt születésnapi ebédemet. S koccintottunk az új évre. Utána hazafelé menet még bementünk a Carpe Diem-be, ott is elbúcsúsztatni Tony-ékkal az óévet. Ők hamarosan egy hónapra Új-Zélandra mennek, irigylem is őket érte.

 

Az éjfélt nem vártuk meg, depressziós skandináv családosorzatot néztünk, virslit ettünk saját kenyérrel, prosecco-ztunk, ettük a marcipános-cseresznyés sütit, amit sütöttem, s hamar elmentünk aludni. Éppen éjfélkor felébredtem egy petárdára, amiből több nem volt, csókot adtam az uramnak, s  aludtam tovább jó sokáig. Ma pedig, mert nagy örömömre nem kellett dolgoznia (kellett volna, de nem volt mit, s így nem hiányzott senkinek), V. eljött velem a Beehive fogadó mellé, ahol a wicklow-i veteránautósok tartottak összejövetelt. Pat, Popsika új tulajdonosa is eljött, hogy ott találkozzunk. Megkésve értünk oda, s éppen ment volna el, a kedvünkért visszafordult. Kölcsönösen megcsodáltuk egymás kocsiját, s  elvitte V.-t egy körre.V. ragyogó arccal jött vissza, mondván, Popsika nagyszerűen megy, s Pat láthatóan odáig van érte. Igazán jó kezekbe került, nem győzi dicsérni.

Keskeny vidéki utacskákon jöttünk haza a főút helyett, s most kellemes meleg lakásban tévézéssel, újságolvasással nyomjuk el az első 2018-as nap "izgalmait". Honaptól már munka, nemsokára nyit a kávézó, új kiszúrók érkeznek, lesz piac... Pulóveres állatokkal és forró csokis kávésbögréket fogok csinálni... Más ötletem nincs januárra. S aztán február, Bálint-nap. 

De ne fussunk előre, előtte még Bécsbe is ellátogatunk, hogy Sopronban megünnepeljük apám 75. születésnapját. Amire ötletes sütiket kell készítenem...

Függöny!

Ma függönyt vadásztam. Ez megint egy olyan dolog, amihez türelem kellene, amiből nekem kevés van, de végre megpróbálkoztam vele, mert a minap este letérdeltem nem messze az ablaktól, hogy bekapcsoljam a fényeket, s a hideg huzat marokra fogta a hájamat a derekamon. V. már korábban is panaszkodott, hogy érzi a lábán a hideget... Aranykezű Róbert rakott fel karnist, de most jött el igazán az ideje, hogy valamit akasszunk is rá, valamit, ami véd, s kint rekeszteni a kiváncsi tekinteteket.

Ugyanis a Lazacékról elnevezett boltban kapott elegáns és remekül működő roló csak szemközt takar, kétoldalt ott van még két ablak, amit ellenben nem takar semmi. Szóval, húz be a hideg. Ezért ma, amikor már kinyitottak a boltok, s elindult a szokásos kiárusítási mizéria, gondoltam, levadászok egy - hozzáértők által ajánlott színű - függönypárt.

Függöny az volt. Mindenféle színű, négy-ötféle hosszban. Még olyan árnyalatút is találtam, mint a kanapé, el is játszadoztam a gondolattal, hogy olyat veszek, az ajánlott szürke vagy bézs helyett, ha azokból nincs hosszú. Igen ám, de... egyik sem volt olyan hosszú, mint amilyen kellett volna. Minden megakadt 230 centinél. Amikor végül említettem a hölgynek, hogy nekem minimum 240 de inkább 250 cm hosszú kellene, a hölgy eltátotta a száját: olyan magas ablak? Nem ajtó lesz az? 

Édes egyetlenem, hát csak tudom, hogy ajtóval van-e dolgom, a saját (bérelt) lakásomban? Persze, hogy ablak. Esetleg kinézte belőlem, hogy valami flancos villában lakom, ahol még vannak ilyen égbe nyúló ablaktünemények, amire nem elég a máshova passzoló 230 cm hosszú függöny. 

Nem tudnánk lejjebb rakni a karnist? - Így ő. Ha lejjebb rakjuk, már belelóg az ablakbenyílóba, Aranykezű Róbert a lehető legalacsonyabbra tette, de attól a 230 cm még nem lesz elég...

Aztán felcsillant a szeme, s mutatta, hogy végül is van 3 modell, ott fent, ni, s felmutatott a hétköznapi függönyök feletti sorba, no, azok 270 hosszúak. Én is felnéztem, reménytől csillanó szemmel, aztán le is hervadtam azonnal, mert azok a fenti függönyök mintázatuk alapján még egy velencei kupiba is túlzásnak minősültek volna. Hiába voltak béleltek, hőt bent tartó, hideget kirekesztő vastag függönyök, a mintájuk borzasztó volt.

Még egy darabig simogattam az anyagokat a boltban, megfontoltam, hogy esetleg kipróbálom a függöny, huzatpárna kombinációt, de sejtettem, hogy V. húzná a száját, miszerint ez ronda, hogy nem ér a padlóig a függöny, hanem alatta egy keményre tömött párnaforma tartja kint a hideget, s azt reggelente pakolgatni kell... Tényleg elég amatőr megoldásnak tűnt. Így inkább csalódottan hazamentem. Jöjjön a netes vadászat.

Megnéztem az IKEA választékát, ott éppen a szélesség a gond, nekünk 150 cm kellene, nekik csak 145 a legszélesebb, ellenben mindegyik függöny 250 cm hosszú... csendesen téptem a hajamat. Marks and Spencer (alias Marks and Sparks) szintén csak 230, sőt 229 centi hosszúra engedi a függönyeit... Lazacékat meg sem mertem nézni, mert ott biztosan kapok széleset, hosszút, de vagyonért, de V. célzott rá, hogy most ilyesmire ne költsek pénzt. Akárhol néztem, valami nem passzolt. Vagy jó volt a méret, de vékony az anyag, vagy gond volt a mérettel és tetszett az anyag... 

Ha minden szakad (hahaha), marad az IKEA, januárban, majd feszesre húzzuk azt a nyamvadt függönyt...

Az ünnep vége

Ma meglehetősen morózusan ébredtem, ugyanis a falszomszédék bulit tartottak, ami belenyúlt az éjszakába. Malmozva feküdtem, semmilyen hangtompítós trükköm nem működött, már komolyan azon voltak, hogy fürdőköpenyesen átmegyek, amikor végre csendesedni kezdett a vendégsereg.  Csak hallgattam a zajokat a másik oldalról, egyik wc-lehúzás, ajtócsapódás, röhögés, zörgés a másik utén, míg V. szerencsére édesdeden aludt. Neki ma már munkanap volt, egyedül húzta az igát a Félcsöcsűnél. Sokáig aludtam, de nem esett jól, így megtoldottam egy délutáni szunyával - s a pokolba kívántam a tegnapi összes vendéget. 

Akárcsak a falon túl, a kertben is nagy volt a járás: jöttek miniék, Európa két legkisebb madara, az ökörszem és a királyka. Előbbi az egészen sekély kis tálka vizében fürdik, míg a rigók a mélyebb, nagyobb tálat szeretik: még ilyenkor, az alig +2 fokban is megfürdenek. Jöttek a szarkák, s megpróbálták lerángatni a cinkék zacskós eledelét, de odacsavaroztam az etetőhöz, mert tudtam, hogy mire számíthatok. A cinkejárás folyamatos volt egész nap, fenyőcinke, széncinke, kékcinke... S sajnos, egy patkány is megjelent, végigrohant a falon, s a shed mögé vetette le magát, amikor rányitottam az ajtót... úgy tűnik, valahol átjár a falon, vagy beásta magát a kis shed alá, mindenesetre rekordidő alatt tud eltűnni.A  hidegfront miatt jelenhetett meg újból, nem láttam patkányt hetek óta.

S bár elmúlt a Karácsony, a fényeket azért még felkapcsolom estére, az ajtón lógó koszorún is, s a kis fenyőfán is, újévig. Az ablakban kivételesen a megfelelő időpontban virágzik a karácsonyi kaktusz, amelyik néha húsvéti kaktusznak képzeli magát. Az orchidea két nehéz száron tartja a virágait, vigyázni kell, kitámasztani, különben feldönti magát. Nemrég vettem egy cserép vitorlavirágot, elvileg jó penészes helyiségekbe, s tessék, ma kiderült, hogy virágot hoz. Az ablakpárkányon lakó díszciklámenek is rendületlenül virágoznak,és a kinti fal mentén futó csőre felfuttatott Dipladenia is virágzik, nem fagyott el, eddig nem, pedig voltak igen hideg éjszakák, itteni mértékkel legalábbis.

A hétre egy nagy feladatom van, köszönetsütiket sütni az Olaszautósok Írországi Klubja tagjainak, aki a múltkori Tipperary-ben esett baj idején olyan nagyon segítőkészek voltak, s nem hagytak minket buszozni. A Moha-féle fahéjas, mandulás süti fekete-fehér változatával fogok kirukkolni, külön adagokat készítve azoknak, akik hazahoztak minket, s Pat-nek, aki azóta Popsika (vagyis most már Tommy) tulajdonosa. A klub pénteken karácsony utáni ebédet tart Kilkenny-ben, ahová, mint amolyan olaszautó tulajdonos, most le fogok menni Julie-val, teljesen egyedül (!), mert V. dolgozik, s különben is, ő már németautó tulajdonos. 

Tegnap este mesélt egy érdekeset a klub nevével kapcsolatban, amely angolul az ICCI (Italian Car Club Ireland) névre hallgat. Pár éve megkereste őket az Írországi Iszlám Kultúrális  Központ (Islamic Cultural Centre of Ireland), hogy nicsak, az ő szervezetüknek is ICCI-re jön ki a rövidítése, s ez így nem lesz jó. Engedjenek az autósok, mert az övék a rövidítés, azt az autósok jogtalanul használják. Nem tudom, hogy a autóklubosok mit válaszoltak, de aligha engedtek... mert még mindig ICCI a rövidítésük, minden rendezvényen, szórólapon, matricán ez szerepel.   

Nem tudom, milkyen lesz az autózás, mert éjjelre havat mondanak, s szombatra vihart. De azért rmegpróbálok lemenni.

A problémás pandoro

Azt hiszem, eleget áradoztam korábban már a pandoróról, az északolaszok híres karácsonyi "arany kenyeréről", jöjjenek a rideg tények. Ha valami extrára van szükségem, az angol családi válalkozásként működő Bakery Bits nevű céghez fordulok, ahonnan cserébe rendszeresen küldenek recepteket, nem is annyira rejtve a célt, hogy még több, náluk kapható érdekességet vegyek. Így amikor megérkezett a pandoro receptje, bentlakó péküktől, Vanessa Kimbell-től, akkor ott fel volt sorolva, hogy szükségem lenne kettő (!) pandoro sütőedényre, ami magas, csillag alakú alumínium forma, kanadai vagy ahhoz hasonlóan sikérben gazdag, kenyérhez való olasz lisztre, cukros-tojásos tésztát szépen emelő spéci porított élesztőre, és vaníliaporra, s szórócukorra, ami nem olvad el a sütin, s nem rántja le magával a csomagolás. 

Sóhaj...

Ezek híján nekiálltam helyettesítőkkel elkészíteni a pandorót. Kanadai lisztet tudtam itt is venni, az északi útnak köszönhetően. Sima porított élesztőt használtam, vaníliakivonatot por helyett, szilikon tortaformát és egy fémformát a hagyományos sütőedény helyett, amitől főleg a súlyos ára tántorított el, s tudat, hogy évente alig párszor hasznlnám csak. Így visszanézvést ez jó döntés volt, a piacon két pandorót adtam csak el, tetszett nekik, megcsodálták, elfogytak a mintafalatkák, de mivel ismeretlen számukra, nem vettek többet, mi ettük meg mind, vagy elajándékoztam őket.

A recept hosszú, nagyon hosszú, de akit érdekel, annak leírom, most inkább a sütés közben tapasztaltakat közlöm.

Az első próbálkozásom felét egy szilikonedényben sütöttem ki, a maradék tésztát egy magas peremű ún. panettone formában. Az első adagot frissen sütöttem ki, a másodikat hagytam érni a hűtőben, s alighanem nem lett egészen szobahőmérsékletű a sütés előtt, mert alig emelkedett meg, s elég tömör maradt. Az első adag csodásan feljött és hiba nélkül fordult ki a cifra mintából. Öröm volt enni, laza, de nem túl levegős tésztája lett, ellenben kalácsként szakadt-foszlott, és illatozott. Egy hétig friss maradt nylonba csavarva, igaz, a végén már melegíteni kellett kicsit.

(Kedvenc olasz vendéglőnk egyik szakácsa, Rebecca elmesélte, hogy hagyományosan a pandorót kikapcsolt tűzhelyen, vagy radiátoron langyosítják meg, ott ül, amíg vacsorázik a család, aztán a vacsora után langyosan vágják fel, s különféle öntetekkel tálalják a pandorót. A mini pandorókat keresztben több szeletre vágják, s a szeletek közé töltik az öntetet, minden szeletet elfordítanak egy kicsit, így kissé karácsonyfaszerű lesz a csillag alakú sütemény.) 

A második adag a fémedényben nem lett jó, mármint ehető volt az is, de nem volt levegős, s kudarcként könyvelem el, hogy alig emelkedett meg. Tovább kellett volna hagynom melegedni az edényben kisütés előtt...

Idővel megérkeztek a Bakery Bits-ből a javasolt belevalók, így más úgynevezett ozmotoleráns élesztővel dolgoztam, amely bírja a sok cukor, tojás, vaj jelenlétét, s valóban, kettő helyett három pandoro jött ki az adagból, de ezek annyira levegősek lettek, hogy rendkívül hamar kiszáradtak, míg az előző változat a sima élesztővel hosszan eltartható volt. A bio vanília por íze csodás, a szicíliai narancsolaj magáért beszél, bár V. furcsállta az ízét: azt mondta, van egy furcsa, nem kellemetlen, de szokatlan utóíze, amikor belélegzi. Meg akartam bolondítani egy kis panettone aromával, amiben citrusolajok és bergamot van, de nem jó ötlet, nem passzol hozzá. 

Végkövetkeztetés: az élesztő lehet sima mezei, jobb "bélzetet" ad, hogy Limara kifejezésével éljek. A narancsolaj kell bele, s érdemes szilikonformában sütni. A kenyérliszt muszáj, hogy az legyen, minél dúsabb sikérben, annál jobb. Nekem nem jött be az egy éjszakás érlelés, saját hibámból. Lehet, hogy a hagyományos az a csillagforma, utalva az Alpok havas csúcsaira, de szerintem süssük úgy - ha nem akarunk hagyományoskodni - mint egy kalácsot, akármilyen cifra szilikonforma jó hozzá, amibe belefér fél kg tészta, s bőven van benne hely a dagadáshoz, mert dagadni, azt nagyon fog.

Az út Loláig

Amikor elsóhajtottam magam, mert Popsika otthagyta az uramat az út mentén, hogy kellene egy megbízhatóbb kocsi, ami nem "project", amihez nem kell úgy felkutatni a szerelőt mások ajánlásai alapján, amibe nem kell valami már nem gyártott, az utolsó (lehetőleg más szigeten, kontinensen fellelhető) alkatrész, akkor nem sejtettem (vagy csak kicsit), hogy mit kérek.

Szinte azonnal, mintha csak a beleegyezésemre (engedélyemre?) várt volna, nekiugrott az internet világának, s mire felriadtam, máris eladó autók képeivel lett tele a képernyő, mindig nyitva volt egy ablak, ment a vita, hogy akkor mit? Törekedjünk a legjobbra, amit megengedhetünk magunknak, vagy csak valami áthidaló megoldás legyen, míg a legjobbra, a vágyottra (Alga Romeo Giulia) össze nem gyűlik a pénz részvényekből, két eurósokból, kemény munkából? A közeli Cars and Coffee talállkozóknak hála, körbejárhattam az alternatívaként szóbajött Mazdákat, azok SUV és szedán változatát, egyik szebb és drágább volt mint a másik... Majd hirtelen Volkswagenek tűntek fel az ablakokban, s megjelent néhány erős versenyző: VW Golf GTI. Mert abban hiába reménykedtem, hogy a következő autó "sensible" lesz és hétköznapi, miért is gondoltam ilyesmit, az uramat ismerve ez felesleges volt. Neki olyan kell, amiből nem jár sok az utcán, és egyedi.

Körbejárta a környező és távolibb megyék eladásra váró összes GTI-ját, összesen hatot nézett meg, ötöt vezetett, és tizeneggyel próbált kapcsolatba kerülni, akik közül páran nem is válaszoltak a megkeresésre. Sőt, még az északi városrészbe is felmerészkedett, találkozni egy rejtélyeskedő emberrel, akitől kissé lesápadva tért haza. A magát Keith-ként, majd Kevinként aposztrofáló eladó nem volt hajlandó pontos címet megadni, hogy hol a kocsi, ráadásul egy félreeső telep végén kötött ki V. olyan házak és kertek között, ahová egyébként nem merészkedett volna be. Az autóról nagyhirtelen kiderült, hogy nincsenek meg fontos papírjai, s hiába volt jó állapotban és rendelkezett vonzó külsővel, s gyanúsan kedvező árral, valami nagyon nem stimmelt körülötte. V. aggodalmaskodott, hogy ő ellenben pár fontos adatát megadta az embernek, s az vajon nem fog-e feltűnni itt, esetleg a haverjaival, hogy szert tegyen Popsikára... A fickó nemeges válaszunk után még megeresztett pár sms-t, mondván, látja, hogy V. komoly érdeklődő, s bizony, nagyon szívesen eladná neki a kocsit, s még egy csöppet az árból is engedne... Aztán végre kikopott az életünkből, nem kis izgalmat okozva, s a kocsi is eltűnt a hirdetések közül.

Egy alkalommal északra mentünk fel, némi vásárlással egybekötött kettős autónézésre. Nekem ez fel sem tűnt, de az első fickó egy parkolóban találkozott velünk, s bár kedves, nyílt tekintetű embernek tűnt, az azért zavaró volt, így utólag, hogy mintha titkolta volna a velünk való találkozást. Az autó remek állapotban volt, de nem volt napfénytetője. Mentünk volna a következő helyre, mire a fickó közölte, hogy tegnap este eladta a kocsit. Mibe került volna küldeni egy sms-t erről... Csalódottan indultunk volna az áruházba, amikor kiderült, V. a másik megnézett autóban felejtette a kabátját és a kocsikulcsokat... Üldözőbe vettük az embert aki megint csak a lakásától távolabb várt ránk, mintha félt volna, hogy kiderül, hol lakik, vagy hogy látják, hogy egy köztársaságbelivel üzletel?!

Később egyébként engedett volna egy keveset az árból, de V. elmesélte neki, hogy itt még fizetni kell egy importadót is, ami igen csak megdobja az árat, s bár értékeljük a kedvességét, ez nem segít rajtunk, sajnos. 

A bánatunkat vásárlásba fojtottuk, ami remekül sikerült, mert a Lisburn-i Sainbury-ben csuda klassz dolgokat kaptam, amit fel tudtam használni a pandoro sütésnél (kanadai lisz), a házak díszítésénél (dekorcukrok, előre mintázott cukorhóemberek stb.). Amúgy idén végül 12 ház készült, az utolsóként befurakodó megrendelésekkel együtt.

Egyszerre csak hangosabban sóhajtozott az uram, hogy megtalálta az autót. Ekkorra már túl volt egy Kildare melletti kocsi megtekintésén, amely igen jó lett volna, de húzósnak bizonyult az ára. Amikor kiderült, hogy a kinézett kocsi Angliában van, csak forgattam a szemem: hiába elfogadhatóbb a kocsi ára, arra rájön még a komp/repjegy ára, no és az AA általi átnézetés költsége. V. egyre nagyobb lendületbe jött, A kocsi képe most már folyton ott volt a képernyőjén. 

Az AA átnézte, küldött róla igen részletes jelentést, s V. már naponta váltott emaileket az eladóval, aki a Gurdeep névre hallgatott. Közben ment egy kis adok-kapok azzal a garázzsal, szereldével, amelyik utoljára dolgozott (mint kiderült, rosszúl) Popsikán, s semmilyen felelősséget nem voltak hajlandók elismerni, még azután sem, hogy Popsika új tulaja, aki autószerelő, tételesen felsorolta, mi mindent barmoltak el az autón szerelés címmel. A Rathdrum-i FIAT szereldéről van szó, ahol egy szimpla olaj- és injektorcseréért 800 eurót kértek el, s azt is elszúrták. 

Aztán felgyorsultak a dolgok, s mikor már sokadszor kérdezte V., hogy megveheti-e, amikor már majdnem sikoltoztam, hogy veddmármeg, no, akkor végre letette a foglalót, s elkezdődött a pénzezés. Megíratta a csekket a bankkal.Összepasszolni az odarepülést, a megvételt, a visszakompozást, nem volt egyszerű, de sikerült, sőt, Gurdeep felajánlotta, hogy elviszi V.-t a reptérről a kocsihoz. Még bonyolította  a dolgokat, hogy közben egy vihar közeledett a sziget felé, így várható volt, hogy a) nagyon nagy hullámzásban fog hazakompozni, b) törlik a járatot, s másnap nem tud dolgozni menni...

Én itthon izgultam, mire kaptam egy telefonhívást Gurdeep-től, hogy ő ugyan a reptéren van, de hol az uram? Telefonszámcsere, megoldották. Aztán jöttek az sms-ek V.-től, hogy megvette... hogy úton van barátaink háza felé egy kis látogatásra. S aztán elindult haza. S onnan már se kép, se hang, de megérkezett, csak úgy esett be a kompra... Ahogy azt már lentebb írtam, izgalmas éjszaka volt, a vihar közeledte miatt...

Volt némi bonyodalom a csekkel, mert Gurdeepék rossz cégnevet írattak rá... Kezdődött a fizetési bonyodalom előlről. Másnap Gurdeep számos, egyre ingerültebb emailben követelte a pénzét, mert amolyan kőfejű angol szigetlakóként nem tudta elképzelni, hogy a banki átutalás tarthat több napon át is, s nem pár óra mint náluk. (Közben érik egy bankváltás, mert amit a Bank of Ireland munka címén mindenféle díjak ellenében művel, az tényleg kritikán aluli.) Végül a pénz megérkezett, azóta már a legtöbb papírmunka is elvégezve, s az újonnan keresztelt Lola végre ír rendszámot is kapott.

Minden luxussal felszerelt, ahogy azt már említettem. Simán vált, nagyon kényelmes, és ebben a hideg időben a fűthető ülés igencsak jól jön. Tegnap új karácsonyi tradíciót akartunk kezdeni, mondván, áthajtunk a hegyeken Glendalough-ba, s teszünk egy nagy kört, látványos erdei utakon... amiből az lett, hogy az első megállónál eleredt a hó, s Sally Gap-hez érve már V. aggodalmaskodott, hogy a nyári vacak gumik (még nincsenek lecserélve) nem fogják bírni a lejtőkön... Így a tábláknál jobb helyett balra fordultunk, s lassan ereszkedve inkább hazajöttünk, s szolid karácsonyi ebéddel töltöttük az időt, s nem a ködös-havas erdőkben kerestük azt a bizonyos karácsonyfát, amit évekkel ezelőtt díszített fel valaki...