Az óév vége eseménydúsra sikerült. Voltam - ezúttal teljesen egyedül! - Kilkenny-ben, olaszautó-találkozón. Minden évben tartanak karácsony utáni ebédet/összejövetelt, azon képviseltem a családot, s vittem a köszönet-sütijeimet, amivel a Tipperary kaland óta tartoztam nekik. V. dolgozott, s különben is, már németautó-tulajdonosként nem igazán tarrtozik oda, bár a társaság miatt talán jött volna.
A helyszínig Kate, a GPS segítségével letaláltam, de a kocsikat nem láttam sehol, pedig meresztgettem a szemem, hogy Popsika (illetve most már Tommy) feltűnő színét hol látom sárgállani. Aztán odabent megtaláltam a résztvevőket is, az asztalokra vártak, s mondták, hogy a félreeső hátsó parkolóban találom a kocsikat, így átálltam én is oda. Nagyon szépen, ívesen, simán sikerült beparkolnom csont nélkül, figyelő, nálam tapasztaltabb sofőrszemektől kísérve.
A hotel előterében mézeskalács házak és kisvasút a téli jelenet sztárja
Az ebéd különteremben folyt, igazán kellemes körülmények között: az alkalomra külön nyomtatott menüt kaptunk, háromfogásos ebédet, szépen díszített asztaloknál. Igyekeztem ügyesen csevegni, szerencsére nem csak kocsikról folyt a beszélgetés. Sőt, utánam még érkezett egy új tag, akinek csak velem szemben volt hely, így megpróbáltam vele beszélgetni. Hamar kiderült, hogy egy farmon él, így szóba kerültek lovak, magunk nevelte zöldségek, kerti trükkök...
Mindenki a menüt tanulmányozza. Jobbszélen Pat, Popsika új tulaja
Csevegés. Balszélen George, az angol ex-tengerész, jobbszélen Tony, aki hazahozott bennünket Tipperary-ből
Az ebéd után nem volt hosszas üldögélés, hanem mindenki egyből ment a parkolóba, gondolom, azért várta őket a család, s haza akartak érkezni sötétedés előtt. Jót szórakoztam azon, hogy a kint felsorakozott kocsik között ott volt mind a három, jelenlegi és volt autónk, ahogy az ezen a videón is látható. A sárga Popsika, a pirosas Julie, és a bordó 166-os, sajnos, gyereküléssel az anyósülésen... Családi autó lett belőle, manuális váltóval.
A hosszabb, de látványosabb úton jöttem haza, a fura nevű Ballon felé, majd Bunclody, Ferns, Arklow stb. útvonalon. Sötét volt már, de mégis igen élveztem a vezetést, a rádió éves összefoglalója mellett, a leszálló sötétben. Azt hiszem, máskor is megyek majd, talán V. is jön.
***
Szombaton fura volt ráérősen kelni, nem volt piac. 6-án lesz először. Elmentünk vásárolni, elkölteni V. közvéleménykutatással szerzett bónjait, s végre, vett magának pulcsikat, mert ahogy mondta, ideje leszoknia arról, hogy mindenhova sportfelsőkben menjen. Mindenhol tömeg volt, hamar siettünk haza, gazdagabban pár pulcsival.
Vasárnap aztán Trish-t vittük el autózni, ugyanarra az útvonalona, amit múltkor a hó miatt nem tudtunk megcsinálni, Karácsony napján. Most azonban sikerült, s kegyes volt az időjárás is: hideg volt, de szélmentes, napos idő, a Dylan nevezetű vihar szerencsére nem érintette annyira az ország keleti részét. A szokott megállóhelyeken, ahol Trish még nem járt (!), szép fényképeket sikerült készíteni a ropogósan friss levegőben élesen kirajzolódó tájról:
Az alsó képen elbújva a Guinness-birtok éke, a ház, amely most eladó, a birtokkal együtt. Sok-sok millióért!
Vittem egy karácsonyi függőt a karácsonyfára, amit pár éve fedezrtünk fel... De aztán az út bal oldalán elsőként feltűnő fára akasztottam fel, türelmetlenül, Sally Gap után. Pár száz méter múlva feltűnt még egy feldíszített fa... majd még egy... Igazából a negyedik lett volna A fa, de akkorra már V. a szemét forgatta, s mondta, ezt a díszítősdit felejtsem el, csak az autózás lesz karácsonyi hagyományunk.
A nagy autózás közben eleredt az eső, eggyel több okunk volt, hogy megálljunk valahol. Nem ide terveztük, de így még jobban sikerült: szerencsénk volt, a Wicklow Heather vendéglőben kaptunk asztalt, ahol mindjárt megtartottuk az elmaradt születésnapi ebédemet. S koccintottunk az új évre. Utána hazafelé menet még bementünk a Carpe Diem-be, ott is elbúcsúsztatni Tony-ékkal az óévet. Ők hamarosan egy hónapra Új-Zélandra mennek, irigylem is őket érte.
Az éjfélt nem vártuk meg, depressziós skandináv családosorzatot néztünk, virslit ettünk saját kenyérrel, prosecco-ztunk, ettük a marcipános-cseresznyés sütit, amit sütöttem, s hamar elmentünk aludni. Éppen éjfélkor felébredtem egy petárdára, amiből több nem volt, csókot adtam az uramnak, s aludtam tovább jó sokáig. Ma pedig, mert nagy örömömre nem kellett dolgoznia (kellett volna, de nem volt mit, s így nem hiányzott senkinek), V. eljött velem a Beehive fogadó mellé, ahol a wicklow-i veteránautósok tartottak összejövetelt. Pat, Popsika új tulajdonosa is eljött, hogy ott találkozzunk. Megkésve értünk oda, s éppen ment volna el, a kedvünkért visszafordult. Kölcsönösen megcsodáltuk egymás kocsiját, s elvitte V.-t egy körre.V. ragyogó arccal jött vissza, mondván, Popsika nagyszerűen megy, s Pat láthatóan odáig van érte. Igazán jó kezekbe került, nem győzi dicsérni.
Keskeny vidéki utacskákon jöttünk haza a főút helyett, s most kellemes meleg lakásban tévézéssel, újságolvasással nyomjuk el az első 2018-as nap "izgalmait". Honaptól már munka, nemsokára nyit a kávézó, új kiszúrók érkeznek, lesz piac... Pulóveres állatokkal és forró csokis kávésbögréket fogok csinálni... Más ötletem nincs januárra. S aztán február, Bálint-nap.
De ne fussunk előre, előtte még Bécsbe is ellátogatunk, hogy Sopronban megünnepeljük apám 75. születésnapját. Amire ötletes sütiket kell készítenem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése