Újra tavasz

Ahogy visszanéztem az emlékek között, máskor is volt kora márciusi hóesés, sőt, későbben is. De azért mindenkit meglepett, főleg, mert nehéz, nedves hó volt: amikor elmentünk vásárolni aznap, cuppogtak a cipőink a többcentis csatakban, s nem volt előle menekvés. Itt a domboldalon ömlött le a hólé az út mentén, nyelték amennyire csak bírták, a csatornák, s persze, minden kerti edényem igen hamar tele lett vízzel. Később esőre váltott, feltámadt a szél is, s másnap reggelre nyoma sem volt a hónak. Csak a hegyek fejebúbján ült valami koszos fehér sipka, pedig onnan méteres hófúvásokról közöltek képeket a merész arrajárók.

Most megint tavasz van, bimbódzó fák, s a közösségi kiskert legújabb éke, a méhkas is megmaradt, néhány méh már mozgolódott, ki-be repkedett a tulajdonosaik szerint. Elsétáltam arra, de nem láttam őket, igaz, alkonyodott már, gondolom, ilyenkor elmennek aludni a méhek. Csak remélni tudom, hogy megmaradnak, s az időnként feltűnő vandálok sem bántják őket (a kas erősen oda van kötözve, lelakatolva a nehéz állványához, s figyelmeztető felirat is van, s zárt kiskapu, s a nemrég megnyírt sövény ágaiból új sövényt ültettek köréje. 

A vörösbegyek hamar felfedezték, hogy hazajöttem, újra indul  a kézből etetés, sőt! A dolgozószobában pakolgattam, amikor a bátrabb odarepült az ablakpárkányra, s befelé bámulva érdeklődött, hogy akkor mizújs? Azonnal átmentem a hálóba, s kidugtam a tenyerem, tele maggal. Jött enni! Nem tudom, igazából melyik a bátrabb, a tojó vagy a hím, de az egyik még mindig csak a földre dobott magokat hajandó felenni, míg a másik ideszáll a tenyeremre, sőt, ha olyan kedve van, megül rajta 2-3 másodpercig.

***

Az első piacra a szokásos adaggal készültem, kicsit nyögvenyelősen a tíz nap lazítás után, s nagy meglepetésemre a böjt ellenére a sütikkel együtt mind elfogyott. Utóbbiakból pedig dupla adagot csináltam. Jön az Anyák Napja, Szt. Patrik-nap, Húsvét, sűrű hónap lesz. Még sűrűbbé fogom tenni azzal, hogy csakazértis elkezdek néhány dekorált sütit csinálni a piacra is. Az ukrán hölgy sütijei mézeskalácsra vannak nyomtatva, kevés a dekorált, az is egyszerű. Majd jóval odébb, beljebb teszem le a pultra az én sütis kosaramat, vagy másik pultra, távolabb, hogy az övét vegyék előbb észre. 

A kenyerek remekül fogytak, rozskenyérből és szárított paradicsomosból is csinálhatok többet. Nem kell óriási mennyiségre gondolni, de már az eggyel több is nagy eredmény nekem.

S nemrég belegondoltam, hogy már négy évvel ezelőtt volt, amikor a piac bezárt és az országot a Covid szorongatta, s éppen állampolgárok lettünk (ezt sosem fogom elfelejteni) akkor nekiálltam kenyeret sütni a telepi lakóknak. Páran közülük még mindig rendelnek, sőt, van olyan régi piaci kollégám, aki a havi piaci találkozókra mindig kér két veknit, egy másik pedig gingerbread men-t. Erre igen büszke vagyok. Mert megtehetné, hogy leugrik a Firehouse bakery-be, s ott vesz kovászost, de neki az enyém kell.

Állatka, a kovász, vagy ahogy néha hívom, a kis Rohadék még mindig él és virul, 11 éves már.

***

A budapesti látogatás végül is jól sikerült, csak ne lett volna az a sok hülye kék plakát mindenfelé. Napjaink jobbára az otthonban tett látogatásokkal teltek, amit kényelmesen tehettünk meg, egy barátunktól kölcsönkapott kocsival. (Azok az utak...! Rengeteg a kátyú.) Tömegközlekedtünk, ami remek, szeretek villamosozni, nem aggódni, hogy jön-e az a busz, ami Dublinban bizony néha lutri. Hazafelé egy kvíz-estről meglepett, hogy a Parlament világítását éjjelre lekapcsolták, illetve érthető, de a hatalmas sötét lyuk ott a Duna partján szinte ordított. "Benne hallgat a sötétség", jutott eszembe, amikor kibámultam rá és a hiányára. Ugyanez volt a Várral. Ahol sétálni csuda élvezet, de azért kicsit megkeseredik az ember szájíze ha eszébe jut, hogy mit csinálnak vele.

Turista rengeteg!

Sétáltunk a Várban és a Várkert bazárban, ahol megy az építkezés, egy kiállítóterem hasztalan keresése közben még a Felix étterembe is beinvitált bennünket a maitre d', igaz, nem volt semmi nagyfejű NER-es jelen, akit zavart volna a plebs jelenléte. Csodás húshűtőszekrényt csodáltam meg, s pár képet, mert odabent éppen kiállítás volt, még brosurát is kaptunk. Nem maradtunk ott ebédre...

Könyvet most nem vettünk, kézitáskával utaztunk.

Sopron még élvezetesebb volt, öcsémékkel elmentünk forrásvízért a Szalamandra-tóhoz, ahol a meredek lejtőn visszafelé többször meg akartam halni, de a kora tavaszi erdő levegője, hangjai nagyon feldobták a hangulatom. 

Később meglátogattuk barátnőmet Hegykőn, megismerkedtem a mudi kutyájával, s férje racka juhokkal és vörös szarvasmarhákkal benépesített birtokával. (Amin jót mosolyogtam, mert nemrég derült ki, hogy egyik kedvenc hentesboltom új nevet kapott, Vörös Üszőnek lett elnevezve itt. Scarlet Heifer!)

Rövid autózás a Fertő Nemzeti Parkban, kilátás a Schneeberg felé, naplemente, hazafelé szálló libacsapat... Szégyen- és gyalázat, még sosem jártam ezen a környéken. A házukban többször voltam macska- és kutyafelvigyázóként, ifjabb koromban, de még sosem jártam kint a tónak ezen a vidékén. Közben megtudtam, hogy lehet kapni pénzbüntetést olyanért, hogy "illegális erdősítés", de a fasor, amit barátnőmék ültettek telekhatárként, engedély nélkül, köszöni szépen, megvan, hála új tulajdonosának, aki megtartotta a ma már igen magas fákat.

Anyám születésnapjáról a tó vizétől távol kellett megemlékezni, nem dobhattunk bele rózsát, hála szülőhazám jelenlegi uralkodó családjának és az általuk kitalált építkezési projektnek.

Májusban újra megyünk, ezúttal autóval. A kompjegyek ára megugrott, naná, mi lett olcsóbb az elmúlt években?!