Vánszorgások Valenciában 2.

Mint ahogy már írtam, a 6.-ig tartó héten sok helyen megemelik az árakat, mármint hotelekben s egyes látványosságoknál. Így aztán a budget hotelunk sem volt annyira budget, de nem is volt kiugróan vészes, különösen az ír árakhoz képest. Roppant előnye volt a központi fekvés, lassúságomra tekintettel olyat néztem, ami metróhoz közel van. A szintén közeli Városháza terén sok busz megáll, úgyhogy a hotelt csak javasolni tudom. DE. Nagyon-nagy de. A falak papírból és lepkenyálból vannak összeragasztva, mindent hallani, ami a szomszédban történik, s minket is hallanak. Füldugó és kötélidegzet kötelező az itt tartózkodáshoz, alváshoz. A fürdőszoba kicsi, legalábbis a miénk az volt, vízforraló, mini hűtőszekrény nincs, a tv némelyik csatornája nem akart működni, a légkondi működése kiismerhetetlen, ellenben az utcára néző ablakok tökéletesen hangszigeteltek. Az ágy és a középkemény párnák beváltak. Csomagot ott lehet hagyni megőrzésre kicsekkelés után, ha későn indul a gép. Fogalmam sincs, milyen lehet nyári hőségben itt lakni, s biztos van ennél jobb is, hiszen az óváros (is)  tele szállásokkal, de a célnak megfelelt. A tetőterasz egész nap nyitva, fel lehet vinni a saját piát, kaját, mert nincs fent bár. S roppant kellemes ott fent ülni!

Rengeteg étterem és kávézó van a környéken, utóbbiakat reggelihez javaslom, mert a hotel reggelizőhelye kicsi lyuknak tűnt, s persze, extrát kellett érte fizetni. A környéken van a mostani ízlésnek megfelelő poke bowl-t, acai bowl-t (wha'?) kináló hely, s egészséges étkezést hirdető kávézó is, minden igényt kielégítenek, gluten mentes suteményeket árulóból is láttam többet is. A környező köz- és lakóépületek lenyűgöző méretűek, s közel van a piac, és a katedrális, s az odavezető utcák látványosak. Némelyik utca járólapszerűséggel van lefedve - fényesek, így az első napokban lenézve az ablakból sosem tudtam, hogy esett-e, s vizesnek tűnik, vagy csak csillog. Öt percnyire van egy Mercadona nevű nagy bolt, ahol mindent kapni, még ajándékba vihető sonkát, csokoládéféleséget is. A sarkon gyógyszertár. Kicsit odébb pedig a hatalmas El Corte Inglés (ez is bolthálózat része, mint a Mercadona), ahol minden szinten szinte minden. S az alagsorában szintén van élelmiszerbolt. Sajnos, most nem találtam sem érdekes kiszúrót, sem érdekes árnyalatú ételfestéket. 

Az egyik mosolygós recepciós tele volt ajánlatokkal, hova menjünk, sajnos, a közeli felkapott városrészben, Russafa-ban javasolt hely januárra zárva volt. Ott a negyedben elmondása szerint rengeteg náció konyhája képviselteti magát, arab, japán, olasz, kínai, mindenféle vendéglő található, Olasz helyből rengeteg van, ha akartunk volna, mindennap ehettünk volna más és más olasz vendéglőben, ezt azzal indokolta, hogy régóta kereskedik a város olaszokkal. 

Sokan séltáltattak kisebb kutyákat, azokat a habos szőrű öleb méretűeket, de kutyakakát elhagyva nem láttam, kivéve a parkban egy helyen. Sajnos, ebben a gazdag nyüzsgő városban is vannak kevésbé szerencsések, hajléktalanok, kéregetők, templomok és a piac előtt. Rózsaárus és férfisapka- (!) árus kerengett a teraszon ülők körül, kétes eredetű holmikat áruló feketék álldogáltak néhol a bevásárlóutcában, (akárcsak Barcelonában), s esténként hatalmas kartondobozokat cipelő embereket láttam, akik a szétbontott, vagy egészben tartott dobozok védelmében vackoltak el itt-ott. Láttam egy embert, vagy öt kutya szunyókált körülötte, nehéz lett volna megfejteni, ki melegít kit. A magyar hajléktalannak is volt kutyája, kis zöld kabátban volt a kutya, a párnáján gumicsirke, láthatóan jól volt tartva. Amikor ez az ember meghallotta, hogy V. egy kávézó felé vezető utat keresett mormolva a telefonján, utánunk szólva ajánlott nekünk egyet a téren, de nem célzott rá, hogy "pár fillér ha volna...". Később is láttam még kétszer, alighanem a környék az ő környéke.

Gondolom, talán a központi fekvés miatt, de sok helyen volt napi ajánlat, egy tál meleg étel, vagy töltött kurta bagett (alias bocadillo), hozzá valami innivaló és desszert szerepelt a legtöbb menün. Emlékszem, Lisszabonban hasonló helyen reggeliztünk, dús volt, elég volt a napi kétszeri étkezés. Késői reggeli, késői vacsora... Nyilván, akik itt élnek, azoknak más az időbeosztása, elvégre dolgozni is kell valamikor, de nekünk ez nagyon megfelelt. 

Mondtam már, hogy eléggé hűbelebalázs módjára utaztunk, így vettünk egy 7 napra szóló bérletet, ami minden tömegközlekedésre érvényes volt, ugyanakkor vettünk turistabuszjegyet is, amit valamilyen érthetetlen okból két napra adtak, így 48 órán át használhattuk. S ez a busz elvisz minden látványossághoz, tehát egy hoszú hétvégére bőven elég. A buszon az audió vezetéshez itt is adnak olcsó kis fejhallgatót, s kiválaszthatjuk, milyen nyelven óhajtjuk hallgatni a vezetést, amit - jé - orvosi klinika hirdetése szakít meg, szerencsére csak egyszer. A selymes hangú hölgy biztosít arról, hogy orvosi számláikat minden nagyobb biztosító elfogadja.

Van Valencia card is, tömegközelekedési lehetőséggel és anélkül, amivel olcsóbban/ingyen lehet megnézni múzeumokat stb., de érzésem szerint akkor éri meg, ha az ember tényleg végigjár minden megnéznivalót. A leghosszabb is csak háromnapos. Mindenki döntsön belátása szerint, mit vesz. Nem használtuk ki a bérletet, de jól jött, amikor hirtelen úgy döntöttünk, hogy buszra szállunk. Egy-egy buszút 2 euro volt amúgy. Egy alkalommal egy igencsak megpakolt buszra szálltunk fel, ahol a buszsofőr jókedélyűen, de igen hangosan végigüvöltötte az utat, bíztatva az utasokat, hogy nyomuljanak beljebb a kocsiban, hogy felférjen még pár utas a következő megállóban. A bérletet csak le kellett húzni egy érzékelőn, felszállás pedig az első ajtón történt.

A még két napig érvényes bérleteket továbbpasszoltam egy párnak, a szép és tágas reptér metrómegállójában, ahol a metrómegálló felé menet az érkezési oldalon sok automata áll, s meg lehet venni a Valencia kártyát, vagy egy pénztárosnál a bérletet. 

Az Oceanográfic nagyon tetszett, szép, hatalmas, s biztos nagyon kellemes hely, ha nincs tömve. Most tele volt látogatókkal, figyelni kellett, hogy ne essek át egy-egy babakocsin, s sok medence és akvárium előtt tömörülés volt. Még soha nem láttam olyan szabadtéri állatkerti vagy akváriumi kávézót, ahol apró, ránézésre valamilyen kócsagféle figyeli az embereket szabadon, a kávézó tetejét kifeszító dróton ülve, kajára lesve. Vagy tábla figyelmeztet, hogy a látogatók között ballagó vöcsök nem megszökött, nem aggódjunk, hanem sétálni indult a neki kijelölt parkrészből. Tetszett a két beluga is, amint egy labdával játszottak, de ugyanúgy, mint máshol, volt némi lelkifurdalásom, hogy be vannak ide zárva.

A teknőst már említettem. Egyedül ballagott, nagyon lassan, a simára taposott földű kifutóban (hahaha) a többi társa felé, akik egy fedett, fűtött menedékben aludtak, mi pedig ott álltunk, figyelve, milyen komótosan mozog kissé befelé fordított lábain. "Lassan járj, tovább élsz." - vicceltem, irigyelve a teknőst. Mert jó esély van rá, hogy tovább fog élni, mint én, tábla hirdette, milyen elképesztően sok-sok évig élhetnek, ha kedvezőek a körülmények.  

A folyómeder parkjaiba nem mentünk be/le, bár biztos érdekes lett volna átmenni a széles hidak alatt. Csak a medret szegélyező sétányon mentünk egy darabig. De milyen nagyszerű dolog egy ilyen zöld sáv a forgalmas városban! A végében lévő futurisztikus épületek nagyon tetszettek (bár hallottam, hogy nem tökéletesek, itt-ott beázásokat, strukturális problémákat fedeztek fel rajtuk). Elöttük-körülöttük hatalmas medencék verik vissza az ég kékjét, már ha kegyeskedik előtünni. Az egyik medencét éppen takarították, a felgyűlt homokot seperték fel az aljáról. 

Ott ettem olyan finom tőkehal carpaccio-t, amilyet még soha, a múzeum éttermében. A baszkoknál rengeteg boltot láttam, ahol sózott és szárított tőkehalat árultak, s a látvány nem volt csábító, a sok merev holtsápadt haltömbbel, de most ki akartam próbálni,  milyen ízű, amikor friss. Nos, finom.

Itt, ebben az étteremben láttunk konyhai/pincér robotot, nagy, pisla szemű macskaarc volt a képenyőjükön, ami elég zavarbaejtő volt, kissé imbolyogva jöttek-mentek az asztalok között, tömzsi függöleges testükön polcokkal, ahova a tálcákat lehetett berakni. "Menj a konyhába" - volt kiírva a kijelzőn, a hátukon, s ilyenkor megindultak a konyha felé, megtorpanva, ha eléjük került egy-egy pincér. Amikor étellel jöttek ki, számokkal a a kijelzőn, határozottan gurultak az adott asztal mellé, ahol a pincér kirakta a fogásokat a vendégek elé. Mert nem ők szolgáltak fel, csak az emberpincérek keze alá dolgoztak. Jöttek-mentek az étellel, szennyessel, én pedig bámultam őket, elképedve. 

Szóval élmény volt elég, s biztos kifelejtettem valamit. Az a kevés, amit láttunk, nagyon tetszett, nem lassan ballagók bizonyára alaposabban be tudnák járni, mert érdemes csak úgy elveszni a városban,  felfedezni az apróságokat, rácsodálkozni az épületekre, a részletekre..., nem kötelező jelleggel végigrohanni a megnézendőkön, az a legjobb. Láttunk kisebb csoportokat, vezetőkkel, de a walking tour most kimaradt, nem akartam feltartani senkit. De még mindig tartom, hogy egy helyi szemén át legjobb felfedezni a várost, érdemes befizetni egy ilyenre. V.-t a végére már nyomasztotta a sok ember, a tömött utcák, de a nyüzsgés ellenére is örülök, hogy végre sikerült ide eljutnunk, s megnézhettük, hova is nem jövünk el majd nyugdíjasnak.