Az út Loláig

Amikor elsóhajtottam magam, mert Popsika otthagyta az uramat az út mentén, hogy kellene egy megbízhatóbb kocsi, ami nem "project", amihez nem kell úgy felkutatni a szerelőt mások ajánlásai alapján, amibe nem kell valami már nem gyártott, az utolsó (lehetőleg más szigeten, kontinensen fellelhető) alkatrész, akkor nem sejtettem (vagy csak kicsit), hogy mit kérek.

Szinte azonnal, mintha csak a beleegyezésemre (engedélyemre?) várt volna, nekiugrott az internet világának, s mire felriadtam, máris eladó autók képeivel lett tele a képernyő, mindig nyitva volt egy ablak, ment a vita, hogy akkor mit? Törekedjünk a legjobbra, amit megengedhetünk magunknak, vagy csak valami áthidaló megoldás legyen, míg a legjobbra, a vágyottra (Alga Romeo Giulia) össze nem gyűlik a pénz részvényekből, két eurósokból, kemény munkából? A közeli Cars and Coffee talállkozóknak hála, körbejárhattam az alternatívaként szóbajött Mazdákat, azok SUV és szedán változatát, egyik szebb és drágább volt mint a másik... Majd hirtelen Volkswagenek tűntek fel az ablakokban, s megjelent néhány erős versenyző: VW Golf GTI. Mert abban hiába reménykedtem, hogy a következő autó "sensible" lesz és hétköznapi, miért is gondoltam ilyesmit, az uramat ismerve ez felesleges volt. Neki olyan kell, amiből nem jár sok az utcán, és egyedi.

Körbejárta a környező és távolibb megyék eladásra váró összes GTI-ját, összesen hatot nézett meg, ötöt vezetett, és tizeneggyel próbált kapcsolatba kerülni, akik közül páran nem is válaszoltak a megkeresésre. Sőt, még az északi városrészbe is felmerészkedett, találkozni egy rejtélyeskedő emberrel, akitől kissé lesápadva tért haza. A magát Keith-ként, majd Kevinként aposztrofáló eladó nem volt hajlandó pontos címet megadni, hogy hol a kocsi, ráadásul egy félreeső telep végén kötött ki V. olyan házak és kertek között, ahová egyébként nem merészkedett volna be. Az autóról nagyhirtelen kiderült, hogy nincsenek meg fontos papírjai, s hiába volt jó állapotban és rendelkezett vonzó külsővel, s gyanúsan kedvező árral, valami nagyon nem stimmelt körülötte. V. aggodalmaskodott, hogy ő ellenben pár fontos adatát megadta az embernek, s az vajon nem fog-e feltűnni itt, esetleg a haverjaival, hogy szert tegyen Popsikára... A fickó nemeges válaszunk után még megeresztett pár sms-t, mondván, látja, hogy V. komoly érdeklődő, s bizony, nagyon szívesen eladná neki a kocsit, s még egy csöppet az árból is engedne... Aztán végre kikopott az életünkből, nem kis izgalmat okozva, s a kocsi is eltűnt a hirdetések közül.

Egy alkalommal északra mentünk fel, némi vásárlással egybekötött kettős autónézésre. Nekem ez fel sem tűnt, de az első fickó egy parkolóban találkozott velünk, s bár kedves, nyílt tekintetű embernek tűnt, az azért zavaró volt, így utólag, hogy mintha titkolta volna a velünk való találkozást. Az autó remek állapotban volt, de nem volt napfénytetője. Mentünk volna a következő helyre, mire a fickó közölte, hogy tegnap este eladta a kocsit. Mibe került volna küldeni egy sms-t erről... Csalódottan indultunk volna az áruházba, amikor kiderült, V. a másik megnézett autóban felejtette a kabátját és a kocsikulcsokat... Üldözőbe vettük az embert aki megint csak a lakásától távolabb várt ránk, mintha félt volna, hogy kiderül, hol lakik, vagy hogy látják, hogy egy köztársaságbelivel üzletel?!

Később egyébként engedett volna egy keveset az árból, de V. elmesélte neki, hogy itt még fizetni kell egy importadót is, ami igen csak megdobja az árat, s bár értékeljük a kedvességét, ez nem segít rajtunk, sajnos. 

A bánatunkat vásárlásba fojtottuk, ami remekül sikerült, mert a Lisburn-i Sainbury-ben csuda klassz dolgokat kaptam, amit fel tudtam használni a pandoro sütésnél (kanadai lisz), a házak díszítésénél (dekorcukrok, előre mintázott cukorhóemberek stb.). Amúgy idén végül 12 ház készült, az utolsóként befurakodó megrendelésekkel együtt.

Egyszerre csak hangosabban sóhajtozott az uram, hogy megtalálta az autót. Ekkorra már túl volt egy Kildare melletti kocsi megtekintésén, amely igen jó lett volna, de húzósnak bizonyult az ára. Amikor kiderült, hogy a kinézett kocsi Angliában van, csak forgattam a szemem: hiába elfogadhatóbb a kocsi ára, arra rájön még a komp/repjegy ára, no és az AA általi átnézetés költsége. V. egyre nagyobb lendületbe jött, A kocsi képe most már folyton ott volt a képernyőjén. 

Az AA átnézte, küldött róla igen részletes jelentést, s V. már naponta váltott emaileket az eladóval, aki a Gurdeep névre hallgatott. Közben ment egy kis adok-kapok azzal a garázzsal, szereldével, amelyik utoljára dolgozott (mint kiderült, rosszúl) Popsikán, s semmilyen felelősséget nem voltak hajlandók elismerni, még azután sem, hogy Popsika új tulaja, aki autószerelő, tételesen felsorolta, mi mindent barmoltak el az autón szerelés címmel. A Rathdrum-i FIAT szereldéről van szó, ahol egy szimpla olaj- és injektorcseréért 800 eurót kértek el, s azt is elszúrták. 

Aztán felgyorsultak a dolgok, s mikor már sokadszor kérdezte V., hogy megveheti-e, amikor már majdnem sikoltoztam, hogy veddmármeg, no, akkor végre letette a foglalót, s elkezdődött a pénzezés. Megíratta a csekket a bankkal.Összepasszolni az odarepülést, a megvételt, a visszakompozást, nem volt egyszerű, de sikerült, sőt, Gurdeep felajánlotta, hogy elviszi V.-t a reptérről a kocsihoz. Még bonyolította  a dolgokat, hogy közben egy vihar közeledett a sziget felé, így várható volt, hogy a) nagyon nagy hullámzásban fog hazakompozni, b) törlik a járatot, s másnap nem tud dolgozni menni...

Én itthon izgultam, mire kaptam egy telefonhívást Gurdeep-től, hogy ő ugyan a reptéren van, de hol az uram? Telefonszámcsere, megoldották. Aztán jöttek az sms-ek V.-től, hogy megvette... hogy úton van barátaink háza felé egy kis látogatásra. S aztán elindult haza. S onnan már se kép, se hang, de megérkezett, csak úgy esett be a kompra... Ahogy azt már lentebb írtam, izgalmas éjszaka volt, a vihar közeledte miatt...

Volt némi bonyodalom a csekkel, mert Gurdeepék rossz cégnevet írattak rá... Kezdődött a fizetési bonyodalom előlről. Másnap Gurdeep számos, egyre ingerültebb emailben követelte a pénzét, mert amolyan kőfejű angol szigetlakóként nem tudta elképzelni, hogy a banki átutalás tarthat több napon át is, s nem pár óra mint náluk. (Közben érik egy bankváltás, mert amit a Bank of Ireland munka címén mindenféle díjak ellenében művel, az tényleg kritikán aluli.) Végül a pénz megérkezett, azóta már a legtöbb papírmunka is elvégezve, s az újonnan keresztelt Lola végre ír rendszámot is kapott.

Minden luxussal felszerelt, ahogy azt már említettem. Simán vált, nagyon kényelmes, és ebben a hideg időben a fűthető ülés igencsak jól jön. Tegnap új karácsonyi tradíciót akartunk kezdeni, mondván, áthajtunk a hegyeken Glendalough-ba, s teszünk egy nagy kört, látványos erdei utakon... amiből az lett, hogy az első megállónál eleredt a hó, s Sally Gap-hez érve már V. aggodalmaskodott, hogy a nyári vacak gumik (még nincsenek lecserélve) nem fogják bírni a lejtőkön... Így a tábláknál jobb helyett balra fordultunk, s lassan ereszkedve inkább hazajöttünk, s szolid karácsonyi ebéddel töltöttük az időt, s nem a ködös-havas erdőkben kerestük azt a bizonyos karácsonyfát, amit évekkel ezelőtt díszített fel valaki...